Kvíz December 01.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Melyik volt a világ első szuperszonikus polgári repülőgépe?

2. Kitől származik a Falkland-szigetek elnevezése?

3. Ki írta az Úton című regényt, ami a beatnemzedék elégedetlenségéről szól?

4. Ki alakít sóguni címmel Kamakurában (1192) katonai kormányt?

5. Hogy nevezik a mesterségesen előállított törpefákat?

6. Ki a legismertebb bukott angyal, akit Madách is szerepeltet a tragédiájában?

7. A százéves háború (1337-1453) az angolok vereségével ért véget, melyik területet tarthatták csak meg?

8. Melyik az a kereskedelmi szövetség, amelyik közel százötven várost fűzött egybe és Lübeck volt a központja?

9. A hamburgert miért nevezik hamburgernek?

10. Kik a Hopik és hol élnek?
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. TU-144 repülőgép
2. John Strong angol tengerésztől, aki 1690-ben áthajózott a két nagy sziget között lévő csatornán, melyet Falkland-csatornának keresztelt, s később a mintegy 700 kisebb-nagyobb szigetet számláló szigetcsoport is innen kapta a nevét. Felfedezője Magellán volt 1520-ban.
3. Jack Kerouac
4. Minamoto no Joritomo
5. bonszai
6. Lucifer
7. Calais-t
8. Hanza-szövetség
9. A 19. században a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el.
10. A Hopik az amerikai kontinens legrégibb, máig fennmaradt indián törzse, és maradékuk Arizonában él.
 
Utoljára módosítva:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
1. Melyik volt a világ első szuperszonikus polgári repülőgépe?

2. Kitől származik a Falkland-szigetek elnevezése?

3. Ki írta az Úton című regényt, ami a beatnemzedék elégedetlenségéről szól?

4. Ki alakít sóguni címmel Kamakurában (1192) katonai kormányt?

5. Hogy nevezik a mesterségesen előállított törpefákat?

6. Ki a legismertebb bukott angyal, akit Madách is szerepeltet a tragédiájában?

7. A százéves háború (1337-1453) az angolok vereségével ért véget, melyik területet tarthatták csak meg?

8. Melyik az a kereskedelmi szövetség, amelyik közel százötven várost fűzött egybe és Lübeck volt a központja?

9. A hamburgert miért nevezik hamburgernek?

10. Kik a Hopik és hol élnek?
*
De jók és érdekesek a kérdések! :o:hurra:
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A Tu–144, megelőzve a Concorde-ot
2. John Strong. Az angol kapitány 1690-ben vitorlázott a két fő sziget között. Az átjárót Falkland–csatornának nevezte el Anthony Cary, Falkland ötödik vicomtja után, aki az expedíciót finanszírozta /később az Admiralitás első lordja/. Az elnevezés az egész szigetcsoportra kiterjedt. Falkland kis falu Skóciában.
3. Jack Kerouac
4. Minamoto no Joritomo , a Kamakura-bakufu alapítója és első vezetője.
5. Bonszai
zbonsai-trees-5-1-5710e79582acc.jpg
6. Lucifer
7. Csak Calaist.
8. Hanza-szövetség
9. A hamburger a nagy kivándorlási hullámmal került az USA-ba. Hamburg volt a kivándorlók legnagyobb kikötője, innen kapta a nevét.
10. A hopik az egyik legősibb fennmaradt indián törzs, Észak-Amerika délnyugati puszta fennsíkjain éltek és élnek.
z hopiprofecia3-felfedes.hu_-768x571.jpg
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A Tu–144 a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő.
upload_2019-12-2_9-35-30.png
2. - 1690 januárjában John Strong angol tengerész, a Welfare hajó parancsnoka, a mai Argentínában fekvő Puerto Deseadóba tartott. Ellenszél térítette el útirányától, ismét elérte a Sebald-szigeteket és a Bold Cove nevű helyen partra szállt. Áthajózott a két fő sziget közötti tengerszoroson, s elnevezte „Falkland-csatornának”. Ebből a hajózási névből később az egész szigetcsoport összefoglaló angol neve lett.
- A "Falkland" nevet John Strong , az angol expedíció kapitánya használta a csatornára. Anthony Cary, Falkland ötödik várható grófja , a haditengerészet kincstárnoka tiszteletére nevezte el, aki támogatta az útját. A Viscount címe a skóciai Falkland városból származik. (Angolból fordítva google-lal, ezért nem mindenütt magyar :))
3. Jack Kerouac
4. Minamoto no Joritomo
5. Bonszai
upload_2019-12-2_9-23-52.png
6. Lucifer
7. 1453-ban véget ért a háború, és az angolok csak Calais-t tudták megtartani.
8. Hanza-szövetség
9. A 19. században a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel.
Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el. New York városában már a század közepe után elkezdték felszolgálni hamburg steaknek nevezett ételt, vagyis a szintén Hamburgból érkező darált húst, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel.
10. A Hopik az amerikai kontinens legrégibb, máig fennmaradt indián törzse és maradékuk Arizónában él.

upload_2019-12-2_9-57-48.png
:cool::cool::cool:
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A TU-144.
2. John Strong angol tengerész áthajózott a két fő sziget közötti tengerszoroson, s elnevezte "Falkland-csatornának". Ebből a hajózási névből később az egész szigetcsoport összefoglaló angol neve lett.
3. Jack Kerouac (1922-1969).
4. Minamoto no Joritomo.
5. Bonszai.
6. Lucifer.
7. Calais kivételével az összes területüket elveszítették az angolok.
8. Hanza-szövetség.
9. A 19. században aztán a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el. New York városában már a század közepe után elkezdték felszolgálni hamburg steaknek nevezett ételt, vagyis a szintén Hamburgból érkező darált húst, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel.
10. A Hopik az amerikai kontinens legrégibb, máig fennmaradt indián törzse, és Arizonában élnek.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A Tu–144 a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe, a Concorde-ot megelőzve a világon az első szuperszonikus utasszállító repülő
2. 1690-ben John Strong angol tengerész hajójával áthajózott a két fő sziget közötti tengerszoroson, s elnevezte „Falkland-csatornának”. Ebből a hajózási névből később az egész szigetcsoport összefoglaló angol neve lett.
3. Jack Kerouac
4. Minamoto no Joritomo ezt a várost választotta új feudális katonai kormányzatának székhelyévé 1192-ben.
A Kamakura-kor több évszázadig tartott, először Minamoto sógun, később a Hódzsó család régensei kormányzása alatt.
5. bonszai
6. Lucifer
7. Calais
8. Hanza szövetség
9. A 19. században a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el.
10. A Hopik az amerikai kontinens legrégibb, máig fennmaradt indián törzse, és maradékuk Arizónában él.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Melyik volt a világ első szuperszonikus polgári repülőgépe?
Tu–144, először 1968. december 31-én szállt fel. (A Concorde 1969. március 2.)
2. Kitől származik a Falkland-szigetek elnevezése?
John Strong angol tengerésztől, a Welfare nevű hajó kapitányától.
3. Ki írta az Úton című regényt, ami a beatnemzedék elégedetlenségéről szól?
Jack Kerouac
4. Ki alakít már sóguni címmel Kamakurában (1192) katonai kormányt?
Minamoto Jorimoto
5. Hogy nevezik a mesterségesen előállított törpefákat?
Bonszai
6. Ki a legismertebb bukott angyal, akit Madách is szerepeltet a tragédiájában?
Lucifer
7. A százéves háború (1337-1453) az angolok vereségével ért véget, melyik területet tarthatták csak meg?
Calais-t
8. Melyik az a kereskedelmi szövetség, mely közel százötven várost fűzött egybe és Lübeck volt a központja?
Hanza szövetség
9. A hamburgert miért nevezik hamburgernek?
Mert Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el.
New York városában már a század közepe után elkezdték felszolgálni hamburg steaknek nevezett ételt, vagyis a szintén Hamburgból érkező darált húst, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel.

10. Kik a Hopik és hol élnek?
A Hopik az amerikai kontinens legrégebbi, máig fennmaradt indán törzse, maradékuk Arizónában él.
 
Oldal tetejére