15 milliárd forintos segélyhitelt adunk Kenyának

Magyarország 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-program elindításában állapodott meg Kenyával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten csütörtökön, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Monica Juma kenyai külügyminiszterrel.

Közölte: 35 millió dollárért két kórházat fognak építeni magyar vállalatok Kenyában, 10 millióért élelmiszeripari fejlesztéseket hajtanak végre, 5 millió euróért pedig öntözési rendszert modernizáló beruházásokat végeznek majd magyar cégek.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásoknak erőteljes biztonsági aspektusuk van. Délen és délkeleten egyre nő a migrációs nyomás, ami miatt folyamatosan növekvő terrorfenyegetettséggel kell számolni - tette hozzá.

Ebben a helyzetben felértékelődik a szubkontinentális együttműködések jelentősége, kulcsfontosságú kooperálni azokkal az afrikai országokkal, amelyek partnerek a migráció kiváltó okainak kezelésében - hangoztatta a magyar miniszter.

Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják - mondta.

MTI

kenya.jpg
 
L
például Budapesten az új főpolgármester már nem is enged többet építeni, figyeld csak meg mit válaszol mikor negkérdezik, hogy a helyetteseire költött százmilliókból hány CT -berendezést lehetne venni:

Most képzeld el, mit mondott volna Tarlós egy hasonló kérdésre...
Ez a Karácsony nem annyira felkészült, de jóravaló azért lehet, nem?
Adjunk neki egy kis időt, térjünk vissza a témára néhány év múlva.
 
Mikortól is független Kenya, nem 1963 tól? A második világháboruban még német gyarmatról, Kamerunból még manapság is jönnek a német egyetemre tanulni (lehet valamelyik német katona unokája), nem olyan sok generáció az.
-
- Egy generáció korábban 20 év volt, ma átlag 25,5 esztendő.
- 2019-1963=56 év tehát több mint 2 generáció.
- Örülnék neki ha a magyar történelem piszkos múltjával is annyit foglalkoznál

- Magyarország az első világháború elvesztésével 1918-ban kikiáltja függetlenségét,
- Ez nem tartott sokáig, egy újabb háborút folytatott most a nacik oldalán és veszített
- Magyarország 1991-ben nyerte el a szuverenitását ezt tudnod kell!

- A téma nem az, hogy kinek a gyarmata volt egy ország, hanem az, hogy
- mit tart a gyarmatosításról, a jelenlegi generáció, mennyire vagyunk még fajgyűlölők?
-
Azért lássuk be szép kerítést építettek a kenyaiak is, azok sem szeretik a betolakodókat.

- Már megint hazudozol, félre beszélsz és ez tűrhetetlen
- Kenyában nem az a helyzet mind Europa közepén a Magyar határnál

- Az Al-Shabaab szomáliai terrorista milícia nemrégiben támadást indított a szomszédos Kenya ellen január 15-én.
- Kenyatta, Kenya elnöke 2015-ben beszélt egy 800 kilométer hosszú határvédő kerítés építéséről.
- Eddig 8 km készült el ebből. A kereskedelem szenved alatta.

igen-igen ... ez a rabszolgatartás, meg a gyarmatosítás hozadéka
-
- Magyarország nem nyomott el Europán kívüli népeket de akceptálta ezt
- Ahogy látom még most is ebben a szellemben próbálja a kormány vezetni az országát

- A világ népei a gyarmatosítás nélkül is újra összekeverednének mert ez egy természeti törvény
- Csak fasiszta politikusok gondolják, hogy a bevándorlók bevándorlókkal fognak házasodni

- A "nép lecserélés" gondolata hozzád is közel áll és ez nemcsak buta hanem megvetendő is egyúttal
 
L
de ... hol is van a tévedésem, mit kellene korrigáljak? Mi nem a valóságnak megfelelő?
Ahonnan te nézed semmit.
Ha látnád, amit az általad oly nagy megvetéssel balliberálisnak nevezettek, akkor rájönnél magadtól.
Pedig már ez az általánosítás is sértő: nem kevesen nem gondolják magukat balnak, vagy liberálisnak - mindössze nem értenek egyet a maffiakormány jellemtelen politikájával.
Érvényes ez a nemzeti oldal maradék, vagy sarjadó médiumtérén kritikával élökre is.
Mi sem áll tőlük távolabb, mint bal vagy liberális, de összemosod te is őket, mint a közpénzen fenntartott propagandamédia.
Remélem nem ingyen csinálod, mert az szomorú lenne...
Hogy milyen álságos az orbánmédia. Ha lenne közmédia, más lenne a helyzet, de csak orbánmédia van, ahol ferdítenek, csalnak, hazudnak. Bíróságilag "kitüntetett" hírhamisítók vezetik.
Neked kényelmes ezeket használni, hisz alátámasztják a véleményedet (vagy fordítva), de ha innen nézed, minden szavuk rosszindulatú és a másik dehonesztálása, lejáratása - a nép hülyítése a fő cél, a nép pénzén.
 
L
az új stadion már épülhet is ... hamar meggondolta magát, nem kellenek évek, csupán napok kérdése
Akkor most vagy nem tudsz semmit, vagy eladod a lelkedet az ördögnek...
Vannak szerintem észszerű érvek, aki érdekelnek utána nézhet.
Ez a "ha van sapkája azért, ha nincs azért" esete.
Ajánlok egy gondolatkísérletet, mi lett volna, ha?
Na ugye?
 
L
A lényeg nem kell a kórház, nem pézelvonásról van szó, elvégre a városnak nincs is akkora költségvetése amennyibe ez az ultramodern technikákkal felszerelt szuperkórház kerülne. Az uj városvezetés nem járul hozzá, hogy megépítsék ... csak stadionokat szabad építeni. Kihangsúlyozom ez a balliberális városvezetés határozata.
A kormány csak azt mondhatja, ha nem akarjátok "nem erőszak a disznótor".
A kormány ánuszt csinál a szájából, azt mondja, támogatja a várost, közben kiéhezteti. Várd ki a végét.
Egyet mond, mást csinál.
Csak az nem látja, mi folyik, aki nem akarja. Bünteti a bűnös várost.
Minden energiájával azon van, hogy az új vezetőség hibájának tűnjön fel, de ha egyszer kiderül, hogy bünti, az lesz a veszte.
 
.... de ha innen nézed, minden szavuk rosszindulatú és a másik dehonesztálása, lejáratása - a nép hülyítése a fő cél, a nép pénzén.
talán közös nevezőnek elfogadhatnánk, hogy "az igazság egy, de ezer arca van" .... a lényeg, hogy nem szoktam valótlanságokat állítani, ha engednék mindíg belinkelném a forrást is.
 
de ... hol is van a tévedésem, mit kellene korrigáljak? Mi nem a valóságnak megfelelő?

- Mond te másolod valahonnan a hozzászólásodat vagy tudod is mit irtál?

- Már ne haragudj de egy bruttó 4.500 eurós fizetés az nem sok, egy EP képviselő majd a dupláját kapja
- Orbán helyettese az EP parlamentben 19.909 euró fizetést kap, ami forintba 6,64 millió forint

- Minden mondatodban hazugság van
- Karácsony nem mondott nemet a "szuper-kórházra" csak a helyszínről akar egy széleskörű vitát
- Az öt helyettes pedig a demokratikus együttműködést szolgálja ami az utóbbi időben elveszett Magyarországon
- Budapest költségvetése 300 milliárd forint, majdnem 900 millió Euro.
 
L
talán közös nevezőnek elfogadhatnánk, hogy "az igazság egy, de ezer arca van" .... a lényeg, hogy nem szoktam valótlanságokat állítani, ha engednék mindíg belinkelném a forrást is.
Igazad van ebben, vannak ellentörekvések is, nem a valóságtartalmat vonom kétségbe (megy ez linkelés nélkül is), csak a kontextust meg a források elfogultsági fokát tartom aggasztónak, időnként.
 
A kormány ánuszt csinál a szájából, azt mondja, támogatja a várost, közben kiéhezteti. Várd ki a végét.
ezt nem értem ... tehát egy kb. 250 milliárd forintos korházat akar építeni az állam és ezt tiltja a balliberális városvezetés...idáig egyetértünk?
 
L
ezt nem értem ... tehát egy kb. 250 milliárd forintos korházat akar építeni az állam és ezt tiltja a balliberális városvezetés...idáig egyetértünk?
Ne azt figyeld, mit mond, hanem amit tesz - mondta egyszer egy kis nagyember.
Hány éve is "akar"?
Hány stadion épült azóta?
Mióta Karácsony a főpolgármester?
 
- Mond te másolod valahonnan a hozzászólásodat vagy tudod is mit irtál?

- Már ne haragudj de egy bruttó 4.500 eurós fizetés az nem sok, egy EP képviselő majd a dupláját kapja
- Orbán helyettese az EP parlamentben 19.909 euró fizetést kap, ami forintba 6,64 millió forint
nagyon nem vagy a témában, rettenetsen kevered az EU fizetéseket a magyarországival. Csak javasolni tudom nézz utána mennyi a fizetése Magyarország államfőjének ... ebből az állásból csak egyetlen egy van.

- Minden mondatodban hazugság van
- Karácsony nem mondott nemet a "szuper-kórházra" csak a helyszínről akar egy széleskörű vitát
akkor tanulmányozd a szerdai határozatokat

Az öt helyettes pedig a demokratikus együttműködést szolgálja ami az utóbbi időben elveszett Magyarországon

ezek az állások a királycsinálók kifizetése, ezekhez a helyettesi pozíciókhoz még járnak irodák és tanácsadók hadserege.
 
Ne azt figyeld, mit mond, hanem amit tesz - mondta egyszer egy kis nagyember.
De most megvan a konkrét személy aki miatt nem lehet elkezdeni az építkezést. A tisztelt főpolgármeste miért fél azt mondani...elköltöttetek 2,3 milliárdot a tervekre, hajrá, tessék hozzálátni, csak ne feledkezzetek meg a centrum megközelítését segítő közösségi közlekedési fejlesztésekről és a tervezett autópálya lehajtókról sem.
 
L
De most megvan a konkrét személy aki miatt nem lehet elkezdeni az építkezést. A tisztelt főpolgármeste miért fél azt mondani...elköltöttetek 2,3 milliárdot a tervekre, hajrá, tessék hozzálátni.
Áhá, ha Tarlós lenne, már indulna is az építkezés...
Elsőben a pályázati rendszert kéne rendbe tenni, hogy működő képes legyen és ne csak mészáros & mészáros nyerhessen.
Aztán mehetünk tovább. Az a pár milliárd semmi ahhoz képest, amit kikopnának még a kasszából.
Azt rebesgetik, hogy nincs lezárva az ügy, De persze a lakájmédia huhog, jó hogy nem visszamenőleg ítélkeznek Karácsony fölött.
Ovis tempó.
Ennyit a Kenyának juttatott segélyről...
 
Áhá, ha Tarlós lenne, már indulna is az építkezés....
Természetesen és Budapest rendelkezne egy ultramodern technikákkal felszerelt szuperkórházzal amelyik nem csak a budapestieket látná el.
De valamiért az új főpolgármester az új stadion építését már meg is engedte, ahhoz lehet hozzáfogni, fel se merült a pályázati rendszer.
 
L
Természetesen és Budapest rendelkezne egy ultramodern technikákkal felszerelt szuperkórházzal amelyik nem csak a budapestieket látná el.
De valamiért az új főpolgármester az új stadion építését már meg is engedte, ahhoz lehet hozzáfogni, fel se merült a pályázati rendszer.
Mióta építteti Tarlós ezt a kórházat?
Lehet, hogy rosszul értesültem, valami feltételeket is hallottam rebesgetni a stadion építkezésbe való beleegyezés körül.
 
Mióta építteti Tarlós ezt a kórházat?
Lehet, hogy rosszul értesültem, valami feltételeket is hallottam rebesgetni a stadion építkezésbe való beleegyezés körül.
én is hallottam, de úgy tudom a kormány Csepel és Ferencváros feltételeit fogadta el az atlétikai világbajnokság kapcsán...és már nem érdekli a főpolgármester feltétele, akadékoskodása.
ezek is tények
 
Utoljára módosítva:
talán közös nevezőnek elfogadhatnánk, hogy "az igazság egy, de ezer arca van" .... a lényeg, hogy nem szoktam valótlanságokat állítani, ha engednék mindíg belinkelném a forrást is.

- Nem tudom milyen "igazságról" beszélsz?
- Én tényekről beszélek és annak csak egy arca van!
- A magyar határnál nincsenek szomáliai fegyveres terroristák mint Kenyában
- Egy 8 km-es kerítés az pedig csak egy kerítés ....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére