Gyurcsány figyelmeztet: “nem vagyok nyugodt”

Ismét a Facebookon fakadt ki az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a nemrégiben Oroszországban történt rakétabalesetről, sőt, azt is elmondta, miért nyugtalanítja őt annyira a helyzet.

63000.jpg


Ha eddig nem zavart Paks II. orosz építése, most ideje aggódnod - kezdi Gurcsány a bejegyzését, amiben a DK elnöke felidézi, hogy egy orosz rakéta augusztus 8-án felrobbant. A baleset után a nukleáris háttérsugárzás szintje négy-tizenhatszorosával haladta meg a megengedettet.

"Az orosz szabályok szerint a veszélyt jelző szirénáknak már kétszeres szintemelkedésnél meg kellett volna szólalniuk. De a szirénák némák maradtak. Ahogy az orosz vezetés is. Kit érdekel az emberek biztonsága, egészsége?" - teszi fel a kérdést a politikus, majd hozzátette: szerinte a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1986-os csernobili atomkatasztrófa szovjet kezelésére.

"Akkor is sumákoltak, hazudtak, becsapták az embereket. A következmények ismertek. Eltelt harminchárom év de semmi se változott. Na most ez az orosz mentalitás, kultúra, felelőtlenség áll Paks II. építése mögött. Miért nem vagyok nyugodt?".

68413661_2746951572003954_5316930347194122240_n.jpg
 
Gyurcsány figyelmeztet: “nem vagyok nyugodt”

Én se, ha ő újra hatalomra kerül...
Miért milyen problémád volt?
Max amennyit az utána jövő kormányok ráfogtak.
Ahogy a fórumozó nagyra becsült kollégám írta a történelmet a győztesek írják.
Szerintem is vigyázz mert ha hatalomra jutna biztos téged keresne meg.....(istenem)
 
Ez a jó taktika, mindig másról beszélni. Azt marhán értik.
Most az oroszok a spájz barátaink psszt kifelé nem beszélünk de, tudjuk hogy ők a jó barátaink...
De, mindegy a kormny ezt a politikát jól csinálja kifelé mutatja a nyugat barátságot majd a kelet barátságot, közben hintázgat.
Eddig sikeres.
De, csak egy hiba és ......nem szeretném ha itt lenne egy új csernobil.
 
Gyurcsány figyelmeztet: “Nem vagyok nyugodt”

Hű, most aztán beszart mindenki. Az egész világ lélegzetvisszafojtva várja, mi sül ki Feri nyugtalanságából.

Most őszintén: érdekel még valakit ennek a kóklernek a véleménye? Döntsétek már meg Orbánt vagy Hajnal Tímeát, de ezekkel a papírmaséfigurákkal qrvára nem fog menni... „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel“ Igaz, de ezt az ellenzéket még az enyhén haladónak gondolt urálontúli kaganátusok népe se érdemelné meg...
 
Gyurcsány figyelmeztet: “Nem vagyok nyugodt”

Hű, most aztán beszart mindenki. Az egész világ lélegzetvisszafojtva várja, mi sül ki Feri nyugtalanságából.

Most őszintén: érdekel még valakit ennek a kóklernek a véleménye? Döntsétek már meg Orbánt vagy Hajnal Tímeát, de ezekkel a papírmaséfigurákkal qrvára nem fog menni... „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel“ Igaz, de ezt az ellenzéket még az enyhén haladónak gondolt urálontúli kaganátusok népe se érdemelné meg...
Nos a kormányzó párt sem különb!
Csak arról nem hallasz .
Ja, lehet hogy kissé nyitottabbnak kellene lenned és akkor feltünne hogy a kormányzó elit politikusai is ezen a szinten vannak.
 
[QUOTE
Fidesz imádó csipakat ki kellene torolni ,hogy Ne csak nézz hanem láss is !
/QUOTE]

Izé? Putri? Nem lenni te kicsit rasszista?:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére