Korrupcio? ugyan ez nem az , de mi akkor?

Zalaszabar a Kis-Balaton nyugati partján fekszik. Lakóinak száma - ezt most memorizáljuk: 605 fő. Keszthelytől délnyugatra, 22 kilométerre fekszik.
„Zalaszabar megelőzte Budapestet!”

Ezt Rogán Antal mondta tavaly, amikor felavatta Magyarország első fix telepítésű hullámvasútját. S hogy lássuk milyen jól élünk, ebben a parányi faluban 1,271 milliárd forintot költött el a kormány, az élményparkra.

Játszunk egy kicsit a számokkal: mondjuk mind a 605 lakos naponta felül a hullámvasútra. A nagyszülők, a szülők, a gyerekek, a plébános, a boltos, a tanító. Egy jegy kerüljön 300 forintba. És májustól-szeptemberig, tehát 150 napig, ezt minden nap megteszik.

Így akár röpke 46,6 év alatt meg is térülhet ez a fantasztikus beruházás.
Mégegyszer: 605-en lakják!
Ti tényleg betegek vagytok!

László Juszt

173777517_1753479858167350_7420733857832691807_n.jpg

Zalakaros és a Balaton közelében van Zalaszabar, a Kis-Balaton mellett, a bivalyrezervátum szomszédságában. Az megvan, hogy nem az itt lakóknak építettek élményparkot? És nem is a szomszéd falunak...Turizmus- idegenforgalom-minőségi turizmus- ezek a kifejezések ismeretlenek lehetnek ennek az aranytollú újságírónak...
 
Mindig keresem, de nem találom (valószínűleg az én hibám) hogy ki írhatta ezt a cikket, illetve hol jelent meg. Konkrétan ez az újságírás gyöngyszeme, én szeretném sok-sok embernek megmutatni, ha megtudhatom az ősforrást.
 
Ez kep mindent elarul. Ingerszegeny gyerekkor,amit most sorra mind megvalositanak , az a kajan mosoly...... egyiknek a foci a maniaja masiknak az allatok oldoklese, a harmadik dorzsoli a kezet milyen jo is lesz ezen az ultramodern hullamvasuton jujjjj de izgi....remelhetoleg nem veluk teszteltetik a beuzemelest...
MI az a 46 ev hamar elszall, addigra ugyis a rozsda tonkreteszi, mert ha uzemelni ugy fog mint a felcsuti kisvasut.
 
Zalakaros és a Balaton közelében van Zalaszabar, a Kis-Balaton mellett, a bivalyrezervátum szomszédságában. Az megvan, hogy nem az itt lakóknak építettek élményparkot? És nem is a szomszéd falunak...Turizmus- idegenforgalom-minőségi turizmus- ezek a kifejezések ismeretlenek lehetnek ennek az aranytollú újságírónak...
És az megvan, hogy az idegenforgalom jelenleg a bányászbéka szintjén van, de egyhamar nem is várható fellendülés?
Amúgy Debrecenből vagy Szegedről kötve hiszem, hogy "csak úgy" elugranak 2-3 menetre. Azaz van hozzá háttérinfrastruktúra (szállás, ellátás,..)?

Mindig keresem, de nem találom (valószínűleg az én hibám) hogy ki írhatta ezt a cikket, illetve hol jelent meg. Konkrétan ez az újságírás gyöngyszeme, én szeretném sok-sok embernek megmutatni, ha megtudhatom az ősforrást.
Ott van alul: Juszt László.
Aki mellesleg rosszul számol, hisz van fenntartási költseg is (őrzés, karbantartás, közüzemi díjak,...). Ráadásul egészevben, nemcsaka szezonban.
 
És az megvan, hogy az idegenforgalom jelenleg a bányászbéka szintjén van, de egyhamar nem is várható fellendülés?
Amúgy Debrecenből vagy Szegedről kötve hiszem, hogy "csak úgy" elugranak 2-3 menetre. Azaz van hozzá háttérinfrastruktúra (szállás, ellátás,..)?

Ott van alul: Juszt László.
Aki mellesleg rosszul számol, hisz van fenntartási költseg is (őrzés, karbantartás, közüzemi díjak,...). Ráadásul egészevben, nemcsaka szezonban.
Viszont az is rosszul számol aki csak a helyi lakosságszámot veszi alapul. Nem derül ki milyen a helyi infrastruktura, vannak e fogadók, muzeum, étterem, stb. Szóval az öszkép. Mintha a könyöködből megmondanám, hogy rossz futó vagy. Rengeteg a hatás és az ellenhatás a gazdaságban. Rengeteg beruházs van ami nem térl meg szinte sohasem, de olyan beruházásokat generál, amelyek később közvetve de megtéritik a befektetést. Amig egy komplex ellemzés nem készül a térségről addig az egész csak egysiku lovaglás a számokon.
 
1618471967931.png
 
Attól függ. Ékorea lakosságának jó része több testrészét is odaadná, hogy úgy éljen mint Magyarország lakossága. Eleve piszok nehéz a mére, mi is az az életszimvonal ami hű meg ha. Nyugaton is rengetegen élnek nagylbon, tengernyi hitellel. Magyarországon is van olyan emberke, nem is egy, aki milliomosnak tartja magát a cége miatt, és úgy is él, csak épp a cég értékének 80% hitel és bármikor bukhat.
 
Viszont az is rosszul számol aki csak a helyi lakosságszámot veszi alapul. Nem derül ki milyen a helyi infrastruktura, vannak e fogadók, muzeum, étterem, stb. Szóval az öszkép. Mintha a könyöködből megmondanám, hogy rossz futó vagy. Rengeteg a hatás és az ellenhatás a gazdaságban. Rengeteg beruházs van ami nem térl meg szinte sohasem, de olyan beruházásokat generál, amelyek később közvetve de megtéritik a befektetést. Amig egy komplex ellemzés nem készül a térségről addig az egész csak egysiku lovaglás a számokon.
Egy 605 fős faluban mit saccolsz, milyen infrastruktura van ?
A másik dolog....megvan már mindenünk, itt a Kánaán és már csak ez hiányzott a boldogságunkhoz ?
Sanszosabb, hogy csupán azért épült, hogy valaki újra nagyot kaszálhasson zsebbe a haverek közül.
 
Már látom is, hogy a Pasa parkban élő egyszerű munkás család a Budaörsi repülőtérről a kis Cesnájával átreppen a Héviz-Balaton Repülőtérre, és landolás után a bérelt kisbusszal átugrik az élményparkba némi kaland reményében.
Valakinek bizonyára ez volt a víziója a realitások jegyében.
 
Elmenypark hm flancolunk flancolunk.. regen a maszekok sajat vagy nagyobb csalad tulajdonaban uzemeltettek mindenfele szorakoztato jatekokat. Bucsuk nagyobb vasaroknal telepultek ki akar par hetre vagy egy honapra.
A nagy fesztivalokon kerestek nagyot itt csak eppen fentartottak magukat munkabert koltseget. MA is igy van nalunk legalabb is korhintasok gyerek szorkoztato jatekok par hetvege es mennek tovabb.
Ilyen nagy szuper modern hullamvasutak vidam parkokba vannak ,akar Becsbe akar Torontoba . Floridaba rengeteg vidamparki dolog van a Flea Marketeken ahova napi szinten is tobb ezer latogato vasarlo es szorakozo van.
A turizmus jo uzlet, de ezt az 1 eves nyitok zarok menetet nagyon nehezen elik tul. Azt is be kene kalkulalni ,hogy a vilagjarvany utan konyen meglehet egy vilagvalsag is ,akar kicsi akar nagyobb de a szorakoztato ipar az elso kozott van akik megfekszenek. Nem mindig fog rendelkezesre allni allami penz tamogatas kozpenz jeleget elvesztett money.
Olyan erzesem van regi idoket /komcsi/hozzak vissza egyen iskola egyen kultura egyen szorakozas, egyen sport az allami alkalmazottak dontenek vagy a nagy fonok mindenrol es befolyasolnak. lasd foci nyilatkozatok meg a nemet ugyvivot is bekereti a kulugy.....
 
Hmmm ez a hir ami a hullamvasutrol szol 2019. Április 13. keltezésu a csodallatos balaton oldalon.
Ha ekkor adtak ata hullamvasutat akkor az valamikor 2018-ban vagy még korabban kerult tervezési fázisba.
Nem a járvány idején és nem alatta talaltak ki!
 
Egy 605 fős faluban mit saccolsz, milyen infrastruktura van ?
A másik dolog....megvan már mindenünk, itt a Kánaán és már csak ez hiányzott a boldogságunkhoz ?
Sanszosabb, hogy csupán azért épült, hogy valaki újra nagyot kaszálhasson zsebbe a haverek közül.
10 fős falu mellett is lehet túristákat vonzó kilátó. Mint írtam nem tudni milyen a hely infrastrukturája, a turizmus most pangott, de nyáron berobbanhat. Sosem tudni. Másrészt ez is egy különcség, amivel ki lehet tünni a többi település közül. Mennyi falunap volt régen, amit valamilyen gyümölcs, vagy étel, vagy hasonló köré szerveztek. Ők parkot csináltak. Mint mondottam ez is jobb, mint a 30 cm kilátó.
 
Hmmm ez a hir ami a hullamvasutrol szol 2019. Április 13. keltezésu a csodallatos balaton oldalon.
Ha ekkor adtak ata hullamvasutat akkor az valamikor 2018-ban vagy még korabban kerult tervezési fázisba.
Nem a járvány idején és nem alatta talaltak ki!
Meg valsag sincs. de lehet hogy lesz, minden elojelzes ezt mutatja. HAmar ilyen jol informalt vagy , van olyan kihasznaltsagu mint a kisvasut? Gondolom nem hiszed azt hogy vasarnap a mise utan meg ebed elott felszallnak egy korre a falu apraja nagyja?
 
Az a helyzet hogy lehet nem tetszésünket kifejezni de, az emberek nagy részének NINCS kifogása az ilyesmik ellen.
Vállat vonnak és mennek dolgozni.
 
Meg valsag sincs. de lehet hogy lesz, minden elojelzes ezt mutatja. HAmar ilyen jol informalt vagy , van olyan kihasznaltsagu mint a kisvasut? Gondolom nem hiszed azt hogy vasarnap a mise utan meg ebed elott felszallnak egy korre a falu apraja nagyja?
Melitta nálunk itt borsodban is amerikai szakértok tanácsoltak a falusi turizmus fejlesztését!
Ott a balatontol nem tul távol gyakorlatilag a kisbalaton mellett ez egy komoly leóhetoseg arra, hogy egy kis lakossagu falu meg tudjon elni.
Szerintem már a kalandpark is nagyon sok munkahelyet biztosit.
Aztán itt van még a szálláshelyek, a vendéglátás...
Nem akarok vi8dek budapest vitat, de szerintem a videk is megerdemli azt, hogy tuléljen, talaljon maganak olyan teruletet, ami az ő érvényesülésukhoz kell.
Elitelni egy par soros cikk kapcsán ...
Nem beszelve az idopontrol..
A jarvannyal ervelunk, és az ezt kobveto valsaggal amikor ez a beruhazas meg elotte szuletett.
Látnokokat kellene alkalmazni?
 
Ez egy 2017-es hir és nyilatkozat az utan hogy Szabadics Zoltan elnyerte az év agrárvállakozoja dijat( nem kormany, hanem egy agrárszakportal hirdette meg)

A hullamvasut nem a pusztaban áll magányosan, hanem része egy 2009 óta fejlesztett kalanbdparknak.

"Ez a tábor kezdetben a jól tanuló, jó magaviseletű, ámde szegény sorsú gyerekeknek indult, de aztán bevontuk a térítésmentes táboroztatásba a beteg gyermekeket is – idén csaknem hétszázan jönnek hozzánk.

Így született meg a Zobori KalandoZoo ötlete, illetve hozzá kapcsolódóan kialakítottunk egy agrovállalkozást is, ahol a gyerekek megismerhetik őseink munkáját, hagyományait, az állatokat és a szőlőművelést, továbbá hogy mit is jelent a vidéki élet. Azt, hogy itt jó lelkű emberekkel találkozhatnak és olyan produktív dolgot végezhetnek, amitől boldogabbakká válhatnak. 2009-ben elindult a fejlesztés, de mivel láttam, hogy szakmai tudás nélkül a szőlészet és a borászat nem működik, beiratkoztam egy ilyen képzésre a Corvinus Egyetemre, amit el is végeztem."
 
10 fős falu mellett is lehet túristákat vonzó kilátó. Mint írtam nem tudni milyen a hely infrastrukturája, a turizmus most pangott, de nyáron berobbanhat. Sosem tudni. Másrészt ez is egy különcség, amivel ki lehet tünni a többi település közül. Mennyi falunap volt régen, amit valamilyen gyümölcs, vagy étel, vagy hasonló köré szerveztek. Ők parkot csináltak. Mint mondottam ez is jobb, mint a 30 cm kilátó.
Itt is feltettuk a riportot a kilatok sokasagarol.
valahogy megis csak olyan beruhazasokat kene csinalni ami hosszutavu munkhelyeket ad es nem hosszutavu koltsegeket karbantartast. Eu tamogatas volt a kilatokra ezert aztan falukba gomba mod szaporodtak el. Ki ki a maga izlese szerint es meret tervei alapjan stb.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,082
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére