15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának

Magyarország 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Közölte: 35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni - tette hozzá.

Ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége, kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében - hangoztatta a magyar miniszter.

Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják - mondta.

MTI

kenya.jpg
 
Ha ez kell....hisz ezzel tudják indokolni hogy ŐK mindent megtesznek hogy ne jöjjönek a migránsok....
Csak tudnám ha ennyi pénz van akkor miért nem hoznak létre valami magyar vállalatot...mert az hogy valamit privatizálnak és ha nem megy akkor vissza az államnak az nem épp ilyenre gondolok.
 
Lehet, hogy rosszul tudom de Kenyábol nem nagyon menekül el senki.
 
-
Ne tévesszük össze Orbán üzletelését

a "Magyar Afrika Társaság (AHU) egy budapesti székhelyű, nemzetközi fejlesztéssel és segélyezéssel,
afrikai-magyar kulturális kapcsolatok ápolásával foglalkozó nem-kormányzati, nonprofit szervezet NGO tevékenységével.
-
3_2.jpg

-
Szerintem Szijjártó és Orbán csak homokot szór az emberek szemében, azt a látszatot akarja kelteni, hogy ök nem "rasszisták"
-
Ki tudja melyik sógor vagy koma fog profitálni a nagyhangúan bejelentett "kórház-építésből".
-
Csak, hogy ne mindig ruhátlan bennszülöttekre gondoljunk ha Kenyáról beszélünk.
-
 
35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.
Lehet sőt biztos én vagyok a legrosszabbat feltételező róluk.
Mivel borzasztó szeretnek építeni és építkezési költségvetést messze túl lépni , közben mindég jó sokat átjátszanak zsebbe(ez a korrupció egy fajtája) panamázásnak is nevezhető.
És mivel Magyarországon már se pénz nincs rá sőt jobban odafigyel mindenki.Most kilépnek egy jól korrumpálható országba.És kezdik elölről
Azt hogy ki fizeti nem látom.
Most ki pénzét lopják Kenyáét vagy kiét?
Erről is lehetne még gondolkodni.Mert ha valami uniós pénzt használnak fel akkor nagy ötlet az egész jól átvágják az uniót.Mert nem Magyarországra folyósított pénzből csipegetnek.
Vagy a legrosszabbat tételezem fel?
Ha mi adunk nekik hitelt. Az is ugyanoda vezet.Építkezés és túlszámlázás jó üzlet ez a bandájuknak.
 
Utoljára módosítva:
Ki tudja melyik sógor vagy koma fog profitálni a nagyhangúan bejelentett "kórház-építésből".

És a volt gyarmatosítók a németek meg az angolok mit építenek, hogyan segítik a volt rabszolgáikat?
Még jó, hogy nem kerítést építenek nekik a magyarok ... elvégre a kenyaiak is kerítéssel (bocsi, szárnyas kapukkal) védik az országukat.
 
Utoljára módosítva:
-
Ne tévesszük össze Orbán üzletelését

a "Magyar Afrika Társaság (AHU) egy budapesti székhelyű, nemzetközi fejlesztéssel és segélyezéssel,
afrikai-magyar kulturális kapcsolatok ápolásával foglalkozó nem-kormányzati, nonprofit szervezet NGO tevékenységével.
-
3_2.jpg

-
Szerintem Szijjártó és Orbán csak homokot szór az emberek szemében, azt a látszatot akarja kelteni, hogy ök nem "rasszisták"
-
Ki tudja melyik sógor vagy koma fog profitálni a nagyhangúan bejelentett "kórház-építésből".
-
Csak, hogy ne mindig ruhátlan bennszülöttekre gondoljunk ha Kenyáról beszélünk.
-

*
Ez a gondolat bennem is, - érdekes módon?! - de azonnal felmerült.
 
Most akkor vagy a magyar kórházak már rendben és elegendő számban vannak
például Budapesten az új főpolgármester már nem is enged többet építeni, figyeld csak meg mit válaszol mikor negkérdezik, hogy a helyetteseire költött százmilliókból hány CT -berendezést lehetne venni:
 
figyeld csak meg mit válaszol mikor negkérdezik, hogy a helyetteseire költött százmilliókból hány CT -berendezést lehetne venni
Tipikus ellenzéki videót hoztál a hallásod is szelektíven látó ellenzéki.
Az MTVA ellenzéki a főpolgármesterrel szemben.A szelektív kihalló szintén ellenzéki ebből a szempontból.
Az én véleményem A Gergely ügyelhetne hisz már nagyon előtérben van.Mit hogyan csinál.
Gondolnia kell arra most a látszat is fontos.
Hisz támadják azonnal.Nem lesznek képesek kivárni a támadók hogyan alakul.Már fojtogatni fogják.
Erre kellett számítania ez a helyettesek ügyet másképp kellett volna megoldani.
Ha szakértő munkaerő és nagy munkabírású emberek kellenek.azt másképp.
Mit is csinálnak a helyettesek?gőzöm sincs.
Ha csak dísz poszt, akkor hiba volt.
Te meg az egészből mást se hallottál ki.
 
Tipikus ellenzéki videót hoztál a hallásod is szelektíven látó ellenzéki.

mondod Te, de nézzük mi a gyakorlat. Most szerdán volt a Fővárosi Közgyűlés ... megszavazták a stadiont és leszavazták a kórházat.
A kormány csak olyan beruházásokat hajthat végre a fővárosban, amelyekkel az új budapesti közgyűlés is egyetért ... ha ezt akarják a ballibbes szavazók ez van.
 
Utoljára módosítva:
A kormány csak olyan beruházásokat hajthat végre a fővárosban, amelyekkel az új budapesti közgyűlés is egyetért
Pontosan ez a cél minden városban.Kiegészítve azzal amire még kell, arra adja oda a kormány.
Miért?
Hisz elvonja a Budapest pénzét.Vagy ne vonja el, vagy adja vissza.Az nem a kormány pénze a kormány semmit nem termel ki, az adózásból van bevétele, az pedig abba a városba kerüljön ahol az "kitermelődik".
És ne csinálj ebből semmiféle "lib"-t .
annyira természetes hogy ne vonjon el mindent a kormány sőt hagyja ott ahol kitermelődik
Persze valamennyi kell központi feladatokra.De nem azt teszi.
Más pénzével kegyet játszik.
 
Utoljára módosítva:
Pontosan ez a cél minden városban.
A lényeg nem kell a kórház, nem pézelvonásról van szó, elvégre a városnak nincs is akkora költségvetése amennyibe ez az ultramodern technikákkal felszerelt szuperkórház kerülne. Az uj városvezetés nem járul hozzá, hogy megépítsék ... csak stadionokat szabad építeni. Kihangsúlyozom ez a balliberális városvezetés határozata.
A kormány csak azt mondhatja, ha nem akarjátok "nem erőszak a disznótor".
 
Utoljára módosítva:
És a volt gyarmatosítók a németek meg az angolok mit építenek, hogyan segítik a volt rabszolgáikat?
Még jó, hogy nem kerítést építenek nekik a magyarok ... elvégre a kenyaiak is kerítéssel (bocsi, szárnyas kapukkal) védik az országukat.

A gyarmatosításnak már több generáció óta vége.
A volt gyarmattartó országok mai lakói elhatárolják magukat az őseik elnyomó, rasszista viselkedésétől.
Itt megtalálod a dekolonizáció időbeli lefolyását
-
Ne feledjük, hogy nemrég US-Amerika és Kanada is gyarmat volt, a függetlenségüket még élénken ünneplik.
Ne feledjük, hogy a K&K Monarchia szétesése nem egyszerű "elvétel" hanem nemzeti függetlenség kivívása volt.

A faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet, a volt gyarmattartó országokban
csak nyomokban, szélsőséges, jobboldali, parlamenten kívüli szervezetekben van jelen.

Az egyetlen hivatalban levő kormány Európában amelyik egy "Apartheid-ot"
- fajilag, vallásilag homogén országot - követel a jelenlegi magyar kormány.

Amerikában, Angliában, Franciaországban... a világ minden részén szinesbörüek előtt nyitott a kapu.
Obama két választási perióduson keresztül volt a világ legjelentősebb országának az elnöke,
még a "déli államokból" származó Bush adminisztrációban is több szines börü volt, mint nö az Orbán kormányban! ;)
-
bush-leibovitz.jpg
 
A gyarmatosításnak már több generáció óta vége.
A volt gyarmattartó országok mai lakói elhatárolják magukat az őseik elnyomó, rasszista viselkedésétől.

Mikortól is független Kenya, nem 1963 tól? A második világháboruban még német gyarmatról, Kamerunból még manapság is jönnek a német egyetemre tanulni (lehet valamelyik német katona unokája), nem olyan sok generáció az.

Az egyetlen hivatalban levő kormány Európában amelyik egy "Apartheid-ot"
- fajilag, vallásilag homogén országot - követel a jelenlegi magyar kormány.

Azért lássuk be szép kerítést építettek a kenyaiak is, azok sem szeretik a betolakodókat.

Amerikában, Angliában, Franciaországban....
igen-igen ... ez a rabszolgatartás, meg a gyarmatosítás hozadéka
 
Utoljára módosítva:
például Budapesten az új főpolgármester már nem is enged többet építeni, figyeld csak meg mit válaszol mikor negkérdezik, hogy a helyetteseire költött százmilliókból hány CT -berendezést lehetne venni:

Ne haragudj gup de ne nézz bennünket hülyének.
Te annyit tévedsz a hozzászólásaidban, hogy ez nem lehet véletlen.
-
A videóban azt halljuk 3:48, hogy "fejenként 1,5 millió" forintot keresnek a polgármester helyettesek.
Őszintén megmondom, ezért az összegért nem érdemes akkora felelőseget vállalni.

Mekkora összegekről is beszélünk?
upload_2019-11-29_12-48-21.png

-
Az újságok szerint a magyar focisták átlagkeresete
- 8.313 euró (2,58 millió forint)[/B]
- a teljesítményük pedig "Nulla", az EU ligában a 24. helyen vannak
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére