Oxfordi professzor osztotta ki Szijjártót – van olyan hely, ahol nem tud össze-vissza hazudozni

Pozsonyba ment Szijjártó a kellemetlen pofonért. Ugyanis már csak külföldön eshet meg, hogy ellenvéleménnyel találkozik egy magyar kormánytag.

A GLOBSEC-fórumon vett részt a magyar külügyminiszter egy panelbeszélgetésen cseh, román és szlovák politikusokkal, ahol terítékre kerültek a magyar kormány elítélt döntései is. Természetesen felmerült a Közép-Európai Egyetem elüldözése is, amire Szijjártó válaszában azt fejtegette, hogy a kormány nem kényszerítette külföldre a CEU-t, csak hoztak egy törvényt arról, hogy nem adhat ki ezután amerikai diplomát, mert nincs székhelye az Egyesült Államokban.

Persze a résztvevők tisztában voltak vele, hogy ez egy bődületes hazugság, mert a New York-i Bard College campusán kialakított oktatási helyszínüket, megnézte Palkovics László oktatási államtitkár és Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár is.

Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora a közönségből kért szót, és olyat mondott Szijjártónak, amit itthon nem nagyon szokott hallani:


“Amit ön a CEU-ról mond, az egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodók nagy része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot”


Ettől igencsak el vannak szokva a magyar kormánytagok, itthon már senki nem mond nekik ellent, mert csak a saját közönségük előtt mernek megszólalni.

szijjarto-peter.jpeg
 
Timothy Garton Asht, az Oxfordi Egyetem professzorá nagyon tájékozalan lehet,a Soros úr által létrehozott Közép-Európai Egyetem marad Budapesten.
Ne jatszad mar az erthetetlent. Ezerszer kitargyaltuk a CEU azt a resze ami amerikai diplomat adott azt fustoltek ki.
Valamivel okosabb es tajekozottabb a prof mint te.
Ezek szerint a menza mehetett Becsbe? vagy az egyetem takarito reszlege.
Meddig feszited a hurt? hatha ez is atmegy komment nelkul?nem megy at, es orulnek a valosagot allitanal.
 
Utoljára módosítva:
Ne jatszad mar az erthetetlent. Ezerszer kitargyaltuk a CEU azt a resze ami amerikai diplomat adott azt fustoltek ki.
Valamivel okosabb es tajekozottabb a prof mint te.
Ezek szerint a menza mehetett Becsbe? vagy az egyetem takarito reszlege.
Meddig feszited a hurt? hatha ez is atmegy komment nelkul?nem megy at, es orulnek a valosagot allitanal.
Ez a számos pali csak idegesíteni, nem èrvelni jár ide. ;)
 
Sokan megmondták már neki ide haza is hogy hazug, csak akkor megy a kikérem magamnak ezt a sértést szintű dedozás meg a hatalommal való visszaélés. Mint amikor a homokozóban a bunkó gyerek tagadja hogy ő taposta szét a homokvárat aztán meg hatalmas cirkuszt csinál hogy ne keljen elismernie a bűnét. Aztán meg szépen ráhagyják mert látják hogy annyira ostoba hogy még vitázni se lehet vele értelmesen.
 
Timothy Garton Asht, az Oxfordi Egyetem professzorá nagyon tájékozalan lehet,a Soros úr által létrehozott Közép-Európai Egyetem marad Budapesten.

Én is eltudom képzelni, hogy visszajön hiszen nem véletlen ment a Budapesthez legközelebb fekvő másik fővárosba Bécsbe.
Diktátorokra az a jellemző, hogy jönnek mennek míg egyetemek a nemzet kincsei akikhez ragaszkodunk.
Miért lenne jó nekünk Magyaroknak, hogy egy Amerikában is elismert diplomát osztó egyetemet elűzzünk.
-
Nem az országnak, vagy a nemzetközi jognak hanem Orbánnak van problémája az egyetemmel.
Több Európai nagy egyetem szolidáris a CEU-val, csalja ötét és támogatja Orbánnal szemben.
-
Mert ügye te arra hivatkozol, hogy
"Orbán nem zavarta el az egyetemet csak hozott egy testre szabott törvényt ami csak öt érintetten"
-
Ez önkényesség, nem jog! Csodálom, hogy ez neked nem tűnik fel!
Mondj még egy törvényt amit plakátokkal kísér egy kormány "Majd meglátjuk ki nevet a végén!"
-

Én csak egyre emlékszem a múlt évszázadból ...
 
csupán a egyenlő versenyfeltételekről van szó, egyenlő feltételekkel jelenhessen meg mindenki a piacon. Itt tanulmányozhatod a Magyarország területén engedéllyel működő külföldi felsőoktatási intézményeket:

https://www.oktatas.hu/felsooktatas...enyek/engedellyel_mukodo_kulfoldi_intezmenyek

Ne haragudj de a listával nem bizonyítottál semmit. Miről van szó?
-
A Budapesten működő CEU által kiadott diplomát elismerik az Egyesült Államokban mert az egyetem színvonala megfelel az Amerikainak.
-
Miért akarja a magyar állam elvenni ezt a lehetőséget a magyar (jobban mondva európai) diákoktól?
-
Nyilvánvalóan e mögött Orbán személyes harca van az autokrata uralmat kritizálók ellen.
Mi sem mutatja, jobban, hogy a kormány részéről személyeskedésről és nem tárgyilagos megfontolásokról van szó,
mind az, hogy "Ne hagyjuk, hogy a másik nevessen a végén" plakátokkal tapétázta ki az országot.
-
Egy törvény, aminek csak az a célja, hogy a másik örömét elvegye az egy diktatúrára vall.
-
Európában egységes törvények vannak az iskolai végzettség elismerését illetően.
Miért van az, hogy a 28 EU-s államból csak Magyarországnak van problémája ezzel az egyetemmel?
"Egyenlő feltételekre" hivatkozol de nem látok egyetlen egyetemet se aki ezt a törvényt követelte volna.
Ellenkezőleg. Az összes külföldi egyetem látja, hogy Orbán az oktatás szabadságára tör.
-
Ha szerinted "közérdekről" van szó, akkor miért kellett a pénteken előterjesztett törvénymódosítást hétfőn aláírni? Demokratikus országokban minden törvényt egy széleskörű vita előz meg. Ez statárium volt.
-
A magyar egyetemektől eltudja venni Orbán a pénzt (el is vette),
A magyar egyetemeknek megtudja parancsolni Orbán milyen foglalkozhatnak mivel nem (meg is tette).
Egyedül a CEU-t nem tudja zsarolni és ez a magyar kormány problémája.
-
Szomorú, hogy Orbán a hatalmi vágya érdekében feláldozza a magyar diákok, a tudomány jogait.
-
Biztos, vagyok benne, hogy Orbánnak nem fog sikerülni elűznie a CEU-t.
A magyar egyetemek is vissza fogják nyerni a függetlenségüket.
-
Még az is lehet, hogy Orbán az EVP-be való visszakunyerálás érdekében (úgy mind a közbíróságok esetében) egy vizakoszt fog csinálni. A miniszterelnök nagyon elszámolta magát az EP választásoknál.
 
Gondolom, ha kidobják az ajtón, bemászik az ablakon.:D
tényleg, olvastad a #9 -es hozzászólást, nem meggyőző a CEU elnevezés a pecséteken?
mikor ilyesmit olvasol : "Egyetemi világrangsor: öt területen is a száz legjobb közé jutott a CEU" akkor melyik egyetemre gondolsz?
 
tényleg, olvastad a #9 -es hozzászólást, nem meggyőző a CEU elnevezés a pecséteken?
mikor ilyesmit olvasol : "Egyetemi világrangsor: öt területen is a száz legjobb közé jutott a CEU" akkor melyik egyetemre gondolsz?

A CEU felsőfokú képzést ad nem foglalkozik alapkiképzéssel ezért a rangsorolás amiben részt vesz nem az "épületre" vonatkozik hanem oktatási programokra. Ebből 5 programja a 100 legjobb között van.

"Five of Central European University's academic programs were ranked among the top 100 in the world, and two others in the top 200, by Quacquarelli Symonds (QS) in its global subject rankings, released February 28.

CEU was ranked among the top 100 in the world in the fields of Politics, Social Policy, Sociology, History, and Philosophy. The rankings represent an improvement in History, from the 101-150 spot last year. Furthermore, it received rankings in the top 200 in Economics and Law, the same level as in 2017.

In the broader subject areas, CEU ranks #172 in the world in Arts & Humanities, and #202 in Social Sciences & Management, according to QS. QS World University Rankings by Subject considers 1,130 institutions in 151 countries in 48 subjects annually.

CEU is not ranked in QS’ main rankings and those of other rankings organizations because it has no undergraduate programs, which are often a requirement for inclusion. Quacquarelli Symonds’ QS World University Rankings by Subject do not have such a requirement."


A CEU a világ 100 legjobbjai közé sorolható a Politika, Szociálpolitika, Szociológia, Történelem és Filozófia területén. A rangsor a történelem javulását jelentette, a tavalyi 101-150 helyről. Továbbá rangsorolt a Top 200-ban a közgazdaságtan és a jog területén, ugyanolyan szinten, mint 2017-ben.
-
Ismétlem, az egyetem erőssége a Politika, Szociálpolitika, Szociológia, Történelem és Filozófia területén van és ez teszi öt a diktatórikus irányba haladó magyar kormány számára veszélyessé.
-
Egy kormányt lehet kritizálni a sörkertben, a törzsasztalnál de egészen más ha tudományosan igazolt kritikával kell megbirkóznia. Ezek a szakok ami miatt Orbán fél a CEU-tol.
-
Már őszintén, készült már doktormunka Orbán politikájáról magyar egyetemen? Nem hiszem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,916
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére