Kálmán Olga is indul a főpolgármester-jelöltségért

„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- közölte Facebook-oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, egy időben azzal, hogy sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga.

Az eseményen a párt EP-képviselője közölte, hogy Kálmán Olga „az elmúlt években bebizonyította, hogy megalkuvások nélkül és kőkeményen küzd” Orbán Viktor rendszere és az „őt kiszolgáló” Tarlós Istvánnal szemben. Ezért szerinte ő lehet az, aki nem megosztja, hanem egyesíti azokat a szavazókat Budapesten, akik változást szeretnének. Hozzátette: nem párttag és nem is volt az, így minden olyan budapesti számára megoldást és bíztató jövőt jelenthet szerinte, aki majd rá szavaz.

Dobrev Klára azt is elmondta, Kálmán Olga „fel fog lépni mindenfajta mutyival szemben” és „vigyázni fog a budapestiek pénzére”, valamint garanciát jelent arra, hogy nem kell majd félni például attól, milyen levegőt szív a gyerekünk, ha elvisszük sétálni.

Kálmán Olga a sajtótájékoztatón azzal kezdte, tudja, hogy számtalan kérdést fog kapni azzal kapcsolatban, miért indul. Azt mondta: az EP-választás megmutatta szerinte, hogy az a választók akarata, hogy minél több új szereplő legyen a politikában.

„Miért Klára mutatott be? Klárának nagy szerepe van abban, hogy rászántam magam erre”- közölte a tévés személyiség, majd egy újabb kérdéssel folytatta: („Kinek a jelöltje leszek?”), amire úgy válaszolt: „a budapestieké”.

El tudják képzelni, hogy szemtől szemben tárgyalok Orbán Viktorral a város ügyeiről? Én el. És higgyék el, nem csak bólogatni fogok- szögezte le Kálmán Olga, aki szerint sok mindent elérhet egy nem kormánypárti főpolgármester is, főleg, ha a testülete nem kormánypárti többségű.
A programját firtató kérdésre a műsorvezető azt mondta, szerinte mindenkinek van programja, elképzelése, aki ebben a városban él, mert látják, hogy „mivé vált a város”, hogy „mi történik az utakkal egy májusi eső után”. Azt mondta, hogy most az előválasztási aláírásgyűjtés során azt tartja legfontosabbnak, hogy találkozzon az emberekkel, meghallgassa őket, beszélgessen az emberekkel, hogy lássa, ki min szeretne változtatni és utána írott formában is közzéteszik ezeket.

„Független jelölt vagyok, a DK bíztatására, Klára bíztatására”- közölte arra a kérdésre, hogy függetlenként, vagy párt színekben indul-e. Hozzátette: számít ugyanakkor az összes párt támogatóinak szavazatára, még a fideszesekére is.

upload_2019-6-19_16-48-51.jpeg

62021425_10206109012601677_8034182728888877056_n.jpg
 
Utoljára módosítva:
jol vezette a fiatal ember es jo atveheto megoldassal tette fel az egesz videot ami igen fontos dolog.
Nem értem az utolsót mi az a jól átvehető megoldás? Mire gondolsz?
Nevezzük nevén az a csávót,Gulyás Márton, rutinos már csinálja egy-két éve
Szinte egyedül alig pénzzel
Gulyás Márton és Ő csinálta Slejm című sorozatot.
Mígnem ismeretlen, de főleg anyagi okokból behalt.
Most a Partizán néven fut.
 
KAracsonyi erdot akar telepiteni Bp -n ez jol hangzik de hogy mint polgarmester es fonok alatta viszont kivagtak a fakat meg ott is ahol teruletileg neki kellett volna vedeni,
Most ez letámadása.Olyan elmúlt nyócévezés féle?
a lopakodó olimpiát megállítani Csepelen és Budapest tüdőt parkerdőt helyette.
Biztos hogy jó ötlet lenne?
Jó, ha Bécs a mintaadó eszméje.
Fordított irányú mint a városliget és a népligettel történő dolgok.
 
Hol 8 evezek? A fak kivagasa hetekel honapokkal ezelotti tortenes, csak az ellentmondasokat jegyeztem meg. Becs valoban pelda lehet de nagyon messzinek tunik zoldugyben.
Olimpiara meg nem lesz eleg penz hisz az Eu ezd eszhezterni a Paks2 es a kinai vasut melle nem fer bele pezugyileg.
 
Nincs ellentmondás.
Aki ismeri a nyárfát, más néven jegenyét az tudja fája semmit nem ér mer korhad és gyenge. 25 év után már jelentkezik a kiöregedése.Fája se élőben se kivágva,semmit nem ér.
Azok a fák 50 évesnél is öregebbek voltak.
Kiöregszik és baleset veszélyes, ágai csak úgy szakadnak lefelé közepes szélben
Néha csak úgy magától.
A BVSC fái helyett ültettek másikat és remélem nem nyárfát.
Csak mellékesen jegyzem meg árnyéka is minimális a jegenyének.
Olyan mint egy felállított ceruza vagy egy napóra.
Csak azért írom mert az indulatkavaró origó az árnyékra hivatkozott
A visszavágásnál jobb az új ültetés.Visszavágás alatti rész épp olyan gyalázatos marad.
A gyökerei pedig rendkívül sekélyesen nőnek vízszintesen elkúszik 15 métert de nincsenek támasztó erős gyökerei mint a pókháló olyan gyenge az is de roncsolni azt tud,Mert befon mindent Tönkreteszi a közművek csapadékvízrendszerét.
minimum 71 új fát ültettek.
 
Kösz a fa ismertetőt de annyira nem egyzserű ez hogy kijelented hogy a nyárfa és a jegenye az egy .
Meg hogy a fája semmire sem jó.
 
Kösz a fa ismertetőt de annyira nem egyzserű ez hogy kijelented hogy a nyárfa és a jegenye az egy .
Meg hogy a fája semmire sem jó.
Hogy mennyire megfogtad a lényeget:o

jegenyenyár fákról van szó pontosan és tartom hogy puha és korhadásra rothadásra nagyon hajlamos magától lezuhannak ágai és így még balesetveszélyes is.puhafa szerkezete miatt gyufának és papírnak persze alkalmas.
De különben hagyd a botanikai belekötést.Hisz 99 fajjal és hibriddel rendelkezik
Azok a fák 50 évesnél öregebbek voltak
Semmirevaló fa(védd ha akarod) utak mentén díszítésre egy időben fasornak látványnak használták.De a fő-lényeg az: veszélyes és kiöregszik hamar és ahol ki kell vágni ott "tisztességes" lombosabb és erősebb fákra cserélik és kell is cserélni.
Ki is cserélték 71 fával.
Ez a módja
Az alábbi fa jegenyenyár de simán nyárfának nevezi a könnyelv, más tájon meg jegenyének
390px-Saeulenpappel.JPG
 
Utoljára módosítva:
Tarlós István elmúlt 71 éves.... Értelmes ember, rutinos politikus.. Ő lesz az aki éppen ezért bejelenti a visszavonulását, amikor a Fidesz megtalálja saját jelöltjét.... S az is igaz amit mond:

Tarlós.jpeg

Nos egy leendő polgármesternél már az is nagy dolog ha ismerik de ennek ellenére semmi nem jut róla az ember eszébe.....Előny Kálmán Olgánál.. de tud-e élni vele?
 
Tarlós István elmúlt 71 éves.... Értelmes ember, rutinos politikus.. Ő lesz az aki éppen ezért bejelenti a visszavonulását, amikor a Fidesz megtalálja saját jelöltjét.... S az is igaz amit mond:

Csatolás megtekintése 1673283
Nos egy leendő polgármesternél már az is nagy dolog ha ismerik de ennek ellenére semmi nem jut róla az ember eszébe.....Előny Kálmán Olgánál.. de tud-e élni vele?

Számomra megdöbbentö önfélrevezetés, hogy emberek halál komolyan képesek esélyesként megvitatni ezt a hölgyet mint esélyes jelöltet....
 
Aki nem korupt akinek a keze tiszta az veletlenul se felel meg.
Be vagyok oltva tisztesseges emberek tamogatasa ellen.
CSak azert is hajra OLga!
 
Számomra megdöbbentö önfélrevezetés, hogy emberek halál komolyan képesek esélyesként megvitatni ezt a hölgyet mint esélyes jelöltet....

Nem igazán értelek... Ugye a káder kiválasztás bevett szokása volt ebben a térségben, ha valaki kicsiben valamit többé kevésbé jól csinált az eggyel feljebb léphetett, egészen addig míg már túl nagy volt neki a szék...Abban ott maradt idők végeztéig..Tarlós ugye 16 évet eltöltött a III. kerület élén, s azóta x -et főpolgármesterként... A logika szerint Karácsony lenne egy esélyes jelölt, ha nem Karácsonyról lenne szó.. A piacot kell ugyanis megvenni, nem pedig egy terméket eladni... Alapvető, hogy hiteles legyen az eladó, de itt van egy mérhetetlen támogatottságú Párt és az MSZP.... Ha meg a termék is szépséghibás ( Jávor Benedek mögül simán kihátrált, cserébe a DK támogatásáért, amit végül meg sem kapott) akkor itt nem lesz bolt... Kicsit sarkosan a Momentumról az a véleményem újabb nyilatkozataik alapján, hogy nagyon előre szaladtak reményeikben , mint az a kislány akinek az anyja cipője még nagy, de az apja farka már kicsi...
Tényleg ki is maradt akkor?
Nincs ok ami miatt ne lehetne Kálmán Olga programja mögé beállni.. a kérdés csak az, meg tudja-e szólítani a budapestieket, megtalálja-e a saját csapatát, s a Fidesz tud-e majd Vele szemben egy elfogadottabb jelöltet állítani.....
Mert szerinted ki az esélyes?
 
persze, be lehet állni.Mindenhova be lehet állni.

A zemberek azonban nem olyan hülyék, mint ahogy páran gondolják. Egy jelöltet fel kell épiteni, ami min. 1,5-2 év, szükséges neki önkormányzati gyakorlat, vagy müszaki vagy pénzügyi tapasztalat, politikai kapcsolatrendszer, meg, meg. Programot kell neki mutatnia, hogy miért jobb mint...program meg sehol.
A DKnak nincs jelöltje, erre elöhuzza a nyuszit a zsebböl - aki ismert, súlytalan, tapasztalatlan. A jelöltnek megbicsaklott a médiás pályafutása, erre belement ebbe. Kesztyü.Ennyi.
Kapni fog 10-15 %-t, s annyi.

Tarlos meg kapni fog 45-55 %-t.

Na most ezt ugy halál komolyan tárgyalgatni, hogy igy az esélyek, meg ugy...az számomra teljesen érthetetlen. S ez ugyanugy érthetetlen, mint az EP-választás elött periferialis jelölteket vitattak meg páran itt halálos komolysággal.
 
Tarlós korrupt? Miben?
Mivel a fonok korupt igy az egesz fideszes bagazs szavaba ketelkednek . Hazudik mint a fonoke lasd hogy mossa kezeit a hajo balesetnel de a patkanyugy is raegett hisz fidesznyik cegre csereltek aki viszont nem ert a patkanyfogashoz es tartanak is tole mert ha ki is nyirnak egyet mar ossze nem szedik nehogy valami nagybajuk legyen a tetemtol. Azert megkinalta Tarlos par szaz millioval hogy o is beszalljon a stafirungba. Mnden ami Bp tortenik es tortent szemet hunyt a lopasoknak. Uszo versenyre hamar epitesz a lelkem csak tudja hogy dumpla koltsegvetessel /inflacio nelkul/ nem kene dolgozni mert a penz elfogyott es nem azert mert dumlajara emelkedtek az anyag arak. O alatta vagjak ki a fakat mindenhol es beton rengeteget hozna letre hogy a gazszerelo betonozhason jo pizert......Eu ba allitjak bunszervezetben elovetett csalasok sokasaga ami az o lelket is nyomja vagy nyomhatna ha lenne neki.
 
Tarlós nem siker éveket zár, nem tudta a kormány és Budapest között az egyensúlyt megteremteni... S miért is kell felépíteni egy jelöltet? Ez ugyan az, ahogy az MSZP akarja Karácsonyt elsózni, ha már annyit belefeccöltek... Akkor nem a választók döntik el, hogy elhiszik -e valamelyik jelöltnek, hogy képes a programját megvalósítani,mögötte állnak azok a hozzáértők akik ezt végig viszik?... Mert van programja a jelölteknek.. 2014-ben Tarlós csak 13 %-al kapott többet mint Bokros, még egyszer: mint Bokros ez nem egy kiütéses győzelem.. S ha egyszer használatos pártokkal nem trolkodják szét a választást az mindenképpen a Fidesz jelöltje, aki szerintem korántsem biztos, hogy Tarlós István lesz, valamint a vélhetően a Jobbik , DK, Momentum ( s a mezei szavazók) által támogatott Kálmán Olga között dől el..
Te írtad az emberek nem olyan hülyék....
 
Számomra megdöbbentö önfélrevezetés, hogy emberek halál komolyan képesek esélyesként megvitatni ezt a hölgyet mint esélyes jelöltet....
Érdekes módon még a századvég is mérhető esélyt ad neki (15%), pedig rájuk igazán nem lehet fogni, hogy ellenzékiek...
Számomra az emberek vaksága és migrációs félelme a megdöbbentő.
 
Hát te nem müszaki tiszt voltál a seregben....15 % az esély?

A migrácios félelem meg azért van - mert az a félelem megalapozott.
S mert ezt támogatja a momentum embere, kap is majd valahol <5 %-t.
 
Hát te nem müszaki tiszt voltál a seregben....15 % az esély?
Nem tudom mi köze van az esélynek a volt hivatásomhoz, de ha arra célzol, hogy tudok-e még számolni, akkor ez 1 a 6-hoz esély - a kormányoldal szerint is bevallottan.
Ez esély. Ha hozzá veszem azt, hogy Karácsonyt teszik 21 %-al elé mint legesélyesebb ellenzéki, nekem azt mutatja, hogy nem csak a párbeszéd próbálja manipulálni az eredményeket, hanem a fidesz is. (Mivel miniszterelnök jelöltként nem volt nagy durranás, jóval veszélytelenebb favorizálni, mint egy olyan riportert, aki esetleg a kulisszák mögött összegyűjthetett a fidesz számára veszélyes háttérinfókat.)
Amúgy más intézet meg 42%-ra hozza KO esélyeit....
A migrácios félelem meg azért van - mert az a félelem megalapozott.
S mert ezt támogatja a momentum embere, kap is majd valahol <5 %-t.
Mitől is megalapozott? Hány migránst láttál tavaly Magyarországon? És tavaly előtt? (Nem számítva a kormány által beengedett ukrán, indiai és egyéb harmadik országbeli munkásokat.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére