A koronavírus miatt 149 milliárd eurót követel egy német lap Kínától

Forintban szinte kifejezhetetlen összegről, összesen 149 milliárd euróról küldött számlát a Bild német bulvárlap Kínának. A lap szerint ugyanis ez az összeg fedezi a koronavírus járvány okozta veszteséget. Amit szerintük Kína okozott nekik és a világnak.

corona-4990664_1280-1024x589.jpg

A Bild kiszámolta: márciusban és áprilisban, a GDP 4,2 százalékát bukta az ország a járványon és ez az összeg pontosan 149 milliárd euró. Ki is állítottak az összegről egy számlát, károkozás ellentételezése címszóval. A lap nem titkoltan Kínát teszi felelőssé, amiért nem akadályozta meg, hogy a járvány világméretűvé váljon. .

A berlini kínai nagykövetség azonnal tiltakozását fejezte ki, xenofóbiának és Kína-ellenesnek nevezve a bulvárlap felvetését.

Julian Reichelt a lap főszerkesztője egy riportműsorban azt válaszolta, hogy szerinte Kína nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról időben. A főszerkesztő nem fél attól, hogy Kína elutalja a számlán szereplő összeget, szerinte most sem fognak fizetni “ahogy nem fizettek soha semmiért”. De azért fontos mégis ez az akció, mert szerinte fontos kijelenti, ki a felelős a kialakult helyzetért, amely gazdasági válsággá fajult.

Korábban egyébként a már volt aki pénzt követelt Kínától. A Freedom Watch csoport, a Texas állambeli Buzz Photos vállalattal közösen pert indított a kínai kormány, a kínai hadsereg és annak tábornoka Chen Wei, valamint a wuhani járványügyi intézet, és annak vezetője Shi Zhengli ellen. A felperesek 20.000 milliárd (20 trillió) dolláros kártérítést követelnek, azt állítva, hogy a COVID-19 egy biológiai fegyver, amelyet a kínai hatóságok fejlesztettek ki.

Forbes
 
Kína felelős a kezdeti hazudozásért nyilván, de ez nem csak az ő saruk. A németek relatíve eleve jobb egészségügyi rendszerrel rendelkeznek, de náluk sem azon az 1 hónapon múlt a felkészültség, amit az őszinte kínai reakcióvel nyertek volna (lélegeztetővel meg ECMO-val jól állnak, de maszk meg kesztyű ott sem volt elég). Ahol évek alatt sem volt pénz, vagy erőforrás arra, hogy legyenek maszkok meg védőruha, ott 1 hónap sem lett volna elég a teljes egészségügy felszerelésére. Ezt mindenki elcseszte, már jóval korábban, és kormányzati, minisztériumi szinten.
 
Nos kína nem is szólt időben de, a legnagyobb baj az volt hogy nem cselekedett időben!
Igaz nem nagyon hitt senki ebben a világjárványban ...Nem hiszem hogy ha már tavaly szóltak volna akkor leállították volna a kínán kívüli utazásokat és pl: európában karanténokat rendeltek volna el.
Oly nagy lett volna a tiltakozás hogy.... miért??
 
Az USA sokkal gyanúsabb. Mindig azzal dicsekednek, hogy ők a legfejlettebbek. Akkor nyilván ők fejlesztették ki. ;-) Egyébként: "Nézd, már megint nincs rajta sapka!"
 
Az USA sokkal gyanúsabb. Mindig azzal dicsekednek, hogy ők a legfejlettebbek. Akkor nyilván ők fejlesztették ki. ;-) Egyébként: "Nézd, már megint nincs rajta sapka!"
Kifejlesztésről biztos nincs szó, azt már cáfolták a vírus genetikai vizsgálatával. Az viszont nem kizárt, hogy Kínában tekintettel a gyakori denevér-vírus járványokra nézegették ezt is egy laborban (hisz kínai tudósok több cikket is írtak már 2019 előtt is ennek lehetőségéről, konkrétan coronavírusokról, éppen vuhanban). És lehet, hogy az autógyártáshoz hasonlóan a laborbiztonságról is csak fényképeket láttak, így kerülhetett ki a nagyvilágba. De persze még mindig valószerűbb, hogy csak a piacon árult hús volt fertőzött.
 
Amerikaiak és még Merkel is látogatta a várost és a labort nem sokkal előtte.
 
A Mongolok már kfizették a Tatárjárásért járó kárpótlást nekünk kamatos kamattal? Mert szerintem csak az után fognak fizetni a Kínaiak is, hisz anno Őket is megszálták a mongolok.
 
A nyugati országok minek költenek dollármilliárdokat hírszerzésre, ha arra sem képesek, hogy felfigyeljenek egy "rettenetes", "hónapokig pusztító", "óriási emberáldozatokat" követelő kínai járványra.
Fel vannak háborodva, hogy " Kína nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról" ... és még mennyi mindenről nem iformálja egymást a konkurencia.
 
Utoljára módosítva:
A nyugai országok minek költenek dollármilliárdokat hírszerzésre, ha arra sem képesek, hogy felfigyeljenek egy "rettenetes", "hónapokig pusztító", "óriási emberáldozatokat" követelő kínai járványra.
Fel vannak háborodva, hogy " Kína nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról" ... és még mennyi mindenről nem iformálja egymást a konkurencia.
Elfogytak a kémek...?

https://infostart.hu/tudositoink/20...inak-eletebe-kerult-az-iraniak-lelemenyessege
 
Elfogytak a kémek...?

Mindenestre, ott van a rengeteg kémműhold, lehallgatási, megfigyelési rendszerek, tudják, hogy Wuhanban van a félelmetes National Biosafety Laboratory, mindenki tudja, hogy az oroszok meg a kínaiak a rosszak (bocsánat, csak a vezetőik, a nép az jóóóó) ez a rengeteg felszerelés, fegyverkezés miattuk van ... kínai civilek ezrei fertőződnek meg, nagy a sürgés-forgás a kínai kórházakban ... és a megfigyelők fel vannak háborodva, hogy a kínaiak nem tájékoztatják őket.
 
Utoljára módosítva:
A szaklapok szerint igazolhato, hogy a virus nem mestersegesen hanem spontan lett olyan amilyen.

Emlekszem a HIV val ugyan ez volt az eset az oroszok es az usa egymast gyanusitottak.
 
Mindenestre, ott van a rengeteg kémműhold, lehallgatási, megfigyelési rendszerek, tudják, hogy Wuhanban van a félelmetes National Biosafety Laboratory, mindenki tudja, hogy az oroszok meg a kínaiak a rosszak (bocsánat, csak a vezetőik, a nép az jóóóó) ez a rengeteg felszerelés, fegyverkezés miattuk van ... kínai civilek ezrei fertőződnek meg, nagy a sürgés-forgás a kínai kórházakban ... és a megfigyelők fel vannak háborodva, hogy a kínaiak nem tájékoztatják őket.
Valamiért mégsem lépett senki sem. Érdekes.
 
A nyugati országok minek költenek dollármilliárdokat hírszerzésre, ha arra sem képesek, hogy felfigyeljenek egy "rettenetes", "hónapokig pusztító", "óriási emberáldozatokat" követelő kínai járványra.
Fel vannak háborodva, hogy " Kína nem informálta a világot a járvány súlyosbodásáról" ... és még mennyi mindenről nem iformálja egymást a konkurencia.

A corona virus olyan "pici", hogy csak elektronmikroszkóppal lehet látni, a világűrből nyilván lehetetlen. :)
-
Spórold a gúnyos megjegyzéseidet "rettenetes, hónapokig pusztító, óriási emberáldozatokat követelő kínai járvány"
Magyarországon a fertőzöttek 10%-a belehalt a betegségében és ez aggasztó nem az abszolút számok.
-
Az epidémiák kezdetben lassan terjednek, amíg a halottak száma szignifikánsan nem nagyobb mint az elhalálozások száma egyébként addig nem lehet se a földről, se a légből felismerni őket.
-
Egy pandemia esetén nem lehet konkurenciáról beszélni.
A halál az ahol a nacionalizmus, a faji megkülönböztetés eltűnik, a temetőben mindenki egyenlő.
-
Érdemes meghallgatni a magyar parlamentet és összevetni az ott uralkodó hangnemet egy nyugati politikuséval.
A magyar kormány állandóan a "magyarok életéért" izgul míg nyugaton "ember életekről" beszélnek
A vírust nem érdekli, hogy ki fia borja vagy. Még egy szöges dróttal sem tudod megállítani.

Magyarország tovább csúszott a sajtószabadság listáján lefelé a 89.-helyre!!!
Ezek az igazán aggasztó hirek.
 
Utoljára módosítva:
A corona virus olyan "pici", hogy csak elektronmikroszkóppal lehet látni, a világűrből nyilván lehetetlen. :)
de a hatásait ... a rettenetes nagy felfordulást, a civil halottak ezreit, a korházak hirtelen leterheltségét csak illene észlelni a nagy víruskutatóközpont környékén. Dollármilliárdokat elherdálni megfigyelésre és semmit sem észrevenni ...
Spórold a gúnyos megjegyzéseidet "rettenetes, hónapokig pusztító, óriási emberáldozatokat követelő kínai járvány"
Magyarországon a fertőzöttek 10%-a belehalt a betegségében és ez aggasztó nem az abszolút számok.
Hát ezt a 10% -ot meg hogy silabizáltad ki? Egyáltalán, honnan tudod a fertőzöttek számát, mert Te vagy az első aki ismeri .
Mint egy matekpáldánál, nagyon érdekelne a levezetés, nem elfogadható egy légbőlkapott szám eredménynek.
Tudtommal a fertőzöttek kb. 80% -a teljesen tünetmentes, fogalma sincs, hogy vírushordozó ... szerintem az influenzától többen halnak meg.

Az epidémiák kezdetben lassan terjednek, amíg a halottak száma szignifikánsan nem nagyobb mint az elhalálozások száma
ezt az állítást még próbálom értelmezni

Érdemes meghallgatni a magyar parlamentet és összevetni az ott uralkodó hangnemet egy nyugati politikuséval.
A magyar kormány állandóan a "magyarok életéért" izgul míg nyugaton "ember életekről" beszélnek
de a nyugati (speciel német) miért rendelt el tilalmat az orvosi védőfelszerelések exportjára? Az indiaiak miért rendelték el a hidroxi-klorokin exportkorlátozását?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,571
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére