Putyin ellenfelének lenni nem életbiztosítás: Alekszej Navalnij nem az egyetlen, akit megmérgeztek

Navalnij felesége levélben kérte az orosz elnököt, hogy férjét vihessék Németországba.


Moszkva — Julius Caesarral kés, a marxista Trockijjal egy jégcsákány, a trónörökös Ferenc Ferdinánddal pisztoly végzett. Ezek a módszerek mára szinte őskorinak tűnnek, amikor a nagypolitika szemében nem kívánatos személyeket idegmérgekkel, radioaktív anyagokkal vagy alig kimutatható vegyületekkel likvidálják. Vannak, ahol nehezen bocsátanak meg az árulóknak, de a rendszer bírálói is súlyos figyelmeztetéseket kaphatnak.

Eddig rejtélyes anyag juttathatta kómába a minap Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legharsányabb kritikusát, Alekszej Navalnijt is, aki miután egy reptéren elkortyolgatott egy csésze teát, felszállt egy gépre, majd miután a fájdalomtól üvöltött, elvesztette az eszméletét.

nmFktkpTURBXy84Yjg4NGYxMmRlODcyY2U4NzJmOTE2NDY1ZTk0YzMzMC5qcGeRlQLNA6UAwsM

Putyin egyik legharsányabb parlamenten kívüli kritikusa, többször letartóztatták már / Fotó. Profimedia

Bár nem tudni, az orosz ellenzéki felépül-e teljesen, mégis a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen nem jellemző, hogy a merényletek ne a kívánt eredménnyel végződjenek.

Védőangyala az egykori orosz katonai hírszerzőt, Szergej Szkripalt sem hagyta cserben, akit dezertálása után a legpusztítóbb idegméreggel, a Novicsokkal akartak eltenni láb alól az angliai Salisburyben. A méreggel a környezetében lévő lánya, egy háromgyermekes nő és egy 45 éves férfi is kapcsolatba került. Mindenki válságos állapotban került kórházba, az anyuka azonban nem élte túl a támadást.

B3HktkqTURBXy9iMjM5MzFjMjg0ZGJlOWM0YWU2ZDFhYTZjNGY4OTY1MC5qZmlmkZUCzQOlAMLD

Szkripal és lánya egy Novicsok nevű idegméreg miatt került kórházba. Árulásáért akarták a halálát

Egy korty tea lett a végzete a szintén kiugrott orosz hírszerzőnek, Alekszandr Litvinyenkónak, akinek italába sugárzó anyagot csempészték bele a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a volt tiszt két egykori ügynöktársával találkozott. A polónium három hét alatt végzett az orosszal, aki haláláig a kínok kínját élte át. A sugárzás mértéke miatt Litvinyenko halottkémi szemléje valószínűleg a legveszélyesebb volt, amelyet a nyugati világban valaha is elvégeztek.

ofKktkpTURBXy9kZmIyMzM0M2Q0NzIzYjc0YjFlZjhiZTJjYzgyM2NkOS5qcGeRlQLNA6UAwsM

Az egykori orosz kémet, Lityvinyenkót polóniummal mérgezték meg. Hetekig szenvedett halála előtt / Fotó: Getty Images

A Pussy Riot nevű művészcsoport egyik tagját, Pjotr Verzilovot is meg akarták mérgezni, két évvel ezelőtt egy tárgyalás után ájult el, sokáig beszélni sem tudott. Most az ő kérésére küldött egy német alapítvány mentőhelikoptert Navalnijért, annak ellenére, hogy a kezelőorvos határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy elszállítsák, de a németek végül megvizsgálhatták Navalnijt.

A nyíltan oroszellenes politikát folytató ukrán elnök, Viktor Juscsenko is mérgezés áldozata lett 2004-ben, azonban felépült. Juscsenko egy vacsorán lett rosszul, Dioxin került az ételébe. A vegyülettől különös kinövések keletkeztek az arcán, ám orvosai szerint ezeknek köszönheti az életét is, ugyanis a képződményeken keresztül távozott a méreg a szervezetéből.

(Ez is érdekelheti: Mégsem mérgezték meg Putyin legnagyobb ellenfelét? Halálos veszély fenyegetheti azokat, akik körülötte vannak – Íme, a részletek!)

sYlktkpTURBXy81YThiYmZlMmZkNDY1YTM5OWI2NmNmNTBiZDA2MzE5Ny5qcGeRlQLNA6UAwsM

Viktor Juscsenko egykori ukrán elnök Dioxon nevű mérget kapott, amitől az arca szinte eltorzult / Fotó: Northfoto

Navalnij állapotára mindenesetre még mindig szűkszavúan nyilatkoznak orvosai, annyi viszont már kiderült, hogy bármilyen fura is, de szerintük egy hirtelen vércukorszint-változás okozta a rosszullétét. Az orosz ellenzéki állapota stabil.

Jellemző módszer

Az elkövetés módja utalhat az elkövetőre a szakértő szerint. – Nyugati országokból nem túl gyakran hallunk ilyet, szóval kijelenthető, hogy a mérgezés mint leszámolási módszer orosz sajátosság – kommentálta a híreket Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. – Nem lehet kizárni azt sem, hogy Putyin elnök jóváhagyásával, vagy az ő parancsára mérgezték meg Navalnijt, mert útban volt – tette hozzá.
 
Mert kémkedésért és hazaárulásért csak 6-8 évet adnak, pláne egyenruhásnak...
És aztán engedik külföldre távozni...
ezért tűnik értelmetlennek, hogy nyolc évvel miután külföldre távozott mégis szükségesnek tartják meggyilkolni.

Azért Navalnij korántsem "csak egy blogger". Nyugaton is jegyzett ellenzéki vezető.
természetesen van alapítványa is, valami egymilliárd rubel (4,7 milliárd forint) értékü öszeggel vannak problémái. Mindenesetre politiakai pártja úgy tudom nincs, szóval a támogatottságot nem lehet mérni.
Egyrészt hibázni ők is tudnsk.
Másrészt lehet, valamilyen külső körülmény miatt nem úgy és nem akkor lépett fel a mérgezés, ahogy tervezték. (Pl. nem volt kellően forró az ital és nem olyan gyorsan szívódott fel a méreg, vagy nem a tervezett időben érték el azt a repülési magasságot, ahol a méregnek aktivàlódnia kellett...)
természetesen, aki dolgozik az hibázik is ... dehát álladóan, egy rendes munkát nem képesek elvégezni?
 
Tudtommal az iráni katonatisztet, speciel Kászim Szulejmáni iráni tábornokot az amerikaiak gyilkolták meg ... az iráni tudósokat szokta a Moszad likvidálni.
A terrorista fogalma is érdekes kérdés ... mifelénk a második világháboruban volt , hogy ugyanazt ez egyik fél hatzafinak, partizánnak tartotta, a másik fél pedig terroristának. Nem is olyen régen még az írek/angolok is hasonlóan vélekedtek.
Az iráni csávó tenorista volt. És nem olyan érdekes kérdés, mint szeretnéd. A partizánok nem kizárólag civileket gyilkoltak, és a saját hazájukon belül tevékenykedtek. A tenoristákról ugyanez nem mondható el...
 
Az iráni csávó tenorista volt. És nem olyan érdekes kérdés, mint szeretnéd. A partizánok nem kizárólag civileket gyilkoltak, és a saját hazájukon belül tevékenykedtek. A tenoristákról ugyanez nem mondható el...
ha te mondod ... én ilyen újságcikkekeket olvastam "Szulejmáni világos célt tűzött ki maga elé: Iránnak a Közel-Kelet vezető hatalmává kell válnia, hogy soha többé ne támadhassák meg. Pragmatizmusát mutatja, hogy nemcsak a Hezbollah libanoni síita mozgalmat és az iraki síita milíciákat támogatta, de a Hamász palesztin szunnita szervezetet és Basar Asszad szír elnök világi rendszerét is. Sőt az USA-t ért 2001-es al-Káida-merénylet után az ő tanácsára Teherán hírszerzési adatokkal segítette Washington tálibok elleni afganisztáni invázióját."
A kérdés, hogy a népe, az irániaiak is terroistának tartják?
 
ezért tűnik értelmetlennek, hogy nyolc évvel miután külföldre távozott mégis szükségesnek tartják meggyilkolni.
Mi egyszerű halandók nem tudhatjuk nem kezdett-e el valami információs üzletelést, amiért büntit kapott.
De, hogy fokozzam a konteót, mi van, ha azért engedték ki (előbb a böriből, majd külföldre), hogy elvégezzebn valamit az oroszoknak, amit aztán nem tett meg. (Halkan jegyzem meg nem minden hírszerző ezredes olyan mint a mi Földink.)
természetesen van alapítványa is, valami egymilliárd rubel (4,7 milliárd forint) értékü öszeggel vannak problémái.
Már, ha az "valami problémának nevezhető", hogy egy orosz bíróság betiltotta.
Ugyanis az alapítványon keresztül finanszírozta (volna) a kampányát.
Mindenesetre politiakai pártja úgy tudom nincs, szóval a támogatottságot nem lehet mérni.
A "Mi hazánk" sem párt, mégis mérhető a támogatottsága.
Amikor kizárták az Almából, ő is mozgalmat szervezett.
természetesen, aki dolgozik az hibázik is ... dehát álladóan, egy rendes munkát nem képesek elvégezni?
Lehet, hogy nem is volt cél a megsemmisítés.
 
Szerinted ez igaz ?:
Az újságíró információi szerint a 28 éves Mikita Kraucou augusztus 12-én, egy tüntetői összecsapás alkalmával tűnt el, a telefonját legutoljára egy minszki kórház mellett tudták bemérni, de az Euroradio információi szerint lehetséges, hogy nem ott tartózkodott, hanem a közelben lévő rendőrségen
Vagy
Újabb tüntetőt gyilkoltak meg a rendőrök Belaruszban
Vagy
https://merce.hu/pp/2020/08/23/tobb-varosban-ezrek-az-utcan-belaruszban-a-hadsereg-is-felvonult-ellenuk-tuntetesek-belaruszban-percrol-percre-a-mercen/lukasenka-helikopterrel-erkezett-a-fuggetlensegi-palotahoz-gepfegyverrel-a-kezeben/

VAGY:
újabb halálos áldozata van a belarusz tüntetéseknek: a 43 éves Gennadij Sutovot augusztus 11-én lőtte fejbe a rendőrség Bresztben, szerda délelőtt halt bele sérüléseibe a minszki katonai kórházban. Hivatalosan két halálos áldozata volt eddig a Lukasenka ellen kirobbant tüntetéshullámnak.
 
Utoljára módosítva:
Hivatalosan két halálos áldozata volt eddig a Lukasenka ellen kirobbant tüntetéshullámnak.
De mégis hogy csinálták azt a rettenetes választási csalást?
Mifelénk is ezt skandálták a megatüntetések résztvevői, de sose értettem, hogyan lehet csalni ha minden szavazókörzetben ott a rengeteg ellenzéki párt küldötte és aláírja a helyi eredményeket tartalmazó jegyzőkönyveket. Tehát a jegyzőkönyvet aláírja egy darab fideszes küldött és 10 darab ellenzéki.
A pártok küdöttei betelefonálják a helyi eredményeket a főnökeiknek, a pártszékházakba ahol a párhuzamos szavazatszámlálás folyik.
 
Utoljára módosítva:
De mégis hogy csinálták azt a rettenetes választási csalást?
Mifelénk is ezt skandálták a megatüntetések résztvevői, de sose értettem, hogyan lehet csalni ha minden szavazókörzetben ott a rengeteg ellenzéki párt küldötte és aláírja a helyi eredményeket tartalmazó jegyzőkönyveket. Tehát a jegyzőkönyvet aláírja egy darab fideszes küldött és 10 darab ellenzéki.
Te amúgy hol élsz? Fideszes megfigyelő minden körzetben volt (sokban kettő is), de ellenzéki nem jutott mindenhová.
A pártok küdöttei betelefonálják a helyi eredményeket a főnökeiknek, a pártszékházakba ahol a párhuzamos szavazatszámlálás folyik.
A 2014-es választás kapcsán mesélte egy ismerősöm, hogy megfigyelőként nem mehettek be az urnabontáshoz és szavazat számláláshoz. Egy külön szobában kellett várakozniuk, mert a jegyző nrm engedte be a számlálóhelyiségbe a megfigyelőket. Utólag ugyan megpanaszolták, de az eredményen nem változtattak
 
Te amúgy hol élsz? Fideszes megfigyelő minden körzetben volt (sokban kettő is), de ellenzéki nem jutott mindenhová.
vagy 100 darab ellenzéki párt indult a választáson (mellesleg ezek összesen kb. annyi szavazatot kaptak mint a kormányzó párt). Szóval azt akarod bemesélni, hogy valamelyik ellenzéki, mindegy melyik, de egy se volt képes az emberét betenni a számlálóbizottságba? Már tragikomikus, hogy az ellenzék népszerütlenségéért (nem képes találni legalább egy civilt, ha már nincs párttag) aki képviseli a szavazatszámlálásnál.
deleg-ltak.jpg

szerintem ha egy párt 2198 tagot/szimpatizánst képes mozgósítani országosan akkor annak akkora is a népszerüsége.
A 2014-es választás kapcsán mesélte egy ismerősöm, hogy megfigyelőként nem mehettek be az urnabontáshoz és szavazat számláláshoz. Egy külön szobában kellett várakozniuk, mert a jegyző nrm engedte be a számlálóhelyiségbe a megfigyelőket. Utólag ugyan megpanaszolták, de az eredményen nem változtattak
fantasztikus, és mégis kik írták alá a szavazóköri jegyzőkönyvet?
 
Utoljára módosítva:
vagy 100 darab ellenzéki párt indult a választáson (mellesleg ezek összesen kb. annyi szavazatot kaptak mint a kormányzó párt). Szóval azt akarod bemesélni, hogy valamelyik ellenzéki, mindegy melyik, de egy se volt képes az emberét betenni a számlálóbizottságba? ...
szerintem ha egy párt 2198 tagot/szimpatizánst képes mozgósítani országosan akkor annak akkora is a népszerüsége.
Hamar átestél a ló másik oldalára.
Hogy is kezdted?
Tehát a jegyzőkönyvet aláírja egy darab fideszes küldött és 10 darab ellenzéki.
Most meg magad bizonyítod, hogy összesen nem volt annyi ellenzéki, mint fideszes.
fantasztikus, és mégis kik írták alá a szavazóköri jegyzőkönyvet?
Mondjuk a választási bizottság elnöke és tagjai...
 
Most meg magad bizonyítod, hogy összesen nem volt annyi ellenzéki, mint fideszes.
de most erről ki tehet, ha ekkora a pártok támogatottsága? A lényeg, hogy minden párt maga ellenőrizheti a választást, ha észrevetted volt pártvezér amelyik még a hivatalos eredmények bejentése előtt lemondott, mert a párhuzamos szavazatszámlálás eredményeképp tisztában volt az elért eredményével.

Viszont ahogy belegodolok, a választások vesztesei a világ minden országában választási csalásról panaszkodnak, lehet az az USA vagy Bangladesh ... ez már így szokás.
 
Utoljára módosítva:
ezért kételkednek az emberek (persze van aki nem), hasonlóan jól informáltak szokták tájékoztatni a világsajtót a Magyarországon a kormány miatt megfagyottak számárol is.
Biztos hallottal a statisztikai hivatalrol, ok adjak ki, amit a nemzetkozi sajto lekozol. Meg demokracia van ,addig vannak bejelentesi kotelezettsegek is pl ez is hanyan fagynak meg.
Minden demokratikus orszagbol beerkeznek az adatok es ezeket kozlik.
A gyilkosagokat a halalos baleseteket stb mind megtudod nezni nem csak Mo. adatait hanem Canadaet Usa-et az Eu-us orszagokert.
Eleg jol informaltak vagyunk, mert meg veled is tudunk vitazni igaz nem nehez a hablaty propagandadat cafolni.
 
A Kreml egyelőre nem látja okát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
nyomozásra akkor lesz ok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték.
.....
Így megy ez itt keleten...
Ha kiderül hogy milyen anyag akkor majd módosítunk rajta. Kíváncsiak arra hogyan is működik a nyugati elhárítás...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére