Nagyon titkolózik az államkincstár, ha a külföldre postázott rezsiutalványokról kérdezzük

Kanadába is kiküldték a magyar rezsiutalványt, most küldik vissza a címzettek – írtuk tavaly novemberben. November 15-én kértük közadatigénylésben a Magyar Államkincstártól, hogy pontosan mennyi külföldön élő magyar nyugdíjasnak és milyen értékben küldtek rezsiutalványt. A kérdést megkapták, türelmet kértek. Többszöri érdeklődésre sem válaszoltak.

A kormány az önkormányzati választások előtt döntött arról, hogy 2,6 millió nyugdíjasnak 9 ezer forint gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt ad. Ez az adófizetőknek 24 milliárd forintba került, a rezsiutalványt 2020. március 31-ig lehet felhasználni villany- és gázszámla kiegyenlítésére.

Király József kecskeméti ellenzéki képviselő azt jelezte közösségi oldalán: “egy régi, kanadai-magyar nyugdíjas megkért, hogy küldjem el ezeket a rezsi-utalványokat azzal gondolattal, hogy valaki fogja tudni használni”.

Az MTI 2019. szeptemberi beszámolója szerint a posta a kézbesítést ütemezetten végezte. A kézbesítés Budapesten indult, majd folyamatosan terjesztették ki nagyobb városokra, más településekre szeptember 30-ig. A vonatkozó kormányrendelet szerint a Magyar Államkincstár intézkedett a rezsiutalványnak elküldéséről a jogosultaknak, a posta pedig kézbesített.

Ezért küldtünk közadatigénylést a Magyar Államkincstárnak, amit 2019. november 15-én meg is kaptak. A kincstár azt jelezte, “a válaszadásig türelmét kérjük!”.

A közadatigénylésre a törvény szerint 15 nap van, ezt az adatgazda kérésére 15 nappal meg lehet hosszabbítani. 2019. december 3-án az államkincstár azt jelezte, “tájékoztatom, hogy alábbi adatkérésével kapcsolatban az ügyintézési határidő hosszabbítása vált szükségessé az Infotv. 29. § (2) bekezdésében foglaltak alapján. A válaszadásig szíves türelmét kérem.”

Eltelt a december, a január, többször is kerestük a kincstárat, de már választ sem kaptunk. Ez pedig törvénysértő, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, onnan is várjuk a választ.

Korábbi cikkünkben az egykori Országos Nyugdíjfolyósító Intézet honlapján található 2015-ös statisztikai évkönyvből számoltunk. Ebben az áll, 2016 januárjában 32 ezer 724-en kaptak külföldön magyar nyugellátást. Öregségi nyugdíjas ebből 27 ezer 925 volt.

Tegyünk fel, nem változott érdemben a külföldi magyar nyugdíjasok száma, akkor több mint 251 millió forintnyi utalvány ment most külföldre.

Ennek a postaköltsége – ajánlott külföldi küldeményként a posta honlapja szerint – közel 50 millió forint volt.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely az állam működtetésében részt vesz, vagy közpénzt költ.

Segesvári Csaba

crop
 
pedig az auslanderek már kezdenek visszaszállingózni, de nagy általánosságban el lehet mondani, hogy a külföldön kényszerüségből robotolók is Magyarországon fektetik be a kis megkeresett vagyonukat, már a nyugati nyudíjasok is Magyarországra költöznek ... figyuzd csak meg a határmenti nyugati falvakat.
1 Euro = 338 Forint 1 Svájci Frank = 315 Forint

A határ menti falukba nyugdíjasok költöztek az olcsó élet miatt. Nem véletlen, hogy az osztrák határ mellé települtek le. Ott van rögtön a hanyatló nyugat, ahova jó kirándulni. Nemrég Szíjjártórol is láttam fényképet bécsi kirándulásárol. Nem ijesztette el Lázár riportja. :D

Szálingóznak. Jobb kifejezést nem is találhattál volna. A kifelé menekülők száma vizsont nem csökken.

az életkörülmények, természetesen nem számítanak... szerinted. Természetesen nem azért költöznek Magyarországra, mert jobban élnek mint a szülőföldjükön ... szerinted.

A mai nyugati nyugdíjasoknak nem tragédia elhagyni országukat. Nem a nyomor hozza őket ide. Meg tudnának élni ott is a nyugdíjukbol. (Ezt tudom magamrol) Akik elköltöznek, nyitott kozmopolitán emberek.
 
Utoljára módosítva:
1 Euro = 338 Forint 1 Svájci Frank = 315 Forint

A kifelé menekülők száma vizsont nem csökken.
kissé félreértjük egymást .. szerintem az átalad pontosan leírt árfolyam miatt mennek dolgozni külfölre, de nagyjából mindenki vissza is jön, mert élni már Magyarországon akar... vagy szerinted csak a tősgyökeres németnek vagy finnek van annyi esze, hogy ide költözzön mert jobban él mint a szülőföldjén?
 
kissé félreértjük egymást .. szerintem az átalad pontosan leírt árfolyam miatt mennek dolgozni külfölre, de nagyjából mindenki vissza is jön, mert élni már Magyarországon akar... vagy szerinted csak a tősgyökeres németnek vagy finnek van annyi esze, hogy ide költözzön mert jobban él mint a szülőföldjén?
Árfolyam miatt mennek külföldre dolgozni???
Meg vissza is térnek?
Vissza azok térnek nagyobb számban akik nem boldogultak kint.
Akiknek van jó életpályájuk azok már nem jönnek...
Az öregségükre ha hazatérnek az már romantika...sosem fogják megtalálni azt a helyet amit itt hagytak barátok család szülő már nincs akkor mi is vonzaná?
De, ha TE így látod elfogadom.
Akiket ismerek azok még a szüleiket is maguk után vitték....és az ő gyerekeik már nem nagyon akarnak ˝haza˝térni.
Ha tartják is hogy ők magyarok de, az új haza lehet hogy jobb dolgokat kínál számukra.
 
a három jelző nagyjából ugyanazt jelenti, igen, a magyar állampolgárok kapják.


természetesen ha nem kell valakinek elajándékozhatja bárkinek


jól számolsz, valóban mióta megszabadították az energiaszektort a külföldi élősködőktől, sokkal olcsóbb a villanyáram mint például Németországban.
Egy átlag havi áramfogyasztás valóban 100kW/h körül van, ha valaki kifizeti, szerintem nem nagy tragédia ... de természetesen a ballibbek rettenetesen fel vannak háborodva, hogy miért nem növekedik például az áram ára, miért létezik a rezsicsökkentés.

- Ne akard bemesélni, hogy Magyarországon az energiatermelés olcsóbb mint Németországban.
- A rezsicsökkentés azért van mert Románia után a Magyarok keresnek a leg kevesebbet az EU-ban.
 
Árfolyam miatt mennek külföldre dolgozni???
Meg vissza is térnek?
Pontosan, eddig nem voltál ezzel tisztában?! Szerinted az olaszok például miért járnak Svájcba dolgozni? Egy árufeltöltő például a Lidlnél ugyanazt csinálja Magyarországon is mint Svájcban csak ugyanazért a munkáért másképp fizetik, ezért megy oda pénzt kereseni, semmi másért...ha nem jön vissza és marad Svájcban az árufeltöltői fizetésével ott egy senki lesz, mert arrafelé az a létminimum.
Vissza azok térnek nagyobb számban akik nem boldogultak kint.
Akiknek van jó életpályájuk azok már nem jönnek...

Hidd el auslanderek maradnak azok, pláne a németeknél.
 
Utoljára módosítva:
az életkörülmények, természetesen nem számítanak... szerinted. Természetesen nem azért költöznek Magyarországra, mert jobban élnek mint a szülőföldjükön ... szerinted.
Pontosan, eddig nem voltál ezzel tisztában?! Szerinted az olaszok például miért járnak Svájcba dolgozni? Egy árufeltöltő például a Lidlnél ugyanazt csinálja Magyarországon is mint Svájcban csak ugyanazért a munkáért másképp fizetik, ezért megy oda pénzt kereseni, semmi másért...ha nem jön vissza és marad Svájcban az árufeltöltői fizetésével ott egy senki lesz, mert arrafelé az a létminimum.


Hidd el auslanderek maradnak azok, pláne a németeknél.
Nem nagyon mennek az olaszok vissza. A második generációsok meg pláne nem. Olyan vállalatnál nem dolgoztam, ahol nem lett volna olasz. Az utolsó helyemen hatan voltak.
Mást sem hallasz mint “Bella Itália” így meg úgy, de eszük ágában sincs a bizonytalanságba vissza menni. Egy segédmunkás is meg tud élni a fizetéséböl.
Ismertem nagyon rosszul beszélő szicíliai öreg segédmunkást aki kétszer költözött vissza Svájcba mert nem tudott beilleszkedni az ottani életbe.
Akiket ismerek a jobboldal ellen szavaznak. Megmérgezte őket a svájci liberalizmus.;)
 
Megélhetési migránsok. Mint mi. :D
Hát persze...:D
Ezeknek van pénzük. Házat kell venniük. Valószínűleg még renoválni is. A költözködés sincs ingyen. Változatosságot akarnak és többet költeni magukra.
-
Egy Svájcban született magyar ismerősöm, ír nőt vett el feleségül. Apósa, felesége halála után teljesen leragadt. Moha nőt a hátára az ottani esős semmitevésben.
Rábeszélték egy vidéki házra Magyarországon. Az öreg feltámadt. Az idő is jobb mint náluk, és van tennivalója.
Olyan történet mint a mesékben. ...és addig élt amíg meg nem halt. :)
-
A vállatom egyik tulaja szeretett bele hazánkba. Valahol a Fertő tónál épített házat.
Volt is vele problémája.
Egyszer azt kérdezte tőlem, ki építette ezt a csodálatos Budapestet. Mert hogy nem mi, az biztos. :D

Én már letiltottam. Eddig bírtam cérnával. :)

Alacsony vérnyomás ellen ajánlanám. ;)
 
Utoljára módosítva:
Rábeszélték egy vidéki házra Magyarországon. Az öreg feltámadt. Az idő is jobb mint náluk, és van tennivalója.
Olyan történet mint a mesékben. ...és addig élt amíg meg nem halt. :)

A holland nyugdíjasok is nagyon jól elvoltak Mo-n addig, amíg egészségesek és aktívak tudtak maradni. Utána, amikor már nem tudták egyedül önmagukat ellátni, egyre többször orvosi kezelésre szorultak, rádöbbentek hogy mégsem akkora buli Mo-n mindentől távol, egy baranyai-somogyi zsákfaluban élni.
Háziorvos kb 10 falura jut egy, ha egyáltalán jut. Már a vidéki kórházak is lasszóval fognák össze az orvosokat, de azok sem sok sikerrel járnak.
 
Nem tudom, hogy kinek jár ez a "rezsi-utalvány kártya", állampolgárnak, vér-testvérnek, vagy magyar nyugdíjasnak?
Az utalványt azok a magyar állampolgárok kapták, akik nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek (egyszerűbben: a MÁK-nál van nyugdíjas törzsszámuk).
Azt sem tudom, hogy ezek a kártyák átruházhatóak vagy sem?
Igen átruházhatóak, nem névre szólnak, de csak a villany- vagy gázdíj számla kiegyenlítésére használhatók.
- Elkezdtem számolni, a 3000 Ft-ér 81 kWh elektromos áramot lehet vásárolni Magyarországon.
- Ennyi energiát fogyaszt egy 2000 W-os hősugárzó ha (majdnem) 2 napon keresztül be lenne kapcsolva.
- A pocsékba ment kártyák, az elpocsékolt pénzek helyes bevetésével meglehetett volna menteni az idén eddig megfagyott 100 életet.
A baj az az eszme-futtatásodban, hogy a( lakásukban) megfagyott embereknél nagy valószínűséggel már régen kikapcsolták a közműveket, az esetlegesen hajléktalanoknál meg pláne "eső utáni köpönyeg".
Azt sem zárom ki, hogy egy 12-15%-os "be nem váltással" is kalkuláltal, azaz ennyi plusz marad a központi költségvetésben.
 
kissé félreértjük egymást .. szerintem az átalad pontosan leírt árfolyam miatt mennek dolgozni külfölre, de nagyjából mindenki vissza is jön, mert élni már Magyarországon akar...
Akkor a kormány "Gyere haza kapsz Túró Rudit!" kampányánya csúfos kudarcát mivel magyarázod?
vagy szerinted csak a tősgyökeres németnek vagy finnek van annyi esze, hogy ide költözzön mert jobban él mint a szülőföldjén?
Én azt tapasztalom a szűk (falusi) környezetemben, hogy külföldön dolgozó fiatalok közül csak az jön haza, aki képtelen a kinti nyelvet elsajátítani (és ezt többnyire honvággyal palástolja), vagy a szülőkről, rokonokról krell gondoskodnia, mert nem hajlandóak kiköltözni hozzájuk.
 
A "pártot" nem becsülöm le söt túl befolyásosnak tartom
ami a tevékenysége miatt igen káros következményekkel jár és ez a probléma.
Egyet értünk.Le velük
De mindentől elvonatkoztatva vagy még annyira "nyitott szívű" európaiságodban.
Hogy az alábbi zene jelleg még hevesebben dobogtatja szíved:
Brahms de mégis annyira magyar a zene
 
Utoljára módosítva:
Akkor a kormány "Gyere haza kapsz Túró Rudit!" kampányánya csúfos kudarcát mivel magyarázod?
mert egyenlőre még mindíg többet keres ugyanazzal a munkával mint Magyarországon ... de még a magyarországi lakcíméről sem mond le. Sőt vannak olyanok is akik kimennek Németországba robotolni (keccsölni), de a gyarekeit már itthon hagyja a magyar adófizetők nyakán, hadd tanítassák... és aztán még van képük síránkozni, hogy nem kapnak olcsó mesterembert lerakni a parkettát, a magyarországi házába (németországba soha nem is lesz neki).

Én azt tapasztalom a szűk (falusi) környezetemben, hogy külföldön dolgozó fiatalok közül csak aaz jön haza, aki képtelen a kinti nyelvet elsajátítani (és ezt többnyire honvággyal palástolja), vagy a szülőkről, rokonokról krell gondoskodnia, mert nem hajlandóak kiköltözni hozzájuk.
a valóság az, hogy a egyre több lakás épül, a lakásárak csak növekednek ... az emberek egyre jobban kedvelik ezt az illiberális diktatúrát, egyre többen fektetnek be Magyarországon.
 
Utoljára módosítva:
Nos ez így hazugság.
mert egyenlőre még mindíg többet keres ugyanazzal a munkával mint Magyarországon ...
Mondjuk ez a része igaz.
de még a magyarországi lakcíméről sem mond le.
Ha egy borsodi Győrben dolgozik és a cég szállást biztosít neki, akkor le kell mondani a borsodi címéről?
Akkor a külföldi munkavállaláskor miért is kellene?
Sőt vannak olyanok is akik kimennek Németországba robotolni (keccsölni), de a gyarekeit már itthon hagyja a magyar adófizetők nyakán, hadd tanítassák...
Ezért a mondatodért erősen gondolkodtam a kizárásodon, mert ezzel engem és sok más adófizetőt is megsértettél.
Az adót többek között azért fizetjük, hogy a magyar állampolgárságú iskoláskorú gyermekeket az állam szervezetten tanítsa.

és aztán még van képük síránkozni, hogy nem kapnak olcsó mesterembert lerakni a parkettet, a magyarországi házába (németországba soha nem is lesz neki).
Ha a "mesterember" munkája nyugaton többet ér, (akárcsak az orvosoké, szakácsoké,...), akkor az azt jelenti, hogy a magyar bérrendszerrel van baj.
Az árak nyugati szinten vannak (a téli szalámi pl. olcsóbb a németeknél mint Szegeden), a gazdaság dübörög, tehát a kormány terheli túlzott elvonásokkal a béreket.
Szóval ez bizony a 1o éve hatalmon lévő fidesz vezetés sara.
a valóság az az, hogy a egyre több lakás épül, a lakásárak csak növekednek ...
Nahát, ki is vitte fel 5%-ról 27%-ra az új lakás ÁFÁ-ját?
Ki is alkotta meg úgy a CSOK-ot, hogy annyival automatikusan növekedett minden ingatlan ára?
az emberek egyre jobban kedvelik ezt az illiberális diktatúra valamit, egyre többen fektetnek be Magyarországon.
Ezt meg honnan veszed?
Hány új cég jött is Magyarországra az utóbbi 2 évben?
A Magyar Állampapírba való befektetés pedig semmi más mint az állam forráshiányának növelése.
 
.

Utalj haza, fiatal! – Ennyi pénzt küldenek a családnak a kint dolgozó magyarok



“A fizetésimérleg-adatok szerint a tartósan külföldön élő munkavállalók átutalásainak mértéke a válság óta folyamatosan nőtt, és 2016-ra elérte a 700 millió eurót – körülbelül 210 milliárd forintot. Az átmenetileg kint dolgozók 3,5 milliárd eurót küldtek haza, ami már meghaladja az ezermilliárd forintot (a mostani árfolyamon mindkét szám jóval nagyobb lenne).”

https://tablet.hvg.hu/gazdasag/2018..._kuldenek_a_csaladnak_a_kint_dolgozo_magyarok
https://tablet.hvg.hu/gazdasag/2018..._kuldenek_a_csaladnak_a_kint_dolgozo_magyarok



 
Egyet értünk.Le velük
De mindentől elvonatkoztatva vagy még annyira "nyitott szívű" európaiságodban.
Hogy az alábbi zene jelleg még hevesebben dobogtatja szíved:
Brahms de mégis annyira magyar a zene


Igen egy nagyon aktuális melódia, amit egy német zeneszerző, magyar cigány dalokra építve komponált ami minden addigi művénél híresebb lett.
-
A régi barátja, Eduard Reményi, vagy Ede Reményi - kinek hogyan tetszik - mert valójában Eduard Hoffmann, hegedűművész meg is vádolta Brahms-ot a siker után, hogy a melódia tőle van. Hát ennyire homogen etnikailag a magyar.
-
Brahms ellopta a magyarok, a kultúráját, a "tantieme" Hamburgba megy pedig a zene magyar-cigány-muzsika.
 
Itt van előttem: 2013 július 1. óta (magasságos és isteni rezsicsökkenés kezdete)
Hulladékszállítás 23 943,-
Gázdíj: 203 302,-
Áramdíj: 283 181,-

Havonta 7 506,- rezsicsökkentést kapott a családom. Ez kissé távol esik a százezres nagyságrendtől! Persze, ha 300 négyzetméteres házunk lenne akkor tényleg elérhettük volna. Nem is mi voltunk ebben a történetben sem a lényeges elemek!

Az összesített adatok szerint február 1. és április 8. között, vagyis a választási kampány finisében a kormány összesen nettó 6,9 milliárd forintot költött hirdetésekre. Ez az összeg főként az alábbi nagy kampányokból tevődött össze:

  • eredménykommunikáció (2018.02.01.-03.12.): 3 milliárd forint
  • március 15-e (2018.03.01.-03.15.): 469,5 millió forint
  • téli rezsicsökkentés (2018.03.23.-04.08.): 1 milliárd forint
  • ENSZ (2018.03.01.-31.): 1,1 milliárd forint
  • Stop migránsok (2018.03.26.-04.15.): 1,1 milliárd forint
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére