Jókai out?

A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? - teszi fel a nagy kérdést Jókai, mi pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy tízből vajon hány tizenhat éves jut el ebben a könyvben a szerző nőképéig, vagy akár csak a tizedik oldalig.

Pedig tizenhat éves korukra már bőven túl vannak azon, hogy „kicsiny diák koromban szép diszkant hangom volt; aztán három humaniorum classisnak énekszóval kellett kísérni felekezetünk minden halottját”, azaz dehogy vannak túl, A kőszívű ember fiait sem olvassa el már senki, illetve az önök gyerekei vagy unokái biztosan, de rajtuk kívül senki, a szabályt erősítő kivételek száma is minden bizonnyal folyamatosan csökken.

Meg általában az olvasó embereké is.

Utóbbitól talán nem független, hogy az internet egyik fele menten lincselésbe kezd, ha kedvenc szerzőjüket vagy az ő nőképét támadás éri, holott írókról, meg műveikről véleménye éppen bárkinek lehet. A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

Vitatkozni egyébként sokat lehetne, például Jókai nőképén is, hiszen nem szükségszerű, hogy a Jókait olvasó lányok feleség korukban majd engedelmesen szolgálják a férjüket, éppen arra vannak egyébként a pedagógusok, hogy a szöveg ne csak úgy lebegjen a diákok fejében, hanem együtt értelmezzék, és megbeszéljék például, hogy az anyukájuk miért nem úgy viselkedik, mint azok a nők a könyvben. A vita és a gondolkodás megúszása, ha ehelyett inkább egyszerűen csak nem olvasnánk valamit, és ezért sem tragédia egyébként, ha a kormány beleerőlteti rossz ízlésű minisztere kedvenc szerzőit a tananyagba; értő tanárokkal meg lehet azt is beszélni, hogy ha valaki nem jó író, viszont ostobaságokat gondolt a világról. A gyerekek sem hülyék egyébként, senki sem megy majd karddal az udvari szünetre, mert Petőfi sem akart ágyban, párnák közt meghalni.

A vitát viszont akkor sem szabadna megúszni – nem is lehet, csak eltolni évekkel és megutáltatni az olvasást még néhány generációnyi diákkal –, amikor arról kéne beszélni, hogy egy mai gyerek mást akar és mást tud olvasni, mint egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtti kortársa, sőt a mai gyerekek és mai gyerekek között is van különbség, ezért nyugodtan ki lehet húzni a kötelezők közül még az apukák meg a miniszter kedvencét is, meg ki lehet hagyni a Bánk Bánt is, meg Az arany embert is, ha a tanár úgy látja, hogy a gyerekeket nem érdekli.

Olvassanak mást, olvassanak tényleg bármit.

Selmeci János

Jokai.jpg
 
Olvassunk Lakatos Menyhértet, Bence Józsefet. Hallgassunk cigányzeneszerzoket - csak és kizárolag - (pl egyik kedvenc gitárosom Django Reinhardt ) és igy meg fogunk felelni a trendeknek. Polkorekt felszolaások lesznek és elfeledhetjuk ezeket az emberkéket, akik eddig annyi örömöt okoztak nekunk a zenejukkel, irasaikkal, képeikkel, szobraikkal... hajráááá
 
Most olvastam Simonyi obester könyvet
Ez is fikciós történelmi regény és kalandos. Merő kitaláció részeiben.Simonyi Ő maga mint egy kiváló képességű hős:Valószínűleg soha se létezett ez a Simon József huszár ezredes
Ilyenkor fontos a címlap is, segít az eladásban.
1617876647157.png
 
zoval éljen a BLM, felejtsuk el ezeket a nagy zeneszerzoket, felejtsuk el Jókait. Olvassunbk halgassunk szines bőrü szerzők munkait, akiket csak a fehér felsőbbrenduseget hirdeto szerkesztok szoritottak eddig hatterbe
Mi még nem felejtjük el őket de, mi lesz a következő nemzedékekkel?
Ebben az elektronikai világban ahol már minden digitális nagyon könnyű lesz illetve könnyű bármit bárkit kisatírozni az egyetemes történelemből, kultúrából.
Vigyázzunk a bakelit lemezeinkre és a papír alapú könyveinkre újságainkra........
Mert lehet hogy kiadják a könyveket de, már átdolgozva.
 
Egyszeru: nem szabad bedolni azoknak, akik azt mondjak, az olvasottság elavult.
Nekrem itt a két szobaban vqan vagy 6000 konyv, és a gépemen nagyjábol 40.000 magyar nyelvu, és nagyjabol ugyanannyi angol.
Mért kellene elfogadni azt a nézetet, hogy a muveltség elvault dolog?
Mindenki azt olvassa ami megfogja!
Ha Harry Potter akkor azt, ha Jókai, akkor azt...

Heine sorai jutnak eszembe: ahol könyveket égetnek, ott embereket is fognak...
(szerencsere mindig lesz, aki nem a drogos, bortonbnol épp kikerult ostoba, a nevét leirni nem tudo embert tekinti példaképének)
 
Ezt most nem értem. Átnyergelünk a kultúra területéről a tudományra?
Ám legyen!
Nem biztos, hogy nem tartana ott a társadalom, ahol most van, ha kihagynánk a rádiót (mint fejlődési lépcsőt).
Az unokáimnak lövése sincs arról, hogy mi az a videomagnó. Pedig 30 éve még milyen menő cuccnak számított! És akkor még nem mélyültem el a VHS/Betamax háborúban.
Még egyszerubben át leht látni a kultura dolgát ebben a vnatkozasban.
A köjnyveket egyre inkább felváltja az ebookreader - talan könyvolvasonak a legegyszerubb forditani-. Mar a mult szazad elejen sem kellett hangszeren jáőtszani annak aki zenét akart élvezni. Gramafon, magnetofon, lemezjátszó, aztán cd, youtube ...
Ezeket kizárni az életunkből butaság.
Való igaz, hogy kézbe venni egy konyvet, nem ugyan az, mint ugyan ezt megtenni egy olvasoval. Éssss....?
Regények, utleirasok, krimik, bármi megtalálható ezen az elektromos ketyerén is. Ugyan annyi oromot tud nyujtani egy olvasni szerető embernek mint a papir!
Ugyan ez igaz a zenere is! Beulni az akademi8a nagytermebe, az operaházba, egy baletet végignezni az erkelben nagyszeru. De ha lemezt halgatunk az sem utolso. Ha USB kulcsrol jatszunk le flac-ban vagy mp3-ban valamit, talan nem ugyan az az elmeny, deeeeeeeeee....

Szoval a technika, az nem tavolit el minket semmitol, ellenkezoleg! Ha okosan hasznaljuk kozelebb hoz!
 
Nekem nem ugyanazt nyújtja.
Habár lehet hogy azért mert papírt szoktam meg. De, sok könyvet olvastam elektronikus formában és nem ...egy papíralapút elolvastam és ha ránézek a borítójára illetve kézbe veszem emlékszem a tartalomra de, ez elektronikus formában nem megy. Elolvasom a címét és nem tudom melyik történet az ha beleolvasok akkor is csak ismerősnek tűnik.
A könyv számomra papír. Van fizikai valósága.
 
Kinek a pap, kinek a pané (kinek a paplan)
Vagy 7 éve van konyvolvasom, és az elso amit megvettem a vilag legjobb befektetése volt. 30.000 ft-ért jutottam hozzam (ez 5-6 könyv ára) a vilagirodalom egeszehez! Ma már minden ujonnan megjelent konyv elérheto a neten, a régiek meg már teljes egeszeben letolthetok.
Egy korszeru olvaso szinte mindent tud. Az e-ink kepernyo nem bántja a szemet mint az okostelok, vagy a számitógép. Egy kis a zsebemben elfero masinan 8-10 ezer kotetes konyvtar van rajta. Ha sotetedik háttérvilágitással, ha sut a nap tkrozodesmentesen...

De meg egyszer irom, ki mit szeret. (én olvasni:) mindegy mit mindegy mirol csak betu legyen)
 
Még egyszerubben át leht látni a kultura dolgát ebben a vnatkozasban.
A köjnyveket egyre inkább felváltja az ebookreader - talan könyvolvasonak a legegyszerubb forditani-. Mar a mult szazad elejen sem kellett hangszeren jáőtszani annak aki zenét akart élvezni. Gramafon, magnetofon, lemezjátszó, aztán cd, youtube ...
Ezeket kizárni az életunkből butaság.
Nem is vagyok én a technika ellen.
Sőt! Azt tartanám, ha minden új eszköz beintegrálódna az életünkbe és olyan hétköznapi használati tárggyá valna, mint pl. a hűtőszekrény..
Az egészet B. Tibor tagtársunk beírása váltotta ki, amikor a klasszikus fogalmát egy platformra tette.a konzervatívval.
Való igaz, hogy kézbe venni egy konyvet, nem ugyan az, mint ugyan ezt megtenni egy olvasoval. Éssss....?
Tehát egy könyvet kézbe venni - megegyezhetünk -, hogy nem csak az olvasás élvezete miatt érdemes.
Regények, utleirasok, krimik, bármi megtalálható ezen az elektromos ketyerén is. Ugyan annyi oromot tud nyujtani egy olvasni szerető embernek mint a papir!
Ugyan ez igaz a zenere is! Beulni az akademi8a nagytermebe, az operaházba, egy baletet végignezni az erkelben nagyszeru. De ha lemezt halgatunk az sem utolso. Ha USB kulcsrol jatszunk le flac-ban vagy mp3-ban valamit, talan nem ugyan az az elmeny, deeeeeeeeee....
Finom különbség, de létező... (mármint az élő es a rögzített között).
Szoval a technika, az nem tavolit el minket semmitol, ellenkezoleg! Ha okosan hasznaljuk kozelebb hoz!
Így van! Csak a helyes megközelítést kell megtalálni.
 
... ha màr kultúra zizegjen... (Hofi G.) ... a kemény magyar fiú ül a széken ... a hetyke magyar lány a fiú öle felé tolat
Bocs nem akartam újra beírni ennyit technikai tudasomrol 1978 Star wars csillagok haboruja mozi haza vitrin böngészés Egri csillagok majdnem nem bántam meg két gyermek fürdik a patakban amúgy nehéz dolog ez mikor 5 perc alatt egy karakter lehetsz egy játékban akár bármilyen korban nehéz überelni ja és Passuth néhány könyve megfilmesitesre varna
 
Nézzük amit te mondasz Mándy Iván: Robin Hood.
Történelmi környezetben játszódó inkább meseszövés.
Nem mint kordokumentum sima hősi kalandregény.
Még a romantikus jelzőt is bátran oda lehet tenni.
Hogy akik Jókaiban nem látják meg ugyanezt.És hemzseg a történelmi pontatlanságtól.
Az rosszul értelmezi mi az olvasmány.És nem tudna egyetlen olvasmányt se adni mit tényleg elolvasnának élvezettel.
Hogy miért nem a delfin sorozat a kötelező?
Mert voltak köztük irodalmilag igénytelenebben megírtak.
De... Nem emlékszem, hogy Delfin könyvekben erőszak hangsúlyt kapott volna. Ideális gyerekként olvasni.
Az első olvasmányélmény valami rácsodálkozás a könyvek világára, hogy "jé, ilyen van?"
Olyan nagyon fontos, hogy egy olvasmány igényes legyen? Mintha manapság gimnáziumi ajánlott olvasmány listán Rejtő Jenőt láttam volna. Az igényes? Vagy csak divatos és magyar? Elemezni bármit lehet...
Történelmi pontosság: szerintem a szórakoztató irodalomban megszokott dolog a tények laza kezelése, hiszen a szereplők is általában a képzelet szüleményei. Jókainál pl. Egy magyar nábob vagy A névtelen vár, még a helyszín is kitalált...
Jókai különben is olyan rettentő terjedelmet írt meg, hogy sok irodalomtudományi értekezésnek adhatna témát, ha akarnának róla értekezni.
Az És mégis mozog a Föld regényében talán az irodalmi siker titkát is megírja: olyasmiről írni, melyben az olvasók magukra vagy ismerőseikre ismernek.
Ja... A mai iskolai történelemkönyvek tárgyszerűek?
 
De... Nem emlékszem, hogy Delfin könyvekben erőszak hangsúlyt kapott volna.
Nem csak a könyvekben a filmekben sem.
Kivéve a mesekönyveket.
Máig meg van a fejemben a griffmadárt hússal etetni és elfogyott a több-mázsa ökör(Fehérlófia) mitológiánk
Az utolsó falatnak a csaját combjából hasította ki mit a griffmadárnak adott
12 darabba vágott ökörrel kell etetnie a hősnek a griffet, ám a hús elfogy és ekkor 13. adagként a hős saját combját áldozza fel.
Nemsokára megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábszárát adta neki.

Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába.

Itt benyúlt a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. Odaadja Fehérlófiának.

- No - mondja neki -, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg.

Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette - tán nem is hinnétek, ha nem mondanám -, egyszerre kinőtt keze-lába! De még azonfellül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt.

Megjelent
Több mesekönyvben

Fehérlófia - Népmesék Arany, Benedek és Illyés feldolgozásában​

1617959312610.png
 
Utoljára módosítva:
Nem tűnök egyetértőnek.
Hogy kinek írta nem tudom de hogy ki olvasta amin én akkor meg is lepődtem.
NAGYAPÁM ÉS NEM A TÖRTÉNELMI ELHELYEZKEDÉSE MIATT.
Annál egyszerűbb romantikus tartalma miatt.
És ehhez semmiféle túldimenzionált történelem nem kell.
Lógjon az csak a levegőben ha akar.Majd eljön az idő mikor már nem lóg.
Nem a mondandója miatt olvasta.Hanem a cselekménye miatt.
Hogy köszívűt el lehet-e olvasni történelmi összefüggés nélkül?
Hogy a fenébe ne?
Ha leköt a kaland és a szerelem jóhogy el lehet olvasni
A történelmi idő és helyszín lógjon ha akar De úgyis bennragad.
Ne beszéljetek szamarat.
Minden könyvből marad nyomokban a történelmi kor
És ennek valamikor hasznát veszi.
Ott volt nekem a láthatatlan ember
Nem annyira érdekel pont mennyiben játszódik.De megragadt: voltak rómaiak.
És később hozzájött a többi ismeret.
Pont emiatt a rugalmatlan gondolkodásmód miatt tartja értelmetlennek a célcsoport (az iskolások) a kötelező olvasmányokat. Teljesen téves a megközelítése, ilyen formában ilyen kötelező olvasmányokkal csak elveszik a gyerekek kedvét az olvasástól, mert lényegében irodalomtörténetet tanitanak ált. iskolásokkal, és csodálkoznak, hogy utálják az egészet, ezzel az értelmetlen hozzállással generációkkal utáltatják meg az olvasást.
Vontatott, a ygerekeknek unalmas, és ami rosszabb, kvázi olvashatatlan könyvekkel mit érnek el? azt, hogy a felnőttek se olvasnak, és ilyen adatokat találni:
"Harminc év alatt csaknem harmadára esett vissza a rendszeresen könyvet olvasó felnőttek aránya a magyar társadalmon belül. Egy friss kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen (legalább hetente) olvas, egyharmaduk alkalomszerűen, míg több mint felük (53 százalék) egyáltalán nem olvas. A férfiak többsége szinte soha nem olvas könyvet."
Ebben a szomorú trendben masszív szerepe van az alkalmatlan kötelező olvasmányoknak. Haladni kell a korral, mert nem csak ezeket a műveket nem fogadják be, de az ezek miatt szerzett rossz élményeket az olvasás egészére kivetítik.
Azért mert maga ezen nőtt fel, attól 2020-ban mást kéne olvastatni gyerekekkel, a legtöbb tantárgy tematikáját modernizálják, de ezekhez a kötelezőkhöz senki nem mer hozzányúlni, mert valamiért szent tehenek.

És ha már Jókai: egyááltalán nem akkora írófejdelem aminek itt is beállítják, csak jókor volt jó helyen - márciusi ifjú, Petőfi barátja, a szabadságharc után bujdosni kényszerült, így utána ikonná vált, nimbusza lett, amit a rengeteg könyvével jól kiahasznált és így ő lett a Nagy Író fél évszázadra. De azóta eltelt 120 év, a világ megváltozott nem őt kellene olvastatni szerencsétlen gyerekekkel. És Aynegint se, meg a Nyomorultakat se, nehogy csak ő legyen kipécézve
 
De... Nem emlékszem, hogy Delfin könyvekben erőszak hangsúlyt kapott volna. Ideális gyerekként olvasni.
Az első olvasmányélmény valami rácsodálkozás a könyvek világára, hogy "jé, ilyen van?"
Olyan nagyon fontos, hogy egy olvasmány igényes legyen? Mintha manapság gimnáziumi ajánlott olvasmány listán Rejtő Jenőt láttam volna. Az igényes? Vagy csak divatos és magyar? Elemezni bármit lehet...
Történelmi pontosság: szerintem a szórakoztató irodalomban megszokott dolog a tények laza kezelése, hiszen a szereplők is általában a képzelet szüleményei. Jókainál pl. Egy magyar nábob vagy A névtelen vár, még a helyszín is kitalált...
Jókai különben is olyan rettentő terjedelmet írt meg, hogy sok irodalomtudományi értekezésnek adhatna témát, ha akarnának róla értekezni.
Az És mégis mozog a Föld regényében talán az irodalmi siker titkát is megírja: olyasmiről írni, melyben az olvasók magukra vagy ismerőseikre ismernek.
Ja... A mai iskolai történelemkönyvek tárgyszerűek?
Btw nem a Robin Hoodban verik lépésre egymast hogy folyik a vér? Igaz valami pénzes meccs
Az osztály zsongasa lassan elcsendesedett. Klasszikus nyitomondat ugye. Várom a megfejtést.
Amúgy meg dobjunk össze egy regényt pl. Jó Mai Kor Lelki szegény gazdagok. Nosza! Maszkos legyen benne Fatia Negra szép hómentes napot
 
Még csak annyit a könyvek hatalmarol
Sose voltam Kanadában (itt tényleg mindenki kanadai?) Na szóval Kaithy reichs Hétfő csont nélkül és máris ott vagyok
 
...és most VISZI!!!....
egy krimi utolsó mondata ha jól emlékszem jöhet a megfejtés a pisztácia és az ajándék hangszóró kifogyott ..
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,627
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére