Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet III.

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban furcsának tűnt akkor 2016. telén ez a kedvezmény. Sőt, a fiatalok nagyon kritizálták ezen rendelkezést. Itt e fórumon is.
Ez nemcsak akkor tűnt furcsának, hanem ma is az.
Nemcsak a fiatalok kritizálták ezt, hanem - szerintem - minden jobb érzésű pedagógus...
Igazságosan ne(m) várják már el tőlünk, digitálisan, komoly számítógép ismerettel, powerpoint. stb. új módon adjuk elő tudományunkat, amit folyamatosan továbbképzésekkel, mindennapos munkával már bizonyítottunk. Azt talán senki sem gondolja komolyan, hogy néhány foglalkozást, vagy tanórát nem tudnánk dokumentálni és minőségi módon levezetni.
Bocsánat: azt elmúlt három hónapot mivel töltötte minden pedagógus...?!?
Nem a digitális tanrenddel...?
Tudod mit? Gondolj, amit akarsz.
 
Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is emlékszem a szakfelügyelőre ...:mad:, este 9-kor mehettem haza (mint délutános), mert addig nem ért rá megbeszélni velem a délutáni látogatását. Álmomba ne jöjjön elő!

Hogy mit lehet elvárni fiatalabbtól vagy idősebbtől - ez intézmény(vezető)-függő.

Ahol megbecsülik a kollégákat, figyelnek az ötleteikre, támogatják őket, teret engednek nekik, nem Beosztott, hanem Munkatárs, ott mindegy, hány éves vagy. Nem a kor a lényeg.

Idősnek lenni nem szégyen, ahogy fiatalnak lenni sem szégyen, de nem is érdem!
Ugyanakkor a pedagógus pályán megmaradók száma nem biztosított, ha nem kötik a bért munkaviszony hosszához - ezt be kell látni. Ez nem egy könnyű szakma.
A régi bértáblában még számított a szakképzettség is, bár az is sántított - hiszen a 2 diplomás főiskolai végzettségű kolléga kevesebbet keresett, mint az 1 db. oklevéllel rendelkező egyetemi diplomás, ami alapból fals volt.
Ma már ez sincs.
Megszűntek a pótlékok - lásd számítástechnikai pótlék pl., nyelvi pótlék pl.

A továbbképzések hiánya őrült nagy hiba!!!
Joggal SENKI nem várhatja el a jelenlegi oktatásvezetés részéről, hogy bármiben toppon legyen, akár 1 db. pedagógus is a pályán, hiszen SEMMILYEN támogatást nem adnak a továbbképzésekhez!!

Az nem úgy működik, hogy a saját gépeden, a saját pénzedből, a saját szabadidőd rovására majd továbbképződsz!!!
(A gépem fél képmappáját törölte le egy tananyaghoz letöltött próbaszoftver a törlésekor!!)
Úgy működik, hogy a kormány megszervezi a tanfolyamokat, lehetőleg igényes, hasznosítható anyaggal, előadókkal, és kidolgozza, hogy a magyar állam területén munkaviszonyban álló pedagógusok ezekre a tanfolyamokra hogyan jussanak el, milyen szakképesítést jelentsen számukra, ezt hogyan ellenőrizze, hogyan dotálja.

Amíg ez nincs így, addig senkire egy szót sem lehet szólni, aki saját maga próbálkozik (vagy nem próbálkozik) - tetszik vagy sem.
S még egy - én használom a gépet az oktatáshoz, több tananyag-, illetve kvízkészítőt, online feldatlap-készítőt, stb. - DE!, a gép csak egy nagyon hasznos eszköz!
Jó pedagógus nélkül semmit nem ér!
Fordítva hamarabb igaz.
 
Ez nemcsak akkor tűnt furcsának, hanem ma is az.
Nemcsak a fiatalok kritizálták ezt, hanem - szerintem - minden jobb érzésű pedagógus...

Bocsánat: azt elmúlt három hónapot mivel töltötte minden pedagógus...?!?
Nem a digitális tanrenddel...?
Tudod mit? Gondolj, amit akarsz.

A digitális tanrend csak annyiban érintett bennünket, óvónőket, hogy hetente ajánlást biztosítottunk a szülőknek az időszakhoz illő témákhoz és néhányan videófilmet készítettek mesékről, versekről. Mindezt a jól működő szülői csoportokban interneten. Ezzel segítve a szülők otthoni egyéni elfoglaltságait gyermekükkel. ( Megjegyzés: a szülők nagyon hálásak voltak a feltöltött filmekért , otthon is játszható játékötletekért.) Ezeket az ajánlásokat többnyire szabadságon készítettük és örömmel dolgoztunk vele. Egyébként az óvoda nyitva volt az általad jelzett tavaszi időpontban a rászoruló családok segítésére. A kevés létszámú gyermekkel csak néhány óvónő foglalkozott, felváltva. A többiek mindenki szabadságon tartózkodott. S a veszély elmúltával május 25-től, miután csak az őszi szünetre és a téli szünetre tartalékolt szabadságunk maradt, már mindenki dolgozik. A csoportonkénti gyermeklétszámok 20 kisgyermek átlagosan. Vagyis, amint látod tavasszal voltunk szabadságon és ügyeletet tartottunk és most egész nyáron szinte teljes létszámmal dolgozunk.
 
t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is emlékszem a szakfelügyelőre ...:mad:, este 9-kor mehettem haza (mint délutános), mert addig nem ért rá megbeszélni velem a délutáni látogatását. Álmomba ne jöjjön elő!

Hogy mit lehet elvárni fiatalabbtól vagy idősebbtől - ez intézmény(vezető)-függő.

Ahol megbecsülik a kollégákat, figyelnek az ötleteikre, támogatják őket, teret engednek nekik, nem Beosztott, hanem Munkatárs, ott mindegy, hány éves vagy. Nem a kor a lényeg.

Idősnek lenni nem szégyen, ahogy fiatalnak lenni sem szégyen, de nem is érdem!
Ugyanakkor a pedagógus pályán megmaradók száma nem biztosított, ha nem kötik a bért munkaviszony hosszához - ezt be kell látni. Ez nem egy könnyű szakma.
A régi bértáblában még számított a szakképzettség is, bár az is sántított - hiszen a 2 diplomás főiskolai végzettségű kolléga kevesebbet keresett, mint az 1 db. oklevéllel rendelkező egyetemi diplomás, ami alapból fals volt.
Ma már ez sincs.
Megszűntek a pótlékok - lásd számítástechnikai pótlék pl., nyelvi pótlék pl.

A továbbképzések hiánya őrült nagy hiba!!!
Joggal SENKI nem várhatja el a jelenlegi oktatásvezetés részéről, hogy bármiben toppon legyen, akár 1 db. pedagógus is a pályán, hiszen SEMMILYEN támogatást nem adnak a továbbképzésekhez!!

Az nem úgy működik, hogy a saját gépeden, a saját pénzedből, a saját szabadidőd rovására majd továbbképződsz!!!
(A gépem fél képmappáját törölte le egy tananyaghoz letöltött próbaszoftver a törlésekor!!)
Úgy működik, hogy a kormány megszervezi a tanfolyamokat, lehetőleg igényes, hasznosítható anyaggal, előadókkal, és kidolgozza, hogy a magyar állam területén munkaviszonyban álló pedagógusok ezekre a tanfolyamokra hogyan jussanak el, milyen szakképesítést jelentsen számukra, ezt hogyan ellenőrizze, hogyan dotálja.

Amíg ez nincs így, addig senkire egy szót sem lehet szólni, aki saját maga próbálkozik (vagy nem próbálkozik) - tetszik vagy sem.
S még egy - én használom a gépet az oktatáshoz, több tananyag-, illetve kvízkészítőt, online feldatlap-készítőt, stb. - DE!, a gép csak egy nagyon hasznos eszköz!
Jó pedagógus nélkül semmit nem ér!
Fordítva hamarabb igaz.
Teljesen egyetértek azzal, amit leírtál:)
 
t.s.

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljesen egyetértek azzal, amit leírtál:)
KEdves Kollégák!
Most egy elég kényes témához szeretném kérni a véleményeteket. Főleg azok véleményét várom, akik július 1-től átkerülnek oktatói státusba.
Nálunk még nem került sor a "bértárgyalások" lefolytatására. Ezzel kapcsolatosan kaptunk néhány információt, semmi konkrétumot, de azt szépen elmagyarázták, hogy miért nem annyi az a %, mint amennyit kommunikál a média..Ok,megértjük nem mindenki egyformán kap, DE! Az már egy kicsit felháborító, hogy külön kiemelik, hogy a mestertanárok, azok (- majdhogynem így)-) örüljenek, ha 10 %-ot kapnak ..., hiszen úgyis annyit kaptak volna, ha pedagógus státuszban maradnak. Én úgy gondolom, hogy a megszerzett tudás, és ismeretek, tapasztalat stb. figyelembe vétele egy oktatói besorolásnál figyelembe vehető, nem azt írja a törvény, hogy ezt felejtsük el, hanem, azt, hogy nem dolgozunk a továbbiakban szakértőként.
-Nálatok hogyan , milyen elvek alapján történt a bérek megállapítása?
- Aki vezetőként dolgozik, vannak-e irányelvek, szempontok a fentiekre vonatkozóan?
- A kiküldött "új " oktatói besoroláshoz kitöltött önértékelő lap információit figyelembe kell-e venni a besorolásnál? (Erre vonatkozóan van-e vmi a vh. rendeletben? Nálunk ugyanis ennek kitöltése, úgy tűnik teljesen felesleges volt. (Gyakorlatilag, nem is volt kötelező.)
Egy kicsit mindannyian meglepődtünk az elhangzott információkon. Nagyon várom, hogy mit javasoltok, hogyan lehet ilyen esetben bérről tárgyalni? Van-e egyáltalán értelme?
Köszönöm előre is az segítségetekét, az információkat..
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Mit jelent a 10 % "emelés":
https://eduline.hu/kozoktatas/20200624_emelt_fizetes

Mit veszítettek a pedagógusok a bértábla átszabásával:
https://eduline.hu/kozoktatas/20190220_pedagogusok_bertablaja_vetitesi_alap

" ... A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elkészítette a bérnyomásmérőt. Mint ismert, 2015 januárjától 101500 forinton rögzítették és azóta sem emelték a vetítési alapot, gyakorlatilag elszakították a minimálbértől, amely az utóbbi években folyamatosan nőtt. A táblázattal szembesíteni szeretnénk a pedagógusokat: 2015. január 1-től 2019. január 1-ig mekkora bruttó jövedelemtől estek el annak ellenére, hogy a kormány politikusai folyamatosan arról beszéltek, mekkora béremelést kaptak a pedagógusok. ..."
https://pedagogusok.hu/hir/3690/bernyomasmero-sokkold-magad-pedagogus

Megnéztem egy főiskolai végzettségű mesterpedagógus esetében nyugdíj előtt (14-est választottam, a 7 évek 1 év lépési kedvezményét is számolva):
Összes különbözet 2015.01.01-től 2020.12.31-ig
5 308 890 Ft
https://tagnyilvantartas.pedagogusok.hu/bernyomasmero/bernyomasmero.html
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk még nem került sor a "bértárgyalások" lefolytatására.
Kedves @t.s.,
ha még nem kaptál bérajánlatot, akkor azt feltételezem, hogy nem SZC, hanem más fenntartású (egyházi) intézményben dolgozol.
Egyszerűen nem jelent még meg az a rendelet, amely a "30 %" normatíváját tartalmazná, másból pedig egyszerűen nincs ennyi pénz a rendszerben.
De amit láttam rendeletet-tervezetet, azzal sem sokkal jobb a helyzet, rengeteget harcolok érte, van olyan minisztérium, ahol már nem akarják felvenni a telefont...
 
Igen, egyházi... ha nincs rendelet, akkor hogy lehet ezt az egészet lebonyolítani ?
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, egyházi... ha nincs rendelet, akkor hogy lehet ezt az egészet lebonyolítani ?
Pontosan ez a kérdés.
Most elfogadják a költségvetési törvényt, majd azután jöhet ki a rendelet. Csak türelmet tudunk kérni, nyilván mások helyett és sokszorosan.
Nem tudok veled privit indítani, abban inkább.
 
Hasonló problémával küzdök, de nem a pedagógus oldaláról :). Ha esetleg megszánnál némi információval, nagyon megköszönném.
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit jelent a 10 % "emelés":
https://eduline.hu/kozoktatas/20200624_emelt_fizetes

Mit veszítettek a pedagógusok a bértábla átszabásával:
https://eduline.hu/kozoktatas/20190220_pedagogusok_bertablaja_vetitesi_alap

" ... A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elkészítette a bérnyomásmérőt. Mint ismert, 2015 januárjától 101500 forinton rögzítették és azóta sem emelték a vetítési alapot, gyakorlatilag elszakították a minimálbértől, amely az utóbbi években folyamatosan nőtt. A táblázattal szembesíteni szeretnénk a pedagógusokat: 2015. január 1-től 2019. január 1-ig mekkora bruttó jövedelemtől estek el annak ellenére, hogy a kormány politikusai folyamatosan arról beszéltek, mekkora béremelést kaptak a pedagógusok. ..."
https://pedagogusok.hu/hir/3690/bernyomasmero-sokkold-magad-pedagogus

Megnéztem egy főiskolai végzettségű mesterpedagógus esetében nyugdíj előtt (14-est választottam, a 7 évek 1 év lépési kedvezményét is számolva):
Összes különbözet 2015.01.01-től 2020.12.31-ig
5 308 890 Ft
https://tagnyilvantartas.pedagogusok.hu/bernyomasmero/bernyomasmero.html
Most leszek "fekete bárány".
Amikor levettek bennünket a minimálbérről, mindenki a portfólió, a minősítés és a mesterpedagógusok ellen tiltakozott. Ez volt a fő probléma.
De akkor a szakszervezetet sem hallottam.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
(Kiemelés tőlem. Ladysla)

Tisztelt Szakértő Kollégánk!

Hivatkozva a 2020. május 22-én kelt és elektronikusan megküldött, TKHF/1054-1/2020. iktatószámú, Tájékoztatás szakértői tevékenység végzéséről (szakképzés) tárgyú levelemre kérem nyilatkozatát arról, hogy 2020. július 1-től kezdődően az Ön foglalkoztatása a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény alapján oktató munkakörben történik, köznevelési intézményben nem rendelkezik teljes vagy részmunkaidős jogviszonnyal.

A nyilatkozat megtételére a következő módon van lehetősége:

A www.oktatas.hu portálra belépve a Saját oldal Bizottság menüpontjában a Látogatási beosztások (adminisztráció) alkalmazást elindítva válassza ki a SZAKKÉPZÉSSEL KAPCSOLATOS NYILATKOZAT oldalt. Az megnyíló felületen találja meg a nyilatkoztat szövegét:

„Nyilatkozom, hogy 2020. július 1-től foglalkoztatásom a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény alapján oktató munkakörben történik és ettől a dátumtól kezdődően köznevelési intézményben nem rendelkezem teljes vagy részmunkaidős jogviszonnyal.”

A nyilatkozat alatt az alábbi lehetőségek közül választva, majd a választ elmentve 2020. július 5-ig teheti meg nyilatkozatát.

Választási lehetőségek:

2020. július 1-től kezdődően köznevelési intézményben nem rendelkezem teljes vagy részmunkaidős jogviszonnyal.

vagy

2020. július 1-től kezdődően köznevelési intézményben továbbra is rendelkezem teljes vagy részmunkaidős jogviszonnyal.

Ezt a levelet minden szakértőnk számára megküldjük annak érdekében, hogy pontos képet lássunk a szakértőink következő időszakra szóló tevékenységéről, beoszthatóságáról. Elképzelhető, hogy a szakképzésben lévő változások Önt közvetlenül nem érintik (abban az esetben azonban érinthetnék, ha munkahelyet váltana), de sok szakértő kolléga van, aki az elmúlt időszakban döntéshelyzet előtt állt. Nem ismerjük az egyéni döntéseket, azonban nekünk már most fel kell készülnünk az őszi megbízások kiküldésére. Ezt csak akkor tehetjük, ha pontos képet látunk arról, hogy kik azok a szakértők, akikkel a jövőben is a jogszabályban jelenleg meghatározott feltételekkel tudunk együtt dolgozni.

A fentiek miatt akkor is kérjük nyilatkozatát a felületen, ha Ön jelenleg nem szakképző intézményben dolgozik!

Köszönjük együttműködését!

Tisztelettel:
Brassói Sándor
köznevelési elnökhelyettes
Oktatási Hivatal
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Most leszek "fekete bárány".
Amikor levettek bennünket a minimálbérről, mindenki a portfólió, a minősítés és a mesterpedagógusok ellen tiltakozott. Ez volt a fő probléma.
De akkor a szakszervezetet sem hallottam.
Éppen a szakszervezetek próbálkoztak - az más, hogy az érintettek nem mozdultak, amikor kellett volna.

A PSZ 2015-ös híreiből:

"A miniszter korábban úgy fogalmazott: „Rohanok vissza Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus szakszervezetek képviselõivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani.”
https://pedagogusok.hu/hir/1205/balog-zoltan-elnezest-kert-a-pedagogusoktol

https://pedagogusok.hu/hir/1211/koe...oezoktatas-terueleten-mukoedo-szakszervezetek

https://pedagogusok.hu/hir/1226/az-...elesi-toerveny-hatalybalepesevel-kapcsolatban

"Ma a PSZ Országos Vezetõség ülése után a Sztrájk Elõkészítõ Bizottságot alkotó szakszervezetek közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-én 11 órakor, Budapesten a NEFMI elõtt országos pedagógus demonstrációt szerveznek.

Mint ismeretes, a Bizottság Orbán Viktor miniszterelnöknek 2011. május 4-én levelet küldött, melyben kérték a tárgyalópartner kijelölését. A miniszterelnöki válasz szerint a kormányfõ azért nem egyeztet a szakszervezetekkel közoktatási kérdésekben, mert most zajlik a szociális konzultáció, amely foglalkozik ezzel a témával is. A szakszervezetek szerint néhány levélben megfogalmazott kérdés nem helyettesítheti az európai elvárásoknak megfelelõ szociális párbeszédet.

A tárgyalások kikényszerítése szempontjából nagy jelentõsége van akciónknak, ezért fontos, hogy a 170 000 fõs pedagógus társadalom minél több tagja, családtagjai, szülõk, nagyszülõk is vegyen részt a tüntetésen. Ez nem csak a pedagógusok ügye!
  • A közoktatás átalakításáról,
  • az intézmények államosításáról,
  • központi bérfinanszírozásról, központi létszámgazdálkodásról,
  • pedagógusok kötelezõ intézményben való tartózkodásáról (bújtatott óraszámemelés),
  • a pedagógus szabadság csökkentésérõl,
  • a heti öt és fél napos munkaidõ bevezetésérõl,
  • a nyugdíjrendszer átalakításáról (a prémium évek program megszüntetése)
nem lehet dönteni az érintettek figyelmen kívül hagyásával!

Követeljük a szociális párbeszéd működtetését! Mindenkit várunk, aki szimpatizál céljainkkal!

A demonstráció sikertelensége esetén a szakszervezetek nem riadnak vissza más érdekérvényesítõ akció pl. sztrájk megszervezésétõl sem.
A Kormány ránk vonatkozó döntései következtében akár 30-40 000 pedagógus is elveszítheti az állását. Folytatódhat a forráskivonás a közoktatásból, nõhet a pedagógusok amúgy is elviselhetetlen leterheltsége, kiszolgáltatottsága, gyors hanyatlásnak indulhat az oktatás színvonala.

EZT MEG KELL AKADÁLYOZNUNK!

Együtt kell mozdulnunk, senki nem gondolhatja, hogy nem fogja érinteni a közoktatás durva megfaragása. Közös érdekünk, hogy ezután is határozottan lépjünk fel mindazért, ami összeköt bennünket, közoktatásban érdekelteket. Ehhez mindenkinek kezet nyújtunk. A szakszervezet igazi erejét az akcióink támogatottsága adja.
EGYÜTT ERÕSEK VAGYUNK!"
https://pedagogusok.hu/hir/1155/junius-5-en-orszagos-tuentetes-budapesten
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Éppen a szakszervezetek próbálkoztak - az más, hogy az érintettek nem mozdultak, amikor kellett volna.

A PSZ 2015-ös híreiből:

"A miniszter korábban úgy fogalmazott: „Rohanok vissza Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus szakszervezetek képviselõivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani.”
https://pedagogusok.hu/hir/1205/balog-zoltan-elnezest-kert-a-pedagogusoktol

https://pedagogusok.hu/hir/1211/koe...oezoktatas-terueleten-mukoedo-szakszervezetek

https://pedagogusok.hu/hir/1226/az-...elesi-toerveny-hatalybalepesevel-kapcsolatban

"Ma a PSZ Országos Vezetõség ülése után a Sztrájk Elõkészítõ Bizottságot alkotó szakszervezetek közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy június 5-én 11 órakor, Budapesten a NEFMI elõtt országos pedagógus demonstrációt szerveznek.

Mint ismeretes, a Bizottság Orbán Viktor miniszterelnöknek 2011. május 4-én levelet küldött, melyben kérték a tárgyalópartner kijelölését. A miniszterelnöki válasz szerint a kormányfõ azért nem egyeztet a szakszervezetekkel közoktatási kérdésekben, mert most zajlik a szociális konzultáció, amely foglalkozik ezzel a témával is. A szakszervezetek szerint néhány levélben megfogalmazott kérdés nem helyettesítheti az európai elvárásoknak megfelelõ szociális párbeszédet.

A tárgyalások kikényszerítése szempontjából nagy jelentõsége van akciónknak, ezért fontos, hogy a 170 000 fõs pedagógus társadalom minél több tagja, családtagjai, szülõk, nagyszülõk is vegyen részt a tüntetésen. Ez nem csak a pedagógusok ügye!

  • A közoktatás átalakításáról,
    az intézmények államosításáról,
    központi bérfinanszírozásról, központi létszámgazdálkodásról,
    pedagógusok kötelezõ intézményben való tartózkodásáról (bújtatott óraszámemelés),
    a pedagógus szabadság csökkentésérõl,
    a heti öt és fél napos munkaidõ bevezetésérõl,
    a nyugdíjrendszer átalakításáról (a prémium évek program megszüntetése)
nem lehet dönteni az érintettek figyelmen kívül hagyásával!

Követeljük a szociális párbeszéd működtetését! Mindenkit várunk, aki szimpatizál céljainkkal!

A demonstráció sikertelensége esetén a szakszervezetek nem riadnak vissza más érdekérvényesítõ akció pl. sztrájk megszervezésétõl sem.
A Kormány ránk vonatkozó döntései következtében akár 30-40 000 pedagógus is elveszítheti az állását. Folytatódhat a forráskivonás a közoktatásból, nõhet a pedagógusok amúgy is elviselhetetlen leterheltsége, kiszolgáltatottsága, gyors hanyatlásnak indulhat az oktatás színvonala.

EZT MEG KELL AKADÁLYOZNUNK!

Együtt kell mozdulnunk, senki nem gondolhatja, hogy nem fogja érinteni a közoktatás durva megfaragása. Közös érdekünk, hogy ezután is határozottan lépjünk fel mindazért, ami összeköt bennünket, közoktatásban érdekelteket. Ehhez mindenkinek kezet nyújtunk. A szakszervezet igazi erejét az akcióink támogatottsága adja.
EGYÜTT ERÕSEK VAGYUNK!"
https://pedagogusok.hu/hir/1155/junius-5-en-orszagos-tuentetes-budapesten
Nem akarom túl dimenzionálni a témát.
Én arra utaltam, hogy a minimálbér levételekor annak tényéről, vonzatáról nem szólalt meg (nem tiltakozott) senki.
Mint ahogy most az iskolarendőrségről sem.
 
Nem akarok hívatlan szakszervezeti prókátor lenni, már csak azért sem, mert nem vagyok elégedett azzal, amit csinálnak, de az a kevés még mindig több, mint amit mi megteszünk.

Itt van a mostani NAT. Mást sem fogunk olvasni, hallani szeptemberben, minthogy ugye, hogy meg lehetett csinálni, csak hangulatkeltés volt mindaz, amit tiltakozásnak neveztek "páran". A pedagógusok többsége egyetért az átalakítással, mert felismerte, hogy a nemzeti öntudat és a gyerekek képességeinek, készségeinek fejlesztése egyaránt kulcsa a magyarság fennmaradásának és a nemzeti kultúra megőrzésének.

A kollégám azt mondta, hogy nem lehet széllel szemben pisilni, én ugyanis megtagadtam a részvételt bármiben, ami ehhez a NAT-hoz kötődik. Azt magyarázták, hogy meg kell csinálni, nincs mit tenni, hiába nem értenek egyet azzal, ami itt zajlik.
Ez erőszak! Ugyanolyan erőszak, mint az erőszakos testi közösülés.
(Én továbbdacoltam. Egyedül.)

Mégis ez jutott eszembe arról, ami itt zajlik, arról, amit írtál: tudod, ha a szám azt mondja, hogy: ne, ne!, de közben lehúzom a zippzáromat, akkor biztosan meg fognak erőszakolni.

Jelenleg ez van, s ezért mi vagyunk a hibásak, nem a PSZ vagy a PDSZ.

Az, hogy ez a kormány ráadásul rátelepedett a köztévére, az írott sajtóra, és folyamatosan adagolja a valótlanságokat, nem jelenti azt, hogy nincs ellenállás.
A Parlamentben 133 helyet kaptak 4.043 ezer pártlistás szavazatért, miközben a velük és a politikájukkal szemben állástfoglalók pártlistás szavazatainak száma 4.784 ezer (és ebben nincs benne a Momentum, az EGYÜTT és a Kétfarkúak 315 ezer szavazata).
Mindez 65 parlamenti helyet ér.

A parlamenti 2/3-ra hivatkozik, s arra, hogy az emberek felhatalmazták.

1.000.000-val több a jelenlegi vezetéssel szemben leadott szavazatok száma, mint mellette!

Itt nincs hiteles "ellen" politika, nincs fellépési esély, ha ez a kormány ezt nem akarja.
??????
Történelmi ismereteim szerint ezt hívják diktatúrának.

S az ország tanárai, akiknek felvilágosult, tanult emberként, tényleg a jövő generációért felelősként kellene gondolkodni és cselekedni, állnak, és néznek.

A bérnyomásmérő, hogy hátha felrázza a kollégákat, mit vettek ki a zsebükből:
https://tagnyilvantartas.pedagogusok.hu/bernyomasmero/bernyomasmero.html

De a hitelesség kedvéért itt van ez is, legalább itt lássátok:
upload_2020-6-30_11-15-8.png
upload_2020-6-30_11-17-0.png
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére