Egy szövetségi bíró Alabamában felfüggesztette az abortusz tilalmáról szóló törvényt

Mert az sérti az egyén magánélethez való jogát, azt, hogy a személyes méltósága és autonómiája számára központi kérdésben döntést hozhasson.

Egy szövetségi bíró az amerikai Alabama államban kedden felfüggesztette az abortusz tilalmáról szóló törvény végrehajtását.

Myron Thompson bíró előzetes intézkedéssel függesztette fel a törvény végrehajtását, döntését azzal indokolva, hogy az abortusz csaknem teljes betiltása "egyértelműen ellentmond a szövetségi legfelsőbb bíróság egyik precedens-ügyben hozott állásfoglalásának".

Az Emberi Élet Védelme Törvény néven ismertté vált törvény november 15-én lépett volna életbe. A bíró meghatározatlan időre függesztette fel, s döntése mindaddig érvényben marad, amíg a törvény vitatott részleteit bírósági úton nem rendezik.

Thompson bíró a 17 oldalas indoklásban leszögezte: a déli államban megszavazott törvény "sérti az egyén magánélethez való jogát, azt, hogy a személyes méltósága és autonómiája számára központi kérdésben döntést hozhasson". Hangsúlyozta azt is, hogy a törvényben megfogalmazott tiltás "ez csökkenti a nők társadalmi cselekvésének lehetőségeit és korlátozza reprodukciós jogaikat", vagyis azt, hogy a nők maguk dönthessenek a gyermekvállalás ügyében. "Ez ellentétes az Egyesült Államok alkotmányával" - fűzte hozzá a bíró.

A legtöbb tagállamban a magzat első szívdobbanásának idejétől kezdve tiltják a terhesség-megszakítást, Alabamában azonban még ennél is szigorúbb törvényt szavaztak meg az idén tavasszal. A Kay Ivey republikánus kormányzó által májusban aláírt és ezzel törvényerőre emelt döntés ugyanis nemi erőszak vagy incesztus (vérfertőző kapcsolat) után bekövetkező terhesség megszakítását is tiltja. Csakis akkor engedélyezi a művi terhesség-megszakítást, ha az édesanya egészsége veszélyben forog, vagy ha a magzat halállal végződő fejlődési rendellenességgel születne. Az alabamai törvény életfogytig tartó börtönnel tervezi büntetni azokat az orvosokat, akik abortuszt hajtanak végre.

Az egyes tagállamokban megszavazott abortusztörvények alkotmányosságát vizsgálja majd az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság is. Több tagállamban ugyanis vitatják a rendkívül szigorú abortusztörvényeket, és a törvények ellenzői és támogatói egyaránt fellebbezést nyújtottak be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz.

Ma.

magzat_shutterstock_186877523.jpg
 
"ez csökkenti a nők társadalmi cselekvésének lehetőségeit és korlátozza reprodukciós jogaikat", vagyis azt, hogy a nők maguk dönthessenek a gyermekvállalás ügyében.

Már bocsánat, de ebben a kérdésben akkor dönt a férfi és a nő, amikor az ősi törvény szerint egyesülnek. Előtte kell ezzel kapcsolatban döntést hozni és nem utólag. Vannak módszerek a fogantatás elkerülésére.
Ennyi erővel ha egy nő/férfi a gyerek 2 éves korában jön rá, hogy mégsem akar gyereket, akkor a gyereket nyugodtan fejbe lehet lőni.
Tudom szélsőséges voltam, de ha igen akkor hol a határ? Mikor halhat meg egy gyermek ha nem akarjuk?
 
Mondjuk számomra az abortusszal kapcsolatban egy dolog továbbra is érthetetlen.
A legnagyobb támogatói általánosságban épp azokból a politikai körökből jönnek, akik ellenzik a halálbüntetést. Mert hát egy többszörös gyilkosnak joga van az élethez, egy frissen fogant gyereknek nincs.
 
Vannak módszerek, de mint tudjuk egyik sem 100 %-os.
A másik dolog, nehogy már egy vallás által rám erőszakolt szabály döntsön olyasmiben, ami szuverén jogom ! ... egy nő nem tenyészállat !
És igen, szélsőséges voltál, mondhatni övön aluli, mert te is tudod, hogy ez sci-fi kategória, nem erről van szó.
 
Mondjuk számomra az abortusszal kapcsolatban egy dolog továbbra is érthetetlen.
A legnagyobb támogatói általánosságban épp azokból a politikai körökből jönnek, akik ellenzik a halálbüntetést. Mert hát egy többszörös gyilkosnak joga van az élethez, egy frissen fogant gyereknek nincs.

Az alapkérdés szerintem az, mikortól lehet egy sejtcsomót/embriót gyereknek tekinteni.
Szélsőséges véleményeitek alapján, akkor már maga a petesejt is az, amit havonta megölnek a kilökődéssel nők....
 
Már bocsánat, de ebben a kérdésben akkor dönt a férfi és a nő, amikor az ősi törvény szerint egyesülnek. Előtte kell ezzel kapcsolatban döntést hozni és nem utólag. Vannak módszerek a fogantatás elkerülésére.
Ennyi erővel ha egy nő/férfi a gyerek 2 éves korában jön rá, hogy mégsem akar gyereket, akkor a gyereket nyugodtan fejbe lehet lőni.
Tudom szélsőséges voltam, de ha igen akkor hol a határ? Mikor halhat meg egy gyermek ha nem akarjuk?
Már rohadt sokan definiálták a határt. Csak nem figyeltél...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,694
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére