Döbbenetes jóslat: Bill Gates elmondta a jövőt - ezen tuti, hogy meg fogsz lepődni

Bill Gates jósolni kezdett, szerinte hamarosan ilyen világ vár ránk.

Bill Gates mostanában nem a Miscrosoft egyik legújabb csúcsmodern fejlesztésével került a lapok címlapjára, hanem a válásával, illetve egy álhírrel kapcsolatban, miszerint micropchippet juttat belénk az oltásokon keresztül. Utóbbit persze már sokszor és sok helyen cáfolták, ennek ellenére sokan még most is ezt gondolják.

A briliáns üzletember most a jövőről kezdett áradozni, és azt jósolta, hogy a robotok a jövőben adót fognak fizetni, az Egyesült Királyságban pedig a robotok 290 milliárd fontot is befizethenek majd évente.

Bill Gates úgy gondolja, hogy az így befolyt pénzből a közszolgáltatások szintjének emelésére kellene majd fordítani, így pedig a robotadó egy egyenlőbb társadalom létrehozásához is hozzájárulna.

A furcsa bejelentés hallatára a Progressive Policy Think Tank megnézte, hogy az Egyesült Királysában a munkahelyek hány százalékát lehetne rövid időn belül automatizálni-robotizálni, és 44 százalék jött ki.

Az előrejelzés hívei úgy gondolják, hogy a robotok adóztatása lehetővé tenné, hogy az emberek egy idő után munka nélkül is képesek legyenek élni, ráadásul a szegénységet is visszább lehetne szorítani.
Kritikusok viszont azt gondolják, hogy a robatoadó inkább a robotizálásra való áttérést lassítaná, illetve a társadalomtudósok részéről is sok kritika érte az elképzelést.

Bill Gates amúgy nemrégiben a Föld megmentéséről beszélt hosszan:

bill g 1.jpg
 
No, akkor baratom: "Pandora csillaga" es a folytatasa, a "Judas elszabadul". Aztan John Scalzi-tol a "Venek haboruja", es Dan Simmons-tol az "Ilion" es az "Olumposz". Nem banod meg, az osszes oriasi - a maga kategoriajaban. Jahhhh, es Banks-tol persze a "Darazsgyar", ami ugyan nem SF, de egy baromi jo konyv - ha szereted a szokatlant.
 
A mesterséges inteligenciák már nem a jövő hanem mindennapjaink.
Ami meglepo, hogy a politikusok foglalkoznak egymassal, rengeteg potcselekvést csinalnak, ugyan akkor a jogi szabalyzasa teljesen hianyzik ennek a teruletnek.
Nincsennek torvenyek arra mit szabad es mit nem, mert veszélyes!

A genfi konvencio teljesen idejétmult lesz egy olyan háboruban, ahol mesterséges intelligenciak vannak jelen!
Mar MA is probléma azoknak a drónoknak a kérdése, amit pár ország alkalmaz a kozel keleten. Kiadjak neki az indulj parancsot, aztan o deriti fel a celt, és ő semisiti meg! Félelmet4es. Már van de nincs szabalyozva a hasznalatuk.

Az ilyen - Gates - féle gondolatkiserletek ezt a hianyt probaljak potpolni. Megprobalnak rávilagitani arra, hogy a mai tarsadalmak sokszor mondva csinalt dolgokkal foglalkoznak, holott most már egy olyan kihivassal kell szembenezni, ami itt kopogtat az ajtónk előtt!
 
A genfi konvencio teljesen idejétmult lesz egy olyan háboruban, ahol mesterséges intelligenciak vannak jelen!
Mar MA is probléma azoknak a drónoknak a kérdése, amit pár ország alkalmaz a kozel keleten. Kiadjak neki az indulj parancsot, aztan o deriti fel a celt, és ő semisiti meg! Félelmet4es. Már van de nincs szabalyozva a hasznalatuk.
Mindössze 43 napjába telt Azerbajdzsánnak, hogy visszaszerezze az 1990-es évek háborújában elvesztett, Hegyi-Karabah körüli területeket. A hét régiót az azeriekre megalázó vereséget mért örmény szeparatisták tartották kézben, most azonban fordult a kocka.
Bár az azeriek nem voltak hajlandók adatokat kiadni a katonai veszteségeikről, egy dolgot nem titkoltak: azt, hogy Törökországtól és Izraeltől vásárolt, csúcstechnológiás drónokkal hajtottak végre felderítő feladatokat és légicsapásokat.
A Hadrut városból elmenekült, örmény etnikumú Margarita Karamian, aki átélte az 1992-94-es karabahi háborút, elmesélte, mennyire sokkolta, amikor a mostani offenzíva kezdetén az akár 30 azeri drónból álló rajok „elsötétítették az eget”.
Ez komoly felzúdulást váltott ki Oroszországban, mert a törökök olyan drónfegyvereket tudtak kifejleszteni, amelyek könnyedén eltalálták a világ egyik leghatásosabb légvédelmi rendszereként reklámozott orosz fegyerzetet”.
Sahbazov szerint az azeriek alacsonyan repülő, távirányítású gépekké alakították át a kukoricamezőket permetező öreg repülőket.

Úgy álcázták őket, hogy drónoknak néztek ki. Az örmények videókat posztoltak, amikor szerintük azeri drónokat lőttek le. De valójában, amikor eltaláltak egy AN-2-est a légvédelmükkel, akkor a magasabban szálló, valódi azeri drónok pontosan azonosították a helyzetüket és könnyen megsemmisítették az összes ilyen légvédelmi egységüket” – tette hozzá.
 
  • Tetszik
Reagált: YVS
Errol beszeltem, mikor irtam, hogy a technologia ugy fejlodik, hogy az ember szinte keptelen lekovetni. Evezredek alatt kialakult moralis es etikai alapigazsagokat kellene ujragondolni, ami azert baromi nehez. (Hozza tartozik, hogy (ipari)robotikaval foglalkozom, van nemi ralatasom az ugyre.)
 
Nem olyan régen - pár hét - mesterséges inteligenciak altal vezérelt dronokkal probaltak pár palasztin vezetot elintézni.
A dron képes volt felismerni gépjármutipusokat, arcokat, és ezek ellen robbantotta fel magat.
Olvastam pár elemzést errol a dologrol, hogy mennyire pontosan képes felismerni gépjármuveket, egyenruhakat, arcokat, és hogy mekkora veszely ez, hiszen ma már konnyui becsapni -relative - és a készitoje ellen forditani.
Szóvaql...
 
Errol beszeltem, mikor irtam, hogy a technologia ugy fejlodik, hogy az ember szinte keptelen lekovetni. Evezredek alatt kialakult moralis es etikai alapigazsagokat kellene ujragondolni, ami azert baromi nehez. (Hozza tartozik, hogy (ipari)robotikaval foglalkozom, van nemi ralatasom az ugyre.)
Programozokent nem jelent gondot a problemak megértése, és elitelese nekem sem
 
Mindössze 43 napjába telt Azerbajdzsánnak, hogy visszaszerezze az 1990-es évek háborújában elvesztett, Hegyi-Karabah körüli területeket. A hét régiót az azeriekre megalázó vereséget mért örmény szeparatisták tartották kézben, most azonban fordult a kocka.
Bár az azeriek nem voltak hajlandók adatokat kiadni a katonai veszteségeikről, egy dolgot nem titkoltak: azt, hogy Törökországtól és Izraeltől vásárolt, csúcstechnológiás drónokkal hajtottak végre felderítő feladatokat és légicsapásokat.
A Hadrut városból elmenekült, örmény etnikumú Margarita Karamian, aki átélte az 1992-94-es karabahi háborút, elmesélte, mennyire sokkolta, amikor a mostani offenzíva kezdetén az akár 30 azeri drónból álló rajok „elsötétítették az eget”.
Ez komoly felzúdulást váltott ki Oroszországban, mert a törökök olyan drónfegyvereket tudtak kifejleszteni, amelyek könnyedén eltalálták a világ egyik leghatásosabb légvédelmi rendszereként reklámozott orosz fegyerzetet”.
Sahbazov szerint az azeriek alacsonyan repülő, távirányítású gépekké alakították át a kukoricamezőket permetező öreg repülőket.

Úgy álcázták őket, hogy drónoknak néztek ki. Az örmények videókat posztoltak, amikor szerintük azeri drónokat lőttek le. De valójában, amikor eltaláltak egy AN-2-est a légvédelmükkel, akkor a magasabban szálló, valódi azeri drónok pontosan azonosították a helyzetüket és könnyen megsemmisítették az összes ilyen légvédelmi egységüket” – tette hozzá.
Ez egy ordas csúsztatás. Az örményeknek csak S300 asuk van, az is a fővárosnál. Az oroszoknak drónok ellen ott az S-500, bár az pocséklás lenne és a Pancir komplexum és stb. Viszont semmi sem tökéletes, rengeteg ellenintézkedés van a drónok ellen és viszont is igaz. Pl. a pontos azeri támadásokat segítette, hogy a török felderítő gépek a török oldalról folyamatosan küldték az adatokat. Nagy vonalakban olyan volt az egész mint a 2 vh elején, mikor a mobilis német csapatok edarálták az első vh alapján épített francia erődrendszert. Mig az örményeknek nem volt pénzük modernizálni az azeriek egy tonna pénzt elégettek erre.
 
Egyre közelebb jutunk egy olyan ponthoz, amit csunya szóval technologiai szingularitasnak neveznek.

Ez a ronda szó valami ilyesmit jelent: Technológiai szingularitásnak nevezzük a tényleges mesterséges intelligencia (MI) esetleges megalkotása után létrejövő technikai fejlődésnek azt a véges időn belül bekövetkező szinguláris pontját, amikor az emberi intelligencia és technika a szingularitás előtti ésszel felfoghatatlan mértékben válna túlhaladottá.

Elképzelhetetlen mi lesz utana, és már ez is itt van a kapuk elott!
 
Hát az ég legyen irgalmas, ha rácsatlakoznak a netre. Eddigi nyilvános kisérletekben az öntanuló csetbotok és hasonlók nagyon hamar szélsőségesek lettek. Persze ezek még messze nem MIk, de a terminátor filmek jövőjét nem kellene élőben is megcsinálni.
 
Az uj tipusu (nem a Neumann elven mukodo) szamitogepek felelmetesek!
Amikor mar nem ket allapotot vehet fel egy bit, hanem ott a "talan" is az már kezd kozeliteni...
 
Pár áttörés még kell,de nem kell sok hogy valóban késleltetés nélkül irányíthasd a mrsszondát és stb. A kommunikáció és az információ mennyiége hihetetlen mértékben nőni fog. Rengeteg ma a "kevésbé" művelt embereket felszívó szakma eltűnik. Nem lesz autóvezető, buszvezető, pilóta, taxis, kamionos, futár. Jó eséllyel nem lesznek üzletek sem, hisz virtuális üzletben megeszed és a futár drón kihozza. A mezőgazdaság munkaigénye is irtózatosan csökkent az elmúlt 150 évbeb a gépesítés miatt.
 
és ez csak a gazdaságra közvetlenul hato dolog.
A kozvetett, a tudomany és technika robbanasszeru fejlodese szo szerint felmérhetetlen.
Nem véletlenul lebegteti egyre tobb tudos a technologiai szingularitas kerdeset
 
Vannak jó oldalai, rengeteg gyógyíthatatlan betegség lehet gyógyítható, új anyaagok és technológiák jöhetnek létre nagyon hamar, de piszkosul nehéz lesz ezt kontrolálni az embereknek. A politikusok java fel sem fogja ezt. Kis tulzással a másik témára reflektálva, a gépek meglelik a pedofil gént és még magzatkorban kinyirják a jövő pedofilját és stb. Piszkosul komoly robotikai törvények kellenének, mert már nincs sok idő és a technológia nem fog várni a nemzeti konzultációra, vagy a népszavazásra.
 
Erre irtam a legelso postban azt, hogy a politikusok szuamara ennek a torvenyi szabalyzasa már égető. Ennek ellenére nem tortenik semmi.
Szerintem misztikusnak tunik szamukra ez a dolog, azt mondjak ez a mernokok dolga :(

Az MI fejlodese pedig riszto dolgokat is produkal.
Az onreprodukalo gepek..sőt az egyre tökéletesewbb gépek, amit már MI hoz létre. Emberi esszel nem lehet megjosolni hova vezet majd
 
Döbbenetes jóslat ... ezen tuti, hogy meg fogsz lepődni

De nem szeretem ha ilyen egy cikk címe, a legutolsó lájkvadász kamuhír oldalak jellemzője ez és általában se nem döbbenetes se nem meglepő. Kár egy érdekes cikket ezzel elrontani.
 
Erre irtam a legelso postban azt, hogy a politikusok szuamara ennek a torvenyi szabalyzasa már égető. Ennek ellenére nem tortenik semmi.
Szerintem misztikusnak tunik szamukra ez a dolog, azt mondjak ez a mernokok dolga :(

Az MI fejlodese pedig riszto dolgokat is produkal.
Az onreprodukalo gepek..sőt az egyre tökéletesewbb gépek, amit már MI hoz létre. Emberi esszel nem lehet megjosolni hova vezet majd
ez van, mikor már az emberi intelligencia, nem lépes követni, ellenőrizni a mesterséges intelligencia döntéseit vége az emberiségnek.
A politikusok soha nem képesek szabályozni ilyesmit, jó példa szerintem a génkísérletek ... a politikusok azt is tiltják, de gyakorlatikag óriási a verseny, elvégre mindenki azzal is tisztában van, hogy "a tudás, hatalom".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére