Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”

18 év telt el azóta, hogy II. János Pál először kért bocsánatot a gyerekekkel szexuálisan visszaélő papok miatt, és példáját azóta követték utódai a pápai székben és számtalan püspök szerte a világon. De nem Magyarországon.

Ebben a cikkben végigvettük az elmúlt 20 évben nyilvánosságra került itthoni eseteket. Az ilyen abúzusok nagy része sohasem derül ki és a magyar püspökök többsége továbbra sem válaszol a statisztikákra vonatkozó kérdéseinkre, de már az elérhető, nagyon töredékes adatok szerint is 24 egyházi vagy világi eljárás indult katolikus papok ellen gyerekmolesztálás miatt az elmúlt két évtizedben, és csak 3 esetben tudunk felmentésről. Ennek ellenére

a magyar püspökök soha nem kértek bocsánatot - egészen tegnapig.


Erdõ Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek püspökké szenteli Snell Györgyöt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát a bazilikában 2014. december 6-ánFotó: Marjai János/MTI/MTVA

Tegnap kelt, ma kiadott közleményük szerint „a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kijelenti, hogy mindenütt, különösen pedig az Egyházban elfogadhatatlannak tartja és minden lehetséges eszközzel fellép a kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett szexuális visszaélések ellen. Sajnálattal és együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen jóvátehetetlen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.

A magyar egyház vezetői leszögezik, hogy „akiről ilyen cselekedet bebizonyosodik, annak nincs helye a papság sorában. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők.”

A püspökök kitérnek rá, hogy Ferenc pápa új törvényének megfelelően a szexuális visszaélések bejelentésére alkalmas jelzőrendszert hoznak létre, amely az egyes egyházmegyék területéről fogad minden olyan panaszt, amely „az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos, különös tekintettel a kiskorúak és sebezhető személyek védelmére”. Mivel a magyar egyházi vezetők eddig nem biztosították támogatásukról, együttérzésükről azokat, akik panasszal fordulnának hozzájuk, ezért az is komoly eredmény, hogy a közlemény kiemeli: az új rendelkezés célja, hogy „az ilyen eseteket az egyházmegyék, illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák és a sértettek segítséget kapjanak”. Az MTI-vel a püspöki kar sajtószolgálata azt közölte, hogy a bejelentő rendszer október elsejére minden egyházmegyénél működni fog.


Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyházban tartott szentmisén Kielcében 2019. március 23-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA
Bár a hazai katolikus intézményekben is léteznek jó gyakorlatok, a Vatikán pedig évek óta prioritásként kezeli a szexuális visszaéléseket, a magyar püspökök eddig jobbára hallgattak a témában, a püspöki kar vezetője, Veres András pedig egy sor olyan nyilatkozatot tett év elején, ami csökkenteni igyekezett a probléma nagyságát. „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést” – mondta a győri püspök, aki szerint Nyugaton a liberalizmus lehet a sok bűncselekmény oka.

Benedek és Ferenc pápák több ízben személyesen is találkoztak áldozatokkal, beismerték, hogy az egyház hibázott a gyerekmolesztáló papok kezelésében és ígéretet tettek a hibák kijavítására. Ezekre Magyarországon továbbra is várni kell.

Ahogy arra is, hogy sok más országhoz, így a legutóbbi Lengyelországhoz hasonlóan a világi hatóságok vagy az egyház átfogó feltárásba kezdjen. Februárban indult cikksorozatunk az első gyűjteménye a magyar eseteknek, de nem pótolhat egy hivatalos vizsgálatot.

Urfi Péter
 
Csak azt írtam le amit az orvos nyilatkozott a riportban,ha nem valós a mondása,akkor az enyém se.Lehet egy férfi jobban tudja mi,hogyan működik.
Az a férfi már nem férfi nem fogja leírni.
Az a hozott idézet meg lehet csak önreklámja a vállalkozásának.

Lehetnek jöhetnek tévhitek
Ha másutt olvasol mást találsz:

Kérdéses hatékonyság

A kasztrálást azonban emberi jogi és hatékonysági szempontjából is sokan vitatják, legyen szó akár a kémiai, akár a fizikai beavatkozásról. A kémiai beavatkozás ellen érvelők az alkalmazott gyógyszerek káros mellékhatásait - allergiás reakciók, vérrögök keletkezése, öngyilkosságra való hajlam - említik.

Híres példaként szokták felhozni a britek által a számítógép atyjaként tisztelt Alan Turing matematikust, akit 1952-ben vállalta a gyógyszeres kezelést, hogy ne kerüljön börtönbe. Ő a mai értelemben véve nem volt szexuális bűnöző (meleg volt), de a brit törvények akkor büntették a homoszexualitást. a kezelés után depresszióba esett, és két év múlva öngyilkos lett.


Akkor mivel lett büntetve?
kasztrálással vagy halállal?
 
Hogy mennyire felderítetlen területről van szó jöjjön még hozzá egy:
A kutatók ugyanakkor rákbetegség miatt elvégzett kasztrálásokról készített jóval alaposabb vizsgálatokra hivatkozva figyelmeztettek, a kasztrálás ugyan csökkenti a szexuális vágyat, de szexuális izgalom hatására ennek ellenére is képes lehet az erekcióra az, akin ilyen beavatkozást végeztek el.
Akkor pedig mi a fenének?
Hisz mint feljebb írtam már az is baj ha csak a szeme kívánná#37
Az is elvezet a megrontáshoz
Mindezek mögött van más is
(a közhiedelemmel ellentétben) a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak többségét nem pedofilok követik el. Ők mindössze az esetek egy-hét százalékában érintettek.
Az alábbit egy nő írta:
„Vegyük el a férfiasságát annak a mocsoknak!"

És ha mindent elolvastatok
Neki van igaza:
Ez azért nem egészen így van, azért írtam fentebb azt, amit a nyissz-nyasszra, mivel az is csak akkor ér valamit ha a nyakánál történik.....
 
Utoljára módosítva:
Ez az a cikk,de lehet,hogy nem jól értelmeztem,akkor bocsánat.
Sajnos nem lehet bemásolni a cikket,legalábbis én nem tudom.
Biztos igazad van De teljesen más vetületei vannak az egésznek.
Mindent olvass el hoztam néhányat feletted.
Annak a nőnek az írása jó.
Még a kategóriák se világosak:
(a közhiedelemmel ellentétben) a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak többségét nem pedofilok követik el. Ők mindössze az esetek egy-hét százalékában érintettek.
 
Utoljára módosítva:
Amit "csak a szeme kívánja" dolog veszélyességéről mondtam itt van szakszerűbben:

A gyerek sérelmére elkövetett szexuális erőszak-ügyek kevesebb mint felében van behatolás. A többit simán elkövetheti olyan is, aki egyébként nem képes az erekcióra vagy impotens. Tehát akár az is, akit kémiailag kasztráltak.
Ezt támasztják alá azok az adatok, hogy a kasztráció nem csökkenti nullára az elkövetést. Az alanyok három-öt százaléka akkor is visszaeső marad.
Még másabb vetület:
Mi több, ma már egyre több adat szól arról, hogy nemcsak férfiak, de nők is elkövetnek szexuális erőszakot, sőt lehetnek pedofil indíttatásúak – miközben ez a módszer fel sem merül velük kapcsolatban.

Ez sokkal bonyolultabb, mint egy (kémiai) „nyisszantás", de sajnos az életben a valódi, tartós megoldások általában nem egyszerűek.
 
Utoljára módosítva:
Nem is bünteti az egyház,látványosan bocsánatot kér és ezzel lezárta az ügyet.
De,ha a kedves Révész úr családjával történt volna,vagy netán talán vele gyerekkorában akkor is ilyen megértő cikket írt volna?
Egyébként én sem büntetném semilyen szexuálisan eltévedt személyt.
Egy felnőttnek már kialakult életvitele van,nem változtat ,a törvény ha elitéli börtönbe vonul és letölti a kiszabott büntetést,kijön és ott folytatja ahol abbahagyta.
Beszélgetett-e már szakember ezekkel a személyekkel ,mit miért tesznek,mi volt a motiváció,miért jutott erre a gondolatra,hogy egy gyerekkel lépjen kapcsolatban ,stb.
Tornandónak igaza van nemcsak férfiak ,nők is ugyanúgy követnek el pedofiliát.
 
Utoljára módosítva:
"A pedofilia nem büntetendő cselekmény! Nem is szabad annak lennie! Sehol sem büntetik, mert nem is lehet."
De,ha a kedves Révész úr családjával történt volna,vagy netán talán vele gyerekkorában akkor is ilyen megértő cikket írt volna?
Nos elolvastam a cikket és az a lényeg hogy a pedofília az vágy...azt meg nem bűntethető, hiszen van amikor dühbe gurulunk és a másik halálát kívánjuk ez sem bűn akkor kezdődik ha végrahajtásra kerül az aktus.
Így érthető a cikk ha nem is értek vele egyet.
 
...

Kérdéses hatékonyság

A kasztrálást azonban emberi jogi és hatékonysági szempontjából is sokan vitatják, legyen szó akár a kémiai, akár a fizikai beavatkozásról. A kémiai beavatkozás ellen érvelők az alkalmazott gyógyszerek káros mellékhatásait - allergiás reakciók, vérrögök keletkezése, öngyilkosságra való hajlam - említik.

Híres példaként szokták felhozni a britek által a számítógép atyjaként tisztelt Alan Turing matematikust, akit 1952-ben vállalta a gyógyszeres kezelést, hogy ne kerüljön börtönbe. Ő a mai értelemben véve nem volt szexuális bűnöző (meleg volt), de a brit törvények akkor büntették a homoszexualitást. a kezelés után depresszióba esett, és két év múlva öngyilkos lett.


Akkor mivel lett büntetve?
kasztrálással vagy halállal?

Ha ismernéd az életrajzát és az akkori társadalmi viszonyokat (és a jelenlegi magyar társadalmat teljes gőzzel igyekeznek visszavinni abba a bigott korba), akkor egyértelmű lenne, hogy a szűkkörű (titkos projekt, Bletchley park), ám jelentős respekt után a teljes kitaszítottság miatt lett öngyilkos.
A mai számítógépek atyja Neumann János a tárolt program elvével. Turing számológépével a német tengeralattjárók Enigmával kódolt üzemeteit fejtette vissza rövid idő alatt.
Mérhetetlen szűklátókörűség a homoszexualitás összemosása a pedofíliával. A pedofília korra utal, nem irányultságra, az álszent társadalom szemet huny a katolikus papok hagyományos szexe felett. Miért lenne érdekes a keresztyény kultúrában az esküszegés?
 
Egy cseh orvos nyilatkozta,ha jól értelmeztem,hogy kasztrálás után is ugyan úgy élhet szexuális életet.Egyedül az ő kórházukban végeznek pedofilokon és más hasonló betegeken ilyen fizikai műtétet.

Úgy bírom, mikor a kanálban a mélyedést "szakértővel" nyomatékosítják. Ma szinte minden hormon mesterségesen pótolható.
Ahogy az alkoholizmus és egyéb szenvedélybetegségek sem kezelhetők az egyén belátása nélkül, a pedofíliára is csak akkor megoldás a hormonmegvonás, ha az illető is belátja, hogy az ösztönei még saját magának sem tolerálhatóak.
Mellesleg jómagam a katolikusok meghírdetett cölibátusát a tv. erejével és tűzzel-vassal betiltanám.
 
Bocsáss meg kedves JuhJóz,nem volt szándékomban a kanálban lévő mélyedést "szakértővel"nyomatékosítani.
Csak annyi történt,hogy olvastam egy cikket ,s valószínű nem jól értelmeztem.

Lehet,hogy megoldás lenne a cölibátus feloldása a papság körében,de a civilek között is akad szép számmal pedofil.Sajnos egyre gyakrabban nők is elkövetik ezt az "eltévelyedést"
 
Bocsáss meg kedves JuhJóz,nem volt szándékomban a kanálban lévő mélyedést "szakértővel"nyomatékosítani.
Csak annyi történt,hogy olvastam egy cikket ,s valószínű nem jól értelmeztem.

Lehet,hogy megoldás lenne a cölibátus feloldása a papság körében,de a civilek között is akad szép számmal pedofil.Sajnos egyre gyakrabban nők is elkövetik ezt az "eltévelyedést"

Nem Neked szólt a "megrovás", hanem az intoleráns bosszúvágytól hajtottaknak. Ha a pedofil nem tartja magát betegnek, xart sem ér bármilyen fizikai beavatkozás.
Ha majd a pedofil papok neve és fényképe is ki lesz plakátolva a nyájának mosdatás helyett, hiába "helyezi" át a (mocskos) egyháza, akkor beszélhetünk jogszolgáltatásról, ami a célpont áldozatot védi és nem aránytalan bosszúért liheg.
A pedofília tolerálhatatlan identitás eltérés, a homoszexualitás nem.
 
Nem is bünteti az egyház,látványosan bocsánatot kér és ezzel lezárta az ügyet.

Zárójeles megjegyzésként a tulajdonosi köre miatt a hvg mára szennylappá silányult.
Viszont vannak kultúr nemzetek, ahol a botrányok hatására (és elfogadható indokkal!) visszamenőleges hatállyal (sic) megváltoztatták a pedofília elévülési idejét.
Mára egyre jobban igaza van Orbán Viktornak: "Térdre csuhások!" Ooops, ezt elvhűkét nem ma mondta, bocsánat.
 
cölibátus az oka szerintem, sokkal kevesebb ilyen cselekmény lenne

A cölibátus a (mocskos) egyházának az érdekeit szolgálta és mára okafogyottá vált, de sokkal nagyobb bűnüket sem bánják meg, amíg feketén-fehéren rájuk nem varrják. (Nem tudom ma is ott van-e, de pl. a bankjuk a pénzmosó bankok listáján volt.)
Viszont a keresztyény európai kultúrában (amit védeni kell ezerrel) és általában nincs szekularizálva, az államok "elfogadták" hogy saját ítélőszékük rendezi a tv.-szegésüket. (Ideértve az adócsalást, járulék nem fizetést, alkalmazott be nem jelentését, sikkasztást, lopást stb.)
Homoszexuálisoknak olyan pálya, mintha minden nap a gőzfürdőbe járhatnának és ha képzésük alatt őket érte pedofíliás bűncselekmény és tudják, hogy eltussolható,
nyilván ők is hajlamosabbak lesznek rá.
Szvsz a (mocskos) egyház pedofíl tagjai "csak" elfajzott homoszexuálisok. (Csak ők nem nőket, hanem fiatalkorú fiúkat erőszakolnak meg.)
Ha egy mikrorendszer jellegénél fogva a pedofília melegágya, nem védeni, támogatni kellene...
 
cölibátus az oka szerintem, sokkal kevesebb ilyen cselekmény lenne

Csak érdeklődöm,azok a személyek akik nem papok,nem cölibátusban élnek,ők miért lettek pedofilok?Az igaz ha jobban le lennének foglalva ,akár a papság,akár más gyerekekkel foglalkozó felnőttek,talán kevesebb az esély pedofiliára.
Tudom a szülők nagyon elfoglaltak,nem tudnak úgy vigyázni a gyerekre,nem tudja időben felkészíteni ezen személyek ellen.Egy kicsi gyerek bízik a felnőttben,elhiszi neki amit mond.Talán ha lenne olyan szakember gárda aki ki tudná szűrni ezeket a személyeket,és meglenne a megoldás is és nem a felnőttkori nyissz-nyissz. Meleg és leiszbikus munkatársam már volt,de még pedofil nem,ezért nem is nagyon tudom hogyan kellene velük viselkedni,"kiszedni" belőlük miért lettek ilyenek.
 
Csak érdeklődöm,azok a személyek akik nem papok,nem cölibátusban élnek,ők miért lettek pedofilok?
Miért, az ő irányultságuk szerinted alapban homoszexuális? Szvsz. fiú-lány és egyik fél kiskorú. Mostoha apuka általában a "kapott" fiát erőszakolja meg?
Nagykorú tanárnéni/tanárbácsi azonosnemű tanítványával létesít kapcsolatot? Komoly?
 
Csak érdeklődöm,azok a személyek akik nem papok,nem cölibátusban élnek,ők miért lettek pedofilok?
Kicsit bekavart itt többünket félreértve az a tagtárs.
Igen a cölibátus se direkt oka a pedofíliának.
Szerintem jól látod.
És üzenem annak: a homoszexualitást se keveri össze senki.
Azt az egyszerű üzenetet is félreértette
A kémiai kasztrálást alkalmazták Turingon.A kezelés példája miatt mutattam.
Annak a vége öngyilkosság lett.
És látom neked válaszolva is keveri, rosszul értelmezi üzeneted.
Te is a pedofíliáról beszélsz.
Ő meg homoszexuálist emleget.
Miért, az ő irányultságuk szerinted alapban homoszexuális?
Egy szóval se emlegettél hasonlót
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére