Lezuhant Iránban egy ukrán utasszállító repülőgép, senki sem élte túl

Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.

A Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után lezuhant.

Az iráni média közlései szerint a Boeing 737-800-as gép az iráni főváros délnyugati elővárosa, Parand közelében csapódott a földbe.

A gép kigyulladt, de mentőket küldtünk a helyszínre ... és talán meg tudunk menteni néhány utast" – mondta az állami televíziónak Pirhuszein Kulivand, az iráni mentőszolgálatok vezetője. Hiába: nem sokkal később az iráni állami televízió közölte, hogy mindenki meghalt a repülőgép fedélzetén.

Az iráni légiforgalmi irányítás szóvivője bejelentette, hogy baleseti vizsgálóbizottság van a helyszínen a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására. A mentők egyik tisztségviselője is megerősítette, hogy a gépen tartózkodók közül senki nem élte túl a katasztrófát.

image.aspx

© AFP / ISNA / Rouhollah Vahdati
A légijáratokat követő Flightradar adatai alapján az ukrán fővárosba induló, 752-es számú járatnak a menetrend szerint hajnali 5 óra 15 perckor kellett volna felszállnia Teheránból, a járat indítása azonban majdnem egy órát késett, és a gép 6:12-kor emelkedett a magasba.

A Boeing 737-800-as típusú utasszállító gépen 167 utas és 9 fős személyzet volt. Ezt erősítette meg Olekszij Valerijovics Honcsaruk ukrán miniszterelnök is. Később pontosítottak: 168 utas volt a gépen, valamint a 9 fős személyzet.

Az AP hírügynökség tudósítója is eljutott a helyszínre, és látta, hogy a gép mezőgazdasági területen zuhant le. Darabjai nagy területen szóródtak szét, és köztük láthatók voltak a holttestek.

A teheráni IRIB tévécsatorna híradása szerint a főváros közelében már megtalálták a lezuhant gép egyik feketedobozát, és átadták az illetékes hatóságoknak.

image.aspx

© AFP / Anadolu Agency / Fatemeh Bahrami
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonnal megszakította ománi látogatását, és hazarepült Kijevbe. Zelenszkij közleményben részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Azt is közölte, hogy a katasztrófa helyszínén tartózkodik a teheráni ukrán konzul.

Az UNIAN ukrán hírügynökség vette észre a jordániai Al Hadat hetilap állítását: szerintük a gépet az iráni légvédelem lőtte le, tévedésből. Ezzel az információval azonban óvatosan kell bánni, a jordániai lap állítását semmilyen más forrás nem erősítette meg, és Jordánia közismerten nincs jó viszonyban Iránnal.
 
Megvan, mi okozhatta az ukrán repülőgép lezuhanását
Az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a Teherán mellett szerda reggel lezuhant ukrán utasszállító gép katasztrófáját - közölte Ukrajna teheráni nagykövetsége, amely szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.

a3000.jpg

Korábban az Al Hadath jordániai hetilap forrásmegjelölés nélkül közölte, hogy az iráni légvédelem lőtte le tévedésből a gépet. Ezt semmilyen más forrás nem erősítette meg, nyugati hírügynökségek sem vették át az újság információit.
 
Sajnos most a hírek amik iránból jönnek mind gyanúsak hiszen azonnal arra gondolunk hogy összefüggés van az esetek között mint ez a repülőgép szerencsétlenség -részvétem az áldozatok hozzátartozóinak- most olvastam hogy Földrengést érzékeltek a buseri atomerőmű térségében Iránban – közölte az AFP. A földmozgás enyhe, 4,5-ös erősségű volt.
 
OLyan osszeskuves elmeletnek tunik, nyilvan nagyon celt tevesztett raketa ha ez az igazsag, de mint minden hirugynokseg muszaki hibara hivatkozik.
Azert az amcsik mar elozo nap megtiltottak a terseg legteret hasznalni amcsi gepeknek......
Ilyen tragedia borzalmas reszvetunk az elhunytak csaladjainak.
 
"Az iráni polgári repülési hatóság vezetője a Mehr iráni hírügynökség jelentése szerint azt közölte: Irán nem fogja átadni a feketedobozokat a szerencsétlenül járt gépet gyártó Boeing vállalatnak."
 
Nekem ilyenkor az Operation Eagle Claw (1980) jut eszembe.
Az amerikaiak megpróbálták kiszabadítani a Teheráni US követség tuszkén fogva tartott tagjait
a forradalmárok kezéből. Két helikopter az izgalomba összeütközött amit Allah számlájára írtak.

RH-53-Desert-One-1.jpg

-
Jó lenne ha lehiggadna a dolog, végül is az Amik "azért választották Trump-ot" mer állítólag
Clinton hajlamos háborúra és Trump megígérte, hogy hazahozza a katonákat. :(
-
 
Lehet egy kobor raketa talalta el? Amit az amcsi bazisra szantak?
63 kanadai állampolgár is utazott az Iránban lezuhant repülőgépen

Frissítés3: Új közlemény szerint az eset körülményeinek tisztázása még zajlik, és bármilyen korábbi állásfoglalás nem tekinthető hivatalosnak.
Frissítés2: Irán nem adja át a lezuhant gép fekete dobozát a Boeingnek.
Frissítés1: A hivatalos jelentés motorhibáról szól, de friss hírek jelentek meg arról,hogy esetleg az
iráni légvédelem lőhette le tévedésből az ukrán repülőt - ezt egyelőre a Al Hadath jordániai hetilap források nélkül írja, melyet az ukrán UNIAN kijevi hírügynökség is átvett. Ukrajna teheráni nagykövetsége szerint jelenleg kizárható az, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás okozta a tragédiát.

http://kanadavilaga.com/…/63-kanadai-allampolgar-is-utazot…/
 
"Az iráni polgári repülési hatóság vezetője a Mehr iráni hírügynökség jelentése szerint azt közölte: Irán nem fogja átadni a feketedobozokat a szerencsétlenül járt gépet gyártó Boeing vállalatnak."
Mert a válalatnak ezen a szinten nincs köze hozzá. A gép ukrán tulajdon, vagyis az ukránok kapják majd meg, ha Irán átadja. Ők majd a vizsgálatban bevonhatják a gyártó cég szakembereit is, de ez nem kötelező.
Ez is csak egy szokásos katintásvadász cikk, amit a mai "újságírók" gyártanak. Ha rázuhan egy fa az autódra téged hínak, neked adják át, nem a gyártó cégnek.
 
MIlyen kattintas vadasz cikkrol beszelsz? Emberek haltak meg, es egyaltalan nem mindegy hogy mi tortent.
Sem az ukranok sem az iraniak csak hasznaltak a gepet es nem terveztek. Amennyiben valoban muszaki hiba akkor elsosorban a tervezo es gyarto cegre tartozik. A karteritest se mindegy kifizeti a Boeing ceg vagy az irani allam.
Aki repul es ma ez a tipust hasznaljak nagyreszben a polgari repulesre fontos mindenki szamara hogy tudja ugyan miert gyullad ki magatol egy gep a levegobe.
 
A "múszaki" balesettel kapcsolatban érdekes, hogy az ukránok megtiltották a repülést minden ukrán légitársaságnak Irán légterében, korábban már az Air France, a Lufthansa, az Aeroflot és az Emirates légitársaság is hasonlóan járt el.
Talán senki sem gondolja műszaki problémának?
 
Utoljára módosítva:
MIlyen kattintas vadasz cikkrol beszelsz? Emberek haltak meg, es egyaltalan nem mindegy hogy mi tortent.
Sem az ukranok sem az iraniak csak hasznaltak a gepet es nem terveztek. Amennyiben valoban muszaki hiba akkor elsosorban a tervezo es gyarto cegre tartozik. A karteritest se mindegy kifizeti a Boeing ceg vagy az irani allam.
Aki repul es ma ez a tipust hasznaljak nagyreszben a polgari repulesre fontos mindenki szamara hogy tudja ugyan miert gyullad ki magatol egy gep a levegobe.
AZ a katintásvadász cikk, ami azért háborog, hogy nem adják oda a feketedobozt a gyártónak, ami alapján a komment íródott anno és én arra utaltam. Mint írtam, azt csak az ukránoknak adják át, márha átadják, ők bevonhatják a gyártót, de nem kötelező. Számos kiválló nemzetközi szakértő van, aki az adatok alapján kikövetkeztetheti mi történt. Ha a Boeingnak nem tetszik a vizsgálat eredménye perelhet. Az eljárás már régen ki van dolgozva, kik mikor és hogy csinálhatja a kivizsgálást. Mint írtam ez nagyon rugalmas lehet, de nincs benne, hogy a gyártónak kell átadni a feketedobozt. Aki ezen háborgó cikket ír, az igenis kattintásvadász és a témához nem értő entitás, aki nem érdemli meg az újságíró elnevezést, mint oly sokan napjainkban.
 
Sem az ukranok sem az iraniak csak hasznaltak a gepet es nem terveztek. Amennyiben valoban muszaki hiba akkor elsosorban a tervezo es gyarto cegre tartozik.
Látom, Melitta, te megértetted a lényegét.
Ha műszaki hiba okozta a gép balesetét, akkor az elsősorban és legfőképpen a gyártó cégre tartozik, és mindannyiunk érdeke annak megállapítása, hogy szükséges-e azonnal az összes ilyen tipusu gép repülését a hiba kijavításáig betiltani.
 
A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.
Az előzetes jelentést az iráni hatóságok továbbították Ukrajnának - amelynek légitársasága működtette a gépet -, az Egyesült Államoknak, ahol gyártották a repülőt, illetve Kanadának és Svédországnak, amelyeknek állampolgárai nagy számban haltak meg a katasztrófában.
 
A gyártó cég jól felsült mostanság a MAX tipusával, ami közül kettő is lezuhant mire kínkeservesen beísmerték, hogy ők hibáztak. Vagy ott van a kibocsátott gázokkal trükköző német autóipar. Nem hiába egy bizottság vizsgálja az ilyen légikatasztrófákat, amiben általában, de nem kötelező jelleggel részt vesz a gyártó is és nem a gyártó. Nem a kecskére kell bízni a káposztát.
 
A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.
Az előzetes jelentést az iráni hatóságok továbbították Ukrajnának - amelynek légitársasága működtette a gépet -, az Egyesült Államoknak, ahol gyártották a repülőt, illetve Kanadának és Svédországnak, amelyeknek állampolgárai nagy számban haltak meg a katasztrófában.
CBS-en most olvastam, hogy az amik szerint Irán lőtte le. Csak Trumpli meg ne kavarja a dolgot.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére