Megszavazták: az Európai Parlament nem támogatja a keleti vakcinákkal beoltottak utazási könnyítését

540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament saját tárgyalási álláspontját a digitális igazolvány kapcsán. Így akár holnaptól megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az Európai Bizottság és az Európai Tanács küldötteivel annak érdekében, hogy júniusban, a turisztikai szezonra működőképes legyen a rendszer.

Az EP álláspontja szerint célszerűbb lenne COVID-19 igazolványnak nevezni a dokumentumot, amelynek tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy hogy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett a fertőzésen.

Maga a dokumentum a Parlament szerint nem tekinthető útiokmánynak. Lényege abban áll, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk, javasolja a Parlament. A képviselők hangsúlyozzák, hogy

a tagállamoknak a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülése céljából és gazdasági okokból „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.

A parlamenti állásfoglalás rögzíti, hogy a tagállamok általi kölcsönös elismerésnek kötelezően csak az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott vakcinákra kellene kiterjednie. Ezen túlmenően minden tagállam maga döntheti el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel.

Jelenleg sem a kínai Sinopharm, sem az orosz Szputnyik nem rendelkezik ezzel az engedéllyel, de a Sinopharm napokon belül megkaphatja. Ugyanakkor ez még mindig csak arra lenne elég, hogy a tagállamok mérlegeljék az elfogadását.

A Momentum, a Fidesz, illetve a KDNP képviselői nemmel szavaztak az EP javaslatára, csupán két magyar képviselő, a jobbikos Gyöngyösi Márton és a szocialista Ujhelyi István támogatta az előterjesztés végső változatát. A DK-sok tartózkodtak, nevükben Rónai Sándor a következőket írta:

“Most tisztán látszik, hogy Orbánék dacból, érdekből, ocsmány módon több százezer magyart vertek át, hitegették őket, hogy a portyázóik által összehordott keleti vakcinák pontosan ugyanannyit érnek az Unióban, mint az EU-s hatóság által engedélyezettek. Épp ezért, bármennyire is jogos lenne, mi, a DK EP-képviselői tartózkodni fogunk, amikor az európai oltási igazolványról szavazunk.”

Jabronka Richárd

vakcinak.jpg
 
Megszavazták...most meg lehet hogy az egyik fideszes képviselő a karanténnal mit sem törődve be ment szavazni...
A lap kérdésére, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha bejegyzése szerint tíz napja karanténban van, a Fidesz-frakció azt válaszolta,

Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.
Ugyanakkor a politikus Facebook-posztjában több helyen is utal arra, hogy május 5-én jár le a tíz napos karantén, például aznap is, hogy a bejegyzést szerdán tette közzé, közben az első mondatban úgy fogalmaz, hogy „a hatósági házi karantén utolsó napja”. Így kisebb ellentmondás van a képviselő bejegyzése és a Fidesz-frakció válasza között – mutatott rá a Telex.
 
Megszavazták...most meg lehet hogy az egyik fideszes képviselő a karanténnal mit sem törődve be ment szavazni...
A lap kérdésére, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha bejegyzése szerint tíz napja karanténban van, a Fidesz-frakció azt válaszolta,

Ugyanakkor a politikus Facebook-posztjában több helyen is utal arra, hogy május 5-én jár le a tíz napos karantén, például aznap is, hogy a bejegyzést szerdán tette közzé, közben az első mondatban úgy fogalmaz, hogy „a hatósági házi karantén utolsó napja”. Így kisebb ellentmondás van a képviselő bejegyzése és a Fidesz-frakció válasza között – mutatott rá a Telex.
Ezt én is hallottam, ráadásul utána ment PCR tesztelésre. Vagyis, ki sem mozdulhatott volna otthonról, csak autóval a tesztelő állomásra, ahol még kiszállni sem engedték volna (legalábbis ha a BNV területére ment).

Ehhez képest belibegett a Parlamentbe. Ez nem veszélyeztetés?
S az más kérdés, hogy fütyül a szabályokra.
1620325340371.png
 
Az öbölmenti arab országokról sok mindent el lehet mondani, de az egyik, hogy az olaj miatt dúskálnak a pénzbe. Mégis a kinai vakcinát vették meg, nem mást. Már egyes országok a harmadik körnél járak vele. Továbbá kínának nem az EU a fő piac a vakcinabizniszben, hanem ázsia és afrika, meg talán latin amerika. Minek küzdjenek a bürokratikus papírozással, ha máshol megveszik nélküle is. Eleve, hogy melyik vakcina milyen, hosszantartó hatásk és mellékhatások és stb. nem ma hanem évek múlva derül ki. Addig az egész konteó jellegű, hisz konkrét bizonyíték még nincs arra, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb az "átlag" populációra. a hatásuk. Ami biztos, hogy a beoltottak jobb esélyel vészelik át az esetleges fertőzést, mint akik nincsenek beoltva.
1620406183014.png

1620407315840.png

Azokat a statisztikákat, hogy az oltottak hány %-a halálozik el végül is covid-19 következtében, gondolom, egy ország sem teszi ki a kirakatba. Mo-ról sem tudjuk, hogy a covidban elhunytak közül hány részesült oltásban, és ha igen, melyiket kapta.

Az viszont elég egyértelmű, hogy a 65+-os korosztály körében igen magas az oltást elutasítók aránya.

Karikó Katalin is hozzászólt a kormány táblázatához, s azóta több szakértő is.
Egyrészt a Pfizerrel az amúgy is magasabb halálozási aránnyal élő legidősebb korosztályt oltották, s ráadásul őket legelőször, tehát 4 hónapja.
A két keleti oltóanyagot már nem a legidősebbeknek adták, de a 60 plusszosoknak.
(Bár, ha engem kérdeznek, én nem láttam a rendszert. Ebben sem.)

Ezért csak ugyanolyan időszakra és ugyanolyan csoportra beadott oltóanyagokat lehetne összehasonlítani egymással.
Orbánék táblázata egy újabb Rogán Tóni -féle propaganda anyag, nem hiteles tájékoztatás.
1620406703313.png

1620407233500.png

Még egyet nem értek: ha a Pfizer a legrosszabb a kormány szerint, miért azzal oltják a gyerekeket?
 
Utoljára módosítva:
Ezt én is hallottam, ráadásul utána ment PCR tesztelésre. Vagyis, ki sem mozdulhatott volna otthonról, csak autóval a tesztelő állomásra, ahol még kiszállni sem engedték volna (legalábbis ha a BNV területére ment).

Ehhez képest belibegett a Parlamentbe. Ez nem veszélyeztetés?
S az más kérdés, hogy fütyül a szabályokra.
Csatolás megtekintése 1793108
SENKIT nem érdekel.
Persze ha ellenzéki lenne akkor még most is róla szólna a média.
 
Egyrészt a Pfizerrel az amúgy is magasabb halálozási aránnyal élő legidősebb korosztályt oltották, s ráadásul őket legelőször, tehát 4 hónapja.
Azt egyik gyógyszergyártó sem ígérte, hogy a 90-100 éves esetében is ugyanolyan hatékony lesz az oltás, mint a fiatal korosztálynál. Még a Pfizer sem.

De hogy ne csak feketében lássuk a helyzetet: vasárnap 0 órától Magyarország lekerül az RKI magas kockázatú országok listájáról.
 
Ertetek miattatok ovatos az Eu hisz ha nincs papirozva letesztelve rendesen az oltoanyag, csak nem mehetnek bemondasos alapon mint az ultiba.
Nyilvan van nemi kolunbseg az azsiai es az europai emberek kozott, maskeppen reagalnak bacikra virusokra.
Indiaba se tudsz elmenni hatizssakos turistanak ha otthon nem veszel fel par oltast garantalva van hogy valamelyik korhazba fogsz tolteni par napot ha nincs Covid akkor is.
Az en gyerekeim /ketto/ a felvilagot bejartak de akar Kenyaba akar Afganisztanba kulon kulon egy halom oltast kaptak honapokkal elotte mielott elindultak volna es nem most tortent a jarvany idejen.
 
Utoljára módosítva:
Ertetek miattatok ovatos az Eu hisz ha nincs papirozva letesztelve rendesen az oltoanyag, csak nem mehetnek bemondasos alapon mint az ultiba. Nyilvan van nemi kolunbseg az azsiai es az europai emberek kozott,
A kínai Sinopharm megkapta az engedélyt a WHO-tól

Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója jelentette be, hogy 18 év felettieknek engedélyezték a kínai oltóanyagot.
Megadta a vészhelyzeti engedélyt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm oltóanyagának. Az engedély azt jelenti, hogy egy adott oltóanyag hatékony és biztonságos,
 
Helyes. Azert csak megjegyzem a kinai kutato es a WHO szakember is igen rossz velemenyt mondott, igaz ez par hettel honapja tortent.
Akkor nincs akadalya hogy engedelyezek az EU hatosagok is.
Azert egyet nem ertek miert nem azt latjatok hogy a ti vedelmeteket szolgalja a biztonsagos vakcina.
 
Melitta, az év első hónapjaiban több német idősotthonon is végigsöpört a járvány, annak ellenére, hogy a Pfizer oltóanyagával voltak oltva.
Ha csak ezt az időszakot vennénk figyelembe, és csak ezt a korcsoportot, akiket akkor oltottak (80 év felettiek) akkor a Pfizerról is megállapíthatnánk, hogy a hatásfoka kívánni valót hagy maga után. Az összes oltott korosztályt figyelembe véve viszont nincs semmi baj vele, a várakozásoknak megfelelően teszi a dolgát.
 
Ezt én is hallottam, ráadásul utána ment PCR tesztelésre. Vagyis, ki sem mozdulhatott volna otthonról, csak autóval a tesztelő állomásra, ahol még kiszállni sem engedték volna (legalábbis ha a BNV területére ment).

Ehhez képest belibegett a Parlamentbe. Ez nem veszélyeztetés?
S az más kérdés, hogy fütyül a szabályokra.
Csatolás megtekintése 1793108
Ezt az egészet Én teljesen másképp látom ez egy ellenzéki politikai felfújás.
Azt a verziót ismerem.A parlamentben már nem jól érezte magát.
Utána ment PCR tesztre és utána derült ki korona vírusos.
Előtte semmiféle járvány ügyi zárlat alatt nem volt.Még megfigyelési sem.
 
A kínai Sinopharm megkapta az engedélyt a WHO-tól

Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója jelentette be, hogy 18 év felettieknek engedélyezték a kínai oltóanyagot.
Megadta a vészhelyzeti engedélyt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm oltóanyagának. Az engedély azt jelenti, hogy egy adott oltóanyag hatékony és biztonságos,
Ejnye ejnye És az Európai Gyógyszerügynökség (EMA)
Mire való?
A gyógyszerek európai szabályozási rendszere A gyógyszerszabályozás egységes megközelítése az Európai Unióban
Az EMA a gyógyszerként jóváhagyó szerv.
A WHO ajánlásokat fogalmaz meg: (Gyógyszerek előminősítésének programja)
A WHO mindössze ennyit tett: Nem elfogadta gyógyszerként, hanem jóváhagyta alkalmazását
A WHO péntek este bejelentette, hogy jóváhagyta a kínai Sinopharm vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
Legfontosabb: nem tudta igazolni, hogy a vakcina védettséget ad a hiányzó dokumentumok miatt

Utoljára módosítva:
mindegyik covid19 vakcina vészhelyzeti felhasználásra, 6 hónapra kapott ideiglenes engedélyt
Linket de ne Orbánét
És ne mindegyikről beszélj mert a többit az EMA elfogadta gyógyszerként.Még az oroszt is úgy tudom
A kínai nincs elfogadva gyógyszerként.
Épp csak annyira mint egy pohár víz nem?
Alkalmazd ha hiszed vagy nincs más.
De nem fogadták be gyógyszerként
Orbán meg Olt mert placebo is nyugtat.
És onnantól már nem szakmai kérdés hanem politikai.
 
Nem is állítottam olyat, hogy az EMA fogadta volna el, és a cikk sem.
 
WHO igen kelemetlen helyzetbe kerult kinai vizsgalataik soran. Biztonsag nagyon fontos es azt az Eu tudja adni, ha beadjak az engedelyezesre.
Ezt a kellemetlen helyzetet igen hamar meg lehetne oldani, ha a már beadott több száz beoltott szervezetében lévő ellenanyag szintet megvizsgálnák. De a kormányok ott hibáznak, hogy vagy nem végzik el ezt a vizsgálatot, vagy eltitkolják. Mind a kettő arra az esetleg téves következtetésre juttatják a vakcinát megkapókat, és a még a keleti vakcina irányában kétkedőket, hogy vitassák a hatóanyag által elvárt védelmet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére