Zseniális megoldást találtak ki a műanyagszemét ellen, videón a légbuborékgát

Légbuborékok alkotta gáttal gyűjtik össze Amszterdam csatornáiból a műanyaghulladékot még az előtt, hogy az az Északi-tenger vízébe jutna.

A világon elsőként alkalmazott technológiát, az úgynevezett nagy buborékgátat egy holland startup cég, az amszterdami önkormányzat és a regionális vízgazdálkodási hatóság indította el. Az egyszerű eszköz a csatornák vízében lévő hulladékot – különösen a kicsiny műanyag darabokat – a Westerdok csatorna szélére tereli, ahol összegyűjtik és kiemelik a vízből. A próbaüzem azt mutatta, hogy az úszó hulladék mintegy 80 százalékát képes összegyűjteni – adta hírül a The Guardian brit napilap.

"Az óceánokban lévő műanyag hulladék több mint kétharmada a folyókból, csatornákból jut oda. Ha ezeket egyszer be kell gyűjteni, akkor azt miért ne tehetnénk meg a folyókban?" – idézte a brit lap Philip Ehrhornt, a technológia társalkotóját, aki hozzátette ugyanakkor, hogy egy csatornára nem tehetnek gátat, hiszen annak nyitva kell állnia a vízi élőlények és a hajózás előtt.

A légbuborékgát egy hosszú, perforált cső, amely a csatorna mélyén ferdén fut mintegy 60 méter hosszan. Sűrített levegőt pumpálnak bele, amely a csőből buborékok formájában felszállva a vízben gátat alkot, miközben a természetes vízfolyás segít abban, hogy a csatorna széléhez sodorja a hulladékot, amelyet egy kicsiny hulladékgyűjtőben fognak fel.

Ehrhornt, aki tengerészeti mérnök, egy ausztráliai szennyvízkezelő technológiája ihlette, amelyet 2015-ben tanulmányozott. "Az egyik fázisban levegőztetik a vizet, olyan légbuborékokat juttatnak be, mint amilyenek egy nagy jacuzziban látunk. Az emberek által a wc-tartályokba dobott kicsiny műanyagdarabokat egy sarokban gyűjtik össze, ez volt az, ami az ötletet adta. Ha a műanyagot oldalra terelhetjük, miért ne tehetnénk ezt meg tudatosan, egy folyóban" – magyarázta.

Az első ilyen működő buborékgát, amely a nap 24 órájában három éven át fog működni Amszterdamban, a fenékkotrást fogja kiegészíteni, amellyel jelenleg évente mintegy 42 ezer kilogramm nagyméretű műanyag hulladékot gyűjtenek össze a város vízi útjairól.

HVG

image.aspx
 
*
Ez nagyon jó hír! Ennél csak az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem dobálnák be sem egyedi módon, de iparilag sem, hatalmas camionokból, uszályokról a műanyag szemetet. Ezzel a hírrel valóban öröm volt találkozni. Valami normális gyűjtőhelyeket kellene létesíteni, az embereket érdekeltté tenni, hogy oda vigyék/tegyék le a műanyagból készült feleslegessé vált dolgaikat, műanyag szemétjeiket. S, akkor lenne az újrahasznosítás. Ami ez esetben olcsóbbá tenni az újbóli termelést. A papír sem megoldás, mert a papír nagyon sok fának halála által kerül az asztalunkra, az irodáinkba, az életünkbe. A fák viszont a Földnek a tüdejét, a levegőjét tisztítják. Ezt a jelenlegi magyar kormány nem tartja sem tiszteletben, sem fontosnak. Most a Normafát célozták meg, ott akarnak órási fa kivágást csinálni. Nem, képtelenek leállni. A Balaton mellett is hatalmas irtásokat végeztek, a pesti Duna parton is csodálatos fákat vágtak ki, lebetonozták azt a sétányt, ahol régebben árnyas fák alatt jó volt andalogni. Ma? Vagy a forró napsütésben, vagy a borongós időben rossz, kimondottan rossz arra járni. Egy beton placc a sétány nagy része... S, még azt kell hallgatnom, hogy a szemembe hazudnak a tévében, miszerint fontosnak tartják a környezet védelmét... No ilyenkor dühös leszek, mert, hogy a Városligetet is átrajzolják... Tudjuk, ők az emberiség oktalan oldalát erősítik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére