Ilyen menyasszonnyal ellenség sem kell

Az egy dolog, hogy akadnak nők, akik teljesen megvadulnak az esküvő előtt, ám amit egy kanadai menyasszony művelt, arra már szavak sincsenek. Spoiler, de valami azt súgja, a vőlegény időben lépett. Le.

menyasszony_ideges.jpg
A kép illusztráció

Susan története bejárta a világsajtót, ami nem csoda, hiszen a kanadai nő nem akármilyen hisztit vágott le amiatt, mert esküvői vendégei nem voltak hajlandók 1500 dollár (kb. 340 ezer forint) „hozzájárulást” fizetni a lakodalomhoz.

A nő élete szerelméhez készült hozzámenni (tényleg, 14 évesen ismerték meg egymást), ám úgy gondolta, hogy mivel az esküvő 60 ezer kanadai dollárba (közel 13,7 millió forintba) került volna, ezért úgy helyes, ha a belépés nem ingyenes, hanem a meghívottak összedobják ezt a csekély összeget.

Akik persze erre nem voltak hajlandók, mire Susan egy Facebook-posztban alaposan kiosztotta őket és négy nappal a nagy esemény előtt törölte az egészet. Ráadásul, mint kiderült, a leendő férj is otthagyta.

„Kifejezetten, hangsúlyozom, kifejezetten készpénzajándékot kértem. Hogyan rendezhettük volna meg az álomesküvőnket megfelelő anyagi alapok híján? Oly sok áldozatot hoztunk és cserébe csupán 1500 dollárt kértünk minden vendégtől” – írta jogosnak vélt felháborodásában.

„A koszorúslányom szervezői segítsége mellett 5000 dollárt ajánlott fel. Könnyekkel a szemünkben köszöntük meg és fogadtuk el. Az exem családja 3000 dollárral járult hozzá a kiadásokhoz.

Szóval a többi vendégtől kért 1500 dollár nem volt olyan kib@szottul nagy összeg. Egyértelművé is tettük, hogy aki nem tud hozzájárulni a költségekhez, azt nem hívjuk meg az exkluzív esküvőnkre. Ez egyszeri és megismételhetetlen parti.

Miután kiküldtük a meghívókat, csak nyolcan küldtek 1500 dollárról szóló csekket. Kib@szott dühösek voltunk” – fortyogott a nő. A leendő férj kissé másként láthatta a dolgokat, mert egy gyors Las Vegas-i esküvőt javasolt inkább.

„Az arcába nevettem, de ő komolyan beszélt. Tényleg olyan olcsó, mocskos, kurvás vegasi esküvőt akart. Komolyan, mi a f@sz? Elment az esze? Mit képzel rólam, mi vagyok, valami utolsó utcai lotyó? Vagy azt várta, hogy tetszik majd az ötlet, szerencsejátékosok, alkoholisták és a gyors meggazdagodásra vágyó lúzerek között férjhez menni?” – folytatta.

A koszorúslány is visszatáncolt, a pasas családja visszakérte a 3000 dollárt, a nő pedig azzal fejezte be nem hétköznapi kirohanását, hogy törli a profilját és elmegy Dél-Amerikába hátizsákos turistának „megtalálni önmagát”.

Hát sok szerencsét hozzá.
 
Vannak írtó hüly lagzik. Emlékszem az egyik unokatesómén majd két órát utazzunk egy szép erdős részen lévő fürdőhöz, csak a fotózás miatt. Egy év után el is váltak.
A másik uncsitesóm is rongyrázós bulit csapott az első férjével. Már a negyediknél tart, de legalább mindegyikkel van egy közös gyereke :D
 
Addig kell nyújtózkodni ameddig a takaró ér.
Ezt kellene elsősorban betartani. Nem hitel és kölcsön kell hanem akkora esküvőt illetve lakodalmat kell tartani amekkorát az anyagi erőnk megenged persze ha már itt nincs egyetértés akkor az előre vetíti a házasság sikerét illetve sikertelenségét.
Ha már szóba jött a szokásjog nos a klasszikus lakodalmakat NEM az ifjú pár tartotta hanem a szülők.
A meghívottakat is a szülők állították össze, hisz a lényeg az volt hogy a két rokonság megismerje egymást.
Most a lényeg az hogy nem fontos a rokon és inkább a munkatársak barátok az elsők a listán...persze majd amikor válságba kerül a kapcsolat akkor hiába fordulnak a munkatársakhoz....de, ezt sokan nem értik meg.
Lelkesek és bíznak a szerelemben.
 
Pont azért is írtam hogy már itt is változnak a dolgok és átveszik a fenn említett megoldásokat.
Gondolom, ebben szerepet játszik az is, hogy ma már nem az iskolapadból kötnek házasságot, hanem inkább a 20as éveik végén, 30as évek elején a fiatalok. Addigra pedig már saját jövedelmük, megtakarításuk is van.
 
Ebből is látszik mint minden esküvőn illetve lakodalomban a vőlegény csak˝van˝....a menyasszony akar mindent kézben tartani számára ez a legfontosabb nap az életében ..először ..másodjára..sokadjára.
Az összes menyasszonynak meg kell néznie a ronda ügy című filmet
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére