Orbán katonákat küldene Afganisztánba

Sajtóértesülések szerint Orbán Viktor felajánlotta Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy katonákat küldene Afganisztánba a kabuli reptér védelme érdekében.


Bennfentesek szerint a lépést többek közt az magyarázza, hogy a magyar miniszterelnök egyre inkább a partvonalon érzi magát a NATO-ban és az EU-ban – írja az Index.
A török elnök múlt héten vetette fel nyilvánosan, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen biztosíthatnának védelmet a kabuli nemzetközi reptéren a NATO kivonulása után.

Erdoğan javaslata meglepte a nemzetközi közvéleményt. A pakisztániakkal való kollaborálás kevésbé érte váratlanul az embereket, mivel ők szintén érdekeltek a térségben, és jó kapcsolatot ápolnak a tálib lázadókkal. Magyarország említése viszont annál nagyobb meglepetést okozott.

Orbán javasolta, hogy magyar katonákat is küldjenek a reptérre a török misszió keretében – mondta a sajtónak egy bennfentes a török elnök és a magyar kormányfő másfél héttel ezelőtti találkozójával kapcsolatban. A forrás szerint a magyar miniszterelnök ezzel azt szeretné bizonyítani a törököknek, hogy olyan partnerként számíthatnak Magyarországra, ami „képes eredményeket letenni az asztalra”.
Eközben washingtoni források szerint Törökország és az Egyesült Államok közt is egyezség jöhet létre a kabuli reptér védelméről.

Híresztelések szerint a törökök pénzbeli, illetve logisztikai támogatást kérnének az amerikaiaktól és a NATO-tól a jelenlétért cserébe.

torok magyar zaszlo.jpg
 
Mert a legfelsöbb emeleten eldöntötték , hogy a "mi" felszabaditó-felépitö munkánknak vége ! Most Ukrajnára kell öszpontositani !
szerintem is pontosan így van, ahogy írod ... jut eszembe például a Közép-afrikai Köztársaságban mi a helyzet a francia csapatokkal? Mintha Franciaország is NATO tag lenne , az afrikai ország meg nem (de van altalajkincs bőségesen, kell ott a francia befolyás).
 
Akkoriban hányszor is többen voltak a katonaságnál mint most, gondolom a Magyar Néphadseregnél tisztek is voltak jó sokan? Ráadásul a Munkásörségnek is adtak pár lakást.
Milyen munkásőrség? 1999-2004 közötti időszakról írtam.
Egyebkent akkorra a sereg letszáma 125 ezerről 40 ezerre csökkent (bár sem az orszag legtere, sem a területe nem zsugorodott és a vedelmi elvarasok sem csökkentek).
Azért voltak kedvezmények, bőségesen,
Mesélj! Mert én csak a MÁV utazási kedvezményt kaptam (amit az ügyészektől a tanárokig minden állami alkalmazott megkapott).
konkrétan csinálni meg nem kellett semmit...
Ebben lehet valami, csak akkor hogy lehet, hogy 17 ev alatt mindössze 3 alkalommal tudtam a szentestet a csaladommal tölteni? (Nem ennyi a szolgálati időm, de ennyit töltöttem aktív harci szolgálatban.)
el se tudták képzelni, hogy hadszíntéri tapasztalata is legyen valakinek.
Valószínű, de akkor hogy lehet, hogy az első főnököm Vietnámban szerzett harci bocsánat hadszintéri tapasztalatot (nyilvan nem ebben az évszázadban)? De több kollégám is szolgált az SFOR, KFOR, IFOR és egyéb ENSZ békefenntartó alakulatokban Ciprustól Angoláig) és nem csupán a iraki társainkról kellett kitölteni az 1.sz baleseti jelentő lapot (ami, a nevével ellentétben az illető elhaĺálozását jelenti).
Szóval lehet lekicsinyelni a katonai szolgálatot, de addig jó, amíg lehet, mert nincs ra égető szükség...
 
Mi köze van a témának ahhoz, hogy Afganisztán NATO tag vagy nem ....
Csupán annyi, hogy ennek a katonai szevezetnek vagyunk a tagjai, tehát az ENSZ-en kívül csak erre való hivatkozással lehetne a magyar katonakat az Alaptörvény alapjan külföldön bevetni.
És tudtommal eddig meg sem Orbán, sem Erdogan nem ENSZ főtitkár...
Ukrajna esetében, megkérdezi valaki?
Az oroszokon kívül kik is küldtek még katonákat Ukrajnába?
Ha eddig lehettek NATO rendfenntartó katonák, miért ne lehetnének ezután is, ha az afgán kormány ezt akarja?
En sehol nem olvastam, hogy Hamid Karzai (ha meg ő a főnök) megkereste volna Orban Viktort ilyen kéréssel.
Persze meglehet, hogy egyenesen Stoltenberget kereste, hogy neki csak a magyarok es esetleg a törökök kellenek (de Pakisztán még mindig nem stimmel NAT-ilag).
 
Csupán annyi, hogy ennek a katonai szevezetnek vagyunk a tagjai, tehát az ENSZ-en kívül csak erre való hivatkozással lehetne a magyar katonakat az Alaptörvény alapjan külföldön bevetni.
És tudtommal eddig meg sem Orbán, sem Erdogan nem ENSZ főtitkár...

Az oroszokon kívül kik is küldtek még katonákat Ukrajnába?

En sehol nem olvastam, hogy Hamid Karzai (ha meg ő a főnök) megkereste volna Orban Viktort ilyen kéréssel.
Persze meglehet, hogy egyenesen Stoltenberget kereste, hogy neki csak a magyarok es esetleg a törökök kellenek (de Pakisztán még mindig nem stimmel NAT-ilag).
kevés a konkrétum. Lehet valamilyen segélymisszó vagy hasonló fals ügyre huzzák majd fel az egészet, ha lesz belőle valami. Indokot utólag találni az Önigazolásra mindig lehet.
 
Valószínű, de akkor hogy lehet, hogy az első főnököm Vietnámban szerzett harci bocsánat hadszintéri tapasztalatot (nyilvan nem ebben az évszázadban)?
azt hallottam, hogy több ezer is lehetett a magyarok száma aki a vietnámi háborúban harcolt, de valószínüleg nem magyar zászló alatt. Az idegenlégióban is volt sok magyar, de azok sem magyarországot képviselték.

Szóval lehet lekicsinyelni a katonai szolgálatot, de addig jó, amíg lehet, mert nincs ra égető szükség...
Szó sincs a katonai szolgálat lekicsinyléséről, de túlértékelni se kell, elvégre ha valóban szükség van a hadseregre, akkor kezdődnek a sorozások és az egyszerü fiataloké a szolgálati kényszerből harcolóké a munka java.
 
Persze meglehet, hogy egyenesen Stoltenberget kereste, hogy neki csak a magyarok es esetleg a törökök kellenek (de Pakisztán még mindig nem stimmel NAT-ilag).
én a hírnek ezt a változatát olvastam," A török elnök múlt héten vetette fel nyilvánosan, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen biztosíthatnának védelmet a kabuli nemzetközi reptéren a NATO kivonulása után"
mi lenne ebben a meghökkentő?
Talán a NATO megtilhatta a törököknek, hogy az oroszokkal (azaz az ellenséggel) közösen, tartsanak hadgyakorlatot?

Ez van, új erőterek körvonalzódnak, például emlékszem mikor a 2014-es népszavazást követően a Krími Autonőm Köztársaság csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz, és a nyugat nagyon berzenkedett ... éppen közös orosz-kínai hadgyakorlatot tartottak, ami biztos az biztos alapon.
 
ha valóban szükség van a hadseregre, akkor kezdődnek a sorozások és az egyszerü fiataloké a szolgálati kényszerből harcolóké a munka java.

Tehát ha megtámadnák az országot, akkor elkezdenék a katonai sorozásra behívni a fiatalokat? A sorozás után a katonának alkalmas fiatalokat még ki is képezik, miközben ugye támadás alatt áll az ország.
 
Tehát ha megtámadnák az országot, akkor elkezdenék a katonai sorozásra behívni a fiatalokat?
ha háborúra kerül sor igen, elvégre kb. háromszor annyi pedagógus van mint katona
A sorozás után a katonának alkalmas fiatalokat még ki is képezik, miközben ugye támadás alatt áll az ország.
ha a háboru már az aktuális határokon belül folyik természetesen nem, elvégre az aktuális létszámu hadsereg nem tudom meddig tudna ellenálni ... például az oroszok órákban számolják Bukarest elfoglalását, ha kenyértörésre kerül a dolog.
 
Utoljára módosítva:
ha háborúra kerül sor igen, elvégre kb. háromszor annyi pedagógus van mint katona

ha a háboru már az aktuális határokon belül folyik természetesen nem, elvégre az aktuális létszámu hadsereg nem tudom meddig tudna ellenálni ... például az oroszok órákban számolják Bukarest elfoglalását, ha kenyértörésre kerül a dolog.
Normális vagy? Pedagógusokkal akarod megvédetni az országot? Még jó hogy nem a hajléktalanokat meg a nyugdíjasokat vetnéd be!
 
Normális vagy? Pedagógusokkal akarod megvédetni az országot? Még jó hogy nem a hajléktalanokat meg a nyugdíjasokat vetnéd be!
a szövegértési problémákban sajnos nem tudok segíteni.
Csak kíváncsiságból kérdem, a háborúkban csak munkanélkülieket szoktak besorozni?
 
a szövegértési problémákban sajnos nem tudok segíteni.
Csak kíváncsiságból kérdem, a háborúkban csak munkanélkülieket szoktak besorozni?


Ezen mit lehet nem érteni? - ha háborúra kerül sor igen, elvégre kb. háromszor annyi pedagógus van mint katona - és ezt te írtad!
 
Ezen mit lehet nem érteni? - ha háborúra kerül sor igen, elvégre kb. háromszor annyi pedagógus van mint katona - és ezt te írtad!
és ebből Te azt következtetted ki, hogy pedagógusokkal akarnám megvédeni az országot, csak nem látom a logikát.

Azt állítottam, hogy a kb. 30000 létszámu hadsereg egy háboruban jelképes erejü és igen háboru esetén, sorozás van (mindíg is így volt). A behívókat természetesen nemcsak a pedagógusoknak küldik, főleg az életkor szerint történik.
 
azt hallottam, hogy több ezer is lehetett a magyarok száma aki a vietnámi háborúban harcolt, de valószínüleg nem magyar zászló alatt.
Mivel a katonák csak kúlõn engedéllyel mehettek külföldre a 80-as évekig, kizárt, hogy ne állami irányítás alatt tették volna.
Az idegenlégióban is volt sok magyar, de azok sem magyarországot képviselték.
Még jó, hisz azok dobbantottak Magyarországról.
Szó sincs a katonai szolgálat lekicsinyléséről, de túlértékelni se kell, elvégre ha valóban szükség van a hadseregre, akkor kezdődnek a sorozások és az egyszerü fiataloké a szolgálati kényszerből harcolóké a munka java.
Így elsőre azt írnam, hogy te 2004 után lettél nagykorú, de legalábbis a fenti mondataid alapján még sorkatona sem voltál.
Van egy szomszedos ország Ukrajna, akinak valamivel komolyabb (volt mar 2014-ben is) a hadserege a mienknél, megis elvette egy agresszor tőle a Krímet.
Románia, Szolvákia vagy Szerbia talán nem tekintene szabad prédának minket (előbb-utóbb)?
Egyedül Izlandnak nincs hadserege, de ők a GDP-jük 3%-t a NATO-nak adják a védelemért cserébe. (Mi a 2%- sem fordítottuk a seregre, sőt évekig 1%-t sem.)
Ami a sorozast illeti ez olyan Hofi féle "Tud úszni? És, ha megfizetjük?" nálad?
Szerinted egy besorozott mennyi idő múlva ér el olyan képzettséget, hogy megfelelően használni tudjon egy modern haditechnikai eszközt?
Én sorkatonaként meg hídrobbantást, meg aknafelszedést tanultam, de ma már az előbbit távirányított predátorokkal végzik (ami nekünk persze nincs).
Ahhoz viszont komoly térinformatikai képzettség is kell.
A 95-ös szerbiai háborúban pár grafitbombával az amcsik lenullázták az ország teljes kommunikációját.
Közben ők vigan használták az ugrófrekis rádióikat (ilyen már nekünk is van a norvegok jóvoltából).
Ha tetszik, ha nem, sereg kell és addig jó, amíg feleslegesnek tűnik.
Orbanék persze nem e miatt fejlesztenek, hanem, mert jószerivel már csak ebből van "alkotmányos hozzájárulás". (Többek között Korom vezérezredest is ezért tavolították el, mert szakmailag bele akart szólni a beszerzésekbe.)
 
én a hírnek ezt a változatát olvastam," A török elnök múlt héten vetette fel nyilvánosan, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen biztosíthatnának védelmet a kabuli nemzetközi reptéren a NATO kivonulása után"
mi lenne ebben a meghökkentő?
A jogalap...
Talán a NATO megtilhatta a törököknek, hogy az oroszokkal (azaz az ellenséggel) közösen, tartsanak hadgyakorlatot?

Ez van, új erőterek körvonalzódnak, például emlékszem mikor a 2014-es népszavazást követően a Krími Autonőm Köztársaság csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz, és a nyugat nagyon berzenkedett ... éppen közös orosz-kínai hadgyakorlatot tartottak, ami biztos az biztos alapon.
Berzenkedett???
Azóta is komoly szankciók vannak az oroszokkal szemben.

Esetleg arra celzol, hogy a VSZ-t már tönkretettük, most a NATO van soron!
 
@caoo

NEm voltal katona az mar biztos. MInden orszagban az utak a repter stb azt vedik meg akkor is ha nem latsz korulotte hadsereget.
NEm csak a belso ellenallas de kulso ellenseg is az elso celpont a repter megbenitasa, legyen az talib vagy mas terror szervezet altal.Afganisztanba igen labilis a helyzet, Usa biztositotta a "beket" a NATO-val egyetembe.
MI NATO tagok vagyunk es nemzetkozi katonai akcioba a NATO jovahagyasa nelkul nem tudunk menni. Usa is megkerte es kapta a tobbi NATO orszag beleegyezeset ano az Afganisztani jelenletet.
MEg ha Napoleonak kepzeli is most magat a fonok, nem lovoldozhet mas orszagokba.
Eldoran mit kepzel es mond az koszono viszonyba nincs amit tenni tud. Ot csak a NATO koti minket nem csak a NATO hanem az EU is.
 
ha háborúra kerül sor igen, elvégre kb. háromszor annyi pedagógus van mint katona
Inkább NAV-ost írtál volna vagy vasutast. Azok is többen vannak.
ha a háboru már az aktuális határokon belül folyik természetesen nem, elvégre az aktuális létszámu hadsereg nem tudom meddig tudna ellenálni ... például az oroszok órákban számolják Bukarest elfoglalását, ha kenyértörésre kerül a dolog.
Nagy mákunk van nekúnk magyaroknak, hogy Bukarest nem Magyarorszagon van...
Persze az azért érdekelne, hogy Moszkvátol vagy Nagyváradtól számítva?
Latatlanban lefogadom, hogy Bukarest legibombazását kalkulaták nehany órára (es ma mar az sem lenne igaz a román légvédelmi rendszer modernizálasa utan.
Még y legmodernebb T14-eseik sem képesek 500 km/h sebesseggel Romanian végigszáguldani, meg ha a Fekete tengeren át a főváros közelében is tennek partra őket.
 
MI NATO tagok vagyunk es nemzetkozi katonai akcioba a NATO jovahagyasa nelkul nem tudunk menni. Usa is megkerte es kapta a tobbi NATO orszag beleegyezeset ano az Afganisztani jelenletet.
MEg ha Napoleonak kepzeli is most magat a fonok, nem lovoldozhet mas orszagokba.
Eldoran mit kepzel es mond az koszono viszonyba nincs amit tenni tud. Ot csak a NATO koti minket nem csak a NATO hanem az EU is.
értem, tehát csak például a francia NATO tagoknak szabad lövöldözni, magánakcióban afrikában. Szabad a NATO tag törököknek is, Afganisztánban ... de a magyaroknak tilos.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,942
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére