önkéntes karanténba vonult a kanadai miniszterelnök

Influenza-szerű tünetei vannak a kanadai miniszterelnök feleségének, ezért koronavírus-tesztet végeztek rajta és ameddig ennek az eredménye ki nem derül, addig Justin Trudeau kormányfő és felesége is önkéntes karanténba vonul – jelentette be csütörtök este a kanadai miniszterelnöki hivatal.

Trudeau így otthonról fog dolgozni és lemondta az összes hivatalos programját, így a koronavírus miatt összehívott személyes találkozóit is.

Közben Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök kapcsán továbbra sem végzik el a tesztet, noha ma az is kiderült, hogy a minap egy olyan brazil emberrel (Jair Bolsonaro brazil elnök kommunikációs vezetőjével) találkoztak Trump magánrezidenciáján, akinek pozitív lett a vírustesztje.

Éppen emiatt egyébként különleges megfigyelés alá került Bolsonaro, hiszen egy repülőgépen utazott a pozitív mintát produkáló sajtófőnökével.

upload_2020-3-12_20-38-29.jpeg
 
Eddig is nyilvánvaló volt minden józanul gondolkodó számára, hogy Trump egyszerű lélek...no de ennyire ?



OFF
Jól jön ez a vírus a kormánynak...rá lehet kenni, hogy azért sz... a gazdaság (amennyiben annak, nevezhető ami itt folyik ezen a címen).

Ami rögtön éhgyomorra kicsapta nálam a biztosítékot viszont ovi azon nyilatkozata, hogy ha bezárnák az iskolákat, el kellene küldeni a tanárokat fizetés nélküli szabadságra.
Pardon, miért is ?
ON
 
Influenza-szerű tünetei vannak a kanadai miniszterelnök feleségének, ezért koronavírus-tesztet végeztek rajta és ameddig ennek az eredménye ki nem derül, addig Justin Trudeau kormányfő és felesége is önkéntes karanténba vonul – jelentette be csütörtök este a kanadai miniszterelnöki hivatal.

Trudeau így otthonról fog dolgozni és lemondta az összes hivatalos programját, így a koronavírus miatt összehívott személyes találkozóit is.

Közben Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök kapcsán továbbra sem végzik el a tesztet, noha ma az is kiderült, hogy a minap egy olyan brazil emberrel (Jair Bolsonaro brazil elnök kommunikációs vezetőjével) találkoztak Trump magánrezidenciáján, akinek pozitív lett a vírustesztje.

Éppen emiatt egyébként különleges megfigyelés alá került Bolsonaro, hiszen egy repülőgépen utazott a pozitív mintát produkáló sajtófőnökével.

Csatolás megtekintése 1724093
*
Ez viszont Magyarország, sőt sajtótájékoztató! Ahol kitépik az kérdező újságíró kezéből a telefont, a cikkben benne a videó. Ezt tudja a magyar fidesznyik kormány, elhallgatni és elhallgattatni... No persze azt már olvastam, hogy mennyi pénzt --különítettek el-- a korona vírus elleni védekezésre, intézkedésekre. Félek, nem oda költik, ahová kellene, no meg amit kikiabáltak. Hanem majd sunnyorogva elosztják egymás között a rokon-koma-no meg a nyaloncok között... Mint már ismerjük a módszereiket. Meg sem lepődök azok után, hogy az iszaposokat sem kártalanították, mint tudjuk --emlék parkot-- létesítettek. No erre hatalmas szükség volt, nemhogy emberek lakhatásán, életvitelében segítettek volna. Amit lehet lerabolni, bármi áron, okon, azt megteszik. Mérhetetlen düh van bennem, de olyan, szinte érzem, hogy szétrobbanok! :mad:


S, itt van ellen példaként Canada, s annak miniszterelnöke... No igen. A fidesznyikok még a tesztekre szánt pénzt is bezsebelik, biztosan az otthonaikban éhezéstől vergődő porontyaiknak, no meg egyéb rokonyaiknak van arra a pénzre, pénzekre szüksége. Nincs bennem megértés, nincs, csak végtelen elkeseredés és mérhetetlen düh! :(:mad:
 
A baj melle a panik is nagy. Tegnap delutan elmentem a heti bevasarlasra, olyan tomeg volt hogy se a parkoloba hely se bevasarlo kocsi nem volt. GOndoltam lefekves elott elmegyek egy oraval es bevasarolok mert 24 oras nagy elelmiszer aruhazba addigra csak lemegy a nagy bevasarlasi hullam.
Telt haz volt meg ejfelkor, a bevasarlo kocsikat a varakozoknak adtak egyenesen akik mar tul voltak a bevasarlason. Az uzlet ami mindig roskadasig tele volt sorok voltak uresen, rengeteg akcios majd minden leertekelve ,meg az is vasarolt aki csak a napi bevasarlasert ment be az uzletbe.
A Miniszter Elnok nyilatkozata utan mindenki nagyon komolyan vette a tulelesi elokeszuleteket.
Az iskolakba most kezdodik a tavaszi szunet amit meghosszabbitottak.
A varosba a eszak-nyugati reszen egesz normalisan lehetet kozlekedni , meg a csucsforgalom idejen is.
Mi se tudunk mit tenni, mint mashol, figyeljuk a hireket es varjuk mielobb vege legyen annak a borzasmas jarvanynak.
 
Ami rögtön éhgyomorra kicsapta nálam a biztosítékot viszont ovi azon nyilatkozata, hogy ha bezárnák az iskolákat, el kellene küldeni a tanárokat fizetés nélküli szabadságra.
Pardon, miért is ?
Elvégre ez a logikus. A színészek, kellékesek, a mozik alkalmazottai, vagy egyszerüen a karanténba került emberek ezreit, tízezreit (akiknek tulajdonképpen semmi bajuk de mégsem tudnak bejárni dolgozni) hogyan kellene fizetni, talán bontsák fel a munkaszerződéseiket?

Valahol a nagyvilágban fizetnek az előbb felsorolt kategóriáknak?
 
Utoljára módosítva:
. Meg sem lepődök azok után, hogy az iszaposokat sem kártalanították

MAL Zrt. ... nem, mintha nagántulajdonban lenne?
Az állam kb. 38 milliárd forintot költött a vörösiszap katasztrófát követő károk helyreállítására.
A fidesznyikok még a tesztekre szánt pénzt is bezsebelik, biztosan az otthonaikban éhezéstől vergődő porontyaiknak, no meg egyéb rokonyaiknak van arra a pénzre, pénzekre szüksége. Nincs bennem megértés, nincs, csak végtelen elkeseredés és mérhetetlen düh! :(:mad:
ezeket mégis hol olvastad? szívesen elolvásnám én is. A DK -s politikusok poénkodásait ismerjük
v-g.jpg
 
Utoljára módosítva:
...Valahol a nagyvilágban fizetnek az előbb felsorolt kategóriáknak?
hát ja. Valahol a nagyvilágban igen:
"A fideszes Láng Zsolt papíron akkor is dolgozott, amikor Lyonban nézte a magyar-portugál meccset"
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ami rögtön éhgyomorra kicsapta nálam a biztosítékot viszont ovi azon nyilatkozata, hogy ha bezárnák az iskolákat, el kellene küldeni a tanárokat fizetés nélküli szabadságra.
Pardon, miért is ?
Másutt már szóvá tettem a közvetlen egészségügyi intézkedéseken túl.Van millió dolga a kormánynak ezek közé a munkajogi kérdések is tartoznak.
Az ágazatok kármentesítése is.
Nem lehet azt mondani"felelős" vezető által: kampó
Az nem más mint a felelősség nem vállalás, a gyeplő lovak közé dobása.(Persze ezt művelte többször)Amikor senkit nem hagy az út szélén mondat elhangzott
Bajban derül ki mit ér egy kormány.
Eddig csak a zsebes dolgokat tette, most kell helyt állni.Minden fronton.
A rendezvény szervezők egy rendelettel,(tollvonással) lettek munkanélküliek.
A kármentesítés sok fronton lesz szükséges.
Nem pedig Kampó.
Eddig jó volt kormányon élvezkedni?
 
Utoljára módosítva:
Elvégre ez a logikus. A színészek, kellékesek, a mozik alkalmazottai, vagy egyszerüen a karanténba került emberek ezreit, tízezreit (akiknek tulajdonképpen semmi bajuk de mégsem tudnak bejárni dolgozni) hogyan kellene fizetni, talán bontsák fel a munkaszerződéseiket?

Valahol a nagyvilágban fizetnek az előbb felsorolt kategóriáknak?

Mo. nem a nagyvilág. Itt havi fixért alkalmazottként dolgznak ezek az emberek.

Ezek szerint a tanároknak családostól éhen kellene halniuk ?
Már megbocsáss ez beteg ötlet részedről.
 
Másutt már szóvá tettem a közvetlen egészségügyi intézkedéseken túl.Van millió dolga a kormánynak ezek közé a munkajogi kérdések is tartoznak.
Az ágazatok kármentesítése is.
Nem lehet azt mondani"felelős" vezető által: kampó
Az nem más mint a felelősség nem vállalás, a gyeplő lovak közé dobása.(Persze ezt művelte többször)Amikor senkit nem hagy az út szélén mondat elhangzott
Bajban derül ki mit ér egy kormány.
Eddig csak a zsebes dolgokat tette, most kell helyt állni.Minden fronton.
A rendezvény szervezők egy rendelettel,(tollvonással) lettek munkanélküliek.
A kármentesítés sok fronton lesz szükséges.
Nem pedig Kampó.
Eddig jó volt kormányon élvezkedni?

Élvezkedett a rossznyavalya - pont ellenkezőleg, jó régen szívunk, mint a torkos borz.

Mellesleg nem kellett volna kész intézkedési tervnek lennie vészhelyzet esetére ?
DE !
 
Olvasom:

"Orban Viktor magyar miniszterelnök úgy látja, hogy a bevándorlás az oka az új koronavírus terjedésének fő oka."
-
"Arra a kérdésre, hogy miért zárta be Magyarország az egyetemeket, de az iskolákat nem, Orban azt mondta pénteken egy rádiós interjúban, mert "sok külföldi van az egyetemeken". A tapasztalat szerint különösen a külföldiek vezettek be a betegséget, és ez elterjedt a külföldiek körében. "

Orban szerint "Magyarország" kétoldalú háborúval "küzd a bevándorlás és a koronavírus ellen. "A kettő között logikus kapcsolat van, mivel mindkettő elterjedt a mozgáson keresztül."

Eddig 19 koronavírusfertőzéses személyt regisztráltak Magyarországon.
Közülük kilenc iráni, akiknek többsége ösztöndíjasként tanul Magyarországon, és egy brit állampolgár."
 
Eddig 19 koronavírusfertőzéses személyt regisztráltak Magyarországon.
Közülük kilenc iráni, akiknek többsége ösztöndíjasként tanul Magyarországon, és egy brit állampolgár."
Ha már felvetődött a migráció ... nem tudod hova tüntek el hirtelen a migránsmentő NGO hajók ? Alles in ordnung, már nem menekül senki Líbiából?
 
Utoljára módosítva:
és honnan az a nagy kármentesítés? Esetleg valami szociális segély. Mikor a tőzsde egy nap alatt 10% -ot zuhan, ki is kárpótolja a károsultakat?
De más téma... hogy visszaállítódtak a határok, egyből előkerültek. Hogy síránkoznak, hogy nincsenek gyógyszergyárak, hogy a németek jóindulatától függ, hogy a kifizetett árut megkapják vagy nem ... megbecsülik majd a saját atomerőművet, a független energiaellátást, meg a kerítést.

Még egy érdekesség ... miért érkezik több, mint 30 ezer amerikai katona éppen most Európába, amikor vírus-vészhelyzet van mindenhol?

Csak, hogy ne káprázzunk el a "nagy számok" hallatán. Mit is jelent 30.000 US katona?
- 6 európai kikötőben (Belgium, Hollandia, Németország, Lett-ország és Észt-ország)
- valamint 7 európai repülőterén


Ennyi US katona még félig sem tudna megtölteni egy NB-1-es focicsapat Stadionját :)

Nem tudom, hogy miért akarsz határokat az Európai országok között?
- A Német-Osztrák határ 818 km, van egy kézen megszámolható átkelőhely
- A határ többi részéről még az ott lakoknak sincs fogalmuk,
- úgy kell a telekkönyvbe meg nézni, hogy tudják hova tartoznak. :D

Hol van Magyarországnak "független energiaellátása"? :D
- Se az erőművet, sem a fütö-elemeket nem Magyarország produkálja
- Az egyetlen magyar az erőműben, hogy a rizikó nálunk van :D
 
Ha már felvetődött a migráció ... nem tudod hova tüntek el hirtelen a migránsmentő NGO hajók ? Alles in ordnung, már nem menekül senki Líbiából?

Mi köze a "tengeri mentő-hajóknak" a kanadai miniszterelnök karanténba vonulásához?
Ne offol-j megint.
-
Hogy ne érezzed magadat üres kézzel elengedettnek:
"Az EU földközi tengeri missziója nem tud menekülni a tengeri mentéstől.
A mentési kötelezettség ugyanis - von der Leyern óta - benne van a misszió megbízatásában"
 
Utoljára módosítva:
Mi köze a "tengeri mentő-hajóknak" a kanadai miniszterelnök karanténba vonulásához?
Ne offol-j megint.
Pontosan Te terelsz a hozzászólásoddal:
"Orban Viktor magyar miniszterelnök úgy látja, hogy ........"
mondd már ennek a kommentednek mi köze Trudeau -hoz ?
 
*
Ez viszont Magyarország, sőt sajtótájékoztató! Ahol kitépik az kérdező újságíró kezéből a telefont, a cikkben benne a videó. Ezt tudja a magyar fidesznyik kormány, elhallgatni és elhallgattatni... No persze azt már olvastam, hogy mennyi pénzt --különítettek el-- a korona vírus elleni védekezésre, intézkedésekre. Félek, nem oda költik, ahová kellene, no meg amit kikiabáltak. Hanem majd sunnyorogva elosztják egymás között a rokon-koma-no meg a nyaloncok között... Mint már ismerjük a módszereiket. Meg sem lepődök azok után, hogy az iszaposokat sem kártalanították, mint tudjuk --emlék parkot-- létesítettek. No erre hatalmas szükség volt, nemhogy emberek lakhatásán, életvitelében segítettek volna. Amit lehet lerabolni, bármi áron, okon, azt megteszik. Mérhetetlen düh van bennem, de olyan, szinte érzem, hogy szétrobbanok! :mad:


S, itt van ellen példaként Canada, s annak miniszterelnöke... No igen. A fidesznyikok még a tesztekre szánt pénzt is bezsebelik, biztosan az otthonaikban éhezéstől vergődő porontyaiknak, no meg egyéb rokonyaiknak van arra a pénzre, pénzekre szüksége. Nincs bennem megértés, nincs, csak végtelen elkeseredés és mérhetetlen düh! :(:mad:

Gina ha olvastad, Moldova kap 30 milkát...mert Mo-on minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve....vagy nem? :confused: (senki ne értse félre, nem sajnál(nám)om, csak hát...na...lenne mit seperni a saját háztájon is)
 
Olvass utána légy szíves, mert ezt kb. 40 perce írtad, az iskolák bezárásáról viszont már tegnap döntöttek.

Világos, igazad van, tudom. Amit írtam az egy idézet, látni az időzőjelből is.
Hogy Orbán utólagosan az iskolákat is bezárta az nem jelenti azt, hogy a véleményén változtatott volna.
Ö még ma is ugy gondolja, hogy a menekültek miatt van járvány, holott a kontinens Afrikára meg sem érkezett a vírus.
-
Ha jól tudom ö utazgatott Kinába és fogadott vendégeket.
- Nyilván, hogy az utazgatások elősegítik a fertőzés elterjedését
- Erre ügye nem gondolt amikor a "selyem-út" hajóépítését vette célba?
- Erre ügye nem gondolt amikor közép-amerikai "magyar-vérűeket" csalogatott Magyarországra...
- Erre ügye nem gondolt amikor a Kínaiak Olaszokkal üzleteltek és Salvina volt a belügyminiszter

Nem cikizem a kínaiakat, tudjuk, hogy Afrikával nagyon is szoros gazdasági kapcsolatban vannak mégis kevés ott a fertőzés.
Hála az UV sugárzásnak? :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére