Lefejeztek rokonai egy húszéves iráni fiatalt, mert megtudták, hogy meleg

El akarta hagyni az országot, hogy csatlakozzon Törökországban élő barátjához, amikor meggyilkolták.

Családtagjai megöltek egy húszéves férfit az iráni Ahvaz városában, mert megtudták, hogy meleg – jelentették helyi melegjogi aktivisták és szervezetek. Ali Fazeli Monfaredet a beszámolók szerint féltestvére, valamint két unokatestvére elhurcolta, levágták a fejét, és holttestét a város külterületén, egy pálmafa alatt hagyták. Majd felhívták édesanyját, hogy hol találja meg a fiát.

A 6Rang iráni melegjogi szervezet közlése szerint mindig is gyanították róla rokonai, hogy meleg, de azután tudták csak meg biztosan, hogy felmentették a kötelező sorkatonai szolgálat alól. A helyi jogszabályok szerint a homoszexuálisok orvosi felmentést kapnak, a hivatalos szöveg szerint azért, mert „mentális betegségben szenvednek”.
Az erről szóló iratot postán küldte ki az iráni forradalmi gárda Monfarednek, de az azt tartalmazó levelet a 6Rang információi szerint féltestvére nyitotta ki, és így tudta meg, hogy meleg. Ezután vitték egy faluba Ahvaz közelében, ahol megölték.

Bár a 6Rang először azt írta, hogy a három gyilkost a hatóságok letartóztatták, a szervezet vezetője, Shadi Amin az NBC amerikai televízió híradójának elmondta, hogy nem történtek letartóztatások. A rendőrség csak ezt mondta a fiú édesanyjának, hogy lenyugtassák. Amin ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte lesznek letartóztatások, mert Monfared egy tehetős család gyermeke, és az apja rendkívül dühös fia halála miatt.
Iránban ugyan nem számít törvénytelennek az, ha valaki homoszexuális, de a meleg szexuális kapcsolatot már szigorúan büntetik: 31-től százig terjedő korbácsütéssel, és akár kivégzéssel is.

alireza-1140x641.png
 
Erre nem lehet normális választ adni.
Mit zavarta őket hogy meleg?? Féltékenyek voltak rá?,.....
 
Hiaba, a beke vallasa... Lehet, hogy 500 ev mulva az iszlam is domesztikalt vallas lesz - a zsido-kereszteny kulturanak is voltak vergozos, igencsak hosszu periodusai -, csak sajnalatosan, koszonhetoen a fejlodo technologiaknak - es az emberi butasagnak -, addigra jo esellyel vagy magukat irtatjak ki, vagy ok probalnak mindenki mast kiirtani. Szomoru, hogy egy alapban tobbre erdemes vallas, szazadokkal ezelott megallt a fejlodesben.
 
Félek még mindig sokan vannak akik ezt a gyilkosságot egy heteroszexuális pár esetén is elkövették volna.
Ezek azok akik nem tudják elképzelni, hogy a világ másképp is létezhet mint a fejükben.

Az ARTE televízió media tárában még mindig meglehet nézni a majmokról és emberekről szóló dokumentációt.
A majmokból még mindig rengeteg féle-fajta létezik a különböző emberi fajok kihaltak.

A prímátok közötti eltérés sokkal nagyobb mint a "kis különbség" (der kleine Unterschied) a nemek között. :)
 
Semmi köze a valláshoz, az egyének gondolkodásában van a hiba! Az ottani törvény nem ítéli el őket, egyes emberek viszont igen.
Nem kell itt századokban gondolkodni, mert ha a fejlett nyugat a példa akkor elég az 1900-as évek közepéig visszatekinteni. Amikor még mentális betegnek minősítették a homoszexuális embereket, és bíróságokon ítélték el őket, persze humánus megoldást találtak, hiszen dönthetett. Kasztráció, kémiai kasztráció, börtön vagy zárt intézet ahol kigyógyítják a betegségéből.
Nem kell nagyon sokat lépegetni visszafelé az időben. Mióta, hány éve merik nyíltan bevallani hova tartoznak?
Bőven sok(k) ha az ember megismeri Alan Turing életét, zseniális matematikust kergettek az öngyilkosságba homoszexuális beállítottsága miatt. 1954-ben halt meg, igaz hogy 2009-ben bocsánatot kértek tőle, sőt még királyi kegyelmet is kapott 2013-ban!
 
Nyilvan a vallasnak semmi koze az egyenek gondolkodasahoz, mero veletlen, hogy a melegeket a haztetokrol ledobalok/lefejezok/megkovezok fajlagos surusege lenyegesen nagyobb az iszlam-lakta teruleteken. Ott az emberek valahogy olyanok... (Mivel mernok-informatikus vagyok, ismerem Turing eletenek tortenetet, plane a munkassagat)
 
Semmi köze a valláshoz, az egyének gondolkodásában van a hiba! Az ottani törvény nem ítéli el őket, egyes emberek viszont igen.
Nem kell itt századokban gondolkodni, mert ha a fejlett nyugat a példa akkor elég az 1900-as évek közepéig visszatekinteni. Amikor még mentális betegnek minősítették a homoszexuális embereket, és bíróságokon ítélték el őket, persze humánus megoldást találtak, hiszen dönthetett. Kasztráció, kémiai kasztráció, börtön vagy zárt intézet ahol kigyógyítják a betegségéből.
Nem kell nagyon sokat lépegetni visszafelé az időben. Mióta, hány éve merik nyíltan bevallani hova tartoznak?
Bőven sok(k) ha az ember megismeri Alan Turing életét, zseniális matematikust kergettek az öngyilkosságba homoszexuális beállítottsága miatt. 1954-ben halt meg, igaz hogy 2009-ben bocsánatot kértek tőle, sőt még királyi kegyelmet is kapott 2013-ban!
De, van köze a valláshoz hisz ha a vallás nem bélyegezné meg a más irányultságúakat akkor nem lett volna ilyen a vég.
 
Félek még mindig sokan vannak akik ezt a gyilkosságot egy heteroszexuális pár esetén is elkövették volna.
Ezek azok akik nem tudják elképzelni, hogy a világ másképp is létezhet mint a fejükben.

Az ARTE televízió media tárában még mindig meglehet nézni a majmokról és emberekről szóló dokumentációt.
A majmokból még mindig rengeteg féle-fajta létezik a különböző emberi fajok kihaltak.

A prímátok közötti eltérés sokkal nagyobb mint a "kis különbség" (der kleine Unterschied) a nemek között. :)
Nagyon szép példabeszéd de, semmi köze a témához.
 
Azert ez, igy, ebben a formaban nem igaz. Eleg sok dolog van az eletben, amirol proba nelkul is pontosan ki tudom kovetkeztetni, hogy mi lesz/lenne rola a velemenyem. Sokan vagyunk igy, es szerintem te is igy vagy vele, csak nalad egyszeruen egy pride nem tartozott ebbe a kategoriaba, amivel semmi baj sincs termeszetesen.
 
Münchenben is, és semmi kivetnivalót nem találhat benne még a legprűdebb ember sem. A felvonulás célja nem a megbotránkoztatás, vagy magamutogatás, hanem az elfogadás.
A gond sokszor a másság hangsulyozásán van.
Ha egy aug 20-i nagyletszamu eseményen ket férfi vagy két nő kézen fogva megy, a kutya nem foglalkozik veluk. Az elfogadás ez, nem?
 
Én kíváncsi voltam rá, mert Zürichben ez egy vidám színes buli.

Mindent meg kell nézni, hogy véleményt tudjak róla alkotni. Amikor fiatal voltam, gyorsan tudtam futni és bírtam a könnygázt, jártam Zürichben bizonyos tüntetésekre.
Amikor fiatal voltam még a családban sem beszéltek a tüntetésekről....baráti körben hallottam hogy a magyar zászló rudját törték el egyesek hátán a rendőrök...ennyi. De, azt tudtam hogy besúgók mindenhol vannak és így ezt a témát még baráti körben is hanyagoltuk.
 
Talan ez magyarazza a nagyon sok emberben kévő félelmet, mikor fegyveres katonakat stb. látnak az utcakon.
A félelem valami misztikuistol egeszen mélyen ott van az emberek egyrészeben.
Gyorsan hozzateszem nem csak nalunk, hanem mas tarsadalmnakban is!
Nem véletlenek azok a tanacsok, amik arrol szolnak, hogy ha szembe akarsz nézni a félelmeiddel akkor előbb le kell győzni oket!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére