Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor a MINY (?) része volt. Jelenleg az intézményi tanfelügyelet indikátorai között szerepel.
A KIR-ben vannak minták.
a 20/2012 EMMI rendelet irattári ügyek között található Panaszügyek, 5 évig megőrzendő, mint Vezetési, igazgatási és személyi ügyek. Ennél konkrétabbat nem találtam, de minden eljárásban megjelent a panasz lehetősége.
Ha rákeresel a neten, nagyon sok intézmény elkészítette.
Köszönöm válaszodat. Igen, éppen ama indikátor miatt érdeklődtem. Idén volt nálunk intézményi tanfelügyelet. Egyik fejleszthetőnek ezt írták: Az intézmény panaszkezelési eljárásának kidolgozása.
Valami rémlett ezzel kapcsolatosan, de semmiben nem voltam biztos. Leginkább abban nem, hogy van-e valami előírás az iskolák számára, hogy valamelyik dokumentumukban (elsősorban az SZMSZ-re gondolnék) benne kell lennie, vagy milyen formában kellene meglennie. Egyáltalán abban, hogy mennyire a "kell" kategóriába tartozik, vagy mennyire a "célszerű, de nem muszáj"-ba. Rá is kerestem a neten, és láttam, hogy nagyon sok intézménynek van. Ezért is merült fel bennem, hogy esetleg már régen kellene ilyennek lennie nálunk. Ezért tettem fel a kérdéseket.
Ugyanis ma dolgoztunk néhányan a intézkedési terven, és ott is felmerült a kérdés, hogy lemaradtunk-e valamiről, olyanról, amely nagyon fontos lett volna.
 
bellamore

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!

2014 áprilisában egy kollégám "művészeti ismeretek" tantárgyból töltötte fel a portfólióját, ebből volt a 2014 novemberében a minősítő vizsgája. Ugyanis ebből volt a legmagasabb az óraszáma, de nincs végzettsége ezen a téren.

Azóta beszélgetések során megtudtam tőle, hogy ezt a tantárgyat ő találta ki, mert nagyon tetszik neki. Az ő döntése volt, hogy "művészeti ismeretek" legyen nálunk, nem pedig "művészettörténet", mert ez utóbbiból van egyetemi képzés, és így számonkérhető lenne az ő végzettsége.

2015 januárja óta ő is mesterpedagógus.

Azt kérdezem Tőletek, hogy
1. rendben van-e ez; szerezhető-e mesterpedagógus minősítés nem létező tantárgyból, nem létező végzettséggel?
2. kinek milyen felelőssége van abban - intézményvezető, tankerület -, hogy nem létező tantárgyat lehessen tanítani.

Köszönöm szépen a válaszotokat.
 
Utoljára módosítva:

lányos

Semmi sincs rendben ezzel kapcsolatban. :o:o:o
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető

Kétszer elolvastam, mégsem hiszem el, hogy az van leírva, ami. Pedig ez még akkor történt, amikor még rostáltak.
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit kellene tudnom az intézmény panaszkezelési eljárásáról? Minden intézménynek kell lennie? Melyik dokumentum része (kellene, hogy legyen)? Mióta kellene lennie? Köszönöm, ha valaki válaszol ezekre a kérdésekre. Aztán majd leírom, miért is érdeklődöm.
Általában hiányoznak az intézményi dokumentumokból a panaszkezelési eljárásra vonatkozó leírások. Ahol én olvastam ott az SZMSZ-ben volt a különböző kommunikációs csatornák leírásánál. Pl: a pedagógusokkal való és a szülőkkel való kapcsolattartás fejezeteknél. Jogszabályt , most hirtelen nem tudok Neked megadni.
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

Andi 41

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor a MINY (?) része volt. Jelenleg az intézményi tanfelügyelet indikátorai között szerepel.
A KIR-ben vannak minták.
a 20/2012 EMMI rendelet irattári ügyek között található Panaszügyek, 5 évig megőrzendő, mint Vezetési, igazgatási és személyi ügyek. Ennél konkrétabbat nem találtam, de minden eljárásban megjelent a panasz lehetősége.
Ha rákeresel a neten, nagyon sok intézmény elkészítette.
Kedves gtszg! A KIR-ben hol található a minta ? Köszönöm!
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumozók!

2014 áprilisában egy kollégám "művészeti ismeretek" tantárgyból töltötte fel a portfólióját, ebből volt a 2014 novemberében a minősítő vizsgája. Ugyanis ebből volt a legmagasabb az óraszáma, de nincs végzettsége ezen a téren.

Azóta beszélgetések során megtudtam tőle, hogy ezt a tantárgyat ő találta ki, mert nagyon tetszik neki. Az ő döntése volt, hogy "művészeti ismeretek" legyen nálunk, nem pedig "művészettörténet", mert ez utóbbiból van egyetemi képzés, és így számonkérhető lenne az ő végzettsége.

2015 januárja óta ő is mesterpedagógus.

Azt kérdezem Tőletek, hogy
1. rendben van-e ez; szerezhető-e mesterpedagógus minősítés nem létező tantárgyból, nem létező végzettséggel?
2. kinek milyen felelőssége van abban - intézményvezető, tankerület -, hogy nem létező tantárgyat lehessen tanítani.

Köszönöm szépen a válaszotokat.
Én is többször elolvastam. Majd nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Végül a röhögést (nem nevetést!) választottam az "ilyen nincs" felkiáltással. Tudom, kérdéseket tettél fel, amikre választ vársz. Nem fogsz kapni, mert mindannyian tudjuk, hogy ilyen nem fordulhatott elő. Ha 2014-ben minősült, akkor ő most szakértő vagy szaktanácsadó. Milyen szakos szakértő vagy milyen tantárgygondozó szaktanácsadó? Az általa kitalálté vagy egy valóban létezőé? Kikkel minősült együtt? Hiszen nagyobb részben úgy rakták össze a 2014-ben minősülteket, hogy azonos szakosok legyenek. Egyébként kreatív kolléga lehet, különben hogyan jutott volna eszébe ilyesmi.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves gtszg! A KIR-ben hol található a minta ? Köszönöm!
Sajnálom, de most én sem látom. 3 intézmény eljárásrendjét lehetett letölteni, ami "mintaértékű" volt.
Nekem is tanfelügyelethez kellett, hogy meggyőződjek létezéséről, illetve mennyire van külön szabályozva.
Az intézmény ahol voltam több helyen említette, az interjún elmondták a folyamatot, de nem volt egységes szerkezetbe foglalva.

Most megnéztem Ladysla által feltett jogszabályt. Átvitt értelemben sugallja a külön eljárásrend készítését. Vájt fülű vezetők értették, nekik van külön eljárásrendjük.
 
  • Tetszik
Reagált: BAJ

lányos

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is többször elolvastam. Majd nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek. Végül a röhögést (nem nevetést!) választottam az "ilyen nincs" felkiáltással. Tudom, kérdéseket tettél fel, amikre választ vársz. Nem fogsz kapni, mert mindannyian tudjuk, hogy ilyen nem fordulhatott elő. Ha 2014-ben minősült, akkor ő most szakértő vagy szaktanácsadó. Milyen szakos szakértő vagy milyen tantárgygondozó szaktanácsadó? Az általa kitalálté vagy egy valóban létezőé? Kikkel minősült együtt? Hiszen nagyobb részben úgy rakták össze a 2014-ben minősülteket, hogy azonos szakosok legyenek. Egyébként kreatív kolléga lehet, különben hogyan jutott volna eszébe ilyesmi.

"Egyébként kreatív kolléga lehet, különben hogyan jutott volna eszébe ilyesmi.[/QUOTE]"
Nevezhetjük szélhámosnak is. Egyébként meg sajnos nemcsak rés a pajzson, hanem demonstratív kritikája a rendszernek...
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Panaszkezelési Szabályzat
Szerkeszthető.
Újabban naponta kell gyártani valami hasonló baromságot opppppardon, elmésséget.
Törvényességi ellenőrzéshez az alapító okirat módosításához szülői szervezeti véleményt.
Annyira értenek ahhoz is, mint az öreg székely.
Megkérdezték tőle - Oszt tud-é kend hegedülni?
Az öreg válasza: - Hogyné tudnék. Bár az igazat mögvallva, még sohasem próbáltam.
 
Csatolások

  • Panaszkezelesi_Szabalyzat2019.doc
    66.5 KB · Olvasás: 75

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
2014 áprilisában egy kollégám "művészeti ismeretek" tantárgyból töltötte fel a portfólióját, ebből volt a 2014 novemberében a minősítő vizsgája.
Nincs végzettsége ezen a téren.
Ezt a tantárgyat ő találta ki, mert nagyon tetszik neki.
2015 januárja óta ő is mesterpedagógus.
Shakespearre-rel szólva: őrültség, de van benne rendszer.
Nem semmi a kolléga, s látványosan bizonyította a maga lazaságát.
Ám nem mondott igazat.
Van hozzá kerettanterv is:
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=...elnott_v.doc&usg=AOvVaw0CoInnG4EaB9Vbjy2Dh7pS

Meg könyv is.

upload_2019-4-11_14-11-9.png
 
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Panaszkezelési Szabályzat
Szerkeszthető.
Újabban naponta kell gyártani valami hasonló baromságot opppppardon, elmésséget.
Törvényességi ellenőrzéshez az alapító okirat módosításához szülői szervezeti véleményt.
Annyira értenek ahhoz is, mint az öreg székely.
Megkérdezték tőle - Oszt tud-é kend hegedülni?
Az öreg válasza: - Hogyné tudnék. Bár az igazat mögvallva, még sohasem próbáltam.
:hurra::dr_24::hurra::dr_24::hurra:
 
Karikatúra

Állandó Tag
Állandó Tag
Panaszkezelési Szabályzat
Szerkeszthető.
Újabban naponta kell gyártani valami hasonló baromságot opppppardon, elmésséget.
Törvényességi ellenőrzéshez az alapító okirat módosításához szülői szervezeti véleményt.
Annyira értenek ahhoz is, mint az öreg székely.
Megkérdezték tőle - Oszt tud-é kend hegedülni?
Az öreg válasza: - Hogyné tudnék. Bár az igazat mögvallva, még sohasem próbáltam.
Kedves Kros!
Nagyon köszönöm!
 
kaktusz68

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném kérni a véleményeteket egy elég kényes ügyben!
Történik -e valami, ha egy tankerületben három intézményre is ugyanazt a pályázatot nyujtják be? Természetesen a helyzetelemzés eltérő, de a vezetési program szószerint megegyező. A pályázóknak természetesen jó a támogatottságuk - persze nem a nevelőtestületek részéről.
Azért tartom érdekes helyzetnek, mert a "mezei" pedagógus sokkal kisebb mértékű plágium esetén sikertelen minősítést kap. Vezetőknél ez nem számít?
 
"Dejszen" itt a válasz: "A pályázóknak természetesen jó a támogatottságuk - persze nem a nevelőtestületek részéről."
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Történik -e valami?
Igen, mert felhetően az egyik helyre megbízzák. Ámbár kicsit félreérthető a kérdésed: mintha több helyre is többen ugyanazt a részt tartalmazó pályázatot adnának be. Ehelyett inkább arra gondolok, hogy csak egy pályázó van, s ő kevert ki egy olyan csodálatos mixet (s ezt vezetési programként nevezi meg) amely egyszerre több helyre is megoldást nyújt mindenre, fejleszt, önértékel, szervezetet épít, 42, vagyis a végső válasz, lásd Galaxis útilakauz stoposoknak...
Engem természetesen felháborít (igen, még mindig, tudom, benőhetett volna már a fejem lágya, de szerintem soha nem is fog...) hogy vannak, akik még a látszatra sem képesek a lehető legkevesebbet sem ügyelni.
Ez a fajta szakmai és emberi igénytelenség táplálkozhat a mindent megtehetek hatalmi páráktól megittasult elmétől.
Régebben, ha valaki csókos volt, legalább szakmai alázattal próbálta azt leplezni.
Na, már ebből is látszik, mennyi felesleges energia ment el nyilvánvaló hülyeségekre...
Nem...?
 
Szerintem több pályázóról van szó: "A pályázóknak természetesen jó a támogatottságuk..."
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére