Soha ennyi fiatal nem tüntetett még Budapesten a klímaváltozás miatt

Pénteken zajlik a harmadik globális klímasztrájk, a várakozások szerint világszerte milliók üzenhetik meg a politikusoknak, hogy konkrétabb és radikálisabb lépéseket követelnek az emberi tényezők okozta klímaváltozás megfékezéséért.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
És ez lett az a klímasztrájk, ahol a budapesti esemény sem maradt már el az európai mezőnytől: péntek délelőtt több ezren, egyes becslések szerint akár tízezren is végigvonultak a belvároson, hogy azonnali változásokat követeljenek.

A tüntetők átlagéletkora pedig tényleg alacsony volt, a Kossuth térre beérkező több ezres tömeg nagy része középiskolás volt. Az általunk megkérdezett gimnazisták mind ugyanarról meséltek: szervezetten jöttek ide, volt olyan budapesti iskola, ahonnan egy évfolyamról akár 20-30 diák is, és hiányzásukat előre bejelentették az osztályfőnöküknek, aki tudomásul is vette azt.

Üzenet Gulyás GergelynekFotó: Horváth Bence / 444
Hogy a pénteki tüntetés a megjelent diákok számára nem csak egy lehetőséget jelentett a lógásra, azt jelezte, hogy a megkérdezett fiatalok mind kifejezetten képben voltak a klímaváltozást kísérő következményekkel, és többen beszéltek arról is, hogy a saját életükben is igyekeznek környezettudatosabban élni.

A Parlament előtt a rendezvényt szervező Fridays for Future Magyarország tagjai az ökológiai - és a klímavészhelyzet kihirdetését, illetve azonnali és konkrét lépéseket követeltek a kormánytól. (A mozgalom szervezőivel korábban hosszabban is beszélgettünk, ezt itt lehet elolvasni.)

A közelmúltban több állam parlamentje is klímavészhelyzetet hirdetett, ami részben szimbolikus tett persze, de részben azt is jelenti, hogy az állam vállalja, hogy minden döntésénél prioritásként tekint a klímaváltozásra.

Azért is kelthetett meglepetést a pénteki tömeg, mert a korábbi budapesti klímatüntetéseken ennél azért kevesebben vonultak. Volt gimnazista, aki azzal magyarázta ezt, hogy korábban mindig csak utólag hallott a tüntetésekről, és most volt az első alkalom, hogy már előzetesen is tudtak az eseményről.

Fotó: Horváth Bence / 444
Az egyébként a résztvevők visszatérően felmerülő tapasztalata volt, hogy ők maguk is kevesebb emberre számítottak, és meglepte őket, milyen sokan eljöttek és hogy mennyire intenzív volt a tüntetés.

Hogy ez miért alakulhatott így, arra általában ugyanaz volt a válasz: így látják esélyét annak, hogy végre cselekvésre bírják a politikusokat. Ezt jelképezte a tüntetés végén a közös ébresztőóra-csörgetés, amivel a politikusoknak üzenték meg, hogy ébredjenek már fel. És szemben azzal, amit Gulyás Gergely miniszter tippelt pár napja, hogy ez csak pár tucat aktivistát foglalkoztat Magyarországon, pénteken több ezer fiatal tette ezt.

444.
 
Ez mind szép és jó , hiszen valamikor magunk sem voltunk ennyi idös korunkban különbek , de ! Aztán itt jönn a de ! Mi is fog velük történni , ha elveszik tölük azokat az "okos telefonokat" mellyel majd mind irogat , fényképezget ?? Látom a középsö képen majd mindnen ifjú kezében !Mi fog történi velük , ha egy hétre semmi villanyáram nemlesz ?? Ha anyuka-apuka nemtudja csemetéjét a dög nagy autóval az iskolába vinni ?? Ha bezár minden bánya mert nemköll ! Honnét szerzezzük majd a villanyáramot ? Tudom ezek kérdések , de választ adni egysem tud csak követelni . Amugy én iagaz talán nagyon öreg vagyok emlékszem amikor 1992-ben egy még ifjabb kanadai kislány majd hasonló követeléssel lépet fel az UN elött , igaz neki nem volt ekkora PR-je és Asperger szindromája sem , igaz "Nobel dijat" sem kapott akkor . ;) Persze , hogy változtatni kéne , de ha se a politka sempediglen az ipar nemakarja akkor ugrálhatunk mint a szöcskék ! Merkel 2020-ig valami 1 millió E-autot akart Németországban , de ezt akijallantését a Német autóipar hozzájárulása nélkül tette meg ! A kinaiak , tetszik vagy sem, többett tesznek ezzen a téren mi itt Europában , sajnos .:(
 
1992-ben egy még ifjabb kanadai kislány majd hasonló követeléssel lépet fel az UN elött , igaz neki nem volt ekkora PR-je és Asperger szindromája sem , igaz "Nobel dijat" sem kapott akkor . ;) Persze , hogy változtatni kéne , de ha se a politka sempediglen az ipar nemakarja akkor ugrálhatunk mint a szöcskék
Az Asperger-szindrómás lány akciójából azóta mozgalom lett: Greta felszólalt a davosi Világgazdasági Fórumon, az Európai Parlamentben és az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában is, iskolába pedig klímaaktivista elfoglaltságai miatt jelenleg nem jár. Az ügy túlexponálása volt az oka annak, hogy elindították a petíciót Greta Thunberg manipulálása ellen

Petíciót indítottak Greta Thunberg svéd klímaaktivista manipulálása és kizsákmányolása ellen.
úgy látja, Greta Thunberg manipulálásával a teljes nyugati társadalmat akarják manipulálni.

A petíció, amelyet már több ezren írtak alá, arra is felhívja a figyelmet, hogy a Greta-jelenség hátterében egy svéd PR-szakember, bizonyos Ingmar Rentzhog áll, aki részt vesz a zöld kapitalizmus fejlesztésében. Ingmar Rentzhogról és a Greta Thunberg mögött álló lobbihálózatról a Standpoint brit hetilap írt részletes cikket. Ebből kiderül, hogy Greta felfedezője, Rentzhog, és sajtófőnöke, Daniel Donner milyen lobbiszervezetekkel és energetikai cégekkel állnak kapcsolatban

Kormányzók, hírességek, de még tudósok is úgy viselkednek a lány előtt, mint egy csapat butuska fruska a prepubertás korban lévő bálványa előtt. A tömeg követi, táplálja, támogatja, terjeszti a lány szavait, meggyőződve arról, hogy magában hordozza a változás magjait. A Greta Thunberg-jelenségben minden az érzelmekre apellál a negatív üzenetek közvetítésének céljából
 
Utoljára módosítva:
Ez mind szép és jó , hiszen valamikor magunk sem voltunk ennyi idös korunkban különbek , de ! Aztán itt jönn a de ! Mi is fog velük történni , ha elveszik tölük azokat az "okos telefonokat" mellyel majd mind irogat , fényképezget ?? Látom a középsö képen majd mindnen ifjú kezében !
-
Gyulám ha tudnád milyen kevés energiát fogyaszt egy okos telefon és menyi mindent tud helyettesíteni
- menyi energiát megtakarítunk hogy nem tévedünk el az utcán, hogy idöben megérkezik az áru
- hogy papír nélküli információhoz jutunk, egy okos telefon nem csak telefon hanem számtalan eszközt helyettesit.

Néhány dolog amit az okos telefon helyettesit.
Vezetékes telefon / Telefonkönyv / Naptárak / Jegyzetfüzetek / Post-It cetlik /vásárlási kupon-ok
időkimutatások (stempliző kártya) / napi-lapok (újságok) / könyvek / jegyek és jegyárusítást
készpénzt / papirt általánosan / az órákat, karórákat, ébresztő órákat / zseblámpát, kézi tükröt
vízszintmerő / fényképezőgépet és fénykép-papirt / filmkamerákat és mozit /
navigációs eszközöket, iránytü / MP3-lejátszókat / hangrögzítő és visszaadó készülékeket
rádiók / zsebszámítógép / diktafonokat / gittár és más hangszert hangoló mérőműszert
Scannert / mobile játék-konzolokat / asztali számítógépet

és nem utolsósorban növeli a szociális kontaktusok számát, egy helytől független munkahelyet és utazást spóroló hivatali ügyek intézését teszi lehetővé,

Nem ártana ha te is vennél magadnak egyet, hogy tudjad miröl beszélsz.

Mi fog történi velük , ha egy hétre semmi villanyáram nemlesz ?? Ha anyuka-apuka nemtudja csemetéjét a dög nagy autóval az iskolába vinni ?? Ha bezár minden bánya mert nemköll ! Honnét szerzezzük majd a villanyáramot ? Tudom ezek kérdések , de választ adni egysem tud csak követelni .
-
A nagy autót a sok gyerek számára az Orbán kormány propagálja ezt beszéld meg velük.
A fiatalok azért vonultak az utcára mert alternatívákat kívánnak a közlekedés területén.
-
A csúnya EU ügye kicseréltette az izzólámpákat amik 95%-ban meleget és csak 5% fényt produkáltak, a televíziók manapság nem kW-okat fogyasztanak mint a gyerek korodban. Láttad, hogy a 80-as évek elején Németországban még szimpla ablakok voltak és a dupla üveggel több erőművet meg lehetett spórolni.

Amugy én iagaz talán nagyon öreg vagyok emlékszem amikor 1992-ben egy még ifjabb kanadai kislány majd hasonló követeléssel lépet fel az UN elött , igaz neki nem volt ekkora PR-je és Asperger szindromája sem , igaz "Nobel dijat" sem kapott akkor . ;)
-
1992-ben még nem által rendelkezésünkre egyértelmű adatok a klímaváltozás és az ember természetrabló tevékenysége között.
-
Lehet gunyolodni azon, hogy egy fiatal lány mimikája az "asperger-szindróma" miatt merev, mindenesetre nem hiszem, hogy te képes lennél arra a szellemi és retorikus teljesítményre mind ö. Úgy, hogy jobb ha visszatartod magadat, te még azt sem tudod mit jelent "alternativ Nobel-dij".
-
Persze , hogy változtatni kéne , de ha se a politka sempediglen az ipar nemakarja akkor ugrálhatunk mint a szöcskék ! Merkel 2020-ig valami 1 millió E-autot akart Németországban , de ezt akijallantését a Német autóipar hozzájárulása nélkül tette meg ! A kinaiak , tetszik vagy sem, többett tesznek ezzen a téren mi itt Europában , sajnos .:(
-
Szeretnélek emlékeztetni arra, hogy Németország lakóinak a száma 82 millió, ami egy bakfütty az 1,3 milliárd Kínaival szemben.
Hogy érzékelni tudjad a számokat, Kínában több férfi él akit Yan-nak hívnak mint Németország, Hollandia Dánia összlakossága.
-
Németországban egy szem Lithium-ot nem találsz, ami az elektro-autok legfontosabb kelléke
Kína Lithium készlete 7 millió tonnára becsülik, nem beszélve arról, hogy Németország nyersanyag nélküli ország
-
A világunk találékonyságra van ítélve és biztos vagyok benne ha együtt dolgozunk akkor elkerülhetjük a katasztrófát.
-
A világ és benne Europa a találékonyságunkat akarja ösztönözni az energia-árak felemelésével
csak a Magyar kormány beszél "Rezsicsökkentésről"
-
upload_2019-9-28_14-25-31.png

-

Mekkora területre van szükségünk az egész világot napenergiával ellátni? Világ, Europa, Németország
-
Ha a magyar kormány valóban azt szeretné, hogy ne legyen migráció akkor komolyan kéne, hogy vegye a klima-problémát.
Ezzel ellentétben a magyar televízióban a lovagkereszt hordozója Ragán Antal vezényletével az őserdők kiirtását ellenzőket lehülyézi és ezúttal nem "buldózerrel" hanem "lángszóróval" akarja leküzdeni.
 
Utoljára módosítva:
És szemben azzal, amit Gulyás Gergely miniszter tippelt pár napja, hogy ez csak pár tucat aktivistát foglalkoztat Magyarországon, pénteken több ezer fiatal tette ezt.
Hát hiába ma nekik nem jutotta hippi mozgalomból se 68 minden buzdulásából.
A társadalmakat feszítő egyenlőtlenség meg nem érdekes nekik.
Ez van magasztos célnak.
7MObD2P3E611132mms.jpeg
 
Hát hiába ma nekik nem jutotta hippi mozgalomból se 68 minden buzdulásából.
A társadalmakat feszítő egyenlőtlenség meg nem érdekes nekik.
Ez van magasztos célnak.

Kedves tornando, te nagyon eltávolodtál a mai fiataloktól.
Hidd el egészen másképp gondolkodnak ök mint mi.
-
Emlékszem, hogy a zöld-párt alakulásakor még sokan ugy beszéltek: "Csak nem gondolod, hogy a szemetet szortírozni fogom!"
Az auto-katalizátor bevezetése ellen hadakoztak a keresztény pártok és "elszegényedést" jósoltak.
-
A mai fiatalok élni akarnak és nem hörcsög módra mindent összeharácsolni amivel nem tudnak mit kezdeni.
Beszéltünk már rolla, hogy sokan arra törekednek, hogy 100 dolognál több ne legyen a birtokukba.
-
71644339_2460467344041383_3038591681478787072_n.png

-
Ez a két kép Bécsben készült, abban a városban amiről Lázár azt mondta, hogy "Nem akarjuk, hogy Budapest..."
Az elsö kép mielőtt a másik 5 perccel miután több ezer fiatal végigvonult rajta. (még a szemetet is összeszedték)
Az Osztrák vasút azt irja, "máskor is jöhetnének" :rohog:
 
Talán jó lenne ha a Asperger-szindrómás felindultság helyett a résztvevök informálnák magukat a tényekröl. s utána foglalnának állást. Tényszerüen, Tudom,ehhez olvasni kell, meg nyügös dolog is, de akkor is.

https://www.technocracy.news/climate-scientists-write-to-un-there-is-noclimate-emergency/

500 tudós nyilatkozata: Nincs klímavészhelyzet!

– Több, mint 500 tudós és klímaszakértő ír az ENSZ-nek:
– A jelenlegi klímapolitika értelmetlen, és súlyosan aláássa a gazdasági rendszert
– A klímapolitika hibás modelleken nyugszik
– A globális fölmelegedés nem fokozta a természeti katasztrófákat
– Nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre
– Több CO2 a légkörben kíméli a Földet és a természetet
– A politikának figyelembe kell vennie a tudományos és gazdasági realitásokat.
Az itt közölt az írást több mint 500 tudós és klímaszakértő küldte három napja az ENSZ-nek. Ebben tájékoztatnak, hogy nincs klímaválság, hogy rettenetes és buta dolog milliárdokat kiadni egy nem létező probléma kezelésére. A szeptember 23-án kelt levél címzettje António Guterres ENSZ főtitkár és Patricia Espinosa Cantellano, a Bonnban székelő UNFCCC titkárság ügyvezetője. A szerzők evvel cáfolják a legendát, hogy a CO2 melegíti a Föld éghajlatát, és hogy a klímavédelmi politikát a tudósok egyöntetűen támogatják. Az aláírók egyike, a hollandiai Dr. Guus Berkhout professzor. Ő kéri, hogy teremtsünk minél nagyobb nyilvánosságot a levélnek.

Íme a levél:
Sr. António Guterres, Secretary-General, United Nations [ENSZ Főtitkár] ,
United Nations Headquarters,
New York, NY 10017, United States of America.
Ms. Patricia Espinosa Cantellano, Executive Secretary [ügyvezető],
United Nations Framework Convention on Climate Change,
UNFCCC Secretariat [ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület
Titkárság]
UN Campus, Platz der Vereinten Nationen 1,
53113 Bonn, Germany
Your Excellencies [Őexcellenciái]!

Nincs klímavészhelyzet. Több, mint 500 szakértő, tapasztalt tudós és szakember az éghajlat és az evvel rokon szakterületekről tekinti megtiszteltetésnek, hogy átadhatja Önöknek a mellékelt Európai Klímanyilatkozatot, amely szempontjából az itt megnevezett aláírók a nemzeti követek. A jelenlegi klímapolitika értelmetlen, súlyosan aláássa a gazdasági rendszert, és aránytalanul súlyos terheket ró a társadalmakra
Az általánosan elterjedt klímamodellek, amelyek a jelenlegi nemzetközi politikát megalapozzák, alkalmatlanok az éghajlat előrejelzésére. Ezért borzalom és oktalanság milliárdok elpazarlását támogatni ilyen éretlen modellek alapján. A jelenlegi klímapolitika aláássa a gazdasági rendszert, értelmetlen, súlyos terheket ró a társadalmakra, és veszélyezteti az életet olyan országokban, amelyeknek nincs hozzáférésük a megfizethető és üzembiztos áramellátáshoz.
Komoly aggodalommal eltelve azok iránt, akik károsodást szenvednek a fölösleges CO2-csökkentési próbálkozások miatt

Sürgősen felszólítjuk Önöket, olyan éghajlat-politikát kövessenek, amely megalapozott tudományon, reális gazdaságosságon nyugszik, és tekintettel van azokra, akik súlyos károkat szenvednek a költséges, de fölösleges csökkentési kísérletek miatt. Kérjük, tűzzék napirendre nyilatkozatunkat a most kezdődő New Yorki klíma csúcsértekezleten.
Javaslat egy találkozóra az éghajlat-változást másképpen megítélő felek között 2020 első időszakában

Ezúton hívjuk meg Önöket egy konstruktív találkozó megszervezésére a mindkét oldalt képviselő legrangosabb tudósok részvételével. A találkozó a tudományosság és természetes igazságosság ősi és józan elveit követve kerül megrendezésre, hogy mindkét fél teljes mértékben és fair módon kifejthesse nézeteit. Audiatur et altera pars [hallgattassék meg a másik fél is]!

Kérjük, tájékoztassanak véleményükről egy ilyen találkozót illetően.

Szívélyes üdvözlettel
Az Európai Klímanyilatkozat Követei
Guus Berkhout professzor Hollandia
Richard Lindzen professzor USA
Reynald Du Berger professzor Francia Kanada
Ingemar Nordin professzor Svédország
Terry Dunleavy Új Zéland
Jim O’Brien Rep. Írország
Viv Forbes Ausztrália
Alberto Prestininzi professzor Olaszorzág
Jeffrey Foss professzor Brit Kanada
Benoît Rittaud professzor Franciaország
Morten Jødal Norvégia
Fritz Vahrenholt professzor Németország
Rob Lemeire Belgium
Christopher Monckton, Brenchley vikomtja Egyesült Királyság

Nincs klímavészhelyzet

Ötszáz tudós és szakember alkotta globális hálózat készítette elő ezt a sürgős üzenetet. A klímatudománynak kevésbé kellene politizálnia, a klímapolitikának
pedig tudományosabbnak kellene lennie. A tudósoknak nyíltan kellene beszélniük a globális fölmelegedésre vonatkozó előrejelzéseik bizonytalanságairól és túlzásairól. Egyidejűleg a politikusoknak mérlegre kellene tenni a globális fölmelegedéshez való alkalmazkodás tényleges előnyeit és esetleges költségeit, valamint a globális fölmelegedés elleni harc tényleges költségeit és esetleges előnyeit.
A fölmelegedést természetes és emberi tényezők okozzák A geológiai kutatási eredmények azt mutatják, hogy a Föld klímája állandóan változik, azaz a bolygó létezése óta meleg és hideg fázisok váltották egymást. A legutóbbi kis jégkorszaknak 1850 körül lett vége. Ezért természetes, hogy most egy fölmelegedési fázisban vagyunk.
A fölmelegedés jóval lassúbb, mint ahogy az előrejelzések vélték A világ az eredetileg jelzett sebesség felével melegszik. Ugyancsak a felénél kevesebb a fölmelegedés sebessége a sugárzási kényszer (radiative forcing) és sugárzási egyensúlyok alkalmazásával született modellek eredményeihez képest.
És ez azt jelenti, hogy nem értjük a klímaváltozást.
A klímapolitika téves modellekből indul ki
A klímamodellek nagyon sok hibát mutatnak fel, és messze nem alkalmasak politikai döntések megalapozásához. Túl ezen, valószínűleg eltúlozzák az üvegházhatású gázok, mint pl. a CO2 hatását. Figyelmen kívül hagyják továbbá a légköri CO2 koncentráció növekedésének az előnyeit.
A CO2 a növények tápanyaga, minden élet alapja a Földön A CO2 nem károsanyag. Alapvető jelentőségű minden földi élet számára. A fotoszintézis áldásos hatású. Ha több a CO2, ez kíméli a természetet és a Földet.
Több CO2 a légkörben növeli a globális növényi biomassza tömegét. Előnyös a mezőgazdaságnak is, és világszerte növeli a termésátlagokat.
A globális fölmelegedés nem fokozta a természeti katasztrófákat Nincsenek statisztikai bizonyítékok arra, hogy a globális fölmelegedés erősebb vagy több hurrikánt, árvizeket, aszályokat és hasonló természeti katasztrófákat okozna. Viszont a CO2-csökkentő intézkedések egyaránt költségesek és károsak.
A szélerőművek például pusztítják a madarakat és denevéreket, a pálmaolajültetvények tönkreteszik az esőerdők biodiverzitását.
A politikának figyelembe kell vennie a tudományos és gazdasági realitásokat
Nem vagyunk klímavészhelyzetben. Így nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre.
Ezért nyomatékosan visszautasítjuk a káros és irreális CO2-2050-nulla-stratégia javaslatát. Ha ennél jobb kezdeményezések születnek – és ebben biztosak
vagyunk – lesz elegendő időnk azokat megfontolni és alkalmazni. A nemzetközi
politika célja kell, hogy legyen minden időben és mindenütt megbízható és
megfizethető energiát biztosítani.

Eddig az 500 tudóst képviselő 14 nemzeti követ által aláírt levél.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Két perc keresés a Google-ben és a következőket lehet megtudni. ;)

1) Az első forrás egy Guus Berkhout úrtól származik aki Shellnek dolgozott.

2) A második forrás Roland Tichy, „Tichy meglátása” cimü neoliberális magazinból van,
amelynek főnöke a „Wirtschaftswoche” korábbi főszerkesztője.

3) A harmadik forrás nem intézmény, hanem egyszerűen egyesület,
amely tagjai az emberi befolyást az éghajlat változásra tagadni próbálják.

Ez a csali ugy látszik elég egy AfD és Fidess választópolgár számára hogy több ezren rákattintsanak. :)
 
A világ és benne Europa a találékonyságunkat akarja ösztönözni az energia-árak felemelésével
csak a Magyar kormány beszél "Rezsicsökkentésről"

Már idáig jutotottaka németek, boldogok, hogy Európában a hülyeségeik miatt szinte a legmagasabb energiaárakat fizetik. Hogy hitethették el a szerncsétlenekkel, hogy ezzel csupán "ösztönzik" a találékonyságukat :rohog:

Én örülök, hogy nálunk nem magasak az energiaárak, majdcsak feltaláljátok az ingyenenergiát ... csak még kéne emeljék felétek az árakat.

Mellesleg ez a tüntetés kinek szólt? az EU -nak? mert látom minden angolul van

7-MOb-DWPFPmn-T132mms.jpg
 
Utoljára módosítva:
Mi is fog velük történni , ha elveszik tölük azokat az "okos telefonokat" mellyel majd mind irogat , fényképezget ?? Látom a középsö képen majd mindnen ifjú kezében !Mi fog történi velük , ha egy hétre semmi villanyáram nemlesz ??

Talán a okostelefojaikkal uána tudnak érdeklődni, hogy Magyarországnak a méretéből fakadóan lényegében semmi jelentősége nincs a klímaváltozással kapcsolatban.
 
Ernőke írta:
nagyon eltávolodtál a mai fiataloktól.
Hidd el egészen másképp gondolkodnak ök mint mi.
Ezek se mások mint minden kori 20 évesek.Épp csak nincs nagy eszme.
Nincs olyan mértékű mozgalmuk ami megrázta a világot.
Mint amiket írtam 68-s diáklázadások.Nincsenek ideológiai generációt feszítő ellentétük ami az 50-s években.Épp csak hiányzik a nagy eszme
Az alábbiban van egy videó
Ez egy pótcselekvés amazokhoz képest.
Ezt találták mesebeli idealizáló mozgalmukhoz
Pótszer az a diáklány és ez a mozgalom.
De még lehet nagy

Persze hogy keresgélik a világmegváltó eszméiket.
Nincs más ezt találták.
Mert üresek cél nélküliek egyébként.
Kicsi eszme mai világ, a kapitalizmus ellen nem tüntethetnek.
Nincs spanyol polgárháború sem.Hát mit tegyen az ifjú emberke?

A videóból megláthatod módszerük ugyanaz mint az állatvédő sokkolósoké.
És Ez is csak egy PR termék
a Greta-jelenség varázsa abban áll, hogy a tömeg elhiszi, hogy egy tizenhat éves lánynak ereje, hangja, hatalma lehet.

Ferenc pápa: Jobb egy ateista, mint egy álszent katolikus
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Talán jó lenne ha a Asperger-szindrómás felindultság helyett a résztvevök informálnák magukat a tényekröl. s utána foglalnának állást. Tényszerüen, Tudom,ehhez olvasni kell, meg nyügös dolog is, de akkor is.

500 tudós nyilatkozata: Nincs klímavészhelyzet!

– Több, mint 500 tudós és klímaszakértő ír az ENSZ-nek:
– A jelenlegi klímapolitika értelmetlen, és súlyosan aláássa a gazdasági rendszert
– A klímapolitika hibás modelleken nyugszik
– A globális fölmelegedés nem fokozta a természeti katasztrófákat
– Nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre
– Több CO2 a légkörben kíméli a Földet és a természetet
– A politikának figyelembe kell vennie a tudományos és gazdasági realitásokat.
Az itt közölt az írást több mint 500 tudós és klímaszakértő küldte három napja az ENSZ-nek. Ebben tájékoztatnak, hogy nincs klímaválság, hogy rettenetes és buta dolog milliárdokat kiadni egy nem létező probléma kezelésére. A szeptember 23-án kelt levél címzettje António Guterres ENSZ főtitkár és Patricia Espinosa Cantellano, a Bonnban székelő UNFCCC titkárság ügyvezetője. A szerzők evvel cáfolják a legendát, hogy a CO2 melegíti a Föld éghajlatát, és hogy a klímavédelmi politikát a tudósok egyöntetűen támogatják. Az aláírók egyike, a hollandiai Dr. Guus Berkhout professzor. Ő kéri, hogy teremtsünk minél nagyobb nyilvánosságot a levélnek.
-
Ha annak alapján akarjuk a kérdést eldönteni, hogy hány "tudos" van ezen és hány a másik véleményen akkor egészen biztos a vesztes oldalán állsz.
-
Mérési adatokkal bizonyított tény, hogy az ember tevékenysége klíma változáshoz vezet.
Az ember az ökológiai rendszer része, mi nem úgy lettünk sakkfiguraként a földre helyezve.
-
A klímaváltozás nem csak azt jelenti, hogy holnap alsóing nélkül mehetünk az utcára, vagy egy pulóvert kell felvennünk.
Élnek rajtunk kívül más élőlények is a Földön és mi teljes mértékben rájuk vagyunk utalva.
Egy komplex rendszer nagyon könnyen kibillenhet az egyensúlyából, gondolj csak a 3 test problémára

Abban igazad van, hogy akár mit is csinálunk egyszer úgyis lakhatatlanná fog válni a Föld
A kérdés csak az, hogy akarunk e valamit tenni azért, hogy ezt a véget amennyire lehet kitoljuk idöben?
Ez olyan mint az emberi élet, tudjuk, hogy egyszer meghalunk de mindent megteszünk az életünk meghosszabbítása érdekében
A legtöbb ember az élete alkonyán felhagy a dohányzással.

Itt nem rollunk, ma élőkről van szó, hanem a gyerekeink, unokáink és az ö unokáik életéről.
Ilyen értelemben valóban nincs "vészhelyzet",
A kérdés csak az, hogy hajlandók vagyunk másokért felelőseget vállalni vagy sem?
Fasiszta, nacionalista és szélső-jobboldali pártok már megválaszolták ezt a kérdést a régi sémájuk szerint.
-

Íme a levél:
Sr. António Guterres, Secretary-General, United Nations [ENSZ Főtitkár] ,
United Nations Headquarters,
New York, NY 10017, United States of America.
Ms. Patricia Espinosa Cantellano, Executive Secretary [ügyvezető],
United Nations Framework Convention on Climate Change,
UNFCCC Secretariat [ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület
Titkárság]
UN Campus, Platz der Vereinten Nationen 1,
53113 Bonn, Germany
Your Excellencies [Őexcellenciái]!

Nincs klímavészhelyzet. Több, mint 500 szakértő, tapasztalt tudós és szakember az éghajlat és az evvel rokon szakterületekről tekinti megtiszteltetésnek, hogy átadhatja Önöknek a mellékelt Európai Klímanyilatkozatot, amely szempontjából az itt megnevezett aláírók a nemzeti követek. A jelenlegi klímapolitika értelmetlen, súlyosan aláássa a gazdasági rendszert, és aránytalanul súlyos terheket ró a társadalmakra
Az általánosan elterjedt klímamodellek, amelyek a jelenlegi nemzetközi politikát megalapozzák, alkalmatlanok az éghajlat előrejelzésére. Ezért borzalom és oktalanság milliárdok elpazarlását támogatni ilyen éretlen modellek alapján. A jelenlegi klímapolitika aláássa a gazdasági rendszert, értelmetlen, súlyos terheket ró a társadalmakra, és veszélyezteti az életet olyan országokban, amelyeknek nincs hozzáférésük a megfizethető és üzembiztos áramellátáshoz.
Komoly aggodalommal eltelve azok iránt, akik károsodást szenvednek a fölösleges CO2-csökkentési próbálkozások miatt

Sürgősen felszólítjuk Önöket, olyan éghajlat-politikát kövessenek, amely megalapozott tudományon, reális gazdaságosságon nyugszik, és tekintettel van azokra, akik súlyos károkat szenvednek a költséges, de fölösleges csökkentési kísérletek miatt. Kérjük, tűzzék napirendre nyilatkozatunkat a most kezdődő New Yorki klíma csúcsértekezleten.
Javaslat egy találkozóra az éghajlat-változást másképpen megítélő felek között 2020 első időszakában

Ezúton hívjuk meg Önöket egy konstruktív találkozó megszervezésére a mindkét oldalt képviselő legrangosabb tudósok részvételével. A találkozó a tudományosság és természetes igazságosság ősi és józan elveit követve kerül megrendezésre, hogy mindkét fél teljes mértékben és fair módon kifejthesse nézeteit. Audiatur et altera pars [hallgattassék meg a másik fél is]!

Kérjük, tájékoztassanak véleményükről egy ilyen találkozót illetően.

Szívélyes üdvözlettel
Az Európai Klímanyilatkozat Követei

Guus Berkhout professzor Hollandia
Richard Lindzen professzor USA
Reynald Du Berger professzor Francia Kanada
Ingemar Nordin professzor Svédország
Terry Dunleavy Új Zéland
Jim O’Brien Rep. Írország
Viv Forbes Ausztrália
Alberto Prestininzi professzor Olaszorzág
Jeffrey Foss professzor Brit Kanada
Benoît Rittaud professzor Franciaország
Morten Jødal Norvégia
Fritz Vahrenholt professzor Németország
Rob Lemeire Belgium
Christopher Monckton, Brenchley vikomtja Egyesült Királyság

Nincs klímavészhelyzet

Ötszáz tudós és szakember alkotta globális hálózat készítette elő ezt a sürgős üzenetet. A klímatudománynak kevésbé kellene politizálnia, a klímapolitikának
pedig tudományosabbnak kellene lennie. A tudósoknak nyíltan kellene beszélniük a globális fölmelegedésre vonatkozó előrejelzéseik bizonytalanságairól és túlzásairól. Egyidejűleg a politikusoknak mérlegre kellene tenni a globális fölmelegedéshez való alkalmazkodás tényleges előnyeit és esetleges költségeit, valamint a globális fölmelegedés elleni harc tényleges költségeit és esetleges előnyeit.
A fölmelegedést természetes és emberi tényezők okozzák A geológiai kutatási eredmények azt mutatják, hogy a Föld klímája állandóan változik, azaz a bolygó létezése óta meleg és hideg fázisok váltották egymást. A legutóbbi kis jégkorszaknak 1850 körül lett vége. Ezért természetes, hogy most egy fölmelegedési fázisban vagyunk.
A fölmelegedés jóval lassúbb, mint ahogy az előrejelzések vélték A világ az eredetileg jelzett sebesség felével melegszik. Ugyancsak a felénél kevesebb a fölmelegedés sebessége a sugárzási kényszer (radiative forcing) és sugárzási egyensúlyok alkalmazásával született modellek eredményeihez képest.
És ez azt jelenti, hogy nem értjük a klímaváltozást.
A klímapolitika téves modellekből indul ki
A klímamodellek nagyon sok hibát mutatnak fel, és messze nem alkalmasak politikai döntések megalapozásához. Túl ezen, valószínűleg eltúlozzák az üvegházhatású gázok, mint pl. a CO2 hatását. Figyelmen kívül hagyják továbbá a légköri CO2 koncentráció növekedésének az előnyeit.
A CO2 a növények tápanyaga, minden élet alapja a Földön A CO2 nem károsanyag. Alapvető jelentőségű minden földi élet számára. A fotoszintézis áldásos hatású. Ha több a CO2, ez kíméli a természetet és a Földet.
Több CO2 a légkörben növeli a globális növényi biomassza tömegét. Előnyös a mezőgazdaságnak is, és világszerte növeli a termésátlagokat.
A globális fölmelegedés nem fokozta a természeti katasztrófákat Nincsenek statisztikai bizonyítékok arra, hogy a globális fölmelegedés erősebb vagy több hurrikánt, árvizeket, aszályokat és hasonló természeti katasztrófákat okozna. Viszont a CO2-csökkentő intézkedések egyaránt költségesek és károsak.
A szélerőművek például pusztítják a madarakat és denevéreket, a pálmaolajültetvények tönkreteszik az esőerdők biodiverzitását.
A politikának figyelembe kell vennie a tudományos és gazdasági realitásokat
Nem vagyunk klímavészhelyzetben. Így nincs okunk a pánikra és ijesztgetésre.
Ezért nyomatékosan visszautasítjuk a káros és irreális CO2-2050-nulla-stratégia javaslatát. Ha ennél jobb kezdeményezések születnek – és ebben biztosak
vagyunk – lesz elegendő időnk azokat megfontolni és alkalmazni. A nemzetközi
politika célja kell, hogy legyen minden időben és mindenütt megbízható és
megfizethető energiát biztosítani.

Eddig az 500 tudóst képviselő 14 nemzeti követ által aláírt levél.
-
A német szélsőjobboldali párt egy pénteken szétosztott a gyerekek között egy Quizt.
Az alábbi videóban Prof. Stefan Rahmstorf klímakutató megadja a helyes válaszokat.
Remélem tudod követni, ha lesz egy kis idöm csinálok hozzá magyar feliratot.
-
 
Már idáig jutotottaka németek, boldogok, hogy Európában a hülyeségeik miatt szinte a legmagasabb energiaárakat fizetik. Hogy hitethették el a szerncsétlenekkel, hogy ezzel csupán "ösztönzik" a találékonyságukat :rohog:

Én örülök, hogy nálunk nem magasak az energiaárak, majdcsak feltaláljátok az ingyenenergiát ... csak még kéne emeljék felétek az árakat.

Mellesleg ez a tüntetés kinek szólt? az EU -nak? mert látom minden angolul van

7-MOb-DWPFPmn-T132mms.jpg
-
Németország egy technológiailag fejlett, gazdaságilag erős ország amelyik képes egy idöben
a veszélyes atomerőműveket és a légkört szennyező barnaszén erőműveket lekapcsolni.
-
A "rezsicsökkentés", nem olcsó, vagy környezetkímélő energiaprodukció.
Ez csak arra jó, hogy a kormány a markában tartsa a kis embereket.
-
Van rengeteg magyarnyelvü transzparens is, nem tudsz olvasni?
-
Egyébként a tüntetők nemcsak a magyar kormányra kívántak nyomást gyakorolni
hanem a világ összes politikai döntéshozójára is, ugy Kínára mint az USA-ra.
-

Klímaváltozás megakadályozása, a vele járó problémák megoldása nem nacionális hanem világméretű feladat.
-
Nagyon tetszett nekem tegnap, hogy a gyerekek állandóan hangsúlyozták,
hogy ennek a tüntetésnek pártoktól függetlennek kell lenni.
 
Utoljára módosítva:
Nagyon tetszett nekem tegnap, hogy a gyerekek állandóan hangsúlyozták,
hogy ennek a tüntetésnek pártoktól függetlennek kell lenni.

nagyon el vagy te tévedve, ez az egész egy baloldali politikai marketingkampány ... még a neve is jellemző ... "klímasztrájk", tehát hivatalosan klímasztrájkot tartottak az iskolások
 
Talán a okostelefojaikkal uána tudnak érdeklődni, hogy Magyarországnak a méretéből fakadóan lényegében semmi jelentősége nincs a klímaváltozással kapcsolatban.

Ezt elmondhatná Párizs, London és sok más város míg mindannyian kint lennénk a felelöség alól, :)
-
A környezetszennyezést egyébként nem országokra hanem egy föré esve mérik.
Magyarország állandóan hangsúlyozza az Európai kultúrához tartozását.
Gyorsan át is álltak szekérről, Trabantra és most Audi-ra.
A nagy beruházások nem fognak javítani az ország mérlegén.
-
upload_2019-9-28_17-24-16.png
 
nagyon el vagy te tévedve, ez az egész egy baloldali politikai marketingkampány ... még a neve is jellemző ... "klímasztrájk", tehát hivatalosan klímasztrájkot tartottak az iskolások

A sztrájk kifejezés valószínűleg onnan jön, hogy a magyar kormány nem hajlandó a Párizsi szerződést betartani.
-
Továbbá nem értem, miért nem mondhatna ellent egy Fidess párthoz vonzódó a párt vezetőinek? :eek:
-
Léptén nyomon igazolod, hogy Magyarországon egy antidemokratikus gondolkodásmód van.
-
Nem értelek, itt van egy téma amivel össze lehetne fogni az ország valamennyi lakóját,
származásól, vallástól, nem-töl, párt tagságtol függetlenül
és te továbbra is a gyülöletszitást tartod összekötö kapocsnak,
az idegenek ellen, a másság ellen.... az egész világ ellen.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére