2750 évet is kaphat egy amerikai pedofil, aki több százszor megerőszakolt egy kislányt

4770-ben szabadulhat a 39 éves pedofil, ha számára kedvezőtlenül alakul a tárgyalás.

Június 9-én tartóztatták le az oregoni rendőrök David McCutcheont, akit akár 2750 év börtönre is ítélhetnek, ha bűnösnek találják, írja a KOMO News.

A 39 éves férfi után még május 26-án kezdtek nyomozni a helyi rendőrök. A 39 éves férfi végül múlt hétfői kihallgatásán ismerte el, hogy

rendszeresen szexuálisan bántalmaz egy kislányt 6 éves kora óta. Összességében pedig már több százszor élte ki a gyereken pedofil hajlamait. McCutcheont másnap letartóztatták.

A férfi ellen végül 70 rendbeli erőszak, 40 rendbeli szodómia és 110 további bűncselekmény miatt emelhetnek vádat.

Az állam törvényei szerint a 70 nemi erőszakért összesen legalább 1750 év börtönbüntetés várhat rá (alkalmanként minimum 25 év). A 12 év alatti gyerekkel szemben elkövetett szodómiáért ugyancsak 25 év jár az elkövetőknek, vagyis ezért további 1000 évet szabhatnak ki David McCutcheonra, aki máris 2750 év börtönnel néz szembe, és a további bűncselekményekről még szó sem esett.

A tárgyaláson a bíró dönthet úgy is, hogy a bűnöző egymás után töltse le az egyes bűncselekményekért kapott 25 éves ítéleteket. Ebben az esetben a pedofil férfi 4770-ben szabadulhatna a börtönből. De úgy is határozhat a bíróság, hogy a kiszabott büntetési tételeket párhuzamosan ülje le az elítélt.

A férfi tárgyalása július 16-án áll legközelebb a bíróság elé.

david_mccutcheon.jpg
 
Lusta vagyok matekozni, akkor most hány éves lány jelenleg? És ha többszázszor megerőszakolta, akkor hogy jön az mondat a cikkben hogy: ?

Ezt hogy számoltad ki? Az iszlámban gyakorlat a gyerekekkel való nemiélet, házasság. És milyen pont lenne az, ahová elég odacsapni egy ostorral?
Majd kiderül hogy ártatlan....akkor is ennyire vehemensen támogatjátok?
Ezért a börtön hogy ha kiderül hogy mégsem ő a tettes akkor kiengedik 1255 év múlva...
 
Majd kiderül hogy ártatlan....akkor is ennyire vehemensen támogatjátok?
Ezért a börtön hogy ha kiderül hogy mégsem ő a tettes akkor kiengedik 1255 év múlva...
Ezt nekem akartad írni? Én támogatom? Főleg vehemensen? Miből következtetsz erre? De ha már így alakolt, válaszolhatok: hát beismerte, vazze. Ráadásul ilyen esetben biztos van DNS bizonyíték is, szóval, ha nem ő tette, akkor ki? Egy másik dimenzióból az alter egója, mint egy Stephen King-regényben? Amúgy ha kiderül, akkor szabadon engedik, mint bárkit, akiről kiderült. Van erre procedúra.
 
A támogatást arra értettem hogy HA kiderülne hogy ártatlan .
Persze hogy nem ártatlan.
A törvényeket nem egy főre találják ki (remélem) hanem a bűnre.
 
A támogatást arra értettem hogy HA kiderülne hogy ártatlan .
Persze hogy nem ártatlan.
A törvényeket nem egy főre találják ki (remélem) hanem a bűnre.
De még mindig nem derült ki, hogy miért nekem írtad a "támogatást?" :-D Én egy szóval sem méltattam magát az elkövetőt, csak a gyerek életkorát kérdeztem és az állítólagos szigorú muszlim büntetést...
 
Senki sem méltatta.
Csak azt vetettem fel hogy mi van akkor ha ....(.bocs ha rosszul esett )
 
Kiváncsi vagyok, hogy a magasabb ami köröket mikor éri el ugyanez a hullám.
Akit a téma részletesebben érdekel, keresöbe beüt: pizza gate.
S esetleg belekukkantva ebbe egyéb részleteket is talál:
O'Brien, Cathy u. Phillips, Mark - The TranceFormation of America
Ahogy a halálig menő gladiátor küzdelem, úgy a pedofília is megtalálható az "érinthetetlenek" játék tárában.
Ahogy növekszik a szuper gazdagok száma, úgy terjed el szélesebb körben is.
Gondolom, a törvényeket meg majd hozzáigazítják.
Hatalom-gazdagság-orgiák-bukás - annyiszor elismétlődött már a történelem folyamán.
 
Hát ez nem Magyarország. A bűnözőnek neve is van. Nem DM-ként hivatkoznak rá, vagy még csak nem is DMcC, hanem teljes néven. Sőt nem kitakart szemű fényképet közölnek róla.
A tengeren túl nem ismerik a bűnözői személyiségi jogokat?
A kislányról sincs semmi riport, névvel-címmel, teljesalakos fényképpel. Micsoda skandalum!
Várjál még pár percet A TV2 tények nevű borzalom kimegy és lesz
 
Lusta vagyok matekozni, akkor most hány éves lány jelenleg? És ha többszázszor megerőszakolta, akkor hogy jön az mondat a cikkben hogy: ?

Ezt hogy számoltad ki? Az iszlámban gyakorlat a gyerekekkel való nemiélet, házasság. És milyen pont lenne az, ahová elég odacsapni egy ostorral?
A hazasságon belül felfedezett szeretők, tehát azon nők és a szeretője buntetése a saria szerint.
A nőt megkövezik, a férfit pedig nyilvánosan "kiherélik".
Egy olyan társadalomban, ahol a férfi az isten és az acélos fütyikről verset írnak, ahol a hívő férfiakat a túlvilágon a paradicsomban hurik várják....... hát ott a férfu is inkább a megkövezést választaná. De így! Az a hír jája, hogy ezek a férfinak született egyedek egy héten belül öngyilkosok lesznek, pedig vigyáznak rájuk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,522
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére