Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez

[Thomas K.]

“Behunyt szemmel hallgattam Danijart, és csodálatosan ismert, gyerekkorom óta kedves képek elevenedtek meg előttem: láttam a jurták felett, olyan magasan, mint a darvak szállnak, a finom, füstszerű kék felhők tavaszi nomád táborát; láttam, ahogy a dübörgő mezőn dobogva és nyerítve ménesek rohannak a nyári legelőre, és a fiatal, vágatlan sörényű csődörök, amelyeknek a szeme vadul, feketén izzik, büszkén és bolondosan körülfutják menet közben a kancákat; láttam a juhnyájat, amint lassan lefelé hömpölyög a domboldalon, mint a láva: a dal felidézte a szikláról lezúgó vízesést, amelynek felborzolt fehér tajtéka vakítja a szemet; láttam, ahogy a sztyeppén, a folyó mögött lágyan ereszkedik le a nap az árvalányhajjal teli bozótba, és a látóhatár tüzes szélén mintha mögötte vágtatna a magányos, távoli lovas – csak kartávolságra van tőle a nap – aztán ő is belevész a bozótba és az, alkonyatba.” Ajtmatov: Dzsamilla szerelme

 

[Thomas K.]

“És hirtelen megértettem furcsaságait, amelyek értetlenséget és gúnyt ébresztettek az emberekben, megértettem, miért olyan elmélázó, miért szereti annyira a magányosságot, miért oly hallgatag. Most már megértettem, miért üldögél esténként az Őrdombon, és miért éjszakázik egyedül a folyónál, miért hallgatja állandóan a mások számára megfoghatatlan hangokat, miért ragyog fel néha hirtelen a szeme, és miért simul ki egyébként összevont szemöldöke. Ez az ember halálosan szerelmes. De nem egyszerűen egy másik emberbe szerelmes, ezt éreztem, hanem valami más, hatalmas szerelem tölti be a lelkét – az élet, a föld iránti szerelem. Magába rejti ezt a szerelmet, benne van az énekében, ez élteti. Közönyös ember nem tud így dalolni, bármilyen szép is a hangja.” Ajtmatov: Dzsamilla szerelme

 

[Thomas K.]

„Mert a szív a fő, a többi mind badarság. Persze, ész is kell... talán éppen az ész a legfőbb. Ne nevess, Aglaja, ez nem ellentmondás: a jószívű, de esztelen bolond éppen olyan szerencsétlen bolond, mint az eszes, de szívtelen bolond.” Dosztojevszkij: A félkegyelmű

 

[Thomas K.]

„A gyermeknek mindent el lehet mondani... mindent; engem mindig megdöbbentett az a felismerés, hogy milyen rosszul ismerik a felnőttek a gyermekeket, még az apák és anyák is a saját gyermekeiket. Pedig a gyermekek elől semmit sem kell eltitkolni azzal az ürüggyel, hogy ők még kicsik, és korai még tudniuk ezt vagy azt.” Dosztojevszkij: A félkegyelmű

 

[Thomas K.]

“És végül, azt hiszem, sok körülménynél fogva, legalábbis első látásra, annyira különbözünk egymástól, hogy közöttünk talán nem is lehet sok érintkezési pont, bár tudja, ebben az utóbbi gondolatban magam sem hiszek, mert igen gyakran csak úgy látszik, mintha nem volnának érintkezési pontok, pedig nagyon is vannak... Mert az csak lustaságból ered, hogy az emberek látszat szerint osztályozzák egymást, és nem találnak egymásban semmit...” Dosztojevszkij: A félkegyelmű

 

[Thomas K.]

“az is lehet, hogy csak az szerethet nagyon, aki sokat szenved.” Guy de Maupassant: Az embet szíve

 

[Thomas K.]

“A test szerelme kötötte hozzá, az a minden köteléknél erősebb, félelmetes kötelék, az egyetlen, amitől sose szabadul meg az ember, ha ráhurkolódik, és vérig vágódik a húsába.” Guy de Maupassant: Az embet szíve

 

[Thomas K.]

„Mert minden szív azt képzeli: ő remegett meg először attól a sok élménytől, ami megdobbantotta már az első emberek szívét, és meg fogja dobogtatni az utolsó férfiét és az utolsó asszonyét is.” Guy de Maupassant: Egy asszony élete

 

[Thomas K.]

„A lejjebb ereszkedő nap mintha vérzett volna; hosszú, széles, ragyogó sáv, vakító út futott a víz színén az óceán szélétől a barázdáig, melyet a bárka hasított.
A szél teljesen elült, minden ránc kisimult; mozdulatlan vitorlájuk vörös lett. Mintha ez a hatalmas nyugalom megmerevítette volna a teret, s nagy csendet teremtett az elemek találkozása köré; eközben a tenger az ég felé tárta folyékony, tündöklő ölét, a félelmetes szerető így várta föléje ereszkedő tüzes szerelmesét. Az sietett is a zuhanással, bíborszínűen az ölelkezés vágyától. Egyesült vele; és a tenger lassanként elnyelte.
Ekkor az ég aljáról hirtelen friss levegő áradt, borzongás remegtette meg a víz mozduló keblét, mintha az elnyelt égitest kielégült sóhajt vetett volna a világba.
Az alkonyat rövid ideig tartott; szétterült a csillagokkal borított éjszaka.” Guy de Maupassant: Egy asszony élete

 

[Thomas K.]

"– Teringettét! Mit érne az élet, ha nem éreznénk hevesen? És nem irigylem az olyan embereket, akiknek teknőcpáncél vagy vízilóbőr van a szívükön. Csak azok a boldogok, akik megszenvedik az érzéseiket, akik az érzésbe beleremegnek, és úgy ízlelik, mint valami nyalánkságot. Mert fel kell fognunk minden érzelmünket, akár boldog, akár szomorú, el kell telnünk vele, meg kell ittasulnunk tőle a legharsányabb boldogságig, vagy a legfájdalmasabb gyötrelemig.” Guy de Maupassant: Mont-Oriol

 

[Thomas K.]

"Tudjuk jól, hogy új megszokások, átszokások beiktatása az egyetlen mód rá, hogy életünket visszatartsuk, időérzékünket felfríssítsük, időátélésünket megifjúsítsuk, megerősítsük, meglassítsuk, s ezzel életkedvünket, életérzésünket általában megújítsuk. Ez a célja minden hely- és levegőváltozásnak, nyaralásnak, ebben rejlik az epizód és a változatosság üdítő mivoltának titka. Az első napok új tartózkodási helyünkön "fiatalosan" telnek, azaz erőteljesen, szélesen hömpölyögnek; ez körülbelül 6-8 napig tart." Thomas Mann: A Varázshegy

 

[Thomas K.]

"Óvakodott attól, hogy az idegenszerűt eleve elítélje, gondosan ügyelt, hogy összehasonlításra és megállapításra szorítkozzék." Thomas Mann: A Varázshegy

 

[Thomas K.]

„Szenvedély, ez annyit jelent: az életért élni.” Thomas Mann: A Varázshegy

 

[Thomas K.]

"Minél szerelmesebb voltam, annál testetlenebbé vált számomra szerelmem tárgya" Tolsztoj

 

[Thomas K.]

„Minden szerelemben van egy pillanat, amikor a szerelem a tetőpontjára hág, amikor nincsen benne semmi öntudatos, semmi okoskodó, semmi érzéki.” Tolsztoj: Feltámadás

 

[Thomas K.]

„A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. Némelyeknél ezek a változások különösen hirtelen mennek végbe. “ Tolsztoj: Feltámadás

 

[Thomas K.]

„Utáltam, gyűlöltem őt; és akkor egyszer csak eszembe jutott, hogy magam is gyakran követtem el – ha csak gondolatban is – azt, amiért most gyűlölöm, és abban a pillanatban meggyűlöltem önmagamat, őt pedig megsajnáltam, és nagy, boldog nyugalom áradt el rajtam. Csak mindig idejében meglátnók a gerendát a magunk szemében, mennyivel jobbak lennénk mindahányan.” Tolsztoj: Feltámadás

 

[Thomas K.]

„meg kell bocsátani, mindig, mindenkinek, megszámlálhatatlan sokszor, mert nincsen olyan közöttünk, aki maga ne volna bűnös, és így másokat büntethetne vagy megjavíthatna.” Tolsztoj: Feltámadás

 

[Thomas K.]

"Mintha aludnánk amíg nem vagyunk szerelmesek." Tolsztoj: Háború és béke

 

[Thomas K.]

„A lélek szeme sehol sem találhat több ragyogást és több sötétséget, mint az emberben: nem pihenhet meg ennél félelmetesebb és ennél bonyolultabb, ennél titokzatosabb és ennél végtelenebb valamin. Van nagyszerűbb látvány, mint a tenger: az ég; van nagyszerűbb látvány, mint az ég: a lélek belseje.” Victor Hugo: A Nyomorultak