Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában

A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága közleményben jelentette be a döntést, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia.

Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában kábítószer előállításának bűntette miatt. A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága csütörtökön ismertetett közleményben jelentette be az ítéletet, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia. A helyi sajtó beszámolói szerint a Xu Weihong nevű elítélt társával 2016. októbere óta ketamint állított elő, amelyet Xu otthonában tároltak. A rendőrség az ügy kapcsán több mint 120 kilogramm ketamint foglalt le az elítélt otthonában és egy másik címen. Xu társát, a kínai állampolgárságú Ven Kuang-hsziongot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Kínában tavaly két másik kanadai állampolgárt ítéltek halálra két, egymástól független kábítószeres ügyben. Az ítélet ellen mindkét esetben fellebbezést nyújtottak be. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján a legújabb eset kapcsán úgy vélekedett, hogy az nem fogja befolyásolni a kínai-kanadai kapcsolatokat.

A két ország kapcsolata feszültté vált azt követően, hogy a kanadai hatóságok 2018 végén amerikai kérésre őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját. Röviddel Meng elfogását követően Kínában két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, de Peking tagadja, hogy elfogásuknak köze lenne Meng ügyéhez. Michael Kovrig korábbi diplomata és Michael Spavor üzletember ellen idén júniusban kémkedés miatt emeltek vádat.

N
1283737.jpg
 
Hm....kábítószert állítanak elő(ha igaz) akkor a helyi törvények az irányt adók. Vagy kitoloncolják őket kanadába ...legalább lesz aki gyárt nekik anyagot.
Vagyis ha törvényt szegték akkor el kell fogadnod a törvényeket.
 
A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága közleményben jelentette be a döntést, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia.

Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában kábítószer előállításának bűntette miatt. A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága csütörtökön ismertetett közleményben jelentette be az ítéletet, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia. A helyi sajtó beszámolói szerint a Xu Weihong nevű elítélt társával 2016. októbere óta ketamint állított elő, amelyet Xu otthonában tároltak. A rendőrség az ügy kapcsán több mint 120 kilogramm ketamint foglalt le az elítélt otthonában és egy másik címen. Xu társát, a kínai állampolgárságú Ven Kuang-hsziongot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Kínában tavaly két másik kanadai állampolgárt ítéltek halálra két, egymástól független kábítószeres ügyben. Az ítélet ellen mindkét esetben fellebbezést nyújtottak be. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján a legújabb eset kapcsán úgy vélekedett, hogy az nem fogja befolyásolni a kínai-kanadai kapcsolatokat.

A két ország kapcsolata feszültté vált azt követően, hogy a kanadai hatóságok 2018 végén amerikai kérésre őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját. Röviddel Meng elfogását követően Kínában két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, de Peking tagadja, hogy elfogásuknak köze lenne Meng ügyéhez. Michael Kovrig korábbi diplomata és Michael Spavor üzletember ellen idén júniusban kémkedés miatt emeltek vádat.

N
1283737.jpg
*
Tényleg nem értem ezeket a bűnözőket? Pontosan tudják, hogy ha ezt vagy azt csinálják, milyen ítéletre számíthatnak. S, ennek ellenére bepróbálkoznak, mert azt hiszik, éppen ők lesznek a kivételek, akiket nem találnak meg a helyi hatóságok. Elképesztően "optimisták", annyira sötétek, fel sem fogják, hogy az életükkel játszanak. Hiába, a pénz megbolondította őket. Kegyetlen büntetéssel számolhatnak... Bele sem merek, de nem is akarok gondolni. Arról nem beszélve, nem írva, hogy mennyi, de mennyi ember életét teszik tönkre a kábítószerrel, s ilyen hatalmas mennyiséggel. Nem kispályások voltak, az biztos.
 
Ebben az esetben szamit ki milyen allampolgar?
Ha olasz bunos, ha holland nem bunos, ha kinai bunos ha canadai nem bunos...
Tudta mit vallal !
 
*
Tényleg nem értem ezeket a bűnözőket? Pontosan tudják, hogy ha ezt vagy azt csinálják, milyen ítéletre számíthatnak. S, ennek ellenére bepróbálkoznak, mert azt hiszik, éppen ők lesznek a kivételek, akiket nem találnak meg a helyi hatóságok. Elképesztően "optimisták", annyira sötétek, fel sem fogják, hogy az életükkel játszanak. Hiába, a pénz megbolondította őket. Kegyetlen büntetéssel számolhatnak... Bele sem merek, de nem is akarok gondolni. Arról nem beszélve, nem írva, hogy mennyi, de mennyi ember életét teszik tönkre a kábítószerrel, s ilyen hatalmas mennyiséggel. Nem kispályások voltak, az biztos.

mert nem ez történt
vmiért eléjük került- értsd kilógott a sorból, vagy ujgur ismerőse volt
- nem fért be a kínai pontrendszerbe
így rákentek egy olyan vádat ami máshol elfogadható
 
ha öt végezték ki és nem csak rákenték
vagy pl a kv zacc botrány

nagyon nagy ott a korrupció nem tom most pontrendszer óta h van
de régebben még ahhoz is vmi fejest le kellett fizetni h a nem létező 3. gyerek iskolába járhasson
pld ezért is jönnek ide
 
A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága közleményben jelentette be a döntést, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia.

Újabb kanadai állampolgárt ítéltek halálra Kínában kábítószer előállításának bűntette miatt. A dél-kínai Kanton (Kuangcsou) középfokú bírósága csütörtökön ismertetett közleményben jelentette be az ítéletet, amelyet a legfelsőbb bíróságnak kell jóváhagynia. A helyi sajtó beszámolói szerint a Xu Weihong nevű elítélt társával 2016. októbere óta ketamint állított elő, amelyet Xu otthonában tároltak. A rendőrség az ügy kapcsán több mint 120 kilogramm ketamint foglalt le az elítélt otthonában és egy másik címen. Xu társát, a kínai állampolgárságú Ven Kuang-hsziongot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Kínában tavaly két másik kanadai állampolgárt ítéltek halálra két, egymástól független kábítószeres ügyben. Az ítélet ellen mindkét esetben fellebbezést nyújtottak be. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján a legújabb eset kapcsán úgy vélekedett, hogy az nem fogja befolyásolni a kínai-kanadai kapcsolatokat.

A két ország kapcsolata feszültté vált azt követően, hogy a kanadai hatóságok 2018 végén amerikai kérésre őrizetbe vették Meng Van-csout, a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját. Röviddel Meng elfogását követően Kínában két kanadai állampolgárt vettek őrizetbe, de Peking tagadja, hogy elfogásuknak köze lenne Meng ügyéhez. Michael Kovrig korábbi diplomata és Michael Spavor üzletember ellen idén júniusban kémkedés miatt emeltek vádat.

N
1283737.jpg
*
Ezek a kábítószeres dolgok mindenütt veszélyesek. Mi a "pitymalattynak" kellett Kínában üzletelni? Mintha nem számoltak volna azzal, hogy az életükbe is kerülhet ez a "kaland". Elképesztő, hogy emberek milyen könnyen viszik vásárra a bőrüket. Tudom, tudom, a pénzért. Mert a mondás szerint van annyi pénz, amennyiért "korpás" is lehet a hajunk... De nincs annyi pénzt, hogy az életemet kockáztassam...
 
A legtobbszor nem valtoztatjak a nevuket hanem eredetileg kinai illetve a szulei nagyszulei ,es lehet o mar canadai allampolgarkent szuletett Canadaba, de az lehet a 3. generacio canadai kinai.
Értem is, és tudom is.
Az "érdekesség" pedig mindig ott van, amikor például egy amerikai állampolgárságú, de latinos nevű személy kerül látótérbe valamilyen kokain, vagy marihuana ügy kapcsán. Itt is hasonló dolog van. Egy kanadai-kínai nevű személy neve merül fel, valamilyen Távol-keleti drog (ópiát származék) kapcsán. De, közelíthetünk Magyarország felé is, ahol egy hír ha úgy kezdődik, hogy "a családtagok megjelentek a kórház-, iskola-, közintézményben", és erőszakos jelenetek történtek, ott majdnem biztosan felbukkan a Kolompár, Lakatos, Rafael, vagy Orsós családnév.
Ebből még ugyan semmiféle negatív következtetés nem vonható le, azonban ekkor mindig ott van az a bizonyos "DE", ami mindig az "Én ilyet nem gondoltam"-nak pontosan ez ellenkezőjét jeleni. :)
 
Canada minden allampolgaraert kiall, legyen az akarmilyen nevu illetve /nemzetisegu/.A bunozoknek is joga van hogy ugyved, kovetseg segitsen hazaternie es itthon birosag eleallitsak.
NAlunk is komoly buncselekmeny kabitoszert eloallitani.
A halal buntetes nincs Canadaba es nem is hagyja hogy csak ugy kinyirjak allampolgarait.
 
Értelek de, csak a jogaikról beszélünk ..kötelességük az nincs??
 
Criminal emberkek nem igen szoktak eloterbe helyezni a kotelesseget. Akit halalra itelnek az nem kis dolgot csinalt, az mar mas kerdes hogy halalnal sokkal kemenyebb buntetes a szabadsagvesztes evekre bezarva bortonbe varni a csodat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére