Ókovács levélben kérte az Opera énekeseit, hogy vallják magukat afroamerikainak

Erre azért volt szükség, mert a szerzők örökösei állítólag megpróbálják megzavarni a ma esti Porgy és Bess című előadást.

Az Operaház péntek esti Porgy és Bess-előadása szereplőinek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyen afroamerikainak vallják magukat. Az intézmény vezetése alighanem ezzel akar üzenni a mű jogtulajdonosainak, akik nem engedélyezték a feketékről szóló mű előadását fehér színészekkel.
Az Index birtokába jutott egy levél, amelyet operaházi forrásunk szerint a péntek esti Porgy és Bess (magyar) szereplőinek küldött el a Magyar Állami Operaház művészeti titkára, és amelyben a következő szerepel:
Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afro-amerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.”
Forrásunk szerint minderre azért kerül sor, mert az a pletyka járja, hogy a mű jogtulajdonosai Budapestre jöttek, hogy megpróbálják megakadályozni a Porgy és Bess előadását, vagy már kezdés előtt, vagy előadás közben csapva botrányt. A levél és az intézkedés létezését megkeresésünkre Ókovács Szilveszter sem tagadta, kérdéseinkre azonban csak további kérdésekkel válaszolt, amelyekkel a jogtulajdonos kizárólag feketékből álló szereplőgárdára vonatkozó rendelkezéseit bírálja, és amelyeket a cikk végén közlünk.Taval
Tavaly január végén botrányos körülmények között mutatta be Porgy és Bess című előadását az Operaház, ugyanis a darab szerzőinek örökösei ragaszkodnak ahhoz, hogy az előadást kizárólag fekete bőrű színészek adhatják elő, egyetlen fehér énekes nélkül. Egy ideig úgy tűnt, akár be is tilthatják az Opera előadását, mert nem feketék a színészek.

Az ügy azóta elcsendesedett, most azonban az Index azt írja: az Operaház péntek esti Porgy és Bess-előadása szereplőinek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyen afroamerikainak vallják magukat.

A lap birtokába jutott egy levél, amelyet az előadás szereplőinek küldött el a Magyar Állami Operaház művészeti titkára, és amelyben a következő szerepel:

Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.

Az Index úgy tudja, a nyomtatvány kitöltésére most azért lehet szükség, mert a mű jogtulajdonosai Budapestre jöttek, hogy megpróbálják megakadályozni illetve megzavarni az előadást.

A levelet és az intézkedést az Index megkeresésére Ókovács Szilveszter nem tagadta, azonban hosszú válaszlevelében többek között a következő kérdéseket tette fel:

  • Lehetséges-e ma a felvilágosult Földön, hogy embereket származásuk és/vagy bőrszínük alapján különböztetnek meg Auschwitz, Martin Luther King és hutu-tuszi népirtások után?
  • Milyen származás a „fekete” (all black cast), és miféle jegyek, netán géntérkép alapján kell igazolni?
  • Barack Obama egyik nagyszülője „fehér” volt: helyesnek tartaná, ha ő fellépne a Porgy és Bessben? Egyáltalán megtehetné?
  • Magyarországon élhet-e 14 operaszínpadra alkalmas szakmai állapotú, színes bőrű művész?
  • Nem gondolja-e úgy, hogy ezt az egész korhadt és szájszagú rendelkezést figyelmen kívül kellene hagynia valamennyi operaháznak?
HVG

upload_2019-4-7_8-10-35.jpeg
 
Ne "marhaságozd" le más véleményét. Kinek a papp, kinek a pappné - ami neked perfekt, az nem biztos, hogy megfelel nekem.
Pitti Katalinnal ráadásul önmagadnak mondtál ellent.
Ami egyértelmű, a kikötés, hogy azt, ahogyan Ókovácsék megerőszakolták az eredeti darabot, azt én sem engedném.

S bizony, létezik fehér és fekete zene.

Színház - film - maszk és bárki lehet bármi, mintha így lett volna ez kitalálva eredetileg.
Csakhogy itt nincs maszk - hanem áttették "fehérbe", ami nekem sem tetszene, ha néger lennék, hiszen éppen a négerek akkori helyzetéről, kiszolgáltatottságáról szól.
Nekem teljesen érthető, hogy ragaszkodnak az identitásukhoz, és ahhoz, hogy a néger-alap megmaradjon.

Ez itt a képen nem a Porgy és Bess, hanem annak magyarított változata - bár kikötés, hogy nem lehet "átírni", áthelyezni a művet más elgondolások közé, csak ha az eredeti mondanivalója változatlan marad - ezért kellenek a néger, vagy legalább négernek maszkírozott szereplők.
porgy01_foto_rakossy_peter_resize.jpg

porgy1_foto_rakossy_peter_resize.jpg

porgy4_foto_rakossy_peter_resize.jpg


Ami itt látszik, köszönő viszonyban sincs Porgy és Bess történetével.
 
Ne "marhaságozd" le más véleményét. Kinek a papp, kinek a pappné - ami neked perfekt, az nem biztos, hogy megfelel nekem.
Pitti Katalinnal ráadásul önmagadnak mondtál ellent.
Ami egyértelmű, a kikötés, hogy azt, ahogyan Ókovácsék megerőszaklták az eredeti darabot, azt én sem engedném.

.

Pedig igen.
Tudod engem mi dobbent meg?
Az hogy a politika mennyire erosen nyomja ra a belyeget meg az okos emberek vevlemenyere is.

El tudjak fogadni az Alfoldi fele Istvan a kiralyt, sot harcosan kiallnak mellette.

Ugyan akkor mereven elvetik azt az eloadast, ami "kormanyparti" alltal lett rendezve :)

Annyiraatpolitizalt mar sok sok ember agya, hogy mindegy mi tortenik, csak ebbol a szemszogbol tudjak latni a torteneseket. Azok az ervek amik korabbi beirasokban a rasszizmus ellen szoltak, most megfordulnak es az ervek ellentete jelenik meg, latszolag ugyan azt a dolgot bizonyitva.

Tenyleg megdobbento!
A muveszet és ezen belul a szinnhazmuveszet is allandoan uj utakat keres. Van ami ki fogja allni azv idok probajat, van ami megbukik.
Ami fontos, hogy ez ne aktualpolitikai indokok alapjan tortenjen
 
Látod, ebben teljesen egyetértünk - egy művet lehet sokféle módon értelmezni. Számomra a néger West Side Story ugyanolyan furcsa volt, mint ez a darab.
S az István, a királyt is furcsállom, mert az én olvasatomban igénylem a történelmi kort, amiről szólt. Ha jól tudom, nem is lett siker a másságából, a süllyesztőben végezte.

Itt annyiban érzem másnak a helyzetet, hogy amíg Szörényi kiállt és azt mondta, Ő kérte Alföldit egy más felfogású előadás kigondolására, addig a Porgy és Bessnél kifejezett tiltást léptettek életbe a darab alapjainak megváltoztatására. Én ennek a tiszteletbentartását igényelném.
(Ennek ellenére úgy tudom, hogy 4 előadásra engedélyt kaptak, csak sorozatos előadásra nem - de ennek utána kell néznem, igaz-e).
 
Letezik fekete es feher zene?
Igen létezik
És létezik fekete hang
Ezt Elvis Presley kapcsán olvastam és a rock and roll történetén át előzményeiben
Elvis egy fekete hang és stílus

A wiki még ma is megemlékezik róla:
A kislemezt 1954-ben sietve kiadták (helyi kiadó lévén csak Memphisben) és nagy siker lett, az első napokban több ezer példányban fogyott. Sokan először azt hitték hogy Elvis fekete az énekstílusa miatt.
Mondjuk a történetéhez hozzátartozik miből szedte zenei múltját,fekete közösségből a Protestáns hitközség ami a feketék legerősebb közössége.
Az ott hangzott gospel
És a sokat hallott munkadalok (blues, rhythm and blues)
Stílusára építve kialakult a fekete énekstílus és hang.

A szakírók szerint Presley legjobb oltávka középen volt. Nagyon jól hozta a fekete rhytm-and-blues és gospel énekesek rekedtes, eksztatikus, sikoltó, kiabáló, panaszosan jajgató, lezser hangját.
Íme a fekete zene a fekete hang és fekete énekstílus és fehér a gyerek
De ehhez ott kellett szocializálódnia míg beleivódott
Ő nem nyilatkozatot írt alá hogy minek érzi identitását:
 
Utoljára módosítva:
A zenerol nem vittazni kell, hanem hallgatni.

MArhasag fekete meg feher zenerol besszelni.
Egty muvesz a lelkebol enekel, es nincs fekete meg feheer lelek!
Sznobizmus arrol beszelni, hogy autentikus, meg izeeeee meg egy feher ne akarjon ugy enekelni, meg ...áááááááá

Akinek tetszik halgassa ezt a feher enekestv aki feketebb mint a legsotetebb aroamerikai(remelem kelloen polkorekt voltam) pedig a haja voros, nem a gettobol jott, hanem egy viszonylag jol allo csaladbol aki a feher negyedben elt, es megis...:
(a zene az zene es nem politika!!!!!!!!!!! ne hallgassa akinek nem tetszik, de ne is akarjon mast meggyozni, hogy fogadja el az Ő sznobizmusat!!!!!!!):

 
A sznobok, meg a politikatol elteltek szamolgassak hogy hany fekete es hany feher boru muvesz van a szinpadon, meg olvassak, hhogy mit is ir a hogyishivjak...(a fontos hogy polkorrekt legyen valami, a zene meg kit erdekel)

Akit meg a zene erdekel az hallgassa :)
 
BNiztos igazad van, nem vitatom
En csak hallgatom a zenet nem vitazok rola
Akkor menj
Én se vitáztam csak állítod a fehér és fekete hang és előadói stílus nincs, bosszantott fel.
Mert van
Most kérdés marad elsajátítható-e
És pont Elvis példáján nem vetted észre pedig oda írtam: Íme a fekete zene a fekete hang és fekete énekstílus és fehér a gyerek
Ebből látható elsajátítható
De ezen felül ott van az előírás amit nem akarnak betartani
És onnan már politika
Engem nem érdekel kinek van igaza Ókovácsnak vagy hogy előírtak valamit amit nem akarunk betartani, mert tök mindegy mi is elénekeljük
Ennyiben érdekelt az Ókovács féle trükközés
Meg hogy elsajátítható a fekete énekstílus és életérzés
Hogy attól hiteles lesz-e arról nem beszélek.
Ennyiben érdekelt az Ó kovács féle trükközés.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,248
Tagok
615,639
Legújabb tagunk
_Manna_
Oldal tetejére