Lezárult a kedves darabolós gyilkos ötéves pere

Lelőtte, majd felaprította rokonát egy kínai férfi: Li Csaót a kedves darabolós gyilkos címen emlegeti a sajtó. A 2015-ben történt eset túlmutat egy egyszerű bulvársztorinál: a történet végére a tettes vált áldozattá, ráadásul a gyilkosság a kínai társadalom sajátos jelenségére világít rá.

Magyarországon is hozzászokhattunk már a méregdrága luxusautóval közlekedő, mackónadrágos kínai vállalkozók látványához. Minden látszat ellenére, óvatos megvillantása ez a felhalmozott vagyonnak, a nagyzolást ugyanis kulturális és politikai gátak egyaránt akadályozzák. A huszadik században Kínát sújtó éhínség emléke a mai napig élénken él a köztudatban, növelve a gazdasági fellendülés során vagyonokat felhalmozó tömegekkel szembeni ellenszenvet. Peking ezért több kampányt is indított a felvágás, a pazarlás és persze a korrupció ellen.

A „tuhao”, vagyis az újgazdag címke ennek ellenére is közkedvelt jelző Kínában, valamint a külföldön élő kínai közösségekben egyaránt. Mivel a nagy gazdasági fellendülés az 1980-as években indult el, időközben az újgazdagok második generációja is felnőtt, akiket a vagyon már jóval kevésbé feszélyez.

Viselkedésükkel ki is vívták maguknak a kínai szleng másik címkéjét: őket a „fuerdai” jelzővel illeti a közbeszéd, amihez talán a tuhaónál is nagyobb gyűlölet társul.

Míg itthon legfeljebb a Tiktokon bontogatják szárnyaikat a második generációs ázsiai újgazdagok, a közel 1,8 millió kínainak otthont adó Kanadában egyesek közéleti szereplőkké váltak. Az Ultra Rich Asian Girls címen futó, vancouveri valóságshow például két évadot is megélt, a kőgazdag fiatal nők semmittevését bemutató sorozat nemcsak a nézőket, de publicistákat, kulturális antropológusokat is megihlette.

Vancouver stilizált álomvilága 2015-ben csapott át megelevenedett horrorshow-ba. Az egyik szereplő, a Milánóban divatiskolát végzett Florence édesapja, Li Csao (Li Zhao) torkon lőtte,

majd 108 darabra aprította fel üzlettársát és családtagját, Gang Jüant (Gang Yuan).

Jüan gyilkosa, Li Csao feleségének az unokatestévre volt, a család egy vancouveri luxusvillában élt közös fedél alatt. A 42 éves, kalandos múltú vállalkozó a nőügyeivel is közismertté vált, az akkor 54 éves Li Csaót mégis vérig sértette azzal az üzleti ajánlatával, aminek egyik feltétele az volt, hogy Csao adja hozzá feleségül egyetlen lányát, a realitysztár Florence-t. Az ajánlottból szóváltás, a veszekedésből pedig dulakodás lett.

Előbb egy kalapács, majd egy vadászpuska került elő: a jegyzőkönyv szerint Csao fegyverrel a kezében figyelmeztette a szerszámmal hadonászó Jüant, hogy nyugodjék le.

A vállalkozó ekkor Csaóhoz vágta a kalapácsot, erre a puska véletlenül elsült. A lövedék torkon találta Jüant, aki a helyszínen szörnyethalt. Az esetet követően Csao hozzálátott a holttest feldarabolásához, terve az volt, hogy táskákba rejti a testrészeket. Előbb azonban egy házvezetőnő kapta rajta a gyilkost, őt Csao még meggyőzte azzal, hogy éppen egy vadászaton elejtett medvét dolgoz fel. Hazatérő feleségétől azonban nem szabadult meg ilyen könnyen, az asszony felismerte unokatestvérének holttestét.

Most végül jogerősen tíz és fél év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Li Csaót, ennek nagyjából felét az elkövető már leülte.

A sajtóban „kedves darabolós gyilkosként” hivatkozott férfit valamennyi tanúvallomás melegszívű, rendes embernek írta le.

A kínai és az angol nyelvű sajtót egyaránt foglalkoztató történet végére így a tettes vált az igazi áldozattá. Akik pedig egyáltalán nem kerültek közelebb a közvélemény szívéhez, azok a másodgenerációs újgazdag fiatalok: az eset következtében a meggyilkolt vállalkozó öt gyermeke osztozik apjuk közel 16 millió dolláros vagyonán.

Buzna Viktor

J9gc4L6o
 
Annyi hasonló példát lehetne hozni hazulról is.
Ez úgy látszik eléggé a sajátja a hirtelen milliomossá váló embereknek.
 
A látszat nem minden. Melztam Én egy rövud munka keretén belül egy olyan emberkének\vel, mert Ő is dolgozozz velünk egész hétvégén, akinek a cége évi több 100 milliós bevételt termel (persze ből lemegy az adók, stb). Kinézetre, öltözékre egy alkesz munkásnak mondtam volna, aki az épitőiparban melózik, de csak erre a pár napos melóra több milliót érő felszereést hozott.
 
Lehet, hogy bennem van a hiba, de én nem látom, hogy ebben a történetben hol áldozat az elkövető...
Talán hogy morbid legyek.
Az a sok próbálkozás amit tett mind kudarcba fulladt ezért már áldozatnak tekintik ennyire peches legyen valaki, hisz a filmekben ez a rész a legrövidebb.
Hiszen a gyilkolás és a nyomozás ami a legtöbb műben ábrázolva van és nem az hogy próbálja eltüntetni az áldozatot és folyamatosan lebukik.
 
Lelőtte, majd felaprította rokonát egy kínai férfi: Li Csaót a kedves darabolós gyilkos címen emlegeti a sajtó. A 2015-ben történt eset túlmutat egy egyszerű bulvársztorinál: a történet végére a tettes vált áldozattá, ráadásul a gyilkosság a kínai társadalom sajátos jelenségére világít rá.

Magyarországon is hozzászokhattunk már a méregdrága luxusautóval közlekedő, mackónadrágos kínai vállalkozók látványához. Minden látszat ellenére, óvatos megvillantása ez a felhalmozott vagyonnak, a nagyzolást ugyanis kulturális és politikai gátak egyaránt akadályozzák. A huszadik században Kínát sújtó éhínség emléke a mai napig élénken él a köztudatban, növelve a gazdasági fellendülés során vagyonokat felhalmozó tömegekkel szembeni ellenszenvet. Peking ezért több kampányt is indított a felvágás, a pazarlás és persze a korrupció ellen.

A „tuhao”, vagyis az újgazdag címke ennek ellenére is közkedvelt jelző Kínában, valamint a külföldön élő kínai közösségekben egyaránt. Mivel a nagy gazdasági fellendülés az 1980-as években indult el, időközben az újgazdagok második generációja is felnőtt, akiket a vagyon már jóval kevésbé feszélyez.

Viselkedésükkel ki is vívták maguknak a kínai szleng másik címkéjét: őket a „fuerdai” jelzővel illeti a közbeszéd, amihez talán a tuhaónál is nagyobb gyűlölet társul.

Míg itthon legfeljebb a Tiktokon bontogatják szárnyaikat a második generációs ázsiai újgazdagok, a közel 1,8 millió kínainak otthont adó Kanadában egyesek közéleti szereplőkké váltak. Az Ultra Rich Asian Girls címen futó, vancouveri valóságshow például két évadot is megélt, a kőgazdag fiatal nők semmittevését bemutató sorozat nemcsak a nézőket, de publicistákat, kulturális antropológusokat is megihlette.

Vancouver stilizált álomvilága 2015-ben csapott át megelevenedett horrorshow-ba. Az egyik szereplő, a Milánóban divatiskolát végzett Florence édesapja, Li Csao (Li Zhao) torkon lőtte,

majd 108 darabra aprította fel üzlettársát és családtagját, Gang Jüant (Gang Yuan).

Jüan gyilkosa, Li Csao feleségének az unokatestévre volt, a család egy vancouveri luxusvillában élt közös fedél alatt. A 42 éves, kalandos múltú vállalkozó a nőügyeivel is közismertté vált, az akkor 54 éves Li Csaót mégis vérig sértette azzal az üzleti ajánlatával, aminek egyik feltétele az volt, hogy Csao adja hozzá feleségül egyetlen lányát, a realitysztár Florence-t. Az ajánlottból szóváltás, a veszekedésből pedig dulakodás lett.

Előbb egy kalapács, majd egy vadászpuska került elő: a jegyzőkönyv szerint Csao fegyverrel a kezében figyelmeztette a szerszámmal hadonászó Jüant, hogy nyugodjék le.

A vállalkozó ekkor Csaóhoz vágta a kalapácsot, erre a puska véletlenül elsült. A lövedék torkon találta Jüant, aki a helyszínen szörnyethalt. Az esetet követően Csao hozzálátott a holttest feldarabolásához, terve az volt, hogy táskákba rejti a testrészeket. Előbb azonban egy házvezetőnő kapta rajta a gyilkost, őt Csao még meggyőzte azzal, hogy éppen egy vadászaton elejtett medvét dolgoz fel. Hazatérő feleségétől azonban nem szabadult meg ilyen könnyen, az asszony felismerte unokatestvérének holttestét.

Most végül jogerősen tíz és fél év szabadságvesztésre ítélte a bíróság Li Csaót, ennek nagyjából felét az elkövető már leülte.

A sajtóban „kedves darabolós gyilkosként” hivatkozott férfit valamennyi tanúvallomás melegszívű, rendes embernek írta le.

A kínai és az angol nyelvű sajtót egyaránt foglalkoztató történet végére így a tettes vált az igazi áldozattá. Akik pedig egyáltalán nem kerültek közelebb a közvélemény szívéhez, azok a másodgenerációs újgazdag fiatalok: az eset következtében a meggyilkolt vállalkozó öt gyermeke osztozik apjuk közel 16 millió dolláros vagyonán.

Buzna Viktor

J9gc4L6o
*
Döntöttem, jobb a békesség. Mindenképpen illedelmesen és (az ő szokásukhoz alkalmazkodva, kissé biccentve) köszönök. Aztán elrebegem mit szeretnék "ócsót" vásárolni, és huss el... Jobb a békesség. Van közöttük olyan személy, aki nem viccel. Darabol. Igaz, ez más népcsoportokra is jellemző. Tiszta szerencse, hogy nem lett a rokon megfőzve és feltálalva. No meg az is szerencse, hogy akik felfedezték a "balesetet", azoknak nem lett bajuk. Szépen lettek meggyőzve arról, hogy hallgassanak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére