Hajléktalanok menedékhelye lett a riói karnevál helyszínéből

A Sambadrome-ba hétfőn 60 hajléktalan költözött be.

Menedékké alakították át a riói karnevál szambaversenyeinek világhírű helyszínét, a Sambadrome-ot, ahol a koronavírus-járvány terjedésével szemben legvédtelenebbeket helyezik el. A Sambadrome-ba hétfőn érkeztek az első hajléktalanok. A riói városvezetés elsőként az időseket, a várandós és gyerekes anyákat fogadta.

A karneváli forgatag helyszíne nem az egyetlen rendezvényközpont Brazíliában, amelyet az új koronavírus okozta világjárvány miatt átalakítottak és a szomszédos Argentína ugyanígy hasznosítja a tágas épületeket.

A lelátók alatti három tanteremből tisztára takarított, jól szellőző hálótermeket alakítottak ki, hatvan ágyat már hétfőn elfoglaltak. A hatóság négyszázra tervezni növelni a számukat.

A szociális munkások megvizsgálják a beköltözőket, mutatnak-e tüneteket. Ha betegek, egészségügyi intézménybe irányítják őket. "Aki elfogadja, ezeken a szállásokon védelmet kap a járvány elől. Ők a népesség legsebezhetőbb része" – mondta el az AP hírügynökségnek Jucelia Oliveira Freitas, az önkormányzat szociális szakembere.

A hajléktalanoknak kialakított menedékekkel a járvány terjedését akarják megállítani Rio államban. A városban több mint 500 az igazolt esetek száma, ez a második legmagasabb a brazil városok között Sao Paulo után. Brazíliában keddig 4661 esetet regisztráltak, 165-en haltak meg, 127-en gyógyultak fel az amerikai Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem adatai alapján.

Mindezek ellenére néhány napja Jair Bolsonaro elnök arról szónokolt, hogy szerinte nincs értelme elkülöníteni a lakosokat egy "enyhe influenza" miatt. "A vírus megérkezett, és hamarosan odébbáll" – vélekedett a szélsőjobboldali vezető. Hangsúlyozta, hogy a munkahelyeket meg kell tartani, és a családok jövedelmét biztosítani kell. Az elnök bírálta némely, állami kormányzó által hozott intézkedést, egyebek között azt, hogy Sao Paulo államában kedden az egész lakosságra vonatkozó karantént rendeltek el. "Nincs miért bezárni iskolákat", amikor a világjárvány által a világon leginkább érintett emberek 60 év felettiek – fogalmazott.

image.aspx
 
Hallom, hogy a sportstadionokból "Karanten-Lazarett-et" csinálnak Braziliában.
-
"Madarat tolláról, embert barátjáról..."
- a Brazil miniszterelnök Twitter-jén két filmet is törölni kellett mert tagadni próbálja a járványt. :(
- Magyarországon ilyen nem történhet meg, mert minden döntés egy kézben van. :(

Ráadásul ha ˝valótlant˝hírdetsz akkor eljárás is indul ellened ....inkább hallgatni érdemes....
 
a Brazil miniszterelnök Twitter-jén két filmet is törölni kellett mert tagadni próbálja a járványt. :(
- Magyarországon ilyen nem történhet meg, mert minden döntés egy kézben van.
Fegyelmi indul Budai Lóránt, a jászberényi polgármester ellen, mert hétfőn arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kisvárosban is megjelent a koronavírus – írja a HVG.

A helyi kórház igazgatója Kásler Miklós vasárnapi utasítására hivatkozva fegyelmi eljárással fenyegeti a polgármestert.
 
Ráadásul ha ˝valótlant˝hírdetsz akkor eljárás is indul ellened ....inkább hallgatni érdemes....

safe_image.php

-
- Ezért van a hölgy ollóba fogva? :)
- Gondolom a jobboldali kép a hölgy ügyvédjét mutatja, a kihallgatás közepette. :)
- Nem ismerem az egyenruhákat. Ezek most fegyőrök vagy rendőrök?
 
Katona , rendőr, orvos...e három kell a népnek. Az utcán is járörözzönek a katonák mert mi lesz ha be indul a fosztogatás? Ennek is nagyon örülnek a polgárok.... jelentették be.
 
Ha nem tűzoltók akkor úgy látszik az "Ermächtigungsgesetz" - magyarul a "felhatalmazási törvény" - érvénybe lépett.
Az utcai katonákat azokat felismertem, azok terepszínű ruhába voltak és az ujjuk a gépfegyveren volt.
-
benkotiborungarncorona--Andere-.jpg

-
Ez az egyetlen ország ahol ágyúval mennek vírusok ellen -
Emlékszem a kommunista időben is a Gábor Aront énekeltették az iskolákban.
 
Miért történt valami változás??

Igen. Egy parlamenti kétharmados többséggel rendelkező kormánynak nem lett volna szüksége "felhatalmazási törvényre”.
-
A felhatalmazó törvény célja nyilván nem a parlament cselekvőképességének a lehetővé tétele - hiszen ezzel már rendelkezett a kormány. A kvázi 2/3-os többséggel már most olyan törvényeket tudott hozni amilyet akart, az ellenzéki képviselők jelenlétének semmi jelentősége nem volt - hanem, éppen az ellenkezője, ennek a kiiktatása volt a célja.
-
A történelem megismétlődni látszik. Érdekes módon az "Ermächtigungsgesetz" 1933 március 24.-én lépet életbe, szinte napra megegyezően.
-
A nemzeti szocialista diktatúra fő jogalapja egy "tűzrendelet" volt, amit különleges állapotokra hivatkozva szavazott meg a parlament. Ma Magyarországon ugyan ez történik. Orbán egy járvány intézkedésre hivatkozva próbálja megszüntetni a demokráciát Magyarországon. (Megjegyzem, a bajuszosnak nem volt 2/3-a az "Ermächtigungsgesetz" elött.)
-
Én nagyon aggódom a miatt ami ott zajlik. Az ismerőseim nem mernek már régóta nyíltan beszélni, még a Fidesz pártiak sem, nehogy hűtlenséggel legyenek megvádolva. Ezt én kívülről hamarabb felismertem mint ők, a diktatúra ugyanis halkan, lábujjhegyen szokott belopakodni, mint most is.
-
Az írók és költök sokkal érzékenyebbek mint mi. Oda kellett volna hallgatni néhány nemrég elhunyt kiválóságunkra akik figyelmeztettek bennünket erre és ma sajnos már nem élnek, hiányoznak. Gondolom a neveket spórolhatom.
-

-
A kormány ellen már úgyis folyamatban van egy EU-s eljárás, a jog teljes kiiktatása ezt próbálja megakadályozni. Remélem Európa szabadságszeretete nem hagyja magára a szülőhazánkat.
 
Utoljára módosítva:
A Sambadrome-ba hétfőn 60 hajléktalan költözött be.

Menedékké alakították át a riói karnevál szambaversenyeinek világhírű helyszínét, a Sambadrome-ot, ahol a koronavírus-járvány terjedésével szemben legvédtelenebbeket helyezik el. A Sambadrome-ba hétfőn érkeztek az első hajléktalanok. A riói városvezetés elsőként az időseket, a várandós és gyerekes anyákat fogadta.

A karneváli forgatag helyszíne nem az egyetlen rendezvényközpont Brazíliában, amelyet az új koronavírus okozta világjárvány miatt átalakítottak és a szomszédos Argentína ugyanígy hasznosítja a tágas épületeket.

A lelátók alatti három tanteremből tisztára takarított, jól szellőző hálótermeket alakítottak ki, hatvan ágyat már hétfőn elfoglaltak. A hatóság négyszázra tervezni növelni a számukat.

A szociális munkások megvizsgálják a beköltözőket, mutatnak-e tüneteket. Ha betegek, egészségügyi intézménybe irányítják őket. "Aki elfogadja, ezeken a szállásokon védelmet kap a járvány elől. Ők a népesség legsebezhetőbb része" – mondta el az AP hírügynökségnek Jucelia Oliveira Freitas, az önkormányzat szociális szakembere.

A hajléktalanoknak kialakított menedékekkel a járvány terjedését akarják megállítani Rio államban. A városban több mint 500 az igazolt esetek száma, ez a második legmagasabb a brazil városok között Sao Paulo után. Brazíliában keddig 4661 esetet regisztráltak, 165-en haltak meg, 127-en gyógyultak fel az amerikai Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem adatai alapján.

Mindezek ellenére néhány napja Jair Bolsonaro elnök arról szónokolt, hogy szerinte nincs értelme elkülöníteni a lakosokat egy "enyhe influenza" miatt. "A vírus megérkezett, és hamarosan odébbáll" – vélekedett a szélsőjobboldali vezető. Hangsúlyozta, hogy a munkahelyeket meg kell tartani, és a családok jövedelmét biztosítani kell. Az elnök bírálta némely, állami kormányzó által hozott intézkedést, egyebek között azt, hogy Sao Paulo államában kedden az egész lakosságra vonatkozó karantént rendeltek el. "Nincs miért bezárni iskolákat", amikor a világjárvány által a világon leginkább érintett emberek 60 év felettiek – fogalmazott.

image.aspx
*
Félő, hogy ott egy sűrű csoportokban... még jobban terjed a halálos kór... Félő...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére