Anyázzák és dobálják is az útkarbantartó munkásokat Magyarországon

Átlagosan évente egyet pedig halálra is gázolnak az autósok.

Nem kell mérhetetlen intelligencia ahhoz, hogy felfogjuk, az utakon dolgozó munkások egyrészt nem saját gondolataik alapján, hanem felsőbb utasításra csinálják az úton vagy az út mellett azt, amit, másrészt azért, hogy a közlekedőknek jobb legyen. Ehhez képest a Magyar Közút kilencvennégy mérnökségének munkatársai között készített reprezentatív felmérés szerint

  • a mérnökségi dolgozók 80 százaléka véli úgy, hogy a munkaterületek mellett elhaladó tíz autós közül maximum két sofőr tartja be az ideiglenes sebességkorlátozást
  • a közutas szakemberek 88 százalékát sértegették már szóban, rendszerint trágár kifejezésekkel
  • az úton dolgozó közutasok több mint 20 százalékát dobálták már meg autókból, többek között paradicsommal, sörösdobozzal és műanyag flakonnal
  • minden harmadik közutast ledudáltak már munkavégzés közben
A cég közleménye szerint 2000 óta tizenhét kollégájuk vesztette életét munka közben, ezért újratervezték a terelések kiépítését, az előjelzéseket meghosszabbították úgy, hogy a tényleges munkavégzéstől távolabb kezdődjön a korlátozás (a legtöbb baleset a munkaterület kezdeténél történik). További céljuk, hogy a kézi erővel végezhető tereléskiépítési munkafázisok munkagép, energiaelnyelő berendezés fedezetében történjenek (melyekből évente több tucatot törnek össze autósok).

Biztonságunk az Ön kezében van! címmel kampányt is indítottak, például százötven óriás molinót helyeznek ki a legforgalmasabb útszakaszokon, egy részén angol, ukrán, román és szerb nyelvű feliratokkal, hogy az országon áthaladó, a nemzetközi tranzitútvonalakon közlekedő külföldi sofőröket is hatékonyan meg tudják szólítani.

( Magyar Közút)

upload_2019-10-30_5-7-54.jpeg
 
"Baustelle" az nálunk is van rengeteg az Autobahn-on de dolgozni még nem láttam senkit! :rolleyes:
-
Pont a munkások hiánya ami nálunk az agresszivitást kiváltja.
Mégy 10 kilométert korlátok között és egyetlen munkást nem látsz.
-
Baustelle.jpg
 
Azért egy kicsit árnyalnám a képet: az Árpád híd felújításakor történt meg, hogy a hivatalosan lezárt legbelső (egy!!) sáv mellett "József 27 segédmunkás" úgy gondolta, hogy neki joga van elfoglalni még a mellette lévő sáv felét is ahhoz, hogy ne kelljen "megerőltetnie magát" a szabályosan elfoglalt sávba való beállással, ezért csak úgy "leb...szta magát" a második sáv közepére, és onnan intézte az intézendőit. Simán be tudott volna állni a jogosan lezárt sávba, de leszarta nagyjából 30-40ezer autós "jó közérzetét". Mert csak. Azért.

Szóval minden tiszteletem az útépítő/javító szakembereké, de azért egy kicsit a saját portájukon is sepergessenek.
 
Ez mindenhol így van. Svájcban a szidalmak mellett CocaCola üvegekkel dobálják őket. A legjobb polgár is bestíává válik a Volán mögött.

A magyarok baromi agresszívak.
Pont mint a németek, amikor MO-on járnak! :) Rendszeresen lehet látni német rendszámú prémium autóval 90-100-110-zel száguldozó, szlalomozni "baromi agresszíveket" Budapesten.
 
Pont mint a németek, amikor MO-on járnak! :) Rendszeresen lehet látni német rendszámú prémium autóval 90-100-110-zel száguldozó, szlalomozni "baromi agresszíveket" Budapesten.
MO ban mindenki 90-100-110-tel száguldozik.
Még az Andrássy úton is. A motorosok meg pláne. Sokat ülök nyáron a Művész kávéház teraszán, látom.
 
Hát talán jogosan is teszik. Azért amit sokszor művelnek az már pofátlanság. 2-3 hónapig dolgoznak egy kb 100-200 méteres szakaszon. Pontosabban az a baj hogy nem dolgoznak. :). Ráadásul túl sok mindennel vissza is élnek és sok szabálytalan engedély nélküli lezárásokat is lazán megcsinálnak főleg mellék utakon. Számomra az volt durva amikor húsvétkor zárták le felénk az egyik legforgalmasabb útszakaszt és pont húsvétkor jött rájuk az aszfaltozhatnék. Annyi morcos autóst még életemben nem láttam :). Haverom meg pont amiatt hagyta ott a céget mert pont a kollégáját gázolták el és mindennap félsz volt benne hogy vele is meg eshet mesélte mennyire durva autópályán dolgozni. Mondta ő nem egy félős gyerek de ott égésznap liftezett a gyómra.
 
Haverom meg pont amiatt hagyta ott a céget mert pont a kollégáját gázolták el és mindennap félsz volt benne hogy vele is meg eshet mesélte mennyire durva autópályán dolgozni. Mondta ő nem egy félős gyerek de ott égésznap liftezett a gyómra.
Érdekes! Én meg abban a hiszemben voltam, ha tele az ember gatyája, akkor az gyorsabb munkavégzésre sarkallja, hogy minél előbb végezzen, de nem! Az M70-es építőmunkásai erre rácáfolnak!
 
A magyar kézművesekhez képest még a kontárok is iparművészek.
El lehet képzelni hogy mennek a dolgok, amikor:
Valaki alakít egy céget, mert létrejött egy kapcsolat valakivel, aki folyamatos munkát garantál a cégnek.
A cégtulajdonosnak fogalma sincs a tevékenységről, ezért alkalmaz valakit, akinek papírja van erről.
Ő meg szól egy ismerősének, hogy szedjen össze pár embert a dolog fizikai elvégzéséhez, meg terelgesse őket a munkaterületen.
Ők hárman széjjel dobják a bevételt, visszajátszanak annyit amennyit az illemszabály megkövetel és ha marad, dobnak valamit a melósnak is, hogy esetleg holnap is jöjjön.
Nohát, el lehet gondolni milyen szaktevékenység folyik az így működő cégeknél.
 
El lehet képzelni hogy mennek a dolgok, amikor:
Valaki alakít egy céget, mert létrejött egy kapcsolat valakivel, aki folyamatos munkát garantál a cégnek.
A cégtulajdonosnak fogalma sincs a tevékenységről, ezért alkalmaz valakit, akinek papírja van erről.
Ő meg szól egy ismerősének, hogy szedjen össze pár embert a dolog fizikai elvégzéséhez, meg terelgesse őket a munkaterületen.
Ők hárman széjjel dobják a bevételt, visszajátszanak annyit amennyit az illemszabály megkövetel és ha marad, dobnak valamit a melósnak is, hogy esetleg holnap is jöjjön.
Nohát, el lehet gondolni milyen szaktevékenység folyik az így működő cégeknél.

Amit ön leír az lehet más egyéb cégeknél, így működhet. De, ahogy olvasom itt útépítésről, javításról van szó. S azt tetszik-e tudni, hogy Magyarországon az Útépítő cégek nem magyar kézben vannak? Hanem külföldi multik, osztrák, és német. Mást nem hall az ember, csakhogy milyen rossz Magyarországon élni, mert a magyarok ilyenek, meg olyanok . A nyugatiak azok igen, ja vagy már még sem?
 
Amit ön leír az lehet más egyéb cégeknél, így működhet. De, ahogy olvasom itt útépítésről, javításról van szó. S azt tetszik-e tudni, hogy Magyarországon az Útépítő cégek nem magyar kézben vannak? Hanem külföldi multik, osztrák, és német. Mást nem hall az ember, csakhogy milyen rossz Magyarországon élni, mert a magyarok ilyenek, meg olyanok . A nyugatiak azok igen, ja vagy már még sem?
Nem tudtam....kiknek a kezében van például a duna aszfalt? Kérlek írd le.
 
Amit ön leír az lehet más egyéb cégeknél, így működhet. De, ahogy olvasom itt útépítésről, javításról van szó. S azt tetszik-e tudni, hogy Magyarországon az Útépítő cégek nem magyar kézben vannak? Hanem külföldi multik, osztrák, és német. Mást nem hall az ember, csakhogy milyen rossz Magyarországon élni, mert a magyarok ilyenek, meg olyanok . A nyugatiak azok igen, ja vagy már még sem?
A Hódút Kft. a Magyar Vakond Kft.-n keresztül Varga Károly tulajdonában van, aki Mészáros Lőrinc tulajdonostársa a CLH Klímaszervíz Kft.-ben és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.-ben is. A Magyar Vakond Kft. január elején nyert egy nettó 4,859 milliárd forintos tendert: a Tivadari híd környezetének építési munkáit fogja végezni a Tiszánál.
Az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. út- és autópálya-építő vállalkozás. Az EuroAszfalt tulajdonosa Dunai György.[9]
 
. S azt tetszik-e tudni, hogy Magyarországon az Útépítő cégek nem magyar kézben vannak? Hanem külföldi multik, osztrák, és német.
Az egy régi információd az még a NER előtt volt
Most:
Duna Aszfalt cégcsoport

A Duna cégcsoport a hazai mélyépítés meghatározó szereplője. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalategyüttes mind a gyártás, mind a kivitelezés területén jelentős referenciákkal bír.
Tulajdonosa a NER egyik lovagja: Szíjj László és Varga Károly
2017-ben nettó 18,7 milliárd forint volt,az árbevétel amiből Szíjj László 12 milliárdot vett ki osztalékként.



Szíjj László nem nyilatkozik az országos médiának, nem látni focimeccseken vagy máshol politikustársaságban, de a jelentőségét mutatja, hogy nemrég az ő cége vette meg a Közgép 30%-át, Simicska Lajos egykori sikercégét, és megvásárolta Matolcsy György unokatestvérétől az MKB Bank harmadát is.

Neve csak elvétve bukkan fel a hírekben, és sokkal kevésbé közismert, mint más kormányközelinek mondott nagyvállalkozóké, pedig a Forbes legfrissebb összesítése szerint 106,2 milliárd forintos vagyonával már Magyarország kilencedik leggazdagabb embere.

2014-ben még csak a gazdaglista 26. helyén állt 21 milliárd forinttal, vagyis néhány év alatt megötszörözte a vagyonát. Hosszú út volt ez rengeteg közbeszerzésen és Mészáros Lőrinccel közös üzleteken keresztül, de a végeredmény értékes cégbirodalomban és milliárdos vagyontárgyakban látható.


Az alföldi közbeszerzéseken sikeres, és a Duna Aszfalttal többször együtt dolgozó Tief Terra az építkezés kezdetén egy svájci vállalaté volt, 2016 eleje óta azonban Szíjj László a Tief Terra egyedüli tulajdonosa. 2018-ban a Magyar Narancs írta meg, hogy hosszas csúszás után elkészült a Bérc utcában a luxusvilla, ami a cégen keresztül Szíjj László tulajdona.

Szíjj László háza a Gellérthegyen (fotó: Németh Dániel / Átlátszó)

A négyszintes kockaépületből egyedi kilátás nyílik a Várra, a Dunára, a Parlamentre és a Bazilikára is, felső teraszán pedig jakuzzi is szolgálja a lakók kényelmét. Az elhelyezkedésnek és a különleges panorámának köszönhetően az ingatlan értéke 2 milliárd forintra becsülhető a környékbeli árak alapján.

Önkormányzati és állami tenderek hízlalták
Szíjj László Tiszakécskén nőtt fel, majd 1990-ben a város első megválasztott polgármestere lett. Ugyanabban az évben alapította meg gyermekkori barátjával, Varga Károllyal a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, ami 1996-ban létrehozta a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft.-t.

2000-ben Szíjj és Varga személyesen is tulajdonosok lettek a Duna Aszfaltban, ami hamarosan ugrásszerű fejlődésnek indult. 2004-ben a cég nettó árbevétele az addigi átlagos 50-100 millió forintról 351 millióra nőtt, 2005-ben pedig már 1,5 milliárd forint lett. A Közbeszerzési Adatbázisban közzétett hivatalos tájékoztatások szerint ebben az évben nyerte el első tendereit a Duna Aszfalt, és ezután valósággal szárnyalni kezdett felfelé.

2006-ban a cég árbevétele átlépte a 3 milliárdot, majd ezt közel megnégyszerezve 2007-ben a 11 milliárdot. 2008-ban közel 13 milliárd lett a bevétel, 2009-ben pedig már 17 milliárd forint. 2010-ben és 2011-ben is 18 milliárd forint körül volt az árbevétel összege, ezután pedig hatalmas ugrások következtek: 2012-ben 27,6 milliárd, 2013-ban 53,8 milliárd, 2014-ben 86,5 milliárd, 2015-ben pedig 124,5 milliárd forint. Ehhez képest nagy visszaesés volt a 2016-os 32,4 milliárd forintos árbevétel, de 2017-ben aztán újabb felemelkedés jött, és nettó 75,6 milliárd forintos árbevételt produkált a cég.

A bevétellel párhuzamosan persze a cég adózott eredménye is rohamosan nőtt. A köznyelvben nyereségnek hívott összeg 2017-ben nettó 18,7 milliárd forint volt, amiből Szíjj László 12 milliárdot vett ki osztalékként.

2015 óta ugyanis ő a Duna Aszfalt egyedüli tulajdonosa, mert alapítótársa és barátja, Varga Károly akkor, a legnagyobb árbevétel idején kiszállt a cégből.

A Közbeszerzési Adatbázisban közzétett dokumentumok alapján már korábban megírtuk, hogy egyedül vagy konzorciumi partnerekkel együttesen 2017-ben összesen nettó 606,5 milliárd forint, 2018-ban pedig összesen nettó 259,5 milliárd forint értékű nyertek Szíjj érdekeltségei, elsősorban a Duna Aszfalt.

Közös üzletek Mészáros Lőrinccel
Ez a gazdasági csodának is beillő szárnyalás természetesen nem jöhetett volna létre jelentős hátszél nélkül. 2012-ben beszámoltunk róla, hogy a Duna Aszfalt versenytársak nélkül nyerte el a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által üzemeltetett alcsúti arborétum felújítási munkáinak egy részét, és ez a cég kapta a Közgép után a második legnagyobb, 5 milliárd forintos hitelkeretet az MFB-től.

2013-ban a Duna Aszfalt konkurenciája lett a közbeszerzéseken a Közgépnek, majd fokozatosan lenyomta Simicska Lajos építővállalatát, aminek a 2015-ös G-nap után végképp befellegzett. Addigra viszont a Duna Aszfalt hatalmasra nőtt a rengeteg közpénzes megbízásnak köszönhetően, bár a cég szóvivője 2015 tavaszán azt nyilatkozta az Indexnek, hogy mindent önerőből értek el.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,037
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére