A Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával

A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik.

Az amerikai Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával - jelentette kedden este több amerikai médium is.

A főként gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó vállalatcsoport a talkum alapú babahintőpor iránti bizalom eltűnésével és a kereslet megcsappanásával indokolta a döntést.

A cég 2018-ban több mint négymilliárd dollár kártérítést fizetett ki 22 nőnek, mert bebizonyosodott, hogy a forgalmazott hintőpor rákot okozott. A 22 felperes közül hat nem is érte meg a bírósági tárgyalást. A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik. Közben napvilágra került dokumentumok szerint a hintőpor rákkeltő azbesztet és talkumot (zsírkövet) is tartalmazott, és bár a gyártó tisztában volt ezzel, nem tájékoztatta róla a vásárlókat.

A Johnson & Johnson kedden este kiadott közleménye hangsúlyozta: egy tavaly októberi vizsgálat igazolta, hogy a korábbi kártékony hintőpor már nem tartalmaz azbesztet, de a bizalom és a kereslet jelentős mértékű csökkenése miatt mégis végleg felhagynak a forgalmazásával. A közlemény ugyanakkor tudatta, hogy ez a fajta hintőpor azokban az országokban továbbra is kapható lesz, ahol "jelentős a fogyasztói kereslet iránta".

MTI

upload_2020-5-20_2-25-18.jpeg
 
A közlemény ugyanakkor tudatta, hogy ez a fajta hintőpor azokban az országokban továbbra is kapható lesz, ahol "jelentős a fogyasztói kereslet iránta".

Vannak olyan emberek, akik meghalhatnak rákban, vannak akik nem. Innentől semmiféle Johnsont nem veszek és mindenütt el fogom mondani, hogy csak az amerikai és a kanadai emberek számítanak, a világ többi része le van szarva. Ezért megint indítani kéne egy per.
 
Vagyis tudják hogy rákot okozhat és tovább forgalmazzák.....megdöbbentő.

most láttam nem rég egy filmet ami a teflon forgalomba kerüléséről szólt . Évi egy milliárd dollár a forgalmuk de bebizonyosodott hogy szinten karos mint a fent említett termek . Kábé 15 év alatt a pereskedések miatt 650 millió dollárt fizettek ki kártérítésnek !!!! Kicsit elenyésző a profithoz képest , és meg ugyan úgy kaphatóak stb.... az előállítás során nem csak az emberekre veszélyes de hatalmas környezet szennyezést is csinálnak folyokat mérgezték amit a marhák ittak és rengeteg gazda perelte s céget mert pusztultak el sorban az állatok és belső szervi elváltozások ám is szenvedtek . Nem betiltják hanem fizetik a buntit és fojtatjak... dobbenet hogy csak a profit .
 
most láttam nem rég egy filmet ami a teflon forgalomba kerüléséről szólt .
Az elején pedig emlékszem, volt figyelmeztetés, hogy csak addig szabad a terméket használni, amíg a teflonbevonat meg nem sérül, ha karcos, el kell dobni, nem szabad tovább használni.
 
igen így van , de ugye ez is csak amolyan a kis betűs rész a lap legeslegaljan :(
Valaki megvesz egy serpenyőt x ezer Ft ért egy normális fozos családban pontosan hetente lehetne venni újat , vagyis kivitelezhetetlen ....
 
Én nem is veszek már bevonatos, teflonos edényeket. Nagyon hamar lejön róluk a bevonat, belekerül az ételbe, és ha nem akarom a bevonatot is megenni - márpedig nem akarom - dobhatom ki az ételt is. Egy alig használt bevonatos wok-om is úgy járt, hogy a kukában landolt, bármennyire sajnáltam.
 
Érdemes több pénzért ugyan, de a jó minőségűt megvenni, és nem szabad semmilyen fém eszközt használni, ami felsértheti a bevonatot. Így viszonylag hosszabb ideig bírja, de így sem élethosszig. Nálam a wok elég jól bírja, a palacsintasütő az, ami (gyorsan) fogyóeszköz.
 
A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik.

Az amerikai Johnson & Johnson felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával - jelentette kedden este több amerikai médium is.

A főként gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó vállalatcsoport a talkum alapú babahintőpor iránti bizalom eltűnésével és a kereslet megcsappanásával indokolta a döntést.

A cég 2018-ban több mint négymilliárd dollár kártérítést fizetett ki 22 nőnek, mert bebizonyosodott, hogy a forgalmazott hintőpor rákot okozott. A 22 felperes közül hat nem is érte meg a bírósági tárgyalást. A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik. Közben napvilágra került dokumentumok szerint a hintőpor rákkeltő azbesztet és talkumot (zsírkövet) is tartalmazott, és bár a gyártó tisztában volt ezzel, nem tájékoztatta róla a vásárlókat.

A Johnson & Johnson kedden este kiadott közleménye hangsúlyozta: egy tavaly októberi vizsgálat igazolta, hogy a korábbi kártékony hintőpor már nem tartalmaz azbesztet, de a bizalom és a kereslet jelentős mértékű csökkenése miatt mégis végleg felhagynak a forgalmazásával. A közlemény ugyanakkor tudatta, hogy ez a fajta hintőpor azokban az országokban továbbra is kapható lesz, ahol "jelentős a fogyasztói kereslet iránta".

MTI

Csatolás megtekintése 1734775
*
Elszörnyedtem! Biztos voltam ebben a hintőporban, anno' még a fiamnál és a leányomnál is használtam. Igaz, az ára mindig is "húzós" - azaz drágább volt, mint a hazai hintőpor, de úgy ítéltem meg, a drágábbat, a "nevesebbet" használom, mert bíztam benne. Most nagyon megijedtem, mennyi, de mennyi olyan kozmetikai, tisztálkodó szert kenünk, használunk, amiről csak utólag derül ki, hogy mérgek... A gyártónak hol van a lelkiismerete? Minden a pénz, a haszon körül forog. Annak ellenére, hogy tudatosan csinálják azt, amit. Félelmetes! Ha lehetőségem volna rá, de nincs, keményen osztogatnám a börtön büntetéseket, úgy 60-70 évekre. Megérdemelnék. Aprócska gyerekeknek, felnőtteknek, ágyban fekvő betegeknek az életét - tudatosan! - veszélyeztetik a haszonért, a bevételért, a még több pénzért. Minden büntetést meg- és kiérdemelnének. Erről kukkot sem olvasok, csak azt, hogy továbbra is kaphatóak ezek a termékek.
 
Én nem is veszek már bevonatos, teflonos edényeket. Nagyon hamar lejön róluk a bevonat, belekerül az ételbe, és ha nem akarom a bevonatot is megenni - márpedig nem akarom - dobhatom ki az ételt is. Egy alig használt bevonatos wok-om is úgy járt, hogy a kukában landolt, bármennyire sajnáltam.
*
VOK-ból a lányom olyat vásárolt, ami vasból van, két füle is ügyes, jó fogást ad. De amikor elmosogatja, vékonyan be is olajozza, nehogy megrozsdásodjon. Mint a régi palacsinta sütőket, s úgy teszi el, papírtörlővel áttörölve, de azért kevés olaj marad rajta. Amikor előveszi, újból elmossa és úgy használja. Macerás az biztos, de már két éve használja és olyan, mint az új. Nagyon szereti, azt mondta, sokkal gyorsabban megpuhul benne a zöldség, a hús. Nem véletlenül találták fel.
 
Én is szeretnék még venni, bevonat nélkülit. Amúgy is az az "igazi".
 
most láttam nem rég egy filmet ami a teflon forgalomba kerüléséről szólt . Évi egy milliárd dollár a forgalmuk de bebizonyosodott hogy szinten karos mint a fent említett termek . Kábé 15 év alatt a pereskedések miatt 650 millió dollárt fizettek ki kártérítésnek !!!! Kicsit elenyésző a profithoz képest , és meg ugyan úgy kaphatóak stb.... az előállítás során nem csak az emberekre veszélyes de hatalmas környezet szennyezést is csinálnak folyokat mérgezték amit a marhák ittak és rengeteg gazda perelte s céget mert pusztultak el sorban az állatok és belső szervi elváltozások ám is szenvedtek . Nem betiltják hanem fizetik a buntit és fojtatjak... dobbenet hogy csak a profit .

Nem figyeltél akkor eléggé a filmben. Nem a teflon okozza a rákot, hanem a teflongyártáshoz akkoriban használt PFOA (amit egyébként 2013 óta már nem használnak). A PFOA már a régi tefonedélnyeken sem volt jelen, az ugyanis a gyártási eljárás során leég róla. És a filmben bemutatott problémát sem a teflonbevonat okozta, hanem az, hogy a DuPont magát a PFOA-t engedte ki a környezetbe!

A teflon nem okoz rákot (legalább is ezt eddig nem igazolta semmilyen kutatás), ellenben arra kell ügyelni, hogy ne melegítsék túl. 260 fok felett füstölni kezdhet, és ez a füst okozhat problémát (nem csak a teflonfüst, már polimer füstje is hasonló hatással van), de nem rákot. Érdemes elszívót használni vagy ügyelni arra, hogy ne felejtsük a tűzön az edényt.

Az egész anyag letölthető a PDF feliratra kattintva.

https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/02652030500183474?src=recsys#.VMF7P0ve0ds
 
Köszi a kiigazítást !
 
Az az érdekes, hogy 2016-ban mikor a kislányom született, a kórházban a nővérek kihangsúlyozták, hogy bármilyen babaterméket használhatok, de a Johnson & Johnson-t kerüljem. Se fürdető, se testápoló stb., a hintőport mostanában nem is szokták már egyáltalán javasolni. Szóval azt nem értem, ha ennyire köztudott, hogy rossz minőségűek a termékeik, akkor miért nem lehet velük valamit tenni... Szomorú, mert agyonreklámozzák, és sokan azt gondolják, hogy milyen jót tesznek vele a gyermeküknek, és pont az ellenkezője :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,057
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére