Lezárták az amerikai–kanadai határokat

Közös megegyezés alapján az Egyesült Államok és Kanada lezárják a határt a személyforgalom elől – jelentette be Twitter-oldalán Donald Trump amerikai elnök.

Az Egyesült Államok átmenetileg lezárja a Kanadával közös határát a nem feltétlenül szükséges forgalom előtt a koronavírus-fertőzés terjedésének feltartóztatása érdekében.

Mint hangsúlyozza, a határzár a teherforgalmat nem érinti, ami érthető, ugyanis Kanada közel 75%-ban az Egyesült Államokra támaszkodik az exportot illetően.

Mindeközben kiderült, hogy egy kanadai forrás már korábban is jelezte, hogy a két szomszédos ország a határzár ügyében egy megállapodáson dolgozik, amelynek értelmében zavartalanul folytatódna az áruforgalom. Az amerikai és a kanadai gazdaság erősen összefonódott, így egy szigorú határzár komoly fennakadásokat okozott volna az autóiparban , illetve az élelmiszer- és gyógyszerellátásban – írja a BBC.

NxuktkpTURBXy80YjBkM2ZjMzhiYTNhZmYzOWU3NjU3YzVmYzgxYjA2OC5qcGeSlQMAzQGUzRAmzQkVlQLNA6UAwsM
 
Ez a követendő példa európában is.
Hiszen az indok hogy csökkentsék a fertőzés terjedését az most már bármikor fennállhat Nyitott határok felejtősek.
Hisz nincs az az ember vagy mozgalom aki eltudná érni hogy olyan emberek jöjjenek a lakóhelyünk közelébe akiket nem ellenőriztek egészségügyileg (kivéve ha háborús helyzet van)
 
Nyitott határok felejtősek.
Hisz nincs az az ember vagy mozgalom aki eltudná érni hogy olyan emberek jöjjenek a lakóhelyünk közelébe akiket nem ellenőriztek egészségügyileg (kivéve ha háborús helyzet van)
kíváncsian várom Klárika mint mond majd majd az Egysült Európai Államokról ... lázálom vagy nem.
Nagy szolidaritás nem tapasztalható ... Kína segít az olaszoknak.
 
kíváncsian várom Klárika mint mond majd majd az Egysült Európai Államokról ... lázálom vagy nem.
Nagy szolidaritás nem tapasztalható ... Kína segít az olaszoknak.
Mi a baj az egyesült európai álmokról? Ha nem lesz támogatottsága akkor nem lesz.
Honnan veszed hogy nincs szolidaritás?
Persze hogy kínából szerzik be hisz ott felpörgött a maszk és a teszt gyártás ott már nincs rá szükség itt meg van szállítják.
Újabb, az eddiginél jelentősebb segélycsomagot jelentett be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Több országban léptek a jegybankok, hogy mérsékeljék a gazdasági károkat.
Az Európai Unió ezzel 37 milliárd eurós beruházási támogatást fog nyújtani a tagállamoknak, azzal az engedménnyel, hogy a korábbinál nagyobb rugalmasságot fognak biztosítani számukra a központi költségvetések és az állami támogatások terén.
 
keresd Maurizio Massari, Olaszország EU-nagykövetének a nyilatkozatát ... vagy angolnyelvü ilyesmi cikkeket ... the EU is abandoning Italy in its hour of need
Nyugodt lehetsz az unio az segít. Majd amikor afrikában is beüt a kór akkor nem győznek majd hálálkodni csak kapjanak segítséget.
Most pánik van majd a realitás az győz.
 
Ha már az usa:
Kezd egyre nagyobb terhet jelenteni az Egyesült Államok egészségügyének is a koronavírus-járvány. Az országban már mind az 50 államban megjelent a fertőzés, csütörtökig 10 816 fertőzöttről és 161 halottról érkezett jelentés, a helyzet pedig valószínűleg nem is javul egy ideig, hiszen azt látni, hogy Floridában a gyülekezési tiltás ellenére továbbra is tömöttek a tengerpartok
z Amerikai Járványügyi Központ (CDC) által frissen nyilvánosságra hozott adatai szerint a koronavírus miatt kórházba kerülő betegek 40%-a, tehát jelentős része a 20 és 54 év közötti korosztályból kerül ki. Rájuk nézve ugyan többnyire nem halálos a vírus, ám mégis ágyakat és ellátókapacitást foglalnak a jóval veszélyeztetettebb idősebb korosztály elől.
 
Ha már határlezárás.
Úgy néz ki ismét visszajönnek a határok mindenki védi a sajátját.
Megerősödik az állam befolyása.
 
Ha már határlezárás.
Úgy néz ki ismét visszajönnek a határok mindenki védi a sajátját.
Megerősödik az állam befolyása.
temészetesen a külföldröl pénzelt NGO -k mindent megtesznek és például "megvédik az iráni diákokat a hatalom önkényétől'

ezeknek nem számítanak a magyar emberek
 
Utoljára módosítva:
temészetesen a külföldröl pénzelt NGO -k mindent megtesznek és például "megvédik az iráni diákokat a hatalom önkényétől'

ezeknek nem számítanak a magyar emberek

Mivel elég egyoldalú a tájékoztatás így nem tudni mi is történik, történt.
Engem nem is érdekel.
Amit hallok és akikkel beszélek (telefonon) azok a külföldieket hibáztassák a vírus miatt.
Azért vannak a bíróságok.
 
Mivel elég egyoldalú a tájékoztatás így nem tudni mi is történik, történt.
nem ültek szépen, nyugodtan a fenekükün, míg a magyar állam gyógyította őket ... köszönet helyett inkább církuszoltak, most meg már ragaszkodnak a "terrorhoz", nem akarnak menekülni a hatalom önkényétől.
 
Ez így szokott lenni .
Hozzászoktak hogy őket senki sem zaklatja hisz nekik jogaik vannak.
Csak megváltozott a világ s benne az ország is.
Az emberek feszültek ingerültek nem értik ha nekik bekell tartani a szabályokat és törvényeket akkor másnak miért is nem kell?
 
Az emberek feszültek ingerültek ...
ezért kell a feszültségkeltőket lecsillapítani ... itt a Magyar Helszinki Bizottság -ról van szó, azokról akik mindent megtesznek a káoszért.
A rendbontóktól mindenütt símán megszabadulnak (még egy étteremből is egyszerüen kidobják a rendbontókat), ezeknek a hőzöngő fiataloknak is azt mondták "kívül tágasabb" ... de ekkor bújnak elő a sötétből a feszültségkeltők, majd ők kitanítják, megvédik a hőzöngőket.
 
Értelek én, hiszen ez az egyszerűbb gondolkodás . Nem azt mondom hogy butább hisz sokan akik tanultabbak és tanulatlanabbak is ezt vallják.
De, ennyi erővel a védőügyvédeket is lehetne sunyiknak nevezni és gyülölni. Pedig csak a vádlottak jogaikat védik.
Mert se nekem se neked nem esne jó ha ártatlan vagy de elítélnének mert csak.
Nem a helsinki bizottság sem nem a tasz a hibás akik a cselekményt elkövetik azok a hibásak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére