Dízelbotrány: precedens értékű döntést hozott a bíróság

Ha a tulajdonos kéri, a Volkswagennek vissza kell vásárolnia az autót, de a vételár megállapításakor figyelembe kell venni a jármű által megtett kilométereket.

A Volkswagennek fizetnie kell azoknak, akik a társaság dízelbotrányában érintett automodelljeiből vásároltak - így határozott egy ügyfél keresete alapján a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) hétfőn.

A keresetet egy német férfi nyújtotta be, aki 2014-ben vásárolt egy Sharan típusú autót. A bíróság hétfőn azt mondta ki, hogy ha a tulajdonos kéri, a Volkswagennek vissza kell vásárolnia az autót, de a vételár megállapításakor figyelembe kell venni a jármű által megtett kilométereket.

A döntés precedens értékű. Azzal a kérdéssel, hogy az autótulajdonosok jogosultak-e a kártérítésre, alacsonyabb szintű bíróságok már foglalkoztak, de eltérő döntést hoztak. A beadvánnyal élő német autótulajdonos azt akarta elérni, hogy a Volkswagen fizesse vissza a teljes vételárat, amit 2014-ben kifizetett kocsijáért.

A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

A botrány miatt indított vizsgálatokon más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot.

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

MTI
upload_2020-5-25_18-46-7.jpeg
 
Az az autó éppen pont egy magyarországi kisnyugdíjasnak való, mind a fenntartási költségek, mind az utak minőségének figyelembevételével. :rohog:
Kinek való?

Bugatti - Tenderbárónak
Bentley - Tenderbáró nejének (és focistáknak)
Lamborghini - Tenderbáró gyerekének (az Urust amúgy is csak csajoknak veszik)
Audi - Tenderbáró zsebében lévő politikusnak
Porsche - Kapuzárási pánikra nagynyugdíjasnak
Volkswagen - Akinek nem futja prémiumra
Skoda - Aki ült VW-ben, és tudja, hogy ugyanazt a minőséget megkapja fele annyiért...
Seat - Lásd az előző pont, plusz nem akar ugyanolyat, mint ami mindenkinek van a panelház parkolójában
Ducati - Gazdag szervdonoroknak
Scania/MAN - Csajozós verdák, lehet velük villantani, hogy "az enyém 700 lovas és 3500 Nm a nyomatéka!"
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,930
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére