Kvíz Szeptember 29.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki volt Abraham de Moivre?

2. Hogyan nevezik (elsősorban az amerikai popkultúrában) – a 27 éves korukban, gyakran rejtélyes körülmények között elhunyt rock- és blueszenészeket?

3. Osztrák zeneszerző, a dodekafónia és a szerializmus technikájának megalkotója, ki volt ez a zeneszerző?

4. Mit jelent a múmia kifejezés?

5. Hol zajlott a világtörténelem legrövidebb háborúja, mikor és kik harcoltak egymással, és mennyi ideig tartott?

6. Ki helyettesítette egy ideig a Boldogság Szigetek királyát a trónon? Ő volt a világ első uralkodója, aki pertut ivott népével.

7. Ő volt az első, aki gőzmeghajtású járművet talált ki és épített.

8. Kifejlesztette a gépkocsik "V" alakú, hárompontos biztonsági övét, kiről van szó?

9. Ki volt az az angol csillagász aki elsőként figyelt meg tudományos módszerekkel napfogyatkozást?

10. Az atomfizika egyik megalapítója, a róla elnevezett atommodell kidolgozója. A radioaktív sugárzáson belüli alfa- és béta-sugárzás felfedezéséért kémiai Nobel-díjat kapott. Ki volt Ő?
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Francia matematikus (1667– 1754)
2. 27-esek Klubja
3. Arnold Franz Walter Schönberg (1874 – 1951)
4. A múmia szó a középkori latin mumia elnevezésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja szóból ered, melynek jelentése ’bitumen’ illetve ’szurok’.
5. Az angol–zanzibári háború az Egyesült Királyság és Zanzibár között tört ki 1896. augusztus 27-én 9 óra 2 perckor és 9 óra 40 perckor már véget is ért, így mindössze 38 percig tartott.
6. Fülig Jimmy, Rejtő Jenő regényalakja.
7. Nicolas Joseph Cugnot (1725 – 1804) francia tüzértiszt, mérnök és feltaláló
8. Nils Bohlin (1920-2002) svéd gépészmérnök
9. John Flamsteed (1646 – 1719)
10. Ernest Rutherford (1871 – 1937) új-zélandi születésű brit fizikus
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
4. Olyan holttest, amely emberi beavatkozás (mumifikálás, balzsamozás, plasztináció) vagy különleges környezeti tényezők (jég, láp, homok, szél, só, egyedi mikroklíma) hatására nem indul oszlásnak, így a csontok, a bőr, az izmok, a haj, a körmök, de még az arcvonások is hosszabb ideig épségben megmaradnak.

A kifejezés mit jelent? Maga a szó.
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Francia matematikus /1667–1754/.
2. Club 27 (vagy 27-es Klub, 27 Club, 27-esek Klubja)
3. Arnold Schönberg /1874-1951/
4. A perzsa „mumijja” szóból ered. Jelentése bitumen ill. szurok.
5. Zanzibari szultanátusnak üzentek hadat a britek 1896. augusztus 27-én reggel 9 óra 2 perckor. A zanzibári hadsereg 38 perc múlva 9 óra 40 perckor megadta magát.
6. Fülig Jimmy /Rejtő Jenő alakja/
7. Nicolas-Joseph Cugnot francia hadmérnök /1725-1804/
FardierdeCugnot.jpg
8. Nils Bohlin svéd mérnök, 1958-ban
9. John Flamsteed /1646–1719/
10. Ernest Rutherford /1871–1937/ brit fizikus
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Francia matematikus
2. 27-esek klubja
3. Arnold Franz Walter Schönberg
4. Tartósított, balzsamozott holttest.
A múmia szó a középkori latin mumia elnevezésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja – mūmiyya - szóból ered, melynek jelentése ’bitumen’ illetve ’szurok’.
Az ókorban különösen drága gyógyszernek tartották azt a Mezopotámiában, a Holt-tengernél, valamint a Tigris és Eufrátesz folyók mentén előforduló ritka, barnásfekete színű bitument – megkövült szénhidrogént –, amellyel az egyiptomi balzsamozók a Ptolemaiosz-kortól a múmiák koponyáját tartósították. Ezt az anyagot a „szurok” perzsa elnevezése alapján mumiának nevezték el.
5. Több értéket találtam:
a) Az angol–zanzibári háború az Egyesült Királyság és Zanzibár között tört ki 1896. augusztus 27-én. A világtörténelem legrövidebb háborújaként tartják számon, mivel mindössze körülbelül 40 percig (38') tartott.
b) A brit csapatok parancsnoka, Harry Rawson admirális 9 óra 2 perckor Viktória királynő nevében hadat üzent Zanzibárnak, és kiadta a tűzparancsot. A palotát nagyjából fél óra alatt porrá lőtték, majd a katonák parta szálltak, és kitűzték a még lángoló romokra a brit zászlót. A zanzibári hadsereg 9 óra 40 perckor megadta magát. (Ez 38 perc)
A honvédelem.hu -n pedig:
c) A Brit Birodalom és Zanzibár között 1896-ban vívott háború mindössze 45 percig tartott. Ez a világ legrövidebb ismert háborúja. Augusztus 27-én a néhai Hamad bin Thuwaini szultán unokaöccse, Khalid bin Bargash megdöntötte az addigi hatalmat, kihasználva a nagybátyja halála okozta űrt. A britek támogatta jelölt, Hamud bin Muhammed e lépésre ultimátumot adott ellenfelének. Ám Khalid nem volt hajlandó lemondani a frissen szerzett hatalomról és felfegyverezte őrségét, megerősítette a szultáni palotát. A brit királyi flotta öt hadihajóval érkezett meg a palota előtti kikötőbe. Az angol tengerészgyalogosok partraszállásával együtt megkezdődött a hadihajók ágyútüze, amely szinte a földdel tette egyenlővé Zanzibár állam központját. Negyvenöt perccel később a sarokba szorított Khalid elmenekült, a háború ezzel véget ért. Később elfogták és száműzték, de előtte a britek kötelezték a hajóágyúk elhasznált lőszereinek árának visszafizetésére. (Ez jó! :rohog:)

6. Fülig Jimmy (Rejtő)
7. Nicholas-Joseph Cugnot francia tüzértiszt, mérnök és feltaláló, aki elkészítette az egyik első önjáró, gőzgéppel hajtott kocsit. 1770-ben készült el a háromkerekű, fából készült, robusztus szerkezet eredeti méretben. Az első kereke elé függesztették fel a két függőleges és egyszeres gőznyomással működő gőzhengert. Első útján baleset történt: a fékek nem működtek, a kocsi falba ütközött.
1802-ben William Symington készítette el az első, gyakorlatilag is használható gőzhajtású csónakot,
1807-ben pedig Robert Fulton használta fel Watt gőzgépét először sikeresen hajó hajtására.
8. 1959. Nils Bohlin. A Volvonál dolgozott biztonsági mérnökként. A Volvo elsőként alkalmazta házon belül a hárompontos övet és 1963-tól autóikban már alapkövetelménynek számított.
9. John Flamsteed
10. Ernest Rutherford
:cool::cool::cool:
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. 1667-1754. között élt francia matematikus; leginkább a de Moivre-képreltről nevezetes, amely összekapcsolja a komplex számokat a trigonometriával, illetve a normál eloszlással kapcsolatos munkáiról.
2. Club 27 (Klub 27 vagy 27-esek Klubja).
3. Arnold Franz Walter Schönberg (1874-1951).
4. A múmia szó a középkori latin mumia elneveztésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja - mümiyya szóból ered, amelynek jelentése "bitumen" illetve "szurok".
5. Zanzibár és a Brit Birodalom között zajlott Zanzibárban 1896. augusztus 26-án, amely 38 percig zajlott.
6. Fülig Jimmy - Rejtő Jenő regényalakja.
7. Nicolas-Joseph Cugnot (1725-1804) francia tüzértiszt, mérnök és feltaláló.
8. Nils Ivar Bohlin (1920-2002) svéd gépészmérnök és feltaláló.
9. John Flamsteed (1646-1719).
10. Ernest Rutherford (1871-1937) új-zélandi születésű, brit fizikus.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. (1667 – 1754) francia matematikus
2.A rejtélyes "27-esek" klubja
3. Arnold Schönberg
4. A múmia szó a középkori latin mumia elnevezésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja – mūmiyya (موميه) – szóból ered, melynek jelentése ’bitumen’ illetve ’szurok’.
5. A világ legrövidebb háborúja 38 percig tartott, Anglia-Zanzibár között zajlott, Zanzibárban, 1896 augusztus 27-én.
6. Fülig Jimmy
7. egy francia mérnök, Nicolas Joseph Cugnot-
8. Nils Bohlin.
9. John Flamsteed (1646-1719)
10 Ernest Rutherford
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Már több száz kérdésen vagyunk túl, és még mindig azt látom, hogy alig telik el 1-2 nap és már itt sorakoznak a válaszok. Heti 2 estém arról szól, hogy olyan kérdések legyenek amik nem veszik el a kedveteket a játéktól. Nem győzöm megköszönni, hogy hétről hétre itt vagytok, és még nem untatok rám! :D
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Miről nevezetes Abraham de Moivre?
Francia matematikus. Könyvet írt a valószínűségszámításról. Leginkább a de Moivre-képletről nevezetes, amely összekapcsolja a komplex számokat a trigonometriával, illetve a normál eloszlással kapcsolatos munkáiról.
2. Hogyan nevezik (elsősorban az amerikai popkultúrában) – a 27 éves korukban, gyakran rejtélyes körülmények között elhunyt rock- és blueszenészeket?
A Club 27, vagy a 27-esek Klub tagjai. pl. Robert Johnson – A delta blues legendás alakja, Brian Jones – A Rolling Stones alapító tagja Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison – A Doors együttes énekese, Kurt Cobain – a Nirvana énekes gitárosa
3. Osztrák zeneszerző, a dodekafónia és a szerializmus technikájának megalkotója, ki volt ez a zeneszerző?
Arnold Schoenberg
4. Mit jelent a múmia kifejezés?
A múmia szó a középkori latin mumia elnevezésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja szóból ered, melynek jelentése „bitumen” illetve „szurok”. Az ókorban különösen drága gyógyszernek tartották azt a Mezopotámiában, a Holt-tengernél, valamint a Tigris és Eufrátesz folyók mentén előforduló ritka, barnásfekete színű bitument – megkövült szénhidrogént –, amellyel az egyiptomi balzsamozók a Ptolemaiosz-kortól a múmiák koponyáját tartósították. Ezt az anyagot a „szurok” perzsa elnevezése alapján mumiának nevezték el.
5. Hol zajlott a világtörténelem legrövidebb háborúja, mikor és kik harcoltak egymással, és mennyi ideig tartott?
Angol–zanzibári háború, az Egyesült Királyság és Zanzibár között tört ki 1896. augusztus 27-én. A palotát és a kikötőt a britek 45 percig bombázták, a világ legrövidebb háborújaként vonult be a történelembe.
6. Ki helyettesítette egy ideig a Boldogság Szigetek királyát a trónon? Ő volt a világ első uralkodója, aki pertut ivott népével.
Fülig Jimmy
7. Ő volt az első, aki gőzmeghajtású járművet talált ki és épített.
Nicolas Joseph Cugnot
8. Kifejlesztette a gépkocsik "V" alakú, hárompontos biztonsági övét, kiről van szó?
Nils Bohlin, svéd gépészmérnök
9. Ki volt az az angol csillagász aki elsőként figyelt meg tudományos módszerekkel napfogyatkozást?
John Flamsteed angol csillagász, a Greenwichi Királyi Obszervatórium első királyi csillagásza.
10. Az atomfizika egyik megalapítója, a róla elnevezett atommodell kidolgozója. A radioaktív sugárzáson belüli alfa- és béta-sugárzás felfedezéséért kémiai Nobel-díjat kapott. Ki volt Ő?
Ernest Rutherford brit fizikus
 
Oldal tetejére