Válik Bill és Melinda Gates

A Microsoft alapítója és felesége 27 év után döntött a házasság felbontása mellett.

Bill és Melinda Gates a Twitteren közzétett közös közleményükben jelentették be: 27 év házasság után elválnak. Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat. „Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában” – írták.

A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon segíti az embereket, hogy egészséges életet éljenek. Mint írták, továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni. A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. Bill Gates tavaly mondott le az igazgatói posztjáról, hogy feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét. Bill Gatest sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon.

A Forbes magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb ember. Bill és Melinda Gates - leánykori nevén Melinda Franch - 1994-ben házasodtak össze. A Bill és Melinda Gates Alapítványt 2000-ben hozták létre. A szervezet szerteágazó tevékenységet folytat, támogatja a többi között az egészségügyi kutatásokat, oktatási és mezőgazdasági programokat finanszíroz, de globális céljai között szerepel a munkanélküliség és éhínség leküzdése is.

A koronavírus-járvány kitörése után az alapítvány több száz millió dollárral támogatta a védőoltás kifejlesztését. A világ egyik leggazdagabb embereként számontartott Warren Buffett által is bőkezűen támogatott alapítvány jelenleg 51 milliárd dolláros (mintegy 15 250 milliárd forintos) vagyont kezel.

Bill és Melinda Gates.jpg
 
Csatolás megtekintése 1792772
*
Sajnos, itt is bebizonyosodott, hogy a mérhetetlenül sok munka, a felelősség, bizony-bizony a kapcsolatokat tönkre is vághatja. Kérdés, ennyi munka mellett, ugyan mennyi idejük lehetett a gyerekeikre? De sokszor láttam azt, hogy a szülők hajtottak hajnaltól-napestig, szinte az ünnepeket és hétvégeket is "bedarálva". A gyerekek pedig a sok külön óra, különböző "gyerekpásztorok" (dajkák, nevelők) megfizetett szolgáltatásaira bízva. Mit ér a pénz? Bizony, bizony apró dolog, de soha nem felejtem el, amikor mindkét gyermekemnek egyetlen nagyítóval és egy marék zsömle morzsával mutattam meg a hangyák "titkos" életét.
Mindketten olyan lázban, kíváncsisággal fedezték fel, ahogyan az aprócska hangyák, cipelték a náluk nagyobb zsömlemorzsákat. Csodás időt választottam, kellemes volt az idő, s mindkét gyerekem már belépett a 4. életévükbe. Érettek voltak ahhoz, hogy figyelemmel, sőt izgatottan figyelték a hangyák vonulását. Nem került pénzembe, csak mérhetetlen szeretetembe és figyelmembe. Aztán amikor ősszel gyűjtöttük a vadgesztenyéket és otthon készítettünk mindenféle figurát, vagy krumpliból "nyomdát" és működött is. Amikor ők ültettek el előre csíráztatott babot és ők locsolták és lélegzet visszafojtva figyelték a kis növény fejlődését. Amikor pénzérméket papíron át satíroztunk, majd kivágtuk és azzal fizettünk egymásnak, amikor boltst játszottunk. Sőt volt, hogy papír pénzt is rajzoltunk, rajzpapírra, filc tollal, ami nyomokban, de hasonlított az igazi pénzhez. Így tanulták meg a fém- és papírpénz értékét. Ez részemről nem került pénzbe, csak mérhetetlen figyelembe és még több szeretetbe. Sőt a fiam életében, amikor még ő volt kicsi, még nem lehetett olyan szobai játszóházat vásárolni, mint manapság. De kitaláltam azt, hogy az ebédlő asztalt letakartam pokróccal, majd alulra is az asztal alá pokrócot tettem, s pár darab párnát. A többi berendezést a fiamra bíztam, akkor volt olyan 4 éves. Kapott a kezébe egy IGAZI zseblámpát, s majd behurcolta a kedvenc játékait. Órákat eljátszott a saját, külön birodalmában. Sőt még beadtam a Sokol rádiót, így mintegy külön kis birodalmat teremtettünk - de ketten! S, itt éppen az volt a célom, hogy "ketten". Micsoda élmények voltak ezek?! Óriásiak, még mindig boldogan lapozom vissza ebbéli emlékeimet.
No éppen ezekre a dolgokra kellene minden szülőnek koncentrálni. Természetesen, már más dolgokkal, laptoppal, különféle elektronikus játékokkal, amit a szülőkkel együtt és nem magányosan, de főleg nem egyedül játszik majd gyermekünk. Itt van a különbség a sok pénz megléte, valamint a közös élmények hiánya - valamint a szerényebb jövedelem, s a mérhetetlen figyelem, szeretet és legfőképpen a közös élmények megélése között. Amikor utaztunk A-ból - B-be, kár vonattal,, busszal, villamossal, vagy saját gépkocsival, mindig volt megbeszélni valónk. Sőt volt olyan, hogy csak mi, felkerestük a közeli cukrászdát és ott világmegváltó dolgokról csevegtün. Nekem akkor hiába köszönt, vagy ült volna oda egy-egy ismerős, udvariasan, de "elhajtottam": bocs' de most a fiammal, v. későbbiekben a leányommal szeretnék együtt lenni. Igen, igen, csak mi ketten, de senki más.
A sok pénz, a még több munka, a hatalmas felelősség elválaszt és nem összetart. Most ezzel nem azt akarnám jelezni, hogy a sok pénz bűn, nem. Mert a pénz az, amitől boldogabba, teljesebbé lesz (lenne) az életünk. Nem okoz gondot egy +képzés, egy megfizethető, szép emlékekkel kecsegtető nyaralás, a közös élmény. S, itt a "közös" programokról írok. No csak ennyit. Tudom, sőt számítok arra, hogy itt és most megkapom a beszólásokat, de érveim, tapasztalataim mellett még mindig kitartok. Sőt ezt osztom, a sokkal fiatalabb szülőknek, hogy a közös élmény, az összekacsintás, a közösen kitalált mesék, történetek - kovácsolnak minket össze, egy életre. Soha ne legyen olyan fontos, hogy gyerekeink érdekében ne toljuk tovább. Emlékszem, fiamnál nagyszüleim, nagyon szokat segítettek, figyelemben, szeretetben, gondosságban. De akkor is oda tettem magam. A lányomnál más volt a helyzet, édesapja meghalt, csak én voltam és a bátyja... Rendkívül erős kapcsolatot akartam és ki is építettem mindnyájunk között. Munkahelyi beosztásom azzal járt, hogy irgalmatlan sokat dolgoztam. De sokszor cipeltem fel az autómból a hatalmas dossziékat, s ez nem tántorított el attól, hogy lányommal "közösen" készítettük a vacsorát, közösen fontuk a meséket, s megvártam, míg elalszik, számomra akkor kezdódött az éjszakai munka. De sokszor napi 2-3 órát aludtam, bírtam. Sőt e jó szokásomat mind a mai napig megtartottam, pedig már alhatnék... Igen, igen, volt, hogy talán sikerült 5 órát is lecsípnem... De mosolyogva és szeretettel ébresztettem a leányomat. De a fiamnál még ez a kemény időszak nem volt, de akkor is teljesen oda tettem magam. Ebben nevelkedtem, ezt tanultam, nagyszüleimre még mindig oly sok év után is nemcsak hálával, de mérhetetlen szeretettel gondolok. Pedig nem szegénységben, de szoros beosztásban éltünk, de oly boldogan. Az ünnepeknek rangja és hangulata volt, s nem az értékekről szóltak, hanem az apró, de szívvel-lélekkel készített, vagy vásárolt, csomagolt ajándékokról, ölelésről....
Ami tiszteletet érdemel, az a közös, békés megegyezés és nem a sárdobálás.

1620208111429.png
 
Utoljára módosítva:
Valószínüleg "elfáradt" a kapcsolatuk, és ennek hátterében sokszor nem is a sok munka áll, hanem hogy két ember fejlődik, más véleményen vannak, és ez folyamatos surlódáshoz vezet. Ha pedig már kihűltek az érzelmek, nehezebben tudja az ember kezelni a nézeteltéréseket... persze láttunk már olyat is, hogy a rengeteg pénz és befeketetés "egy kézben" már nem felelt meg - adózási és egyéb szempontból - és ezért váltak el vagyonos emberek. Ki tudja? Mindenesetre egy hosszú kapcsolat lezárása után jöhet egy új kezdet... van még rá idejük. :)
 
Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat. „Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában” – írták.

Nem minden pár képes erre. Tiszteletem :cool:
 
Hatalmas kis hazugságok

A történet kezd úgy festeni, hogy annak a különc, pénzzel, divattal, csillogással nem sokat törődő geeknek a képe, aki dollármilliárdjai ellenére 40 dolláros Casio órát visel, és egy Ford Focusszal jár dolgozni, pénzét pedig inkább a világ megváltására tölti, nem túl hihető.
Gates mind több női alkalmazottja jelentkezik azzal, hogy főnöke szexuálisan zaklatta őt. A People Magazin írása szerint a cégen belül ismert dolog volt, hogyan viszonyul Gates saját nőnemű alkalmazottaihoz. Kezd tehát úgy festeni, mintha egy újabb #metoo botrány kezdene kibontakozni a szemünk láttára.
 
Meghívta a nőket vacsorázni az aljas.....lehet hogy előre köszönt is nekik?
Az ilyen képes e,lőre engedni őket és kinyitni az ajtót.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,821
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére