A polgármester veje terítette a drogot Balatonszemesen

A magyar kriminalisztika történetében egyedülálló esetnek nevezte a rendőrség, hogy egy bűnmegelőzési egyesület árulta a drogot a Balaton partján az elmúlt 6-7 évben - számolt be a 24.hu egy hosszabb cikkben.

Azóta a 24.hu megtudta, hogy a civil szervezetet a balatonszemesi polgármester veje vezeti, az önkormányzat pedig rendszeresen támogatta, sőt a kábítószer szállítására használt 6,4 millió forintos terepjáróhoz is a község segítségével jutott hozzá az egyesület.

A rendőrség négy ember ellen kábítószer-kereskedelem, másokkal szemben fogyasztás miatt indított eljárást. A Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese arról is beszámolt, hogy az egyesület elnöke egy Bűnmegelőzés feliratú terepjárójával hetente járt Budapestre drogért.

A 24.hu szertint a szóban forgó civil szervezet a Balatonszemes-Balatonőszöd Bűnmegelőzési Egyesület, elnöke pedig 2011 óta a most 28 éves E. István, aki a balatonszemesi polgármester kisebbik lányának a férje. Ő az egyike azoknak, akiket a rendőrség őrizetbe vett, kezdeményezve a letartóztatást.

A polgármester nem akart nyilatkozni az ügyről, pedig nemcsak családi érintettségről van szó, hiszen az önkormányzat évek óta támogatta a bűnmegelőzési álca mögé bújó egyesületet.

2016. február 15-én Balatonszemes polgármestere arról beszélt egy képviselő-testületi ülésen, hogy nem megoldott kérdés Balatonszemesen és a szomszédos Balatonőszödön a közterület-felügyelet létrehozása, de több éve működik egy közbiztonsági egyesület, ami pályázat útján, önkormányzati segítséggel hozzájutott egy 6,4 milliós forintos Suzuki Vitarához. Ezt a Vitarát hétfőn a rendőrök megállították, és kiderült róla, hogy évekig szállították vele a drogot az egyesület tagjai.

A 24.hu úgy tudja, hogy az autóval március közepén az árokba hajtottak, és az eleje összetört. A járműnyilvántartó szerint a 2015-ös évjáratú Suzuki balesetét a sofőr okozta.

28118765_6afe746f8b065f2bc052ab66bcc44989_wm.jpg

Fotó: Police.hu
A polgármester három éve éppen ennek az autónak a megszerzésével indokolta egy új szervezet létrehozásának szándékát, mert úgymond szerették volna hatékonyabban kihasználni.

A rendőrség tájékoztatása szerint a polgármester veje által vezetett egyesület tagjai már évek óta drogot terjesztettek az autó megszerzésekor.

Az önkormányzat ugyanakkor többször is százezres nagyságrendű támogatást adott az egyesületnek, tavaly és tavalyelőtt egyaránt 200-200 ezer forintot szavazott meg erre a célra a képviselő-testület - sorolja tovább a 24.hu a megdöbbentő eset részleteit.

Az ügy gyanúsítottjait őrizetbe vételük mellett kihallgatták.

28118943_605bb69f9f86ae700ec3b148c519f9a7_wm.jpg

Fotó: Police.hu
Takács József független polgárgátmester nemrég azzal került be a hírekbe, hogy tavaly áprilisban a saját pénzén hordatta ki a fideszes képviselőjelölt szóróalapját a parlamenti választás előtt néhány nappal.

HH.
 
*
A világ minden pénze sem elég...???
 
Addig jàr a korsó a kútra...
Meg kell mondjam, az ötlet remek volt. Magyaros. Passzol a mentalitásunkhoz.:D
Jahh...megállították az autót, ami bevallotta, hogy évekig szállított drogot... vagy hogy is volt ez ? ...és hogyhogy nem tűnt fel senkinek semmi 6-7 évig ? ... milyen jól fizető állása volt a vejnek, hogy nem tűnt fel mennyit keres ?...hogyhogy nem mondott le azonnal a polgármester ?
A fenébe...elfelejtettem, hogy Magyarországon vagyunk...
 
Annyira nem kell odalenni a törvényektől.
Akkor miért vannak a rend őrei az ügyészek a bírák?
Egyik sem kell majd megoldjuk úgy ügyesben....ami neked normális az lehet hogy a szomszédodnak már nem az...de, aki bírja az marja...
Pl: engem zavar a dohányzás akkor lelőhetném a dohányost?
Szeretem a tisztaságot a szemetelőket levadászhatom?
Nézd megerőszakolják a szomszédot áá hagyjad már az az ő ügyük...
Hidd el gyorsan lennének törvények szabályok....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,912
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére