Egyre fogy a levegő Orbán körül Brüsszelben?

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője szerint a magyar miniszterelnököt egyre kevesebben támogatják az uniós vezetők közül, ennek pedig nem csak a Fideszre, de az egész országra nézve súlyos következményei lehetnek.

Dobrev az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: két szempontból is fontos volt a csütörtöki vita. Az egyik szempont az időzítés - a képviselő szerint Orbán Viktor azt gondolhatta, hogy a járvány miatt észrevétlenül "kiterjesztheti hatalmát", ezért fontos volt megmutatni, hogy ez nem igaz, és hogy a válság "nem veheti el az emberektől a szabadságot".

A másik szempont, hogy most kezdődik a költségvetés vitája, ami azért is fontos, mert eldől majd, ki kaphat támogatást és ki nem. Dobrev szerint a vita során szinte csak a szélsőjobboldali képviselők álltak ki a miniszterelnök mellett, ez is arra utal, hogy "fogy a levegő Orbán körül". Ez nem csak a Fidesznek, de az egész országnak gondot okoz.

A DK képviselője beszélt arról is: ilyen esetekben, mint a koronavírus-járvány, fel kell hatalmazni az EU-t, hogy beavatkozhasson.

"Butaság az, hogy egy világjárványt nemzeti hatáskörben könnyebb kezelni, mint uniós szinten"
- fogalmazott Dobrev, aki szerint most megmutatkozott, hogy szögesdróttal nem lehet megvédeni az embereket a vírustól, ehelyett egységes európai megoldásra van szükség. Hozzátette: az Európai Unió vezetői között most az egyik legfontosabb téma a gazdasági mentőcsomag, a válságkezelési költségvetést rövid időn belül megduplázták. A képviselő szerint tanultak a 2008-as válságból, és a megszorítások helyett már inkább a támogatásra buzdít minden kormányt az EU.

atv

upload_2020-5-15_5-25-59.jpeg
 
Hozzátenném még a migráns témához, hogy kicsuktunk egy kupac migráns (mondván ez magyarország, a miénk és senki másé) és mellé behoztunk még többet az olcsó munkaerőre hivatkozva. Mert azt ugye Orbán úr elfelejtette megemlíteni (hisz az árt a propagandának), hogy a magyarországra telepedett multik munkásainak nagy százaléka "migráns".
Szóval szerintem ez a gyűlöljünk-minden-idegent-és-csukjuk-ki-őket-a-fenébe elmélet itt bukott meg csúnyán.

Valamit azért tisztázni kellene. Igencsak szeretjük az idegeneket, sőt örülönk ha minnél többen jönnek és turistáskodnak az országban ... a lényeg hogy az jöjjön aki a kapun jön (legális határátkelő), aki legális körülmények közt jön.
Vannak mások, akik hivatlanul a zöldhatáron, megkérdezésünk néklül jönnének ... ezeknek építettük a kerítést és próbáljuk kizárni őket.
DE, esetleg nézz körbe a környzetedben, építenek az emberek kerítéseket, igyekeznek megvédeni a javaikat, Te örülnél ha hivatlanul valaki bemászna az ablakodon? Felétek nincs ez a "csukjuk ki" a hivatlan idegeneket?
 
Utoljára módosítva:

Ne próbáld a rasszista ideológiádat hazugságokkal eltakarni. Pár sorral fejebb még Kalergi-val fenyegettél.
- Mindenki olvasta a kiáltványotokat a "fajkeveredés pestiséről".
- Orbán nyíltan kimondta a bórszínnel az etnikummal van baja.
- Melyik krízis terület aktív a magyar követség vízumok osztogatásával?

Epp most ítélte el ismételten az EuGH a magyar kormányt az EU-jogokkal össze nem egyeztethető viselkedése miatt a Transit-zonában, ahol egy házaspár és egy apa fiával több mint egy éve vár a papírjaira, ez jogtalan bebörtönzés.
-
Csak azért is még egyszer beteszem ezt a videót, hogy lássa mindenki, a kormány gyülöletének a tárgyát.
Nem mind menekült terrorista csak a magyar közmédia terjeszti azt.
-

-
Nem kívánom, hogy valaki Magyarországra menjen, ilyen kormány uralkodása idején.
Mindenkit akivel csak találkozok felvilágosítok mi van ott, hogyan gondolkodik a kormány.
A Fidesz fö propagandistájának külön műsora van ahol "fekázik" szisztematikusan heccel szinesbörüek ellen.
Azt hiszed azt nem érti meg a világ mert senki nem beszél magyarul?
 
Nem kívánom, hogy valaki Magyarországra menjen, ilyen kormány uralkodása idején.
Mindenkit akivel csak találkozok felvilágosítok mi van ott, hogyan gondolkodik a kormány.

Azta mindenit...ember , már ne haragudj de neked igen erős az anti-magyar fóbiád .....
Ami nekem lejött hogy állandóan agitálsz Magyarország ellen .... van magyarok közt ilyen típusú emberkék . Kedvenceim feri&klarika.....
De igazából gondolom sokat jelent neked Mo hiszen mindig vele foglalkozol :) kiváncsi lennék hogy egy nemet fórumon is adsz remek ötleteket a választott országodnak ? Mit is hogyan kene csinálniuk hogy jobb legyen? Vagy ott minden oké ?
Kedvenc témáid nácizmus fasizmus és a keresztények kigúnyolasa ..... egy kívül álló ember ha olvassa a hsz eket amit írsz egybol érzi a dühöt a haragos ami benned van...
A kedvencem hogyha valakinek más a véleménye mint a tied annak támadsz. Döbbenet ....
 
Azta mindenit...ember , már ne haragudj de neked igen erős az anti-magyar fóbiád .....
Azért ne keverjük az orbánfóbiát a hungarofóbiával!
Ami nekem lejött hogy állandóan agitálsz Magyarország ellen ....
Inkább a regnáló magyar kormány ellen...
van magyarok közt ilyen típusú emberkék . Kedvenceim feri&klarika.....
Én úgy tudtam, hogy Kordát Gyurinak hívják.
De igazából gondolom sokat jelent neked Mo hiszen mindig vele foglalkozol :) kiváncsi lennék hogy egy nemet fórumon is adsz remek ötleteket a választott országodnak ? Mit is hogyan kene csinálniuk hogy jobb legyen? Vagy ott minden oké ?
Kedvenc témáid nácizmus fasizmus és a keresztények kigúnyolasa .....
Tény, hogy Ernőnk ateista, de szetintem bárkivel leáll Isten létéről vitázni.
egy kívül álló ember ha olvassa a hsz eket amit írsz egybol érzi a dühöt a haragos ami benned van...
A kedvencem hogyha valakinek más a véleménye mint a tied annak támadsz. Döbbenet ....
Ha mindezt dext kapcsán állapítottad meg, tévedsz.
 
Flamingo , nem dext írásai alapján állapítottak meg amit írtam . Régóta tag vagyok és régóta ismerem Ernoe írásait véleményét a dolgokról . Nagyra becsülöm pl a tudományba vetett hitét és azt is többször olvastam hogy mi a hozzáállása a valláshoz pontosabban az egyházhoz . Mindenkinek joga van a saját véleményéhez , nekem is azonos az egyházhoz mint neki .
Azt értem hogy a mostani neki nem szimpatikus - mármint a kormány - de ha végig nézzük az előzőeket azok azok voltak ?
Sokan itt állandóan azt írják hogy a sok birka fidesznyikot meglehet venni tésztával krumplival és hagymával , ez azért vicces mert én Újpesten nőttem fel és amikor Horn volt a miniszter elnök a lakótelepre a prolik köze ahol felnőttem jöttek sorba a kamaz és ZIL teherautók és üvöltve osztottak a fentebb említett termékeket. Úgy hogy meg a platón több ember is állt és MSZP s kis hurka pálcás pártzaszlocskat lobogtatva hogy akkor kivolt a jotevo élne felejtsük önkormányzati választásokon és kormányzási választásokon örökké ott voltak ugyan úgy Gyurcsány idejében is akar Meggyesi alatt .... ez egy kajak bevett szokás az emberek megtévesztésére és a voksok tarhalasara . Ugyan úgy mint a koz tv . Mindig is a kormány szócsöve volt . Igaz OV alatt ez szintet lépett , sajnos ....... de nem az ő találmánya hanem magyar szokás .......
Tisztában vagyok azzal hogy az egyház az tré mint “intézmény” apám a piaristaknal volt Kecskeméten és mesélt dolgokat mik is folynak a berkekben... ugyan úgy mint az állami tv nel ott is dolgozott mint vezető vágom mi van ott ...két pártnál is melozott...
Ja és nem Kordáékra gondoltam hanem Gyurcsány és Dobrev.....
 
Azta mindenit...ember , már ne haragudj de neked igen erős az anti-magyar fóbiád .....
Ami nekem lejött hogy állandóan agitálsz Magyarország ellen .... van magyarok közt ilyen típusú emberkék . Kedvenceim feri&klarika.....
De igazából gondolom sokat jelent neked Mo hiszen mindig vele foglalkozol :) kiváncsi lennék hogy egy nemet fórumon is adsz remek ötleteket a választott országodnak ? Mit is hogyan kene csinálniuk hogy jobb legyen? Vagy ott minden oké ?
Kedvenc témáid nácizmus fasizmus és a keresztények kigúnyolasa ..... egy kívül álló ember ha olvassa a hsz eket amit írsz egybol érzi a dühöt a haragos ami benned van...
A kedvencem hogyha valakinek más a véleménye mint a tied annak támadsz. Döbbenet ....

Igen, nekem sokat jelent Magyarország, emlékek, a barátaim, rokonaim otthona, egy ország akivel egy közösségben (EU) élek.
-
Az sincs kizárva, hogy ha megöregszem vissza vándorolok, hogy visszaadjak valami jót az ott elő embereknek, amit én is kaptam
Van elég sír az ottani temetőkben, van elég hely ahol az őseim reméltek és szenvedtek az egymást váltó diktatúrák alatt
-
Látom, hallom, átélem, hogy újra nehéz napokat él meg az ország. Petőfiék álma a "sajtószabadságról" 170 év alatt nem érett be.
-
Kielégítem a kíváncsiságodat. Az első amit Németországban megtanítottak velem, hogy a demokrácia csak ott van ahol élnek vele.
Tőlem nem hallottál még "szuperlatívuszban" beszélni német, vagy más ország politikusairól, ez is mutatja, kritikus vagyok.
Magyarországon újra személyi kultusz van és ez a demokráciától való eltávolodás indikátora.

Diktatúrák lassan, halkan lábujjhegyen jönnek, ezért nem vagyok hajlandó antiszemita vicceket, rasszista megjegyzéseket magam körül tolerálni, hanem szólok, emlékeztetek.
-
Magyarországon sok idős embertől azt halottam: "Igen fel kellett esküdjünk Szállasira de mi nem mondtuk ám, csak úgy tettünk, mozgattuk a szánkat a tömegben." Látod én nem szeretnék igy magyarázkodni a gyerekeim elött.
-
A problémám a kereszténységgel - különösen a hivatalos magyar egyházzal, hogy - becsaptak, az ö Jézusuk nyilván nem minden emberért "ment a keresztre". Minden héten felolvasnak nekik a "Hegyi beszédből", főleg az "Irgalmas Szamaritánus történetét", addig amíg az egyházi kincstárat kell megtölteni, de az első stressz alkalmával elrohannak a fasisztákhoz.
-
Magyarországon a Pápa Soros után a második legnagyobb ellenség.
-
Talán igazad van, minden Magyarországról származónak fel kéne venni az ősei állampolgárságot és elmenni szavazni. ;)
 
koszonom a válaszod ! Örülök hogy fontos számodra meg Mo-n a helyzet . Egy kérdés meg van bennem :) a régebbi időkkel mindennel egyetertettel és addig nem volt semmiféle galiba a hétköznapi emberek élet körülményeivel ? Csak most ov alatt ?
Pl,Nem fagytak meg az utcán télen nem volt éhező gyermek és a romákkal is szépen bántak ?
Persze ez csak költői kérdés hiszen tudjuk mi újság ...
 
Ha mindezt dext kapcsán állapítottad meg, tévedsz.
Mi közöm nekem, Ernoe gyülölködéséhez? A nézeteivel régóta tisztában van mindenki, itt egy régi elmélkedése
2020-05-21.jpg

egy szaudi sejk szerinte a demokrácia etalonja, aki aztán tudja mi a demokrácia :rohog:

A lényeg, hogy ugyanazt a szöveget ismételgeti évek óta.
 
Utoljára módosítva:
"A lényeg, hogy ugyanazt a szöveget ismételgeti évek óta."

Ez a mondat a virtuális krumpliföldek nagy művelőjétől a nap poénja.
 
koszonom a válaszod ! Örülök hogy fontos számodra meg Mo-n a helyzet . Egy kérdés meg van bennem :) a régebbi időkkel mindennel egyetertettel és addig nem volt semmiféle galiba a hétköznapi emberek élet körülményeivel ? Csak most ov alatt ?
Pl,Nem fagytak meg az utcán télen nem volt éhező gyermek és a romákkal is szépen bántak ?
Persze ez csak költői kérdés hiszen tudjuk mi újság ...
-
Régebben ugyan olyan kritikus voltam mint ma, mi sem bizonyítja jobban mint hogy politikai menekültjogot kaptam Németországban, Kádár uralkodása alatt és ennek ellenére nem léptem be itt a nyilas pártba ami érdekes módon átmentette magát a háború utáni időkre, itt verbuváltak a "magyar házakban", aztán most a lerakatijaik Orbán alatt,"becsület napja" (németül Tag der Ehre) ünneplik a német és magyar alakulatok 1945. február 11-én este Budáról indult kitörési kísérletének emlékét és ez a kormány még azt sem mondja, ejnye bejne.
-
Sejtem, hogy az Orbán előtti kormányok név szerinti elítélését várod el tőlem. Megjegyzem Orbán már a jelenlegi Orbán kormány előtt is volt hatalmon, amit nem hangoztat.
-
A politizálásnak van több formája, különböző életfázisban különbözőképpen veszünk részt a politikai életben. Ha valaki éppen szülő, elvan foglalva a munkájával és a családdal akkor nem arra koncentrál, hogy egy idegen országban, ahol nem is él, hogyan hívják a minisztert, vagy a pártokat.
-
Lehet, hogy elhanyagoltam a magyar belpolitikát a rendszerváltás után de biztosíthatlak, aktívan részt vettem a megsegítő akciókba.
Nem akarok senkit megszégyeníteni, de a kommunizmus nyomai sokáig láthatók voltak, gyakran könnybe lábadt a szemem ha Budapesten az emberekre néztem, "Kilora vásárolt ruhákban" jártak, rossz volt a fogsoruk... Az utcán nem egyszer megállított valaki és szégyenkezve 100 forintot kért tőlem "látom magán, hogy nem innen van, nem vagyok koldus de nincs más esélyem"
-
A rokoni látogatások az ajándékozás jegyében zajlottak le, mindennek örültek az emberek mert semmi sem volt. Szívesen tettem, a kormány szidása másodrangú volt mert, varázsolni ők sem tudtak, az előző rendszer egy csődöt hagyott hátra. Örültem, hogy az emberek nyíltan beszélhettek egymással, nem volt büntetendő cselekmény a kormány képességében kételkedni.
-
Nem akarom hosszú lére ereszteni a szót, ez a kormány 20 évvel a rendszerváltozás után került hatalomra (a hatalom szó kiemelve) amikor az emberek valamelyest beletanultak abba, hogy mit jelent adót fizetni, gazdálkodni, amit a kommunizmus ideje alatt nem ismertek. Brüsszel már az EU-ba való lépés előtt megkezdte az ország támogatását.
-
A pénzügyi váltság már mögöttünk volt, az emberek legnagyobb álma az utazás, munkavállalás, az áru bőség mind megvalósult. A magyar bár hol letudott települni még a Trianon előtti területeken is a távoli rokonainál, vagy fordítva...
-
Ez a kormány a gyűlöletet, a félelmet használja fel a hatalmon maradás érdekében. Nincs olyan beszéd a parlamentben ahol ne gúnyolódna a korábbi kormányok sikertelenségén csak azért, hogy a nép ne lássa milyen lehetőségektől fossza meg ez a kormány az embereket.
-
Azt is szeretném hozzátenni, hogy a kommunikációs lehetőségek, az internet, a szociális média az előző időkben, a korábbi kormányok alatt még nem létezett, nem volt úgy kiépítve mint most.
-
Ma egészen más világban élünk mint 20 vagy 30 évvel ezelőtt. A világ lakóinak száma meg duplázódott, az emberi ősztudásról nem is beszélve.
 
Én (!!!) úgy gondolom, a választópolgár nem hülye!
Néztem az előzményt is De itt konkrétan a közhelyként beírt mondatod értelmetlensége miatt ragadom ki.
De igen a választó polgár lényegileg és gyakorlatilag hülye.
Ezt megfogalmazva Hitlernél olvastam először.És jól fel és ki is használható propagandával.
Nem akarok a Mein Kampfból idézni csak kb a lényeg mit mai politikusok is követnek.
A választó emlékezete rövid és ismétléssel minden sulykolható.
Megérteni kizárólag rövid tőmondatokat ért meg.Éppen ezért rendkívül megvezethető és gyakorlatilag ostoba.Az értelmiség éppen ezért nem képes megszólítani.
Erre a propaganda általi megvezethetőségre értelme és emlékezete rövid.alaptézisre.
Már pár diktátor ráépített hatalmat.
A választópolgár "hülye". Ép ezért el is tűntek a politikai értelmiségi vitaműsorok.
Orbán esetében .Eltűntek a rákérdező faggatós interjúk.
Megmaradtak az alákérdezős riporterek és riportok.
Eltűnt a miniszterelnöki vita.
Eltűnt a nagy plénum előtti beszédek.(ennek okát nem tudom)
Maradt helyette a Kossuth rádión belőli alákérdezős riportok mik nem riportok.Hanem monológok Orbán részéről.
Mint jó feleség jó titkárnő bólogat és alákérdez a riporter.Ha kell.
A választópolgár elé.Miért nem megy ki.Nem tudom.Talán a szembenézés kockázatát se vállalja.Talán viselkedési rángásai miatt.Még abból is meglátna valamit az a választópolgár: ki szerinted nem hülye vagy nem vak.
Baj van a rá és belelátás lehetőségével.Adatok titkolásával.
És amíg nincs nyíltság és rálátás addig a választópolgár csak egy megvezethető báb és "hülye".
Tudta ezt minden hatalomra került médiát birtokló manipulátor ki diktatúrát csinált.
 
koszonom a válaszod ! Örülök hogy fontos számodra meg Mo-n a helyzet . Egy kérdés meg van bennem :) a régebbi időkkel mindennel egyetertettel és addig nem volt semmiféle galiba a hétköznapi emberek élet körülményeivel ? Csak most ov alatt ?
Pl,Nem fagytak meg az utcán télen nem volt éhező gyermek és a romákkal is szépen bántak ?
Persze ez csak költői kérdés hiszen tudjuk mi újság ...
Egy pillanat alatt átvillan üzeneteden a "mindennel egyetértettél" álkérdés és kiragadsz gazdasági körülményt.
Ez az anyagi közelítés az összes elégedetlenségnek csupán töredéke.
Az éhező gyermek szociális kérdés.A romákkal bánás is szociális kérdés.
Valamint anyagi emberi rendészeti összetett és bonyolult megoldandó probléma.
Az éhező gyerek valószínűleg egyedi kevés estektől eltekintve nem társadalmi jelenség.
És nem volt probléma 1989 előtt.Ezt a rendszerváltás nyomora hozta
A rétegek lesüllyedése szociológiai kérdés.
Annak megoldására.OV nem tesz lépéseket.
A társadalmi olló nyílik.
Növekszik drasztikusan a szupergazdagok száma.
A politikusi és körön belőli gazdagodás.
Az egyenlőtlenségeket növeli.
És mi rosszabb azt látszatot kelti.A szegény még szegényebb
És ez már nem simán anyagi kérdés OV-nél.
És hogy minden rossz-e? teszed a kérdést.
Hozzájön sok sok egyéb életérzési úgy mi fokozza azt hogy minden rossz valószínűleg nem.
De nem számít az általános közérdeki kérdéskor.
Nézzük a pökhendiséget és a kormányzati arroganciát
A kommunikációt:
A Novák Katalin megfogalmazásai igen lenézőek és kirekesztőek.
Ott a Lázár féle "annyit is ér".
Ott a Kovács Zoltán "ne gondolják már hogy jobban értenek hozzá mint a törzs".
"nem kell okosabbnak lenni, mint a járványügyi szakemberek!"
De ezzel már az arrogancián túl átléptünk a minden embert lekezelő.demokráciát is semmibevevő rezsimhez.
és addig nem volt semmiféle galiba a hétköznapi emberek élet körülményeivel ?
Bizony az életkörülmény nem csak annyi mint éhező gyerekek.
A munka törvénykönyve a Btk. átírogatása.
Is hozott magával közérzet romlást.
Az átvert törvények özöne.Csak a közismertek jutnak eszembe erre a rezsimre.
A sztrájktörvény , a szakszervezet alakítási jog védelmének hiánya.
Mi volt legutoljára a rabszolga törvény.
Minek parlamenti elfogadtatása átkényszerítettsége maga egy botrány.
Ez mind az anyagi életkörülményen túli kérdés a közérzet romlása.
A jogbizonytalansági állapot szintén.
A rendőri túlkapások kizárólag azért mert egy védett kasztba tartozónak érzik magukat.
Legutoljára a megbilincselt közlekedési szabályt sértő biciklis este.
Volt egy tüntetés hol egy kamasz kölyök után vetették magukat és bedobták egy kisbuszba.Minek hangfelvételét halottunk.
Az is egy merő rendőri túlkapás, brutalitás volt.
Hozzá tarrtozik e a közérzethez a rendőr hatalmaskodása? Csak mert védettnek hiszi magát?
Ilyen burjánzás 1950-s Rákosi rezsim alatti ,az érinthetetlen államhatalom kiszolgálóinál volt.
A NER lovagok érinthetetlen kaszt kinevelés talán nem az általános közérzethez tartozik?
Hogy Ernő Orbán alatt se volt elégedett semmilyen diktatórikus államhatalommal ez biztos.És én sem.
2010 óta csak a csorbítás érezhető.
Napestig sorolhatnánk mi az amit Ez a rezsim rontott el.
Más jellegű baj volt más kormánynál.
De besokasodva itt van.
És példát szoktak mutogatni de miért baj ez? Hisz ilyen rendelet más országban is van.
egyenként és külön külön igen De besokasodva és a többivel együtt itt teszi rosszá.
Aki hatalmon belül van talán mint te. Az nem érzékeli
A kegyencek sose érzékelték.
A NER lovagokon kívüli egyszerű lakosság száma sokkal több.Kik mindet érzékelik mi általános közérzet romlás.
 
Hogy Ernő Orbán alatt se volt elégedett semmilyen diktatórikus államhatalommal ez biztos.És én sem.
2010 óta csak a csorbítás érezhető.
Napestig sorolhatnánk mi az amit Ez a rezsim rontott el.
Néhány gyakorlati példával ha lennél szíves indokolni az állításaid, mert én nem érzem ezt az állítólagos "diktatórikus államhatalmat"... mit nem szabad csináljak, amit mondjuk a demokratikus németországban megtehetnék. Miért találod rosszabbnak ezt a "rezsimet" mint például a példaértékü franciaországi demokráciát?
 
Utoljára módosítva:
Mi közöm nekem, Ernoe gyülölködéséhez? A nézeteivel régóta tisztában van mindenki, itt egy régi elmélkedése
2020-05-21.jpg

egy szaudi sejk szerinte a demokrácia etalonja, aki aztán tudja mi a demokrácia :rohog:

A lényeg, hogy ugyanazt a szöveget ismételgeti évek óta.

Az Egyesült Nemzetek Emberi Jogokat védő szervezetének a főnöke nem akár ki.
Ha ö nevezi Orbánt egy rasszistának akkor azt komolyan kell vegyük.
-
Ne feledjük, a magyar miniszterelnök a 2019-es EP választások kampányát is arra építette, hogy az EU-s országok küldjék haza az összes muszlimot "migránst" Európából. Korábban még a helyet is megnevezte: "egy lakatlan szigetre"
-
Köszönöm, hogy betetted az írásomat, nyilván nem olvasták elegen. :)
-
 
Örökös ismételgetés a kormánypártiak részéről:
- "Mit szól bele Sargentini a Magyarok politikájába, öt nem választották meg senki".
- Továbbá "Nem végzett ellenőrzéseket Magyarországon."

Valóban szükséges aktákat túrni ahhoz, hogy meglássuk mi folyik Mo.-on?
- Varga Judit, igazságügyi miniszterin, a napokban, megfenyegette az Európai Parlament vezetőjét :eek:
- "Ennek lesznek még diplomáciai következményei" írta egy levélben.

Gondoljunk bele,
ha egy magyar miniszter ilyen hangot üt meg az EU elnökével szemben, mire számíthat egy magyar polgár?
-
Egy igazságügy miniszternek tisztában kéne lennie az elemi joggal. Nem véletlenül van Európában két különbözöl választás.
Az egyik során az országgyűlési képviselőket, a másik során pedig az Európai Parlament képviselői lettek megválasztva
-
Magyarország 21 képviselőt küldött az Európai Parlamentbe, aminek több mint a fele, 13 a Fideszt, a kormánypártot képviseli. Ezek mind felszólalhattak volna Orbán helyett.
-
Tehát semmi féle jogtalanság, hátrányos helyzet nem állt fenn.
-
A kormányfők különleges státuszt élveznek, ök úgy országgyűlési képviselők mint az EU Elnökei, szépen felváltva, periódus szerint. Ilyenkor megengedhetik maguknak, hogy egy minisztert segítségül hívnak speciális kérdések megvilágítására,
de Orbán nem csempészhet be egy 14. képviselőt az EP-be azzal a trükkel, hogy "nem érek rá, le kell győzzem a járványt"
-
Pár napja haragos leveleket kapok Magyarországról mert sokan nem képesek az elemi játékszabályokat felfogni, a kormány tüzeli őket.
-
 
Az Egyesült Nemzetek Emberi Jogokat védő szervezetének a főnöke nem akár ki.

Zeid Raad al-Husszein herceg ... majd pont ő osztja az észt demokráciából :)
a lényeg, hogy már nincs a posztján, pont ahogy a Sargentini sem képviselő már ... érdekes módon ezek eltünnek a süllyesztőben, a magyar miniszterelnök meg egyre népszerübb
 
Azt állítod, hogy nem vagy rasszista de ahelyett, hogy megpróbálnád az Orbán elleni vádakat elhárítani gyorsan bedobod a koncot,
kiírod a volt EU Komisszár teljes arab hangzású nevét, utalva arra, hogy "nem fehérború, keresztény" ember.
-
Elárulom neked, hogy Seid bin Ra’ad egy Berlinben született herceg és egy Svédországból származó hercegnő gyereke, aki Angliában nevelkedett egy internátusba, ott kezdte az egyetemi tanulmányait amit az USA-ban fejezett be és Cambridge-ben doktorált. A felesége Sarah Butler egy amerikai aki már előzőleg az UN-nek dolgozott New York-ban.
-
Fel sem sorolom, hogy hivatalból miként kritizálta, ítélte el Libanont, ahonnan az ősei származtak, Szaúdi Arábiát és a világ többi részén történő jogtalanságokat az emberiesség ellen.
-
Ha mindenki arra várna a kritikájával amíg az ösei hazája perfekté válik akkor siri csend lenne a világban.
Te ismételten rasszista módon próbálsz érvelni.
-
A hozzászólásoddal meg sem próbálod a kormányodat megvédeni ehelyett, lejáratásokkal próbálkozol.
-
Sargentini egy Holland politikus aki vagy 10 éven keresztül szolgált az Európai Parlamentben, megengedtessék, hogy más feladatokat is vállaljon az életben. Hazudsz, rágalmazol ahogy a kormányod ezt megtanította neked.
-
Sargentinit senki nem váltotta, bocsájtotta le. Ö nem is indult a 2019-es választásokon, mert megmondta mással akar foglalkozni.
-
Kik tűnnek el a sülyésztőben? Salvini, Bolsano, az AfD morzsolódik...
-
a magyar miniszterelnök meg egyre népszerübb
-
Egy kis szerénység helyénvalóbb lenne, miután a Fidesz már egy év óta kóvályog a légüres térben.
Hol vannak a CSU-s barátai? Senki nem akar mutatkozni Orbánnal

Tízen három - számokkal kiirva 13 - nemzetközi delegáció szólította fel az EVP-Frakció vezetőjét,
hogy dobják ki végérvényesen a Fideszt a frakcióból

-
Ezek a tények barátom és ebböl semmit sem tudtál, meg sem próbáltad megcáfolni.
-
Aki az UN komisszár véleményét azzal utasítja vissza, hogy nem fehérború és keresztény
az még jobban igazolja, hogy a rasszista jelző egy telitalálat volt.
-
 
Néhány gyakorlati példával ha lennél szíves indokolni az állításaid, mert én nem érzem ezt az állítólagos "diktatórikus államhatalmat"... mit nem szabad csináljak, amit mondjuk a demokratikus németországban megtehetnék. Miért találod rosszabbnak ezt a "rezsimet" mint például a példaértékü franciaországi demokráciát?

Nem akarok belekotnyeleskedni, ma "Vatertag" van, a sörkertek nyitottak, ott a helyem. ;)
-
Te mint "Fidesz influencer" valószínű mindent megtehetsz még jogtalanságot is. ;)
-
Lennél ezzel ellentétben egy ellenzéki képviselő akkor konkrét
nem kapnál soha lehetőséget a közmédiákon keresztül kommunikálni a választóiddal. ;)
 
-
Azt állítod, hogy nem vagy rasszista de ahelyett, hogy megpróbálnád az Orbán elleni vádakat elhárítani gyorsan bedobod a koncot,
kiírod a volt EU Komisszár teljes arab hangzású nevét, utalva arra, hogy "nem fehérború, keresztény" ember.
arra, hogy te mire asszociálsz egy politikus nevéből az már a te problémád ... a lényeg, hogy a hercegecske vádolt mindenkit, semmi sem volt jó neki, úgyhogy inkább nem is jelöltette magát tovább a posztra, belátta, hogy semmi esélye ... hasonlóan mint a sokat emlegetett Sargentini, annak aztán nem volt semmiféle jogi végzettsége, azért bíztak rá jogi problémát
sargentini.jpg

így kényeztette magát a fénykorában... de már a süllyesztőben. Mikor is csinálta a jelentését, még emlékszel?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,243
Tagok
615,639
Legújabb tagunk
_Manna_
Oldal tetejére