Mi volt a mai menü? II.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Itt csak szemerkél, de olyan szél van, hogy ami megtetszik neki azt viszi a franc tudja hova!
Szomszédom esernyőjét pl. autóval kergették mire sikerült elcsípni nekik, szép nagy színpompás ernyő, egy fesztiválon nyerték és sajnálták, hogy ez a tolvaj csak úgy kiröpíti a teraszról. :D Tőlem a szélharangot vitte magával, fogalmam sincs hova, mert az udvaron nem találtam meg. Másik szomszédnak szerencséje volt, a ruhaszárító elakadt egy fán, létráról szedték le a mosott ruhát. Viccesek voltak ahogy veszekedtek a széllel :D
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Kb. másfél hét után végre itt is süt a nap! Csak néha szemerkél kicsit az eső.
Ma a csontleves mellé a maradékokon osztoztunk - nem főztem.
Lányom ma az egyik barátnőjéhez ment és kitaláltam, ha már úgyis viszi Férjem, akkor ugorjunk be a piacra halat venni. Már nem is emlékszem mikor voltunk utoljára! Ugyan egy kisebb vagyont hagytunk ott, de feltöltöttem a fagyasztót hallal.
Ahogy csomagoltam a lazacból lesett egy kisebb darab a macskának. Odament megnyalogatta és otthagyta. Gondoltam nem fogsz te kiszúrni velem! Azt még megértem, hogy a gyerekek válogatnak, de hogy már a macska is! Beletettem egy kislábosba, meg még került mellé tonhal is és megfőztem, a végén pedig egy kis keményítővel besűrítettem. A szaftot így lenyalta, de a hal a tányérban maradt! Hát neki sem fogok főzni többet az biztos! :rohog: :rohog: :rohog: :rohog:
 

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap még gomba leves és palacsinta túróval, lekvárral.
Ma zöldborsó leves, rántott csirkemell és szárny vegyes köret, palacsinta. Idősebb unokám és felesége kívánsága volt a menü.
Itt is szemerkél az eső....
 

Csatolások

  • 20210521_130439.jpg
    20210521_130439.jpg
    886.4 KB · Olvasás: 11
  • 20210521_133725.jpg
    20210521_133725.jpg
    2.2 MB · Olvasás: 10
  • 20210522_125526.jpg
    20210522_125526.jpg
    1.8 MB · Olvasás: 9
  • 20210522_100803.jpg
    20210522_100803.jpg
    1.9 MB · Olvasás: 13

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
tegnap spenót volt, sertéspörkölttel.
Ma pedig rántott karaj lesz, sült újkrumplival és fejes salátával.
Holnapra rakott krumplihoz vásároltam alapanyagot.

Itt is elkezdte Noé ácsolni a bárkáját.
Esik-esik-esik. Bár a májusi eső ugye aranyat ér, de lehetne hozzá egy kicsit melegebb is.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ahogy csomagoltam a lazacból lesett egy kisebb darab a macskának. Odament megnyalogatta és otthagyta. Gondoltam nem fogsz te kiszúrni velem! Azt még megértem, hogy a gyerekek válogatnak, de hogy már a macska is! Beletettem egy kislábosba, meg még került mellé tonhal is és megfőztem, a végén pedig egy kis keményítővel besűrítettem. A szaftot így lenyalta, de a hal a tányérban maradt! Hát neki sem fogok főzni többet az biztos! :rohog: :rohog: :rohog: :rohog:

Elsős voltam mikor besegítettem a gombóc készítésbe. Nagyika mondta, hogy sok lesz az a liszt, gyorsan szedd ki a felét, kemény lesz tőle a gombóc. Nem hallgattam rá, majd leszakadtak a mancsaim, de összegyúrtam. A végeredményt miután késsel sem lehetett darabolni, kitettem a kutyuska edényébe. Napokig gurigázott velük, ő sem tudta elrágni. :rohog:

Ma is dupla ebéd készül
nekem zöldbableves paprikás krumpli saláta, gyereknek igazi palócleves, tejfölös csirke saláta. Enyém már elkészült, bejött a kölyök szimatolt egy ideig aztán megkérdezte, kérhetek reggelire belőle? kérj, kérek, első falat után megjegyezte: nem rossz, de azért kolbászt tehettél volna bele. :D
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma pünkösdre való tekintettel bárány sültett készitettem egy kis lapockából és nyakrész volt a "maradék" , hozzá thüringiai krumpligombocot és párolt vöröskáposztát serkentettem . Marad természetesen holnapra is belölle , ami a lényeg a szósza , na az volt a nyerö !
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi más lett volna a mai ebédünk, mint hal!
Rántott ördöghal krumplipürével és vajon párolt zöldségkörettel.
Nagyobbik fiam mindig ráérez mikor végzek az ebéddel, mert akkor lép be a konyhába. Ma is így történt és megjegyezte, hogy ez nem olyan zöldségköret, mint amit készíteni szoktam.
Teljesen igaza volt, mert nem kaptam a boltba olyan zöldségköretet, amit venni szoktunk. Közölte, hogy ebből csak a sárgarépát enné meg, úgyhogy kihagyta.
A tonhalból is pároltam egy kisebb adagot és vacsorára tonhalkrémet készítettem belőle. Már olyan régen készítettem, hogy fel kellett hívni a barátomat megkérdezni mi is kell bele.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyobbik fiam már 1 hete chow mein-ért könyörög. Ma azt készítettem, de maradt bőven holnapra is.
Hétvégén vettünk 1 kiló áfonyát a lengyel boltba - most sül belőle egy citromos-áfonyás süti.
Meglátom, hogy kihül-e mielőtt lefekszem, mert akkor még a citrommázat megcsinálom a tetejére. Ha nem, akkor csupaszon marad.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kirándulni voltunk ma, hazafelé a világvégén megálltunk ebédelni. A gyerek kiszúrta, hogy egy faluban a kocsma előtt egy táblára kiírták a varázsszót, friss pájsli ropogós házikenyérrel, vizes-uborkával!
Satufék, tolatás, és ki a fenét érdekel a záróvonal mikor kajáról van szó, már meg is állt a kocsmánál. Hogy én is egyek valamit megkérdezte tud-e adni valami vegetáriánus ételt? Az öreg visszakérdezett - mit tetszik kérni? - valami olyat aminek semmi köze a húshoz. Erre a kocsmáros elordította magát - Bözsike gyere le fiam - itt vagyok apu - mit főztél magadnak? van itt egy olyan habókos nő, mint te vagy és éhes, no ugorj csak és hozzá neki valamit. :D
Nagyon finom krumplisalátát kaptam rántott karfiollal, és tényleg vendég voltam, az én ebédem ingyen volt! :)
 
Oldal tetejére