Újabb amerikai város legalizálta a "többszerelműséget"

A döntésben nagy szerepet játszó Poliamor Jogi Érdekképviseleti Koalíció azt reméli, a poliamor kapcsolatok jogi elismerési hullámát indítják el ezzel.

A Massachusetts állambeli Cambridge városi tanácsa a közelmúltban változtatta meg rendeletét, mely legálissá teszi, hogy három vagy több felnőtt élettársi kapcsolatot folytasson egymással. Ezzel Cambridge a második amerikai város, ahol törvényessé tették a poliamoriát.

A tanács mút hét hétfőn hozta a döntést, az élettársi kapcsolat definícióját átírva "egymással nem rokoni kapcsolatban álló kettő vagy több felnőtt által alkotott entitásra", mely kölcsönös támogatáson, gondoskodáson és elkötelezettségen alapul. Ezen felül az adott partneri viszonyon kívül más partneri viszonyt nem folytathatnak, és "családnak tekintik magukat", tisztázza a szöveg.
Az új rendelet nem várja el az élettársak együtt éljenek, illetve azt sem, hogy bizonyítsák kapcsolatuk bensőségességét a városnak.
A Polyamory Legal Advocacy Coalition (Poliamor jogi érdekképviseleti koalíció) tagjai, a Chosen Family Law Center, a Harvard Law School LGBTQ+ Érdekképviseleti Klinika és az Amerikai Pszichológiai Szövetség konszenzuson alapuló nem monogámiával foglalkozó bizottságának tagjai nyilatkozatban ünnepelték a döntést.

"A rendeletet az újonnan megalakult Polyamory Legal Advocacy Coalition (PLAC) közreműködésével dolgozták ki, és az érdekvédők remélik, csak az első a poliamor családok és kapcsolatok jogi elismerésének hullámában 2021-ben"
- mondta a PLAC.
A koalíció szerint az ilyen "családok" jogi elismerése csökkentené az őket övező társadalmi stigmát, és megkönnyíteni hozzáférésüket az állami szolgáltatásokhoz is.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, amerikai Somerville városi tanácsa volt az első tavaly júliusban, amely csendben, ellenszavazatok nélkül elfogadott egy új rendeletet, mely ugyanolyan egészségügyi jogokat biztosít a poliámor (azaz több, mint két fős szerelmi kapcsolatban élő) csoportoknak, mint a házaspároknak.
A februárban Kaliforniának sikerült jogi precedenst teremtenie arra, hogy egy gyermeknek ne csak két, hanem már három apukája is lehessen.

tobb nejuseg.jpg
 
Kicsit olyan érzete van mint az újbalos höbörgésnek ami főleg az amcsi egyetemeken megy, ami szerint a közösségeknek kell nevelni a gyereket, úgy hogy minden identitásától megfosztódik. Nics nemi, vallási, etnikai és stb. identitása. Viszont, ha nincs semmi ami alapján meghatározza, megkülönböztesse magát az egyén, akkor Ő már nem is egyén, csak egy névtelen, jelegtelen része valaminek.
 
Ezt az "újbalos höbörgést" fejtsd ki légy szíves!
Ki, mit, mikor, hol?
 
S még valami - Orbánnak már mutatták? Olvasta?
Remélem, megüti a guta!

Igaz, közben hallom Mészáros Lőrinc elvált és Dubaiba röpköd Várkonyi Andreával, akinek kezén szintén többmilliós gyűrű ...
Varga Judit elvált.
Rogán már kétszer is elvált, harmadszor nősült.
Habony elvált.
Deutsch már többször is elvált (ki számolja?).
Szájer meleg, és még nős - ez sem semmi. Az apa férfi, az anya nő. ???

Isten, haza, család.
Röhej. Álszentek gyülekezete.

A sok pénzért vehető fideszes asszonyságot - Orbán Ráhel, Rogán Cecília, Rogán Barbara, Sarka Kata, Várkonyi Andrea, stb. össze kellene ültetni Novák Katalinnal, hogy beszéljék már meg a stratégiát, hogy akkor most mi lesz ezzel a fideszes nőideállal?

1616004890871.png
 
Utoljára módosítva:

Gondolod hogy az ellenzéken kívül ez érdekel valakit?
A kormányt támogatók nem léphetnek hátra mert nincs olyan hogy hátra. Egész eddigi életük azt sugallta hogy sikeresek. Ha most bevallanák hogy tévedtek az egész eddigi életük összeomlana. Ők nem fognak átszavazni ha elegük lesz akkor max nem mennek el a választásra .
 
Egy kis brit összegzés az új családokról. Van ami jobb mint az eredeti, persze vannak gondok is, de ez még fiatal kutatási terep:

Nagyon hosszú volt, de átrágtam magam.
Sehol egy szó nincs benne politikai irányultságról. Sehol!

Egyébként köszönöm, mert érdekes volt - azokról a családokról szólt, ahol más a felállás, nem anya és apa neveli a gyerekeket, hanem leszbikus anya egyedül, meleg apa egyedül, meleg pár, szándékosan egyedülálló anya, ahol mesterséges megtermékenyítés során fogant gyermek, stb.

Szó nincs arról, hogy a "közösségnek" nevelik a gyerekeket. Kifejezetten arról szólt a tanulmány, hogy hogyan nőnek fel ilyen "más" típusú családokban a gyerekek, sérülnek-e a család gyermek számára fontos funkciói, a társadalom, pl. a gyerekközösség, megbélyegzi-e azokat a gyerekeket, akik így nőnek föl, s ha igen, ők hogyan élik ezt meg, stb.

Kifejezetten érdekes volt, bár azt gondolom a hülyébbnél hülyébb felnőttek helyett a gyerekeken kellene legyen a hangsúly, ahogyan itt is - az ő életük fontos.
S mivel a tanulmány, itt legalábbis azt hozta ki konklúzióként, hogy nem a család személyi felállása a fontos. A harmonikus növekedést inkább azok az események befolyásolják, amelyek a gyermek fejlődését kísérik.
S ezt csak megerősíteni tudom, akár hagyományos családokra gondolva is.
Megette a fene a "hagyományos" családot, ahol folyamatosan nyírják egymást a szülők, verekedések is előfordulnak, napi szinten erőszakolják meg egymást akárcsak verbálisan is.
Ez nem gyereknek való, bár az apa férfi, s az anya nő.

A gyereknek szeretet kell, biztonság, határozottság, bizalom és támasz - a többit már ő rendezi.
 
A politikai hőbörgést nem túrtam elő. Van éppen elég gond idehaza, nem kel ide a külföldi is. A család mindegy, csak szerresék és segítsék a gyerek fejlődésést, viszont ne használják ki. Ma is van sok gyerek aki azért született, mert pénzt hoz a szüleinek, amiből aztán semmi sem jut rá :(
 
Nagyon hosszú volt, de átrágtam magam.
Sehol egy szó nincs benne politikai irányultságról. Sehol!

Egyébként köszönöm, mert érdekes volt - azokról a családokról szólt, ahol más a felállás, nem anya és apa neveli a gyerekeket, hanem leszbikus anya egyedül, meleg apa egyedül, meleg pár, szándékosan egyedülálló anya, ahol mesterséges megtermékenyítés során fogant gyermek, stb.

Szó nincs arról, hogy a "közösségnek" nevelik a gyerekeket. Kifejezetten arról szólt a tanulmány, hogy hogyan nőnek fel ilyen "más" típusú családokban a gyerekek, sérülnek-e a család gyermek számára fontos funkciói, a társadalom, pl. a gyerekközösség, megbélyegzi-e azokat a gyerekeket, akik így nőnek föl, s ha igen, ők hogyan élik ezt meg, stb.

Kifejezetten érdekes volt, bár azt gondolom a hülyébbnél hülyébb felnőttek helyett a gyerekeken kellene legyen a hangsúly, ahogyan itt is - az ő életük fontos.
S mivel a tanulmány, itt legalábbis azt hozta ki konklúzióként, hogy nem a család személyi felállása a fontos. A harmonikus növekedést inkább azok az események befolyásolják, amelyek a gyermek fejlődését kísérik.
S ezt csak megerősíteni tudom, akár hagyományos családokra gondolva is.
Megette a fene a "hagyományos" családot, ahol folyamatosan nyírják egymást a szülők, verekedések is előfordulnak, napi szinten erőszakolják meg egymást akárcsak verbálisan is.
Ez nem gyereknek való, bár az apa férfi, s az anya nő.

A gyereknek szeretet kell, biztonság, határozottság, bizalom és támasz - a többit már ő rendezi.
Két gyerekes elváltként neveltem fel egyedül gyerekeim, és utánajártam, hogyan fogadhatnék örökbe. Felháborodtak, kijelentették, h egyedülálló nem fogadhat örökbe.
Volt szerencsém 1996-ban egy próbaidő erejéig állami nevelő intézetbe szegődni, 4 órában postai-pénzügyintéző-adminisztrátor szerepben, 4 órában varrónőként alkalmaztak volna.
Amit ott láttam, soha nem feledtem: az ekcémás bőrű kisebbek és kiskamaszok(!) ki voltak kötözve a rácsos kiságyukhoz (!) hogy ne vakarják sebesre azt a bőrfelületet ami az allergia miatt viszketett; nem volt vagy nem szánt az intézet pénzt a bőrgyógyászati termékekre!
Nem vállaltam azt, hogy alkalmazzanak, nem tudtam volna elnézni mindezt, én is voltam egy időben ekcémás, tudom, hogy a z őrületbe kergetheti a viszketőst, hát akkor ha még annyit sem tehet, h hozzáférjen, mert kikötözik?!
Abból az időből származott, hogy szerettem volna örökbefogadni, a sajátjaim mellé.
Biztos vagyok benne, hogy több szeretethez juthattak volna aki hozzánk kerülhetett volna, a gyerekeim barátai, ha jöttek hozzájuk látogatóba, megjegyezték, hogy örülnének, ha ilyen szülőjük volna... Nem vagyok én sem tökéletes, de a szeretet nem ismer határokat....változni sosem késő
 
Milyen érdekes hogy nem a család klasszikus formájában élnek még is igényt tartanak a család névre.
Vicc az egész.
Magyarországon szokás kérdezni: "Hány családod van?" és ez alatt a gyerekek számát értik.
A "nagy családokhoz" hozzá tartoznak a nagyszülök és az unokák is akikkel nincs szexuális kapcsolat.

Definíció szerint a családon élettársi kapcsolat, házasság, polgári élettársi kapcsolat, örökbefogadás vagy leszármazás útján létrejött, többnyire szülők vagy törvényes gondviselők, valamint gyermekek alkotják.

Szerintem legalizált, elismert kapcsolatokban élőket védi a törvény a kizsákmányolás (kihasználás) elöl.
Egy szeretőnek a jogi helyzete nincs biztosítva, a válás predestinált, ami a gyerekeknek sem jó.

Ne gondolja senki, hogy ezzel az "egy-pár" kapcsolat megfog szűnni, mert a több emberrel való együttélés több felelősséggel jár.

A CO2 szempontjából jó lesz mert kevesebb single háztartás. :D
 
Jó hír, hogy ennek a karosszériája kevesebb plasztikát igényel, talán óccsóbban megússzátok mint Cilit.
Igen, Barbi tényleg Barbivá "érett".
1616603774296.png

Érdemes elolvasni az alábbi cikket arról, hogy Rogán új asszonykája lánynevén Obrusánszki. S lám, egy Obrusánszkit kineveznek mongol nagykövetnek hirtelen, két év után áthelyezve az elődjét.
Sőt, van egy másik Obrusánszki, a Rogánnal egyidős Barbi-apa, aki annak a férfinak a beosztottja, akinek a földjét aztán megpróbálja 1,6 milliárdos kölcsönnel megvenni.
Mert a banknál is megvolt a kapcsolat.

Sőt, kiderül az is, hogy került sámán a Parlamentbe - mert ez a szál is megvan az Obrusánszkiakkal.

Hozzáteszem, Rogán Barbara mindenhonnan törölteti a fotóit persze ügyvéddel, perrel fenyegetve. Itt még ez is fentvan :)
 
Gondolod hogy az ellenzéken kívül ez érdekel valakit?
Téged nem, azt látszik
Ha úgy kezdesz egy mondandót
Akkor az elmismásolásnak is látszik
az ingerküszöb egyébként is magasabbra kerül
Van úgy hogy már mindent elvisel mert kapott karácsonyi utalványt
Elviseli az alábbi ügyet is:

Mi történt Varga Judit arcával?​

Eltűnt. Nem látta valaki? De az igazságügyi miniszternek még a hangját is alig hallani, mióta korrupciós ügybe bukott bele a helyettese.
1640234423796.png

A Völner-botrány

Tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kormányzati korrupciós botrányában. A Magyar Bírósági Végrehajtó Karhoz kapcsolódó, összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozat legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.

Egyrészt csak annyi történt, hogy Polt Péter sóhivatalának megalapozott gyanúja szerint Varga minisztériumában kenőpénzes borítékokért cserébe, kinevezéseket lehetett vásárolni. Mi köze lenne ehhez Varga Juditnak? Kínzó kérdés, hogy hova vezetne az, ha egy miniszter felelős lenne az általa irányított szakterületért, a saját, közpénzből fizetett beosztottaiért. Sem a dekázó Facebook-celeb, sem a saját felelőssége nem merült fel, azt viszont például pontosan tudja ő is, a cselédei is, hogy az el nem adott Városháza körül a Rogán-központ által kavart hisztéria ügyében ki a felelős (sőt, még arra is futja az ócska poénkodásból, hogy „mindenki söprögessen a saját portáján”, mert amíg fideszes többség van a parlementben, addig a parlamentet nem fogják tudni eladni). Azt is egészen tisztán látja, hogy jön Gyuri bácsi, és hozza az összes haverját, mind itt lesznek (értsd: beavatkoznak a magyar választásokba), pedig ez egy 1100 éves állam, nem is nagyon szerencsés az a megfogalmazás, miszerint a kormány „tart” a választásokba való külföldi beavatkozástól, de azért Soros.
 
Utoljára módosítva:
vagy sírjunk rajta.
Inkább sírjunk mert a feudalizmusunk ilyen:
Ahol minden egyetlen ember akaratából van, vagy nincs. Ahol kivétel nélkül mindenki annak köszönheti a kis szemétdombját, a pillanatnyi a pozícióját, a karrierjét, a táplálékláncban elfoglalt helyét, hogy mit akar az az egy ember. Ahol kizárólag szolgák, udvaroncok, tányérnyalók, tekintély és valódi hatalom nélküli cselédek veszik körül azt az egy embert. Akiknek legfeljebb bólogatási, és egyetértési joguk van.
Meg joguk van ahhoz az illúzióhoz, hogy ők önerőből lettek valakik. Ott az történik, hogy az az egy ember joggal fogja azt hinni, hogy tévedhetetlen és abszolút bármit megtehet, hiszen úgysem történik semmi, tizenkét éve soha semmi nem történt.
 
setni írta:
Gondolod hogy az ellenzéken kívül ez érdekel valakit?
Téged nem, azt látszik
Ha úgy kezdesz egy mondandót
Akkor az elmismásolásnak is látszik
az ingerküszöb egyébként is magasabbra kerül
Van úgy hogy már mindent elvisel mert kapott karácsonyi utalványt
Elviseli az alábbi ügyet is:

Mi történt Varga Judit arcával?​

Eltűnt. Nem látta valaki? De az igazságügyi miniszternek még a hangját is alig hallani, mióta korrupciós ügybe bukott bele a helyettese.
(az hogy engem mi érdekel azt láthatod az írásaimból!! még mindig azt mondom hogy a kormánypárt felöli felháborítónak -számunkra- tartott dolgokat a kormány támogatói semmisnek nézik.. Ezért nincs arca ennek a miniszternek sem....ha nem beszélünk róla akkor nincs. Toljuk ezerrel a városháza eladását mert addig sem rólunk beszélnek.......
 
Ez így van.
Ugyanakkor rosszul van.

Egy emberi közösség nem épülhet ilyen "értékekre" - egyszerűen nem működik.
Ezek már évszázadok (évezredek) óta felismert tények - a tolvajt, a hazugot, az önkényeskedőt kivetik a közösségek.
Nem véletlenül.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére