Navracsics egy évet ad a Fidesznek

Navracsics szerint a Fidesznek valóságérzékelési problémája van.

A következő egy évben eldől a Fidesz és a kormány sorsa, sok múlik azon, hogy képesek-e a korrekcióra

– mondta a jobbikos N1TV-nek Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa program koordinálásáért felelős kormánybiztos.

Navracsics szerint a Fidesz valóságérzékelési problémájának egyik jele lehet az önkormányzati választás néhány váratlan eredménye, például a budapesti, és szerinte a Fidesznek egy éve van arra, hogy megszólítsa azokat, akik eddig nem a Fideszre szavaztak.

A volt igazságügyi miniszter és EU-s biztos szerint Török Gábor politológus azért sorolhatta őt Lázár Jánoshoz hasonlóan a párt belső ellenzékéhez, mert „azt mindenki tudja”, hogy az ő gondolkodásmódja nem „a mostani Fidesz főáramához tartozik”.

upload_2020-1-8_4-11-5.jpeg
 
Én meg úgy tudom, hogy a Muminok elfoglalták a halálcsillagot! ;) A kormány általad tényként hivatkozott hivatalos territoriális követeléseire lennék kíváncsi. Minden más csak fantasy regény Ernoe-féle módra.

Nem kell nekem a multat idéznem az Antal kormany idelyéböl elég ha felteszem a kérdést: minek osztogatja a magyar kormány az állampolgársăgot ha nincsenek területi követelései?

Minek mondja a number five, Roman területekre, hogy a "mienk" ? :)
 
Mint minden környező ország, visszaadja az állampolgárságot azoknak akik akik akaratukon kívül elvesztették (sőt, még a leszármazottaiknak is ha kérték). Csak nézd meg a horvátok vagy a románok hány állampolgárságot adtak meg.
Az elcsatolt területekkel a magyar állampolgárok is idegen uralom alá kerültek. A töténelem most zajlik, mindennap, körülöttünk és velünk, megvalósította a nemzet egyesítését, beírta a nevét a történelembe.
 
...
Dehát tőlük nem is csatoltak el területeket, vagy igen?
 
Dehát tőlük nem is csatoltak el területeket, vagy igen?
Például románia hivatalosan is igényt tartott Ukrán területekre, Moldáviáról is azt állítja, hogy ősi román föld és hivatalosan is annektálni akarja. A horvátok fegyverek segítségével szakadtak el az idillikus Jugoszláviától de párszázezer állampolgáruk az új határokn kívül rekedt .... szóval a történelem mozgásban van, mindíg hoz lehetőségeket.
Valahogy nem olyan idillikus a helyzet mint ahogy azt a liberális sajtó sulykolja, az EU nem is mer az őshonos kisebbségek témával foglalkozni, nincs nemzetközi nyomás és ellenörzési mechanizmus, a feszültség csak nő ... csak nézd a spanyolokat.
Ilyenek a mindennapok, a helyzet parázslik mert nincs megoldás ... de a töténelem szele jelentős tényező a parázs szempontjából.
 
Utoljára módosítva:
Mint minden környező ország, visszaadja az állampolgárságot azoknak akik akik akaratukon kívül elvesztették (sőt, még a leszármazottaiknak is ha kérték). Csak nézd meg a horvátok vagy a románok hány állampolgárságot adtak meg.
Az elcsatolt területekkel a magyar állampolgárok is idegen uralom alá kerültek. A töténelem most zajlik, mindennap, körülöttünk és velünk, megvalósította a nemzet egyesítését, beírta a nevét a történelembe.

"Mint minden környező ország, visszaadja az állampolgárságot azoknak akik akik akaratukon kívül elvesztették" - ne örjitsél, hány 100 éves kapott hirtelenjében Magyar állapolgárságot.
-
Igen a Volga-melletti németek is kaptak állampolgárságot, meg a magyar svábok is de nem a Pilisben, vagy a Volga mellett.
Ahhoz ki kellett vándorolniuk Németországba. A 90-es évek elején jött is 2,5 milló ilyen "uj-német"
-
Orbán türkje, hogy állampolgárságot osztogat és "kész tények mellé" kívánja állítani a Románokat mint Putyin a Krim elfoglalásnál. Különben semmi értelme az állampolgárság osztogatásnak az EU-n belül.
 
"Mint minden környező ország, visszaadja az állampolgárságot azoknak akik akik akaratukon kívül elvesztették" - ne örjitsél, hány 100 éves kapott hirtelenjében Magyar állapolgárságot.
A 100 éves gyereke, miért ne kérhetné a szülei állampolgárságát? Rengetegen élnek akik a háboru alatt Magyarországon születtek, miért nem követelhetik vissza amit elvettek tőlük?
Látom rettenetesen zavar hogy az elfoglalt területeken még ma is vannak városok, favak amelyekben 20-40 vagy 90 százalékban magyarok élnek a hivatalos román államnacionalizmusnak nem sikerült bedarálni őket és nem érzik úgy, hogy Románia egy nemzetállam lenne ahogy a románok beleírták az alkotmányukba.
 
Egy szerzői jog 75 év után elévül. Bárki kiadhat egy Thomas Mannt vagy Jules Verne könyvet.
Egyedül a gyilkosság nem évül el de ezt ügye senki sem akarja generációkon keresztül örökölni csak a rablott javakat.
-
Nem akarom betenni a nácik által készített ária-táblát, ami mutatja, hogy ki mennyire ária, egészen, félig, vagy negyed...
-
Ha mindenki élne az általad forszírozott "joggal" akkor lennének olyanok
akik 100 évre visszamenőleg 2 az 5.-en, tehát akár 32 állampolgársággal is rendelkeznének. :D
-
Azt hiszem ezek alapján Németország és Amerika az egész világra tulajdonjogot követelhetne. :D
-
Nekem semmi problémám azzal ha egy magyar-sváb azt mondja, hogy ö német és letelepszik Bajorországban.
-
Akár, hogy nyüszítesz (már elnézést) de a gondolataid végén területi követelések állnak, áll,
Budapest szeretné Erdélyt irányítani.
-
100_1166.jpg

-
Miért nem hívják a papírt amit Orbán osztogat "származási-oklevélnek"?
Külföldről támogatott segélyszervezetekkel szemben gyanakvó a kormány,
de hogy a választok 16%-a külföld jön az ok.?
-
Láttuk, hogy az önkormányzati választásoknál nem tetszett a kormánynak, hogy külföldiek is szavaztak.
-
Eljöhet még az idő, hogy a külföldön elő "faj-magyaroknak" elegük lesz Orbánból és megdöntik öt.
Én is rögtön visszavenném az állampolgárságot ha ezzel segíthetnék. :)
De biztos vagyok benne, hogy péntekről-hétfőre csinálna a kormány egy törvénymódosítást mi szerint
katonaköteles leszek a fiaimmal egyetembe és még az autómat is le kell adjam a nép nevében. :D :D
a
 
elhiszem, hogy egy Ausländert érdekel az ilyesmi, de származási-oklevélről még nem hallottam

Akkor mégis csak eredményes volt a beszélgetés. Üssed be az internetbe "Származási igazolvány" vagy húzd ki a fiókot a szüleid, nagyszüleid komódjából.
-
Itt küldök neked egy üres "származási igazolványt", sok parókián megőrizték a Papok, lehet, hogy az Orbán kormány alatt ismét szükségetek lehet rá.
-
 
Akkor mégis csak eredményes volt a beszélgetés.
kedves Ernoe, szó szerint ezt írtad : Miért nem hívják a papírt amit Orbán osztogat "származási-oklevélnek"?
a beszélgetés természetes eredményes, nyilvánvaló a tendenciózus hozzáállásod, tisztában vagy vele hogy honosítási/ visszahonosítási okiratról van szó, de süt a gyűlöleted azokkal szemben akik összetartanak és büszkék arra, hogy magyarok (ez feltételezem az ausländerként ért traumák miatt vannak) ... én megértelek.
Szinte látom, amint azon szörnyülködsz, hogy meg van hatódva egy egy 70-80 éves mikor visszakapja a magyar állampolgárságot, elhiszem, hogy nem érted.
 
Utoljára módosítva:
kedves Ernoe, szó szerint ezt írtad : Miért nem hívják a papírt amit Orbán osztogat "származási-oklevélnek"?
a beszélgetés természetes eredményes, nyilvánvaló a tendenciózus hozzáállásod, tisztában vagy vele hogy honosítási/ visszahonosítási okiratról van szó, de süt a gyűlöleted azokkal szemben akik összetartanak és büszkék arra, hogy magyarok (ez feltételezem az ausländerként ért traumák miatt vannak) ... én megértelek.

Magyar állampolgár sokféle képen lehet az ember, legalábbis a Monarchia idején is kellettek a katonák, ezért úgy volt, aki pl. Fiumében született az mind magyarnak számított, akár melyik matroz volt az apja.
-
De elsősorban ügye a szülök által lesz valaki állampolgár.
-
Nekem is van kapcsolatom Erdélyhez, az én őseim remekül beszéltek több nyelvet és tőlük is tudom, hogy
Erdélyben már a háború előtt, ajtó az ajtó mellett laktak különböző "nemzetiségűek"
-
Nem nehéz utánanézni, hogy Trianon után, hány milló magyarosította a nevét, hogy ne nézzenek ferde szemmel rájuk Budapesten.
Olyan gyorsan a legyek sem szaporodnak, mint ahogy 2018 után megugrott a magyarok száma a jelenlegi határon belül. Egyszerű névváltoztatással.
-
Már a Német megszállás előtt, tömegesen érkeztek Magyarországra "illegálisan" Szlovákok és Lengyelek,
akik aztán "magyarok" lettek legális vagy illegális úton.
 
kedves 139, jól elterelted itt a figyelmünket a témáról, magyar kormány-pártról
A jövőben jobban fogok, vigyázni, hogy ne menjek bele ebbe a csapdába. ;)
-
Jobb lenne ha arról tárgyalnánk, hogy Orbán nem hajlandó még külföldi újságírókat sem fogadni
a nyilvános presszókonferencián a kérdéseket előre be kell adni írásban. :eek:
-
Orbán nyilván nem képes az újságírók kérdéseire válaszolni anélkül, hogy ne ártana vele magának.
A diktatúra nemcsak az egypártrendszer hanem annak a módszerei által is leleplezett.
 
Orbán nyilván nem képes az újságírók kérdéseire válaszolni anélkül, hogy ne ártana vele magának.
Felőlem lehet a téma a két és fél órás sajtótájékoztató, a magyar kormányfő több témát is érintett ... élveztem mikor a zöldeket a görögdinnyéhez hasonlította ... kívül zöld belül piros.
Jó példa a Greta-szekta, a kommunista diktatúra kedvelt eszköze a fiatalok csatasorba állítása az idősebbekkel szemben, generációs konfliktusok szítása .... büszkén énekeltetik a német gyerekekkel "A nagymamám egy vén környezetszennyező disznó"

„Meine Oma fährt im Hühnerstall Motorrad, Motorrad, Motorrad
das sind 1000 Liter Super jeden Monat,
meine Oma ist ne alte Umweltsau!"

Neked mi nem tetszett a sajtótájékoztatóból?
 
Nem tetszett hogy megosztotta a gyöngyöspatai embereket...vagy csak rámutatott a valóságra??
Most olvasom a helyszíni riportot.
az is egy valóságos probléma. Nincs eldöntve, hogy mi a szegregáció ... ha a szülők átviszik a gyerekeiket egy másik iskolába és az egész iskolát a cigányoknak hagyják az szegregáció?
Én mindenesetre megadnám a kártérítést, természetesen nem készpénzben hanem mondjuk genderelmélet oktatást kapnának, ezzel segítve a felzárkóztatást.
 
Számomra az a furcsa hogy a megítélt pénzből mit fognak csinálni?
Magán tanár, magán iskola?
Mára alaposan átalakult az iskola.

Egy évtizede még 160-an jártak ide, most feleannyian. A magyarok elvitték a gyerekeiket a környező települések iskolába, többségük Gyöngyösre jár. Már nincs intézményesített szegregáció, van helyette spontán, a Nekcseiben már a tanulók 90 százaléka roma.
Sokkal jobban aggódom a sérelemdíj kifizetése miatt. Ha valóban az önkormányzatnak kell állnia a megítélt összeg jelentős részét, abba a település belerokkan. Mi azt javasoltuk, hogy a sérelemdíjat ne pénzben kapják meg a romák, hanem oktatás formájában. Az elmaradt képzést szerintem csak képzéssel lehet pótolni
A romák szerint viszont a sérelemdíjat nem lehet kiváltani képzéssel. Úgy érzik, a jogerősen megítélt sérelemdíj felhasználásának módját senki nem írhatja elő, a pénzzel mindenki szabadon rendelkezhet. A képzési lehetőséget persze szívesen elfogadják, de csak ha plusz forrásként, a sérelemdíjon felül kapnák meg azt.
A gyöngyöspataiak nem hiszik, hogy a sérelemdíj jó helyre kerül.

„El fogják szórni” – jósolja a hazafelé tartó Berecz Jánosné. – „Most azt mondják, hogy tanulni fognak belőle, de amikor idejártak az iskolába, nem tanultak semmit. Akkor most miért tanulnának? Ugyan már!”

Pedig itt minden roma Orbánra szavazott a legutóbb.

Benne bíznak. Erre most kiáll, és ellenünk uszít. Aztán meg ideküldi a romaügyi kormánybiztost, hogy megbékítsen bennünket. Hát ki érti ezt?”
 
A romák szerint viszont a sérelemdíjat nem lehet kiváltani képzéssel.

Hát ez már az ő dolguk, maradok a javaslatom mellett, egy jó kis genderelmélet kurzusban részesüljenek, az a módi.
Hasonlóan kell eljárni a bűnözőknek megítélt kártérítéssel is, a kártérítésből először az áldozatok kártérítési igényeit rendezni... mindjárt megoldódna ez a probléma is.
 
Utoljára módosítva:
Hát ez már az ő dolguk, maradok a javaslatom mellett, egy jó kis genderelmélet kurzusban részesüljenek, az a módi.
Hasonlóan kell eljárni a bűnözőknek megítélt kártérítéssel is, a kártérítésből először az áldozatok kártérítési igényeit rendezni... mindárt megoldódna ez a probléma is.
Ez a baj hogy az áldozatokkal nem foglalkoznak.
Csak a szegény rossz útra tért bűnelkövetőt istápolják.
Vissza kell terelni a jó útra.....
Lehet támadni de, most orbán a többség nevében nyilatkozott. Az hogy a romák(?) nem értik hogy miért fordult ellenük a miniszterelnök pedig mind rá szavaztak...oda küldte a kisebbségi képviselőt ennnyi.
 
Már hogy fordult volna ellenük?????
Amit a bíróság megítél az úgy is van, egy kormányfő nem változtathatja meg. Az oktatást hiányolták, azért pereskedtek ... hát kapják meg, erre a törvénynek lehetőséget kell biztosítania.

A bűnözökkel kapcsolatban, valóban a szegény rossz útra tért bűnelkövetőt istápolják.. de nem biztosíthatnak nekik ötcsillagos szállodát, mert akkor meg nem akarnának hazamenni. De ha pénzre tesznek szert a pihenésük alatt, azt az áldozataik kártérítésére kell fordítani, ha az aktuális törvények ezt nem teszik lehetővé, hát akkor módosítani kell.
 
Utoljára módosítva:
Bíróság.....:D
Megbüntette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az M1 közszolgálati csatorna híradóját, mert 2019. október 21-i adásukban a hírbemondójuk „megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát”.
A Médiahatóság felszólította a szolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértésektől.
(keményen odaléptek)
Az NMHH azt is közölte, kétszázezer forintos bírságot szabtak ki az RTL Klub szolgáltatójára,amiért Reggeli című műsorukban szeptemberben egy parkolási mobilalkalmazásról olyan többletinformációkat adtak, amelyek a termék használatára ösztönözhették a nézőket. (MTI)
(nos kissé egyoldalú)
 
Felőlem lehet a téma a két és fél órás sajtótájékoztató, a magyar kormányfő több témát is érintett ... élveztem mikor a zöldeket a görögdinnyéhez hasonlította ... kívül zöld belül piros.
Jó példa a Greta-szekta, a kommunista diktatúra kedvelt eszköze a fiatalok csatasorba állítása az idősebbekkel szemben, generációs konfliktusok szítása .... büszkén énekeltetik a német gyerekekkel "A nagymamám egy vén környezetszennyező disznó"

„Meine Oma fährt im Hühnerstall Motorrad, Motorrad, Motorrad
das sind 1000 Liter Super jeden Monat,
meine Oma ist ne alte Umweltsau!"

Neked mi nem tetszett a sajtótájékoztatóból?

"élveztem mikor a zöldeket a görögdinnyéhez hasonlította" - hát igen a tárgyilagosság mindig is a gyengéje volt a miniszterelnknek.
-
Valakit lekommunistázni amikor saját maga a Kommunista Párt Ifjúsági Szövetségének a Titkárként kezdte a politikai pályafutását, az magáért beszél.

Csak nem tudod megállni, hogy eltereld a témát más vizekre. Mondom lapozzál a kommentárok között ahol erről a hírről olvastál, ott megválaszolta már valaki a kérdést.
-
Miféle "kettő és fél órás" sajtótájékoztatóról beszélsz?
Én csak azt halottam, hogy ellenzéki képviselőket már megint nem engedtek be.
Nyilvánvalóan egy zártkörű orgiáról volt szó, én még nem halottam Orbánt valamire is válaszolni.
Ha szorult helyzetbe kerül akkor rögtön jön a "honfoglalással" és azzal, hogy a parlamentben 2/3-a van.
Ezt ugy állítja be mintha a választók több mind a fele Fideszre szavazott volna és ez egy szemen szedett hazugság.
-
Jobban tetted volna ha az EU parlamenti gyűlést hallgattad volna ennyi ideig, ahol egész Europa elítélte Orbánt.
 
Bíróság.....:D
Megbüntette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az M1 közszolgálati csatorna híradóját, mert 2019. október 21-i adásukban a hírbemondójuk „megsértette a politikai hírekhez fűzött hírolvasói kommentár tilalmát”.
A Médiahatóság felszólította a szolgáltatót, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló jogsértésektől.
(keményen odaléptek)
Az NMHH azt is közölte, kétszázezer forintos bírságot szabtak ki az RTL Klub szolgáltatójára,amiért Reggeli című műsorukban szeptemberben egy parkolási mobilalkalmazásról olyan többletinformációkat adtak, amelyek a termék használatára ösztönözhették a nézőket. (MTI)
(nos kissé egyoldalú)
most mit mondjak ... egy 200.000 forintos büntetés jogusulatlan reklámért egy cégnek amelyik mellesleg a reklámokból milliárdos haszonra tesz szert, szerintem még meg is éri.

De vajon mit modott az a szegény bemondó ami ekkora népharagot gerjesztett?
 
De vajon mit modott az a szegény bemondó ami ekkora népharagot gerjesztett?
A hír alatt elmondta a saját véleményét.
most mit mondjak ... egy 200.000 forintos büntetés jogusulatlan reklámért egy cégnek amelyik mellesleg a reklámokból milliárdos haszonra tesz szert, szerintem még meg is éri.
Vagyis azt mondod lehet hogy jogtalanság de, nem számít hisz milliárdos ki tudja fizetni...
 
az is egy valóságos probléma. Nincs eldöntve, hogy mi a szegregáció ... ha a szülők átviszik a gyerekeiket egy másik iskolába és az egész iskolát a cigányoknak hagyják az szegregáció?
Én mindenesetre megadnám a kártérítést, természetesen nem készpénzben hanem mondjuk genderelmélet oktatást kapnának, ezzel segítve a felzárkóztatást.

A Fidesz demagóg "number five", a hét végén felháborodott egy karikatúrán, amin egy "gyerek-automata-kismama" áll.
Mellette Orbán, aki bizonyos összeg bedobása után kivehet a hölgyből egy gyereket.
-
A megbotránkozást az keltette benne, hogy Orbán egy "tipikus cigánynak" van a képen ábrázolva.
Legalább is így a "number five". Én ismerem a karikatúrát már régóta de soha senkitől nem halottam ezt a "felismerést" :(
-
A Fidesz nyilvánvalóan "cigánygyűlölő", nem is értem az EU-képviselő Jároka Szilviát, hogy képes ennek a pártnak dolgozni?
-
Aki megsértődik és kikéri magának, hogy ö nem cigány az egyértelműen rasszista.
Én a karikatúrán nem láttam semmi tipikus cigányt - se hegedü, se cimbalom - Orbán figurája jól ellett találva.
Nyilvánvalóan, hiszen a "number five" sem ismerte volna fel rajta Orbánt.
-
DzNYI0HX0AA7-Js.jpg

-
Egy kicsit másnapos állapotban van a képen Orbán de hát mindenki tudja, hogy a 2010-es orjási választási eredmény mögött a "pálinka szabadságharc", az adómentes pálinka volt, e mellett döntött az ország.
 
Én itt a köztes köröket "átugrottam" .. Szerintem egyre inkább az látszik ha az ellenzék nem csinál valami nagy butaságot a Fidesz saját magát örli fel.. Hisz a nyugdijasok kezdenek ráébredni, hogy átverte őket.. ( a másik fele meg lassan kihal).. A cigányokat most választja le magáról a gyöngyöspatai magyarázkodással, ez a szavazóinak a többsége.... Szóval úgy van ez mint a szakállas viccben amikor a bőrfejü már csak egy kávét kér az aranyhaltól ….
 
...............
De visszatérve a szegregációra, sok kérdés merül fel, az miért szegregáció, mikor a szülők elviszik egy másik iskolába a gyerekeiket és a cigányoknak hagyják az egész iskolát? Hasonló eset van most Egerben, be akarnak zárni egy iskolát (szegregáló intézménynek minősítették) és szétosztani más iskolákba az ott tanulókat nehogy megbüntessék öket is .... jó nagy a felháborodás.
A mi kisvárosunkban az óvodában alakult ki hasonló helyzet. Mivel a fenti intézmény közelébe esik a romák lakta városrész, meg náluk gyakori a sok gyermekes család, így roma gyerekek adták a létszám háromnegyedét.
A nem roma szülők pedig sorba átíratták gyermekeiket a város másik óvodáiba.
(nem azért mert rasszisták, hanem aki köztük él tudja, hogy miért, aki meg a netről tájékozódik, az gondoljon amit akar)
Akkor lehetséges, hogy itt is eljárás fog indulni az óvoda ellen, az ottmaradottak pedig kártérítésért folyamodhatnak ?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére