Szabad szemmel: most leszünk bajban, mert az aranykor pillanatokon belül véget ér

Nemzetközi sajtószemle

Economist A tekintélyes üzleti folyóirat a V4-ek kapcsán arra emlékeztet, hogy a rendkívül nyitott gazdaságokat könnyen érheti külső megrázkódtatás és ez fenyegeti fejlődésüket. Mindenesetre a négy állam – 15 évvel az uniós belépés után – büszkébb lehet gazdasági eredményeire, mint a politikai reformokra. Drámaian nőtt a GDP-jük, zárkóznak fel Németországhoz. A magyar és a lengyel szint 57 százalékot tesz ki a német adatokhoz viszonyítva, a csehek már 73, a szlovákok pedig 63 százaléknál járnak. Ebben négy külső tényező hatott közre: a nagyvonalú brüsszeli anyagi segítség, a külföldön dolgozó honpolgárok hazaküldött keresete, a kedvező nemzetközi gazdasági környezet, végül pedig az, hogy mind a négyen eléggé alulról indultak, így olcsó munkaerővel tudtak szolgálni a tehetősebb államok számára.

A baj ott jelentkezik, hogy most mind a négy hajtóerő kimerülőben van. A jövőben akár 25 százalékkal kevesebb támogatás érkezhet az EU-tól, amelyet bosszantanak a térség populista kormányai. Várhatóan visszaesnek a vendégmunkások által hazautalt pénzek is, mert visszaesik a német gazdaság és nagy a bizonytalanság a világkereskedelem körül. A német bajok jobban sújtják a négyeket, mint bármely más uniós tagállamot. Leginkább Magyarország és Szlovákia van függő helyzetben. Az Audi győri gyára a magyar GDP 9 százalékát adja. Megszólaltak a vészharangok, amikor jött a hír, hogy a BMW és a Mercedes befagyasztja készülő magyarországi beruházásait. Azon kívül ismert a jelenség, hogy egy bizonyos szintről már nehéz tovább lépni, ez a közepes jövedelem hírhedt csapdája. Hogy azt meghaladják, ahhoz innováció kellene, ám az különösen gyenge lábakon áll Magyarországon és Lengyelországban. A legsúlyosabb gond azonban minden bizonnyal a munkaerőhiány, az emelkedő bérek távozásra kényszeríthetik az idegen befektetőket. A leggyorsabb megoldás a bevándorlás volna, ám ettől őrizkedik a négy nacionalista kormány. Vagyis a visegrádiak számára a következő 15 év sokkal keményebb lehet, mint az eddig eltelt másfél évtized.


Christian Science Monitor A választási sikerrel sokak számára már októberben eljött a Karácsony Magyarországon, hiszen az új budapesti főpolgármester rácáfolt minden felmérésre és simán verte Tarlós Istvánt. Úgy hogy most az emberek a pesti utcákon boldog Karácsonyt kívánnak egymásnak. De az ellenzéki szövetség egy sor más, nagyobb településen is megtörte az illiberális demokráciát meghirdető, az autokrácia felé tartó Orbán monopóliumát. A diadal azt bizonyítja, hogy még meg lehet kérdőjelezni a politikai felállást, még akkor is, ha az álhírgyártás és az aszimmetrikus hatalmi szerkezet egyoldalú előnyöket nyújt az egyik félnek. Hegedűs Dániel, a berlini German Marshall Alapítvány Közép-Európa szakértője azt mondja, hogy visszatérhet a politika Magyarországra, ha az ellenzéki erők okosan használják ki a győzelmet. Hiszen új szerkezeteket hozhatnak létre, pénzhez jutnak és a Fidesz körmére nézhetnek korrupciós ügyekben. De azért a hatalom javarésze továbbra is a kormánypárt kezében van. Krekó Péter úgy véli, a mostani eredményből nem következik automatikusan, hogy 3 év múlva hengerel az ellenzék. Mindenesetre a miniszterelnök számára az egyik tanulság az, hogy még mindig túl erős a vele szemben álló tábor és túl nagy a szava a sajtóban. Ezért igencsak valószínű, hogy most csak még jobban meghúzzák a csavarokat, semmint hogy puhulna a rendszer. De azért sérült Orbán legyőzhetetlenségének nimbusza.

Politico

Az Európai Tanács távozó elnökének az lesz a következő feladata, hogy az EPP élén megmentse a földrész bágyadt konzervatívjait, akik 40 éve irányítják Európát, és akiknek a többi közt Orbán Viktor okoz fejfájást. A pártcsalád ugyanis sajátos identitásválságba került, minden közös ideológiai alap ellenére is. Szerencséje hanyatlik, befolyása csökken, így Tusknak új életet kell lehelnie a pártcsaládba. Valószínűleg másként csinálja majd, mint elődje Joseph Daul, aki közel állt a centrista Merkelhez, de annak nacionalista végzetéhez, a magyar kormányfőhöz is. A francia politikust gyakran meg is vádolták azzal, hogy túl puhán bánik a populistákkal, így főleg Orbánnal. Az utód ezzel szemben a lengyel PiS esküdt ellensége és várhatóan sokkal keményebb lesz ebben a kérdésben. Tusk alighanem megerősíti a Néppárt kereszténydemokrata gyökereit, de hogy össze tudja-e békíteni az EU két felét, az sokak szerint alapvetően megmutatja majd, egyben lehet-e tartani az uniót. Most először a frakciónak több keleti tagja van, mint nyugati, ami igencsak megdobja erejüket. Tusk azonban kijelentette, hogy nem kereszténydemokrata az, aki a nyugati liberális demokráciát a keleti tekintélyelvűséggel igyekszik felváltani. A jogállamot azonban egyre inkább próbára teszik Magyarországon és Lengyelországban. A kérdés az, nem jutott-e máris túl a csúcspontján az EPP, hiszen 35 helyet veszített a májusi választásokon. Égető kérdés számára, hogy mi legyen a Fidesszel. Egyes vezetők azon vannak, hogy a tagságról már a novemberi zágrábi kongresszuson döntsenek.

Guardian

A liberalizmus bukott istenség lett Kelet-Európában. Ez a mondandója annak a hosszú szemelvénynek, amelyet a lap közöl a két neves politológus, a bolgár Ivan Krasztev és az amerikai Stephen Holmes most megjelenő, „A fény, amely kihunyt: számvetés” c. könyvéből. Mint rámutat, mára a térség populistái menthetetlenül ortodoxnak tartják a liberális demokráciát és azt állítják, hogy immár kötelező átvenni annak értékeit, felfogását, intézményeit és gyakorlatát. Az érintett országok jó része konspirációelméletben utazó többségi rendszer, amelyben ördögnek állítják be az ellenzéket. A nem kormánybarát sajtótól, a civil társadalomtól és a független bíróságoktól elvesznek pénzt, paripát, fegyvert, no meg, a függetlenségük is odavan, mert a hatalom nem fogadja el a nyugati politikai pluralizmust, a kormányzat átláthatóságát, valamint az idegenekkel, ellenzékiekkel és a kisebbségekkel szembeni toleranciát. A populista idegengyűlölet és a reakciós nacionalizmus fő magyarázata az a tévhit, hogy nincsen alternatíva. A lázongás alapvető tényezője, hogy a Nyugat utánzásának tagadhatatlanul vannak hátulütői, hiszen fokozódnak az egyenlőtlenségek, mindent áthat a korrupció és a közjavak újraelosztása egy szűk csoport kezébe került. Amit csak tetézett a pénzügyi válság. Ehhez járult még, hogy mára feledésbe merültek az illiberalizmus sötét oldalai. A Fidesz és a PiS azért próbálja lejáratni a liberális elveket és intézményeket, hogy elterelje a figyelmet az iazi gondról: az urambátyám-rendszerről és a hatalmi visszaélésekről. És ezt a demagógok csak megfejelik azzal, hogy egyedül ők képviselik a nemzeti hagyományokat és identitást. A nagyarányú kivándorlás igen rosszul érintette a liberális pártokat, hiszen a legnyitottabb felfogású emberek mentek/mennek el. Majd utána beütött a migránsválság. A populisták ekkor jelentették be, hogy leválnak Brüsszelről és általában a világra nyitott nyugati liberalizmusról. Megindult a félelemkeltés, amely az akarta bizonyítani, hogy a liberalizmus meggyengíti a nemzetek önvédelmi képességét egy ellenséges világban. Miközben a nagy veszélyt az elvándorlás és a demográfiai összeomlás jelenti, ideértve, hogy elsősorban Orbán politikája az, amely lehetetlenné teszi a normális megélhetést és az értelmes életet Magyarországon. A magyar és a lengyel populisták úgy igyekeznek fékezni a nyugatra irányuló exodust, hogy vádjaik nyomán csökkenjen az ottani rendszer vonzereje. Merthogy a fő bajuk az, hogy a fejlett államok elcsábítják a legrátermettebb embereket Keletről. És bosszúból nem egyszerűen elutasítják a Nyugat utánzását, hanem azt állítják, lásd Orbánt és Kaczynskit, hogy ők az igazi európaiak. És ha a másik oldal meg akar menekülni, akkor vegye át azt, ami az új tagállamokban van.

New York Times

Az amerikai elnök szerint a részleges tűzszünet és a biztonsági övezet kialakítása egészen különleges győzelem, és ez igaz, már abban az értelemben, hogy Putyin, Erdogan és Asszad számára – állapítja meg a vezércikk. Csak éppen benne volt Trump keze az események kirobbantásában, hiszen elárulta a kurdokat és az USA-csapatok eszetlen kivonása aláásta az Egyesült Államok hitelét. Egyben pedig nagy siker az orosz és a szír elnök számra, Utóbbit a lap mészárosnak minősíti. Viszont az egész közvetítésre nem lett volna szükség, ha a Fehér Ház nem vezényli el a határtérségből az amerikai csapatokat, miután az elnök telefonon beszélt török kollégájával, a világ egyik erőskezű vezetőjével, akitől olvadozik a szíve. Aki egyébként időközben már elérte a határ mentén, amit akart. Erdogan Szocsiban találkozott a boldog Putyinnal, ő is példakép az amerikai elnök számára, aki egy nappal később feloldotta a Törökország elleni szankciókat. Most az oroszok és a törökök közösen ellenőrzik a határtérséget. Ez Trumpot a jelek szerint nem izgatja, mint ahogy több más török és orosz lépés sem az övezetben. Azon persze már nem szabad csodálkozni, hogy ő bármit nagy és példátlan fejleménynek tart. Ám az mégiscsak megrázó, hogy valaki, aki már alkotmányos vádemelési eljárás alatt áll, megdöbben azon, hogy a világ fő hatalma folytathatna jobb külpolitikát is. Ukrajnáról alkotott véleményének kialakításában a jelek szerint jobban hallgatott Kijev olyan, tekintélyelvű ellenfeleire, mint Putyin és Orbán, mint a saját tanácsadóira. Úgy hogy most az alelnök, a külügyminiszter és a többiek alighanem attól rettegnek, hogy legközelebb hová kell menniük valamilyen különleges tűzoltásra.

Spiegel

Kerítéssel, bezárkózással nem lehet megoldani a migránskérdést, itt intelligens bevándorlási politikára van szükség. Így látja a helyzetet az ENSZ 6 ezer munkatárssal működő és évi 5 milliárd dollárból gazdálkodó Fejlesztési Programjának főnöke. Achim Steiner életveszélyesnek tartja az Európa-erőd elgondolást, mert csak az idén már több mint ezren fulladtak vízbe, amikor megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren. Azon kívül azért is illúzió az elképzelés, mert jó 75 ezren mégiscsak átjutottak. A világszervezet legújabb tanulmánya azt derítette ki, hogy akik kudarcot vallottak, legközelebb újra megpróbálnák, mert saját országukban nincs semmiféle kilátás a számukra. És itt nem a legszegényebbekről, a képzetlenekről van szó, hanem nagyos is tehetséges és tetterős emberekről, akik jobb életet akarnak maguknak. A szakember felhívja a figyelmet, hogy még sok pénzzel is csupán időnként és egyes helyeken lehet feltartóztatni a tömegeket. A kerítés túl defenzív, nem jó semmire. Szögesdrót és tengerbe vesző emberek helyett inkább meg kell szervezni, hogy szabályozott legyen a migráció. Annál is inkább, mert Nyugat-Európában már nincs elég saját munkaerő. Ezért a vitából ki kell venni a félelmet, tárgyszerű megközelítés szükséges. És ha Afrika és Európa nem érti meg, hogy ez ügyben közösek az érdekei, az csak káoszt eredményez.

ujsag.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ott van fentebb a vitaindítóban, hogy a konzervatívoknak "...a többi közt Orbán Viktor okoz fejfájást."

Úgy láttam például az olasz konzervatívok állva tapsolva ünnepelték ... rákereshetsz a neten, nem is olyan régen volt.
figyuzd csak, ez a CSU nem valami német konzervatív párt?

CSU.jpg
 
Utoljára módosítva:
Nem értem - állomás, emberek, hol a rejtett képhiba?
Légy türelmes! Még én is várom, hogy a MÁV kritikája-e a kép...
Azok csupán dolgozni mentek, egyikük sem jelenkezett ki a magyar betegbiztosítótol, a választási listákon is szerepelnek, elvégre a bejelentett lakhelyük is Magyarországon van.
Most a leves görbe vagy a tányér nem egyenes?
Tudtommal 15 napon belül köteles vagy bejelenteni, ha külföldön munkát vállalsz (pontosabban az EU-ban, Svájcban meg akivel kétoldalú szerződés van érvényben). Ekkor ideiglenesen érvénytelenítik a TAJ számod és a kinti alapján kaphatsz itthon ellátást. Ha nem ezt teszed, törvényt sértesz.
A választást meg jobb, ha nem bolygatjuk. (A külhoniak levélben is szavazhatnak, a honiak meg csak a kijelölt konzulátusokon....)
a magánegyetem oda vándorol ahol rentábilisabb, ez az említett egyetem is már jó régóta vándorol, nem Magyarországon kezdte ;)
Meg ahol az akkreditációs bizottság megfelelőnek találja. A nélkül nincs diploma kiadási jog. (Szóval ez sem egészen úgy van, ahogy...)
 
gup írta: ↑
idő kérdése az egész, már döglődik az a "fejlett nyugat"
-
Walter Ulbricht és Orbán között sok párhuzamot lehet találni.
Ulbricht abban reménykedett, hogy a kelet, a határlezárást követő 100 napon belül utoléri és lekörözi a nyugatot.
-
A választási eredmények ota tudjuk, hogy mit jelentett a "antifasiszta védőfal" :)

upload_2019-10-30_8-9-13.png
 
Légy türelmes! Még én is várom, hogy a MÁV kritikája-e a kép...
már régen ott a #65 -ös hozzászólás ... belátom, elegánsabb lenne linkként beilleszteni, de valamiért nem sikerül
Ha rákattintok, van két lehetőség: BB kód kompatibilitási mód és link kód ... kiválasztom a BB kompatibilis linket, próbálom beilleszteni de valamiért nem sikerül. ... nem jelenik meg linkként a #65

Tudtommal 15 napon belül köteles vagy bejelenteni, ha külföldön munkát vállalsz (pontosabban az EU-ban, Svájcban meg akivel kétoldalú szerződés van érvényben). Ekkor ideiglenesen érvénytelenítik a TAJ számod és a kinti alapján kaphatsz itthon ellátást. Ha nem ezt teszed, törvényt sértesz.
Ez valóban igy van. Csakhát a külföldön dolgozók jelentős része feketemunkát vállal, Angliában is csak egy ágyat bérel ... és olyan munkákat vállalnak amit az őslakosoknak derogál elvégezni ... ha meg valami probléma adódik egyszerübb hazaugrani (Magyarországra) a háziorvoshoz.
 
már régen ott a #65 -ös hozzászólás ... belátom, elegánsabb lenne linkként beilleszteni, de valamiért nem sikerül
Ha rákattintok, van két lehetőség: BB kód kompatibilitási mód és link kód ... kiválasztom a BB kompatibilis linket, próbálom beilleszteni de valamiért nem sikerül. ... nem jelenik meg linkként a #65
Ha az adott hozzászólásra akarsz reagálni, jobbra lent a hsz alatt ott a válasz gomb.
Ez automatikusan a quote tagok közé teszi az adott hsz-t és utána írhatod (vagy akár elé) a mindnadód.
Ha egyszerre több hsz-t (akár több személytől akarsz megválaszolni, arra meg ott a beidéz gomb (a válasz gombtól balra).
Amikor összegyűjtötted a megválaszolni kívánt hsz-eket, alul a válasz ablakban, a hsz-ek beidézése gombbal még kiválaszthatod, hogy , jó hsz-ekre reagálsz-e (ha tévedéből többet tettél be, a remove feliratra kattintva kiveszi az adott hszt a többes beidézésből).


Ez valóban igy van. Csakhát a külföldön dolgozók jelentős része feketemunkát vállal, Angliában is csak egy ágyat bérel ... és olyan munkákat vállalnak amit az őslakosoknak derogál elvégezni ... ha meg valami probléma adódik egyszerübb hazaugrani (Magyarországra) a háziorvoshoz.
Nem is tudom. Ausztriát még el tudom képzelni eperszedésileg, mint fekete munka (bár az is inkább napszám kategória), de a briteknél ez elenyésző lehet.
Nem kockáztatnak. (Persze, ha magyar a kinti munkaadó és nincs nyelvismeret...)
Mintha a németeknél arra hivatkoztál volna, hogy a törököket azért engedik be, hogy elvégezzenek olyan munkát, ami a németeknek derogál. Angliában miért is tennének másként?
Kb fél tucat olyan magyart ismerek személyesen, akik kimentek és a pizzakihordó/mosogatófiú szinttel kezdtek, amíg a nyelvet el nem sajátították kellő szinten de már ott is bejelentették őket. Az meg, hogy ágyat (közösen szobát/lakást) bérelnek nálunk is bevett szokás, ha nem tud szállást biztosítani a cég, de jól fizet.
 
Ha az adott hozzászólásra akarsz reagálni, jobbra lent a hsz alatt ott a válasz gomb.

köszi a segítséget, de nem a hozzászólással van a gondom, hanem egy hozzászólás linkként való beszúrásával... például rá lehessen kattintani a #65 -re és ugrik a 65 -ös hozzászóláshoz.

Nem is tudom. Ausztriát még el tudom képzelni eperszedésileg, mint fekete munka (bár az is inkább napszám kategória), de a briteknél ez elenyésző lehet.
pedig itt is volt téma, hogy Angliából hétvégén kénytelenek voltak hazaugrani a náthás gyerekkel, de probléma adódott az ingyenes orvosi ellátással ... elvégre itt fizet 7500 forintot havonata és van betegbiztosítás, 20 fontért nem tudom mit kap Angliában.
 
az újtípusu németek megérkezését láthatod :cool:
A feleségek a következő vonatokkal érkeznek.
Igy volt ez 1956 ban is.
A férfiak mentek a családot meg az NGO Vöröskereszt segítette ki.
-
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a Szovjetunio szétesését követően, a 1994-ig
vagy 2,5 millio volt szovjet állampolgár érkezett Németországba.
-
Vagy 300.000 magyar él Németországba és nem mindenki útlevéllel jött és telepedet le.
-
A történelemből jól tudjuk, hogy a menekültek legalább fele haza fog menni.
Mert mindenki szereti a szülőhazáját és csak kevesen mennek el onnan ok nélkül.
-
 
Utoljára módosítva:
köszi a segítséget, de nem a hozzászólással van a gondom, hanem egy hozzászólás linkként való beszúrásával... például rá lehessen kattintani a #65 -re és ugrik a 65 -ös hozzászóláshoz.
Látom közben rájöttél, de a legegyszerűb a drag and drop technikával "belehúzni a számot" a hsz-be.
pedig itt is volt téma, hogy Angliából hétvégén kénytelenek voltak hazaugrani a náthás gyerekkel, de probléma adódott az ingyenes orvosi ellátással ... elvégre itt fizet 7500 forintot havonata és van betegbiztosítás, 20 fontért nem tudom mit kap Angliában.
Azt én sem tudom mit kap, de feltételezem, hogy a gyógyszer a drága és nem a vizsgálat. (Amúgy minő véletlen, az a 2o font kb a hazai min. TB...)
 
Azok csupán dolgozni mentek, egyikük sem jelenkezett ki a magyar betegbiztosítótol, a választási listákon is szerepelnek, elvégre a bejelentett lakhelyük is Magyarországon van.

A betegbiztosítás, a fogorvos valószínű olcsóbb Magyarországon.
Ezek azok a külföldön élők akik Karácsonyt segítették a polgármesteri székre.
Egy kvalifikált szakember néhány hónap alatt annyit tud nyugatok keresni, hogy házat vesz Magyarországon.
Nem tudom mihez akartál argumentumot szolgálni ezzel a hozzászólással?
-
 
a magánegyetem oda vándorol ahol rentábilisabb, ez az említett egyetem is már jó régóta vándorol, nem Magyarországon kezdte ;)

Már megint marhaságot beszélsz.
Az egyetemnek megvolt a helye Budapesten és ahogy fent említetted a megélhetés Magyarországon olcsóbb.
A CEU-nak van egy hivatása és ez a magyarok érdekeit szolgálja már 30 év óta.
Orbán a magyar fiatalokkal szúrt ki, mert Bécsben a megélhetés drágább, nem tudja mindenki megfizetni.
A költözés sokba került az egyetemnek amit az alapító segítsége nélkül nem tudtak volna megvalósítani.
-
Orbán nemcsak a diákokkal, az egyetemistákkal, azok szüleivel szúrt ki
hanem évi több millió euró veszteséget okoz a magyar népgazdaságnak, egy orjási veszteség a magyar kulturéletnek
-
A kérdés valóban csak az, mikor kezd neki Orbán a könyvégetésnek.
 
Úgy láttam például az olasz konzervatívok állva tapsolva ünnepelték ... rákereshetsz a neten, nem is olyan régen volt.
figyuzd csak, ez a CSU nem valami német konzervatív párt?

CSU.jpg
-
Ez a felvétel 2019 áprilisában készült még mielőtt a Fidesz EVP tagságát felfüggesztették.
Nem hiszem, hogy azóta Seehofer Orbánt a keblére vette volna. ;)
-
Seehofer nyilvánosan elítélte Salvini viselkedését "Életmentés nem lehet soha bűncselekmény" és elkötelezte magát, hogy a jövőben minden megmentett menekült-kontingent-böl 1/4-et átvesz.
-
Benned annyi gyűlölet vagy, annyi embertelenség, hogy téged hallgatva mindenki feltudja fogni kik voltak a fasiszták.
 
köszi a segítséget, de nem a hozzászólással van a gondom, hanem egy hozzászólás linkként való beszúrásával... például rá lehessen kattintani a #65 -re és ugrik a 65 -ös hozzászóláshoz.


pedig itt is volt téma, hogy Angliából hétvégén kénytelenek voltak hazaugrani a náthás gyerekkel, de probléma adódott az ingyenes orvosi ellátással ... elvégre itt fizet 7500 forintot havonata és van betegbiztosítás, 20 fontért nem tudom mit kap Angliában.

Nem tudom, hogy van Angliában de Németországban a gyerekek 18 éves korig ingyen kapnak gyógyszer receptre.
(vallásra, származásra és a szülő munkaviszonyától, házastársi kapcsolatától függetlenül)
-
Lehet, hogy Magyarországon van Nagymama aki vigyáz a gyerekre, a babysitter az nem olcsó. :)
Az is érdekes, hogy megtudják maguknak engedni ide-oda repülni egy nátha miatt. ;)
 
Utoljára módosítva:
Tudtommal 15 napon belül köteles vagy bejelenteni, ha külföldön munkát vállalsz (pontosabban az EU-ban, Svájcban meg akivel kétoldalú szerződés van érvényben). Ekkor ideiglenesen érvénytelenítik a TAJ számod és a kinti alapján kaphatsz itthon ellátást.
Jól tudod! Egy polgár az unión belül két országban nem lehet biztosított. Az egyik helyen (ahol munkaviszonyban áll) fizet, a másik országban pedig ez a biztosítás alapján kapja az ellátást.
 
Az is érdekes, hogy megtudják maguknak engedni ide-oda repülni egy nátha miatt. ;)
Ki az a bolond, aki betegen hazautazik Magyarországra, hogy ott menjen el orvoshoz? Ott plusz kiadás az orvosnak kötelezően fizetendő paraszolvencia, a több ezres gyógyszerköltség, és a haza- és visszautazás költsége.

Mindezt csak azért, hogy ne kelljen az Apothekában 5 Eurót fizetni???? Ez még egy fidesz-szavazónak sem éri meg, csak a hülyének.
 
Azok csupán dolgozni mentek, egyikük sem jelenkezett ki a magyar betegbiztosítótol, a választási listákon is szerepelnek, elvégre a bejelentett lakhelyük is Magyarországon van.
-
Nem ismerem a helyzetet mert én teljes mértékben független vagyok Orbántól de igaza van Casa Loma-nak
-
Nem mindegy, hogy honnan fogsz nyugdíjt kapni ezért aki otthon biztosított az később bánni fogja.
 
Gup
nem hallottam ilyesmit ... ez nem valami magánegyetem?
Flamingo
Bécsbe, mint köztudott a CEU költözik, ne add a naívat! De más felsőfokú oktatási intézményeknél is szüntettek meg szakokat (a középiskolákról nem is szólva, ahol eltüntetik az OKJ-s képzések jelentős hányadát).
:dr_24:

Miert is hallottal volna ilyenrol?
Igen komoly veszteseg erte a Ceu kiebrudalasa Mo-ot. NEm csak sok milliardos kutatasi penzek fognak a sogorekhoz menni, de a Ceu netto befizeto adozo, volt.
A muszlim menekultek keruljek el a kereszteny Mo-ot, de muszlim iskolat nyitunk es tanitjuk a vallast lehet a hittannal szembe.
Grazba kene mar menni a fonokodnek mert a kenyszerzubonyosok se csereljik kenyszerkepzeteiket ilyen gyorsan.
Itt mar tobbrol van szo mint hogy elgurult a gyogyszere.
 
-
Nem mindegy, hogy honnan fogsz nyugdíjt kapni ezért aki otthon biztosított az később bánni fogja.
Ernő, ne fáradj, sok magyar még leragadt az "adót, járulékot nem fizetünk az államnak egy vasat se" gondolkodásnál, és nem gondol arra, hogy ő is lehet egyszer beteg, vagy öreg, és akkor az a lófütyi után kap ellátást, amivel be volt korábban jelentve.
Egyszerű embertől ne várd, hogy az orránál tovább lásson.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére