Nem létezik az a keresztes zászló, amelyet a Parlamentre raktak

Szent István zászlaja teljesen vörös, a kereszt annak idején valószínűleg nem szerepelt rajta. A Parlamentre augusztus 20-án kifüggesztett változaton mégis ott volt. A kormány szerint azért, mert az alaptörvény immár kimondja a keresztény értékek védelmét.

Olyan vörös zászlókkal díszítették fel az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlamentet, amelyen keresztek voltak. A dolog azért szúrt szemet, mert eddig - az állam és az egyház szétválasztásának elvét szigorúan követve - nem raktak ki semmilyen vallási jelképet állami intézményekre, például a törvényhozás épületére.

A főhomlokzat ablakából most két vörös zászlót lógattak ki, első ránézése Szent István zászlaját, ami persze nem is meglepő augusztus 20-án, István napján, amikor az államalapítást ünnepeljük. Szent István zászlaján azonban nincsen kereszt.

20784362_5ae0f3b009baf67295599864a0cb8313_wm.jpg

Fotó: nemzetijelkepek.hu
A Nemzetijelképek.hu oldal leírása szerint az államalapító király zászlajáról ugyan sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn, ám rekonstruálták a zászlót.

Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt.

Vagyis Szent István zászlajának csak a csúcsán szerepelt a kereszt, magán a lapon nem.

Megkérdeztük az állami ünnepséget szervező Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy ki döntött pontosan arról, hogy nézzen ki a díszítés, és hogy a zászlón legyen a kereszt; illetve azt is, mit üzentek ezzel a díszítéssel. A Kormányszóvivői Iroda szűkszavú indoklást küldött:

Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.

Az alaptörvénybe júniusban került be a hetedik alkotmánymódosítással, hogy "minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme". Ezek szerint ez a kereszt kifüggesztését is magában foglalja.

Megkerestük a Parlamentet is, hogy volt-e beleszólásuk abba, milyen díszítés kerül az épületre augusztus 20-án. A sajtóiroda annyit választolt, hogy a programokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezte, így ők illetékesek a válaszokkal.

Index

20784364_e24a737b42341dbf729b4377cf04be3b_wm.jpg
 
Hogy szekuláris azt nem látom!
Az állam és az egyház összeolvadása ott kezdődne például, hogy az állam felmondva az alkotmányosan rögzített világnézeti semlegesség elvét megszüntetné a szabad vallásgyakorlást, újra egyházi monopóliummá tenné az oktatást, iskolafenntartást, az anyakönyvezést, kiterjesztené az egyházi bíróságok jogkörét, visszahelyezné jogaiba a kánonjogot, törölné a polgári házasságkötést, az egyházi méltóságok automatikusan a politikai hatalom képviselőivé válnának etc. Illetve vica versa az állam újra beleszólna az egyházi szervezetek működésébe. ... Az pedig, hogy Te kozmopolita vagy (méghozzá nemzet- és vallásellenes módon) pusztán a saját privát meggyőződésed. Mo. egy szekuláris állam, melynek a kormánya kiemelten támogatja (és nem üldözi) az egyházakat - leginkább a történelmi egyházakat - a pártállami időszakkal szemben, pozitíve hivatkozik a keresztény tradícióra. Ezt lehet és kell bírálni, lehet így vagy úgy minősíteni, de összefonódásról beszélni butaság! Ennyi mozgástere kell legyen az államnak. Amúgy meg gyere haza, és szavazz olyan pártra, amelyek a saját ízlésednek megfelel. Találni fogsz.
 
Ezeket a tapasztalataidat mind a múlt ismerete alapján szerezted illetve írtad le.
De, most a jelen van és nem biztos hogy ami a múltban megállta a helyét az a jelenben is is megteszi.
Persze lehet hogy jól látod de, azt kijelenteni hogy ez nem összefonódás mert a múlt tapasztalatai alapján nem így néz ki nos elég bátor dolog.
Mert amit látok az hogy az egyházi iskolák mintha kicsit segítve lennének.
Nem zavar a dolog hisz erkölcsi nevelést biztosítani kell a felnövekvő nemzedéknek.
Ami megegyezik az állami iskolák erkölcsi nevelésével hisz ahogy írtad magyarország egy keresztény kultúrán építkező ország.
Csak én általában mindent kritikusan értelmezek jobb félni mint megijedni elv alapján.
 
Szent István zászlaja teljesen vörös, a kereszt annak idején valószínűleg nem szerepelt rajta. A Parlamentre augusztus 20-án kifüggesztett változaton mégis ott volt. A kormány szerint azért, mert az alaptörvény immár kimondja a keresztény értékek védelmét.

Olyan vörös zászlókkal díszítették fel az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlamentet, amelyen keresztek voltak. A dolog azért szúrt szemet, mert eddig - az állam és az egyház szétválasztásának elvét szigorúan követve - nem raktak ki semmilyen vallási jelképet állami intézményekre, például a törvényhozás épületére.

A főhomlokzat ablakából most két vörös zászlót lógattak ki, első ránézése Szent István zászlaját, ami persze nem is meglepő augusztus 20-án, István napján, amikor az államalapítást ünnepeljük. Szent István zászlaján azonban nincsen kereszt.

20784362_5ae0f3b009baf67295599864a0cb8313_wm.jpg

Fotó: nemzetijelkepek.hu
A Nemzetijelképek.hu oldal leírása szerint az államalapító király zászlajáról ugyan sem hiteles leírás, sem ábrázolás nem maradt fenn, ám rekonstruálták a zászlót.

Ebben a korban a jelképek még nem szerepeltek a zászlólapon, hanem a zászló csúcsán 3 dimenzióban ábrázolták azokat. Így került a zászló csúcsára a latin kereszt.

Vagyis Szent István zászlajának csak a csúcsán szerepelt a kereszt, magán a lapon nem.

Megkérdeztük az állami ünnepséget szervező Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy ki döntött pontosan arról, hogy nézzen ki a díszítés, és hogy a zászlón legyen a kereszt; illetve azt is, mit üzentek ezzel a díszítéssel. A Kormányszóvivői Iroda szűkszavú indoklást küldött:

Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.

Az alaptörvénybe júniusban került be a hetedik alkotmánymódosítással, hogy "minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme". Ezek szerint ez a kereszt kifüggesztését is magában foglalja.

Megkerestük a Parlamentet is, hogy volt-e beleszólásuk abba, milyen díszítés kerül az épületre augusztus 20-án. A sajtóiroda annyit választolt, hogy a programokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezte, így ők illetékesek a válaszokkal.

Index

20784364_e24a737b42341dbf729b4377cf04be3b_wm.jpg
*
Mindent megváltoztatni, ez a jelenlegi kormány politikája, lám, lám, még ezt is sikerült. Gratula!
 
Az állam és az egyház összeolvadása ott kezdődne például, hogy az állam felmondva az alkotmányosan rögzített világnézeti semlegesség elvét megszüntetné a szabad vallásgyakorlást, újra egyházi monopóliummá tenné az oktatást, iskolafenntartást, az anyakönyvezést, kiterjesztené az egyházi bíróságok jogkörét, visszahelyezné jogaiba a kánonjogot, törölné a polgári házasságkötést, az egyházi méltóságok automatikusan a politikai hatalom képviselőivé válnának etc. Illetve vica versa az állam újra beleszólna az egyházi szervezetek működésébe. ... Az pedig, hogy Te kozmopolita vagy (méghozzá nemzet- és vallásellenes módon) pusztán a saját privát meggyőződésed. Mo. egy szekuláris állam, melynek a kormánya kiemelten támogatja (és nem üldözi) az egyházakat - leginkább a történelmi egyházakat - a pártállami időszakkal szemben, pozitíve hivatkozik a keresztény tradícióra. Ezt lehet és kell bírálni, lehet így vagy úgy minősíteni, de összefonódásról beszélni butaság! Ennyi mozgástere kell legyen az államnak. Amúgy meg gyere haza, és szavazz olyan pártra, amelyek a saját ízlésednek megfelel. Találni fogsz.

A magyar állam bizony felmondta a világnézeti semlegességét azáltal, hogy
- az alkotmány elöszava egy képzeletbeli lényről és ezzel szembeni elkötelezettségröl szól
- ez a képzeletbeli lény, jól felismerhetöen, egy bizonyos vallás istene
- a történelmi hagyományokra hivatkozás ennek a bizonyos vallásnak a megörzését irja elö
- egyetlen szó sincs arról, hogy a vallásosság privát dolog, szabad döntés
- a hitvallás ugy van elöadva mint polgári kötelesség
- az ország fele nem keresztény mégis ezt a hitvallást kell recitálniuk minden nemzeti ünnepen.

Szabad vallásgyakorlás sincs, hiszen a kormány megmondta melyik ideológia vallás
- Szerinted regisztrálható lenne a "Flying Spaghetti Monster Egyház" Magyarországon?

Azt irod "újra egyházi monopóliummá tenné az oktatást" ez butaság hiszen
- a kereszténység nem a racionalitás úttörője, mit tudna ö tanítani "Monopol" formában?
- a vallás hiten és nem tudáson alapszik. Az egyházak monopolja a babona terjesztése.
- ha egy privát személy olyanokat állítana mint a papok, akkor bezárnák a bolondokházába

Ami az anyakönyvezést illeti, hát az egyházi jog még mindig az állami jog felett van.
- az egyházak csak "testi erőszakot" nem fejthetnek ki manapság annál inkább "lelkit"
- egy házasságot csak egyházjog szerint lehet feloldani vagy sem
- ne becsüld alá az örök élet elvesztésével való fenyegetést

Felsoroltad itt szinte a teljes középkort,
- a szekularizáció megsértéséhez elég egyetlen egy privilégiumot életbe tartani

Ahogy említettem a Jézushit politikai privilégiumokat élvez, lásd ehhez a Merkel látogatást
- a "méltóságok" fele ilyen "tisztelendő-ur" volt Sopronba
- Orbán megerősítette, hogy von der Leyen-re csak a keresztényi volta miatt szavazott.
- a magyar kormány tele van teológusokkal, a kormány egy keresztény koalíció
- a választások idején a keresztény templomokban korteskednek a papok
- Orbán a hatalmát nem demokratikus választásokra hanem "Dei gratia" vezeti vissza

Mi problémád van azzal, hogy ha valaki a 21. században kozmopolita és nem nacionalista?
- a világ amiben élünk annyira komplext, hogy kénytelenek vagyunk a tányér szélén túlnézni.
- nem vagyok én vallásellenes ahogy a másik szexuális hovatartozásába sem szólok bele

- a vallás manapság nem alkalmas az emberek összetartásához
- ami bennünket összetarthatna az a vallásszabadság elfogadása és ápolása lenne

A kereszténység tevékenységét véres nyomok kisérik
- és ezt egyre több egyházvezető beismeri, csak Magyarországon pórázon vannak tartva a papok
- a keresztény egyházak "visszakaptak" egy hatalmas vagyont, ugy hogy
- ismét egy "hercegprímásra" van szükségük aki csak a pénzt számolja

Igazad van, hogy a legjobb visszaköltözni és leszavazni ezt a kormányt
- a probléma csak az, hogy az állampolgárság felvételénél elkezdenek istenezni
- lehet, hogy meg sem kapnám mert az esküben, az "Isten engem úgy segélyen" helyett nincs alternatíva. :)
 
Utoljára módosítva:
Augusztus 20 Kalocsa igy unnepel.
De jo lenne ha lenne magyarazat is a kephez.
69296538_2494870423889240_6893078229796519936_n.jpg
*
Itt aztán minden van, mint a falusi búcsúban! Katonák, papok, egyházi kincsek, hímzett ruhájú kalocsai asszony... Ez is igazolja, hogy "mindent a népért" - jelen kormányunknak ez a "vesszőparipája". Kérdés, hogy ebből mennyi a vessző és mennyi a paripa?!
 
Ez így van. Viszont az emberi benső külsőleg is megnyilvánul: szavakban, tettekben, alkotásokban, viszonyokban... etc. Ez utóbbiak addig "külsőségek" (az általad használt értelemben), ameddig nincsenek összhangban a "bensővel". Ezen összhang megítélésére azonban csak korlátozottan vagyunk képesek - nemcsak mások esetében, de olykor önmagunknál is. Én mindenesetre semmiképp nem mondanám azt, amit Gumelig ír, hogy minden csak színészkedés és hazugság. Felehetően ő vagy nem ünnepli, vagy nem így ünnepli augusztus 20-át. Ebből azonban nem következik, hogy lenne joga mindenkitől elvitatni saját ünneplése hitelességét.

A gond ott van, hogy nem nyilvánul meg. Kormányzati szinten egyáltalán nem és sok, magát kereszténynek valló egyénnél sem.
Arról nem is beszélve, hogy a ennek deklarálása kizár minden más vallásút, másképp gondolkodót a nemzetből, gyakorlatilag az országból.
Ezen gondolat mentén én ateista lévén nem vagyok magyar, sőt idegen(szívű is) vagyok egy olyan országban, ahol születtem, amit hazámnak vallottam sokáig (és bár itt élek, ebben már nem vagyok olyan biztos, mint korábban), s melynek asztalára becsülettel letettem a magamét.
 
Képzeld, a címerünkben is ott kereszt - egyszerre kettő is: egyszer a hasított pajzs bal oldalán, másodszor a korona tetején. A címer pedig olykor rátéved a magyar zászlóra. (És a Parlamenten, nézd csak meg az általad belinkelt képet, ott a magyar zászló is.)

Igen, ott a kereszt...de miért ???? A Kossuth címer miért nem volt jó egy magát köztársaságként definiáló országnak ? Csak nem egyházi befolyás okán ?
 
A gond ott van, hogy nem nyilvánul meg. Kormányzati szinten egyáltalán nem és sok, magát kereszténynek valló egyénnél sem.
Arról nem is beszélve, hogy a ennek deklarálása kizár minden más vallásút, másképp gondolkodót a nemzetből, gyakorlatilag az országból.
Ezen gondolat mentén én ateista lévén nem vagyok magyar, sőt idegen(szívű is) vagyok egy olyan országban, ahol születtem, amit hazámnak vallottam sokáig (és bár itt élek, ebben már nem vagyok olyan biztos, mint korábban), s melynek asztalára becsülettel letettem a magamét.
Senki nem zár ki senkit. Egyszerűen annak deklarálásáról van szó, hogy a hazádnak keresztény gyökerei vannak (nem pedig mondjuk buddhista).
 
Kereszt, vagy nem kereszt?
Ez itt a kérdés.
Mint látható
Kh 2.jpg
, az igyekezet és a megelőlegezett sors, és történések, valamint tények felvázolásának igyekezete nem mai keletű.
Hitelesség, vagy nem hitelesség?
Ez itt a kérdés.... :)
 
Ismét elmondom: ez Szent István történelmi zászlaja. A történelmi zászlósor 2. tagja. Rekonstrukció, mivel az eredetit csak bizonytalan forrásokból "ismerjük".

Ami már tegnap is hazugság volt, az holnap is hazugság lesz... Ugye a diktatúrák sajátja, hogy látványosan igyekszik megkülönböztetni magát.. A szoci időkben is a nemzeti zászló mellett ott volt a vörös zászló is a Parlamenten, csak a vörös csillag nem a zászlón, hanem a kupolán volt.. Most a kereszt a zászlóra került...
Mióta ilyen kiváló történészeink vannak mint Schmidt Mária és Kásler Miklós
nem szabadna ilyen apróságon fennakadni, hogy hogy kerül a megkeresztelt vörös zászló az ország Házára...
Meg egyébként is annyi mindenbenben rövid az emlékezet, régen volt amikor elhangzot a jelenlegi országnagyoktól a csuhások imára felszólitás a Magyar Köztársaság Országgyűlésében.... Vagy esetleg tetszenek emlékezni? Vagy arra is, hogy Orbán egyháza majd egy milliárdott kapott csak egymagában, s ha hozzáadjuk a többiek pénzét az nemcsak a kórházi adósságokat rendezte volna, de fedezné egy központi kórház felépítését is... Mert ugye többször annyi beteg van ebben az országban mint keresztény.....Sokkal, de sokkal többször...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,730
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére