1 millió 300 ezret fizetnek annak, aki hagyja magát megfertőzni a koronavírussal

Folynak a kutatások a koronavírus ellenszerének és oltóanyagának kifejlesztéséhez, ezért egy brit kutatóintézet, a londoni Queen Mary BioEnterprises Kutatóközpont 3500 fontot, (azaz 1 millió 300 ezer forintot) fizet annak, aki hagyja hogy megfertőzzék koronavírussal.
24 embert toboroznak.

A vírusnak két gyengébb törzsét fogják beinjekciózni az önként jelentkezőkbe, hogy a koronavírushoz hasonló megbetegedést idézzenek elő. Mindenekelőtt a légzőszervekre gyakorolt hatást akarják vizsgálni.

A pénz megszerzéséhez a résztvevőknek két hétig karanténban kell maradniuk, és diétázniuk kell. Nem találkozhatnak másokkal és tilos a testmozgás is. A kísérletben részt vevő orvosok védőruházatot és speciális légzőkészüléket viselnek majd.

20200119koronavirus1.jpg

Forrás: Twitter
 
Fentebb írtam olyat az önkormányzatok (mienk is) nincs felkészülve a maradj otthon kampány esetén a magukat ellátni képtelenek tömeges és semmilyen segítésére.
Hogy mennyi emberük van azt nem tudni.
Javítok.
A város polgármestere lépett
Napokban jelent meg egy közlemény így néz ki:
közlemény0.jpg
 
Elindultál 233 csúsztatásainak útján?
5 kg krumplira azt írtad új krumpli és 400Ft/kg az rendben van
Én válaszoltam az 6000 Ft 5 kg
Tehát nincs rendben mert nem 400Ft /kg.
Hanem 6000Ft/5kg=1200Ft/kg
Ezt láttad ott.
Az 5kg??,
Szerintem több!!
Most vettem 5db krumplit az Aldiban 2kg volt.....
De, persze ha valaki akar több ezer forintot fizetni a krumpliért az fizessen hála..van még választék.
 
Setni írta:

Gyalázat a parasztvakítás, ami tájékoztatás címén a kormány részéről itt folyik.... van elég maszk (akkor miért kellett ellopni a csehek szállítmányát ?), van elég teszt, tökös intézkedés is, a járvány lassítására.
Megkérnélek NE tegyél a nick nevem alá valótlanságokat!!
Ilyenek amit TE szerinted én írtam nos nem igaz.
 
Megkérnélek NE tegyél a nick nevem alá valótlanságokat!!
Ilyenek amit TE szerinted én írtam nos nem igaz.
Miről van szó? a nick neved idézését hozom,
A következőt szerintem te írtad:
Mégpedig egy másik hírnél de nem tegnap volt híreknél 5-6 napos már
A kereső nem jó visszakeresni nélküle nehéz Lehet hogy tévedés volt egy többszörös idézésnél
Ha igen elnézést
Gyalázat a parasztvakítás, ami tájékoztatás címén a kormány részéről itt folyik.... van elég maszk (akkor miért kellett ellopni a csehek szállítmányát ?), van elég teszt, tökös intézkedés is, a járvány lassítására.#35
 
Utoljára módosítva:
Miről van szó? a nick neved idézését hozom, ha van valami konkrét bármi mutasd az üzenetszámot
A következőt szerintem te írtad:
Mégpedig egy másik hírnél de nem tegnap volt híreknél 5-6 napos már
A kereső nem jó visszakeresni nélküle nehéz de megteszem neked mert tagadni látszol
Mit írtam én?
Mutasd már meg!
Unom már hogy állandóan azzal foglalkozol ki és mi vagyok én.
Ráadásul most lassan átlépsz egy határt.
 
Arról beszélünk a kormány mennyire áll a helyzet magaslatán.Kijelentette fellépnek az árdrágítókkal szemben.Azt nem részletezte miként maximálja az árakat de azt tudjuk papírt gyártani tudnak.
Egy rendelet, minden alapvető cikkre és már se mennek az árak egekbe.
Hogy piacgazdaság van?hát leszarja azt is..
Mint mindent döntés kérdése.

Setni írta:

Gyalázat a parasztvakítás, ami tájékoztatás címén a kormány részéről itt folyik.... van elég maszk (akkor miért kellett ellopni a csehek szállítmányát ?), van elég teszt, tökös intézkedés is, a járvány lassítására.
Shame on you, Mr. Orbán !!! :mad::mad::mad::mad::mad::mad::mad:

Ide megjegyezném a tesztre se mond hogy jó
Ennek is ellentmond a kommunikáció képtelen, Országos Cecília
Egyik tájékoztatóban azt mondja: nem érdemes tesztelni mert nem lehet biztonsággal kimutatni.
Azt is mondta más országok is leálltak a tesztekkel.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Itt ami fenn van TE írtad benne van hogy én írtam!
Ezeket töröljed mert nem az én írásom és nem is egyezik a véleményemmel.
Ha ilyet írok akkor odaírom vállalom.
De, ezeket TE találtad ki.
Te reklamálsz egy ki tudja mire,előbb te mutasd mire reklamálsz konkrétan.
Vagy lépj túl
Ne legyen itt ez az óvodáskodás.Mi a krumplival kezdődött. kb.

írtam de nem idézted "a többszörös idézés okozhatott keveredést ha igen elnézést"
Látod még arra sem vagy képes hogy utána nézz hogy mások nevében mit írogatsz.
Ne ködösítsél a krumplit te hoztad fel .
Remélem hívtad az állami számot mit ahogy egy derék hazafihoz illik.
Több hozzászólásban is írtad hogy setni így setni úgy...
Ráadsául olyan idézetekkel amiket NEM én írtam.
Javítsd vagy töröld.
Ha meg nem teszed....úgy is jó hisz az is elárul dolgokat az emberről.
 
Belarusz: a legvidámabb barakk
Belaruszban még jóval kevesebb beteget tartanak nyilván, mint Oroszországban. Bár az összes szomszédos ország lezárta a személyforgalom előtt a közös határokat, a belorusz vezetés továbbra sem tervez korlátozó intézkedéseket bevezetni. Többé-kevésbé minden a megszokott kerékvágásban zajlik, az iskolák, kávézók, munkahelyek továbbra is nyitva tartanak. Alekszandr Lukasenka elnök mindenkit nyugalomra int, „más vírusokat is túléltünk már, ezt is túl fogjuk” – mondta.
Az elnök a fertőzés ellen a rendszeres kézmosás, szaunázás és vodkafogyasztás mellé a traktorozást javasolja.
„Öröm nézni a tévét. Az emberek traktorral dolgoznak, senki sem beszél vírusokról. Ott a traktor mindenkit meggyógyít, a földek mindenkit meggyógyítanak” – vélekedett.
 
Bocsánat, hogy belevau, de én is vásároltam egy ilyen zsákkal, ami 15 kg, tehát 400Ft-ra jön ki kilója (ami oda is van írva a zsák feletti papír bal alsó sarkába.
Nos, akkor hány éves a kapitány ? :)
 
Ezt figyeld meg!!
A TV2-n most arról számoltak be, hogy a helyzet még rosszabb lehet, mert a termelők szerint az újburgonya kilójáért akár 1500-1800 Ft-ot is fizethetünk.˝˝ ...
EZ EGY TAVALYI HÍR!!!!!!!!!!!!
Akkor nem rohantál feljelentést tenni???
Figyeled?
Tavaly már ilyen árakról beszéltek.....
Nyugodj meg .
TAVALYI HÍR
Ki kell írni mert egyesek nem tájékozódnak csak írnak csak írnak.....
 
Szlovénia bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkenti a képviselők fizetését 30 százalékkal, az egészségügyi dolgozókét pedig a duplájára emeli.
A hír hatására az index feltette a kérdést az operatív törzsnek, hogy Magyarországon is terveznek-e hasonló intézkedéseket:
A felelet elolvasható a hírportálon, de sok értelme nincs, viszont a CH-n működő "terelők" még nagyon sokat tanulhatnak a törzs válaszából.
 
Az ilyen kérdések elvonják a pozitív munka elől az energiát.....haladjunk tovább.
Ja ráadásul az index...hm....
Jövő héten még több mindent tehetnek meg.
A legtöbb nagy vállalatnál már honvédség van....ha nem tetszik amit a neten beszélünk vagy mondanak akkor lehúzhatják a főkapcsolót is hisz vészhelyzet van.
 
Bizony, a netet nem mindenféle csevegésre kell használni (mint amit itt a fórumon is teszünk :D) a kapacitásra szüksége van a távoktatásnak és az otthonról végzett munkáknak és a hiteles tájékoztatásnak - nem mindenféle, idegennyelvű hírcsatornák böngészésének :cool2:
 
Hidd el az ilyen indoklásoknak annyian tapsolnának még azok is akiknek fogalmuk sincs hogy miről is van szó ...de, orbán mondja!
 
Hidd el az ilyen indoklásoknak annyian tapsolnának még azok is akiknek fogalmuk sincs hogy miről is van szó ...de, orbán mondja!
Van egy régi mondás: Minden forradalom romantikája a jegyrendszer bevezetéséig szokott tartani.
Ergo, ha elkezdődnek a megvonások, akkor előbb-utóbb, csökkenni fog a népszerűség is.
Akiknek pedig fogalmuk sincs hogy mi van ma,
azok ugyanúgy nem fogják megérteni a holnapot se.
 
Bocsánat, hogy belevau, de én is vásároltam egy ilyen zsákkal, ami 15 kg, tehát 400Ft-ra jön ki kilója (ami oda is van írva a zsák feletti papír bal alsó sarkába.
Nos, akkor hány éves a kapitány ? :)
Te vagy a gyakorlatiasan is jól válaszoló.Te vagy az "én emberem". Leírtad 15 kg a zsák és onnan már könnyű volt visszaosztani és te ki is számoltad 400/kg.
Sőt arra is felhívtad a figyelmet hogy ott van apró betűvel.
Maximálisan tökéletes válasz.
 
Utoljára módosítva:
Bizony, a netet nem mindenféle csevegésre kell használni (mint amit itt a fórumon is teszünk :D) a kapacitásra szüksége van a távoktatásnak és az otthonról végzett munkáknak és a hiteles tájékoztatásnak - nem mindenféle, idegennyelvű hírcsatornák böngészésének :cool2:
Ez jó álindoklásnak.De ezt fogják mondani a hivatalos szervek
Épp úgy mint a
Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslat amelyben az Alaptörvényben, valamint a veszélyhelyzet elleni védekezésről szóló kormányrendeletben (40/2020) biztosított rendkívüli felhatalmazások hatályát terjesztik ki meghatározatlan időre.
Ebben létrehozták a következőt:
aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett 3 miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ez egy kicsikét bárkire és bármire ráhúzható.:Alkalmas a sajtó elhallgattatására
És bármiféle nekik nem tetszők bebörtönzésére
Na ezért rettenetesen veszélyes Orbán.Az országra, alkotmányára parlamentjére az emberekre
Mert a rendeleti kormányzást véglegesíteni szeretné

És ebből következik hibás az alábbi üzeneted.
Illetve addigra már teljesen le lesz tarolva azt ország.
Nem lesznek választások hol a népszerűség számít.

Különleges jogrend alatt amúgy sem lehet se népszavazást se választást már most sem tartani.
A vészhelyzet visszavonása után 1 nappal lehet
"A veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások elmaradnak."
"A veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött országos és helyi népszavazások elmaradnak".
"E törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt."
De a vírushelyzetet jól el húzhatják ha nem védekeznek.
Van egy régi mondás: Minden forradalom romantikája a jegyrendszer bevezetéséig szokott tartani.
Ergo, ha elkezdődnek a megvonások, akkor előbb-utóbb, csökkenni fog a népszerűség is.
Akiknek pedig fogalmuk sincs hogy mi van ma,
azok ugyanúgy nem fogják megérteni a holnapot se.

40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet veszélyhelyzet kihirdetéséről
 
Utoljára módosítva:
Tegnap halottam egy elméletet.Miért akarta Orbán áterőltetni a 4/5 törvényt.
Az idő nem nekik dolgozik.Mert 2/3 szavazással le lehet zárni a veszélyhelyzetet
És mivel a legkorosabbak a fiatal demokraták és a Keresztény-nemdemokraták
A korfa nem kedvez nekik természetes úton folyamatosan is csökken a 2/3
Ezért volt az indoklásban: mi van ha ágynak esünk és nem tudunk ülésezni?
Ezért inkább véglegesíttetni akarták volna 4/5 be álcázva.
A népszerűség csökkenés csak akkor fog számítani ha választások lesznek.Az pedig egyelőre nem fogják engedni.A különleges jogrend miatt.És oka fogyottá se engedik válni.
A migráns veszély miatt is ezért hosszabítgatják.
Holott csak a médiában képzelt valóság.Magyarországot az sem érinti.
Okafogyottá vált hát csináltak egy kettős különleges jogrendet.
2/3 nélkül az se fog menni.

Van egy régi mondás: Minden forradalom romantikája a jegyrendszer bevezetéséig szokott tartani.
Ergo, ha elkezdődnek a megvonások, akkor előbb-utóbb, csökkenni fog a népszerűség is.
Akiknek pedig fogalmuk sincs hogy mi van ma,
azok ugyanúgy nem fogják megérteni a holnapot se.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére