Börtönbe kerülhet az a magyar férfi, aki engedte, hogy ukrajnai magyarok jelentkezzenek be hozzá

Börtönbe kerülhet az a kispaládi férfi, aki megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek olyan Ukrajnában élő honosított magyar állampolgárok, akik csak azért szerettek volna magyarországi lakóhelyet, hogy magyar társadalombiztosítási és nyugellátást vehessenek igénybe, illetve uniós rendszámtáblával ellátott, magyar honosságú gépjárművet vásárolhassanak - közölte az üggyel kapcsolatban Borsodi-Buss Emese helyettes sajtószóvivő.

Megjegyezte: a kispaládi férfi tisztában volt azzal, hogy az ukrajnai lakóhelyű férfiak valójában Magyarországon nem fognak élni, kizárólag a magyarországi ellátások, és magyar gépjárművek megvásárlása miatt akarnak lakcímet szerezni, ennek ellenére öt férfinak megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek, mintha ténylegesen ott laknának.

A bejelentkezést követő években egyikük közel fél millió forint értékben orvosi ellátást, valamint 5 és fél millió forint összegben öregségi nyugellátást vett igénybe, a többiek pedig személygépkocsikat vásároltak, melyekre nem lettek volna jogosultak.

Az ügyészség a magyar férfit közokirat-hamisítással, valamint költségvetési csalás minősített esetével vádolja, mint bűnsegédet, és ezért, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról 1 évre börtönbe küldené.

allampolgarsag.jpg
 
Mert a nyugdijtörvény elöirja azt, hogy a magyar nyugdij azoknak jár, akik életvitelszeruen élnek az országban.
Ez nyilvánvalóan nem áll fenn ebben az esetben, siman visszaeles, és koltségvetési csalás!
Nem egészen, mert
- a nyugdíj minden volt magyar állampolgárnak, vagy vendégmunkásnak jár akik ott valamit befizettek.
- Egyedül a papoknak nem kell nyugdij-biztositással rendelkezni
ök minden további nélkül kapnak nyugdíjat.

Nem ismerem a helyzetet, nem tudom kik azok az Ukrán állampolgárok akik Magyarországon dolgoztak,
a K&K megbukása után?

Orbánnak területi követelései vannak ezért fontos neki, hogy megtartsa ott a bázist.

Nyilván nem kell magyar állampolgárság vagy állandó magyar lakohely a nyugdijhoz, az ugyanis egy biztositás,

a nyugdij jár és nem a kormány ajándéka ahogy Orbán ezt szuggerálni próbálja.
 
Na ne mond. Talan a ledolgozott ido szerint jar neki amit levontak vagy befizetett. Hogy hol el valaki lenyegtelen.
Kivetel az van.
Ukran magyarok teljesen mas helyzetben vannak , mivel nem ad ki semmilyen papirt az allam bemondasra megy a nyugdij megallapitas otthon. HA acs valaki akkor a magyarorszagi acs atlagnyugdijat veszik alapul es azt fogja kapni, ha haza telepul.
A "gyakorlataban" amit serelmeznek az otthoniak, hogy csak papiron koltoznek haza es jelentkeznek be allando lakcimre, de a valosagban Ukrajnaba elnek. Igy ket nyugdij uti a markat aki ugyeskedik az ukran is ahol befizetette egy eleten at es a magyar, hogy magyarorszagi lakossa es allampolgarra valt.
Plusz minden szoc jutatas,orvosi ellatas stb.
Irhatok jogszabalyokat a valosagban igy mukodik nem a jogszabalyok szerint ezert is van a felhaborodas es a
"csalasnak" minosulo allando lakcim papiron valo bejelentkezes.
Sajnos ez is csak megosztja a magyarokat, hogy egyiknek jar minden, a masiknak meg semmi csak a szaja.
Hidd el nagyon sok embernek keseru a szajaize, mert minden vonalon ahol lehet packaznak az emberrel az otthoni hivatalok. Egy ukran magyar nyugdij akit ismerek szemelyesen is 4honapos ugyintezes utan mar utaltak is. Canadai magyarok masfel 2 ev vagy tobb az ugyinteses meg azokat a cegek befizeteseit se talaljak amik meg ma is uzemelnek. Raadasul nekunk csak az jar amit otthon ledolgoztunk ido...ami ritkan tobb mint a minimum nyugdij az a 28 ezer koruli osszeg.
 
Valami számodra nem teljesen vilagos!

Magyarorszagon nyugdijat az az ukrán állampolgár kap, aki életvitelszeruen itt él.
Az ő számára a magyar nyugdijtörvények az irányadok!

Aki ukrajnaban él, de szerzett jogosultságot magyarorszagon nyugdijra, az termeszetesen a biztositasi idonek megfelelo ny8ugdijat kap ukrajnaban amit a magyar állam folyosit!

De itt most ez a cikk nem roluk szol, hanem azokrol az ukran allampolgarokrol, akik ÉLETVITELSZERUEN élnek magyarorszagon!!!!

Tehát ne keverjuk ossze a magyarorszagon nyugdijjogosultsagot szerzett de nem itt élő, és a magyarorszagon ugyan nem szerzett nyuggdijjgosultsagot, de életvitelszeruen itt élő ukran allampolgarokat!!
 
A két nyugdij az ismerősöm szerint nem igaz. Az egész folyamat régebben kb egy év volt régebben. Ezen időszak alatt az emberke nem kapott nyugdíjat egyik országtól sem. Ezen időszak alatt lemondott az ukrán nyugdíjáról, majd a még szovjetunival megkötött szerződés alapján kérte a magyart, pontosabban azt, hogy kapja meg a nyugdijat magyarországon.Szóval nem kap mindkét helyről (kivéve, ha nagyon dörzsölt az illető és sok kenőpénzt rááldoz, de az ukrán átalgnyugdik valami 50-60 e ft körül van, de általában 20 e környékén, ezért keveseknek érné meg az ezzel járósok kenőpénzelés ismerősöm szerint). Be kellett mutatni a papírokat, hogy milyen munkakörben és mennyit dolgozott és ez alapján állapították meg a nyugdíj összegét. Az persze más kérdés, hogy ukrajnában nem túl nagy kenőpénzért a fejőnő is valamilyen magas fizetésü munkáról szerzett igazolást. Ezért van az, hogy pár emberkének igen magas a nyugdíja. A fő gond az, hogy a 62-? ben megkötött szovjet magyar szerződés alaján, ha jól rémlik, nincs kiegyenlités, tehát ha 10 000 ukrán nyugdijas átköltözik akor sem fizet semmit az ukrán állam a magyarnak és viszont. Mint a hir is tartalmazza, maga a nyugdij kérése és megitélése egyáltalán nem törvényellenes, inkább a törvényben lévő kiskapuk kihasználása. AZ egyetlen gond, amivel le lehet buktatni az ügyeskedőket, ha bizonyitják, nem életvitelszerüen élnek magyarországon. Az meg ignecsak nehéz, hisz nem lehet naponta kiküldeni ellenőrzésre a hivatalok dolgozót vagy a rendőröket. Továbbá elmentem nyarlni, rokont látogatni, temetésrer, stb. rengeteg kifogás lehet, amit szintén nyomzni kellene, erre meg nincs erőforrás. Talán ha az e személyi rendszert meg pár hasonlót jobban összehangolnak, viszont ez meg olyan mint az 1984- amikor az állam kémkedik utánnad állandóan.
 
. AZ egyetlen gond, amivel le lehet buktatni az ügyeskedőket, ha bizonyitják, nem életvitelszerüen élnek magyarországon. Az meg ignecsak nehéz, hisz nem lehet naponta kiküldeni ellenőrzésre a hivatalok dolgozót vagy a rendőröket. Továbbá elmentem nyarlni, rokont látogatni, temetésrer, stb. rengeteg kifogás lehet, amit szintén nyomzni kellene, erre meg nincs erőforrás. Talán ha az e személyi rendszert meg pár hasonlót jobban összehangolnak, viszont ez meg olyan mint az 1984- amikor az állam kémkedik utánnad állandóan.
Egyre tobben buknak meg azon, hogy gyerekek nem itt járnak iskolaba, óvodába, nem látják őket a szomszédok stb...

Az indito cikkben szereplo egy év is szerintem egy az ugyeszseggel valo megallapodas eredménye, amivel elérik, hogy az aki sokat tud a dologrol el is mondja
 
Valami számodra nem teljesen vilagos!

Magyarorszagon nyugdijat az az ukrán állampolgár kap, aki életvitelszeruen itt él.
Az ő számára a magyar nyugdijtörvények az irányadok!

Aki ukrajnaban él, de szerzett jogosultságot magyarorszagon nyugdijra, az termeszetesen a biztositasi idonek megfelelo ny8ugdijat kap ukrajnaban amit a magyar állam folyosit!

De itt most ez a cikk nem roluk szol, hanem azokrol az ukran allampolgarokrol, akik ÉLETVITELSZERUEN élnek magyarorszagon!!!!

Tehát ne keverjuk ossze a magyarorszagon nyugdijjogosultsagot szerzett de nem itt élő, és a magyarorszagon ugyan nem szerzett nyuggdijjgosultsagot, de életvitelszeruen itt élő ukran allampolgarokat!!
Köszönöm, időközben megértettem, a Melitta és a video felvilágosított, hogy az Ukránoknál speciális eset áll fenn.

Nekem is járna Magyarországról nyugdij de eddig lemondtam róla mivel én a nyudij mellet még aktívan dolgozok és más jövedelmem is van. Ezt a német adóhivatallal nem nehéz egyeztetni de nem vagyok hajlandó a "big brother-nek", néhány forintért rendszeresen kiteregetni minden változást az életemben. Nekem ne küldjöm "Erzsébetutalványt" karácsonyra.

Ugyanakkor szívesen elajándékoznám a pénzt magyar szervezeteknek akik rá vannak szorulva, akiken ez segitene.
 
Utoljára módosítva:
Köszönöm, időközben megértettem, a Melitta és a video felvilágosított, hogy az Ukránoknál speciális eset áll fenn.
Az egész azért van, mert régen kötöttek egy szerződést, amit senki sem aktualizált, mert a politikusok szoksá szerint mással foglalkoztak, aztán ezt meg egyesek kihasználták. Majd amikor ez kiderült a politikusok hirtelen egymást tullicitálva akarták megmutani, hogy Ők dolgoznak is néha.
 
Ez olyan lehet mind az ingyen közlekedés idösek számára.
Sokáig nem éltem a lehetőséggel mig egy volt évfolyamtársam meghívott engem egy hajó túrára Budapesten.
"Istenem, milyen kiadásokba veri magát" - gondoltam, aztán kiderült, hogy az is a BKV-hez tartozik, személyi igazolvány elég volt.

Nagyon kellemetlen érzés, idös ellenöröknek, akik alig állnak a lábukon felmutatnom az igazolványomat holott én még idősebb vagyok de jól tudom rejteni. :(
 
Az egész azért van, mert régen kötöttek egy szerződést, amit senki sem aktualizált, mert a politikusok szoksá szerint mással foglalkoztak, aztán ezt meg egyesek kihasználták. Majd amikor ez kiderült a politikusok hirtelen egymást tullicitálva akarták megmutani, hogy Ők dolgoznak is néha.
Masreszt ez egy nemzetkozi szerzodés folyománya, amit nem lehet egyszeruen felrugni.
Lehet aktualizalni, de felmondani csak mind a ket fel hozzajarulasaval lehetne.

Ha figyelembe vesszuk, hogy a nyugdijak osszege a mindenkori gazdasag allapotatol fugg, nem nehez megerteni mert annyira alacsonyak az ukran nyugdijak.

Persze hogy irigylik azok, akik latjak az ittenieket, amit a magyar nyugdijasok kevesnek tartanak - joggal - de az ottaniak nyugdijahoz képest ez komoly osszeg.
(az orosz állammal már uj szerzodést kötöttunk, egyedul az Ukran allam az a régi szovjetuniobol, ami jogutodkent tekint az elodjere, és mint ilyet muszaj tekintetbe venni)
 
Az meg ignecsak nehéz, hisz nem lehet naponta kiküldeni ellenőrzésre a hivatalok dolgozót vagy a rendőröket. Továbbá elmentem nyarlni, rokont látogatni, temetésrer, stb. rengeteg kifogás lehet, amit szintén nyomzni kellene, erre meg nincs erőforrás. Talán ha az e személyi rendszert meg pár hasonlót jobban összehangolnak, viszont ez meg olyan mint az 1984- amikor az állam kémkedik utánnad állandóan.
nem is kell naponta ellenőrizni, egészen biztosan a szakembereknek megvan a mód az ellenörzésre, elvégre a törvény megköveteli. Nem vagyok szakember, de ahogy tudták a tízezerszám a covidos betegek otthontartózkodását ellenőrizni, az ukrán határátkelők adatbázisát se lehet nagy kunszt ellenőrizni, hogy ki, mikor haladt át a határon, vagy a kifizetést akár személyes átvételhez is lehet kötni... ez szerintem egy tizedrangu probléma. Az ellenzék ha nem tetszik a törvény követeleje a szerződés felmondását, tűzze a választási zászlajára, ha nyernek azonnal felrúgják a szerződést az Ukránokkal.
 
Vagyis azt szeretnéd hogy az ellenzéket lehessen azzal támadni hogy ismét támadja a határon kívül élő honfitársainkat. Mert szerintem erre megy ki a kérdéseid zöme.
 
hát nem az ellenzék vádolja a kormányt, hogy nem jó a szerződés...ha nem jó valami meg kell változtatni, ez lenne a logikus. Jön a választási kampány, lássuk ki ígéri az ukránoknak járó nyugdíj eltörlését.

Vagy nem is az a gond hogy felveszik a milliókat, hanem hogy miért nem Magyarországon laknak? El kellene döntse az ellenzék, hogy konkréten mi is zavarja.
 
Valojában ez a pont az ami alpján teljes joggal felelőségre vonható a cikkben szereplő férfi:
"
Külföldön történő letelepedés esetén az egyezmény alapján megállapított nyugdíjra jogosult- e a nyugdíjas?

A külföldre történő letelepedés esetén a nyugellátás folyósítását meg kell szüntetni, mivel a magyar nyugdíjbiztosítás által megállapított nyugellátásra a nyugdíjas addig jogosult, amíg a lakóhelye Magyarország területén van.

A 90 napon túli külföldi tartózkodást és a külföldre történő áttelepülést a folyósító szerv felé a nyugdíjas köteles bejelenteni."
Ne mondjal olyant ami nem igaz. Be kell jelenteni hova koltozol es utaljak at a nyugdijadat.
A két nyugdij az ismerősöm szerint nem igaz. Az egész folyamat régebben kb egy év volt régebben. Ezen időszak alatt az emberke nem kapott nyugdíjat egyik országtól sem. Ezen időszak alatt lemondott az ukrán nyugdíjáról, majd a még szovjetunival megkötött szerződés alapján kérte a magyart, pontosabban azt, hogy kapja meg a nyugdijat magyarországon.Szóval nem kap mindkét helyről (kivéve, ha nagyon dörzsölt az illető és sok kenőpénzt rááldoz, de az ukrán átalgnyugdik valami 50-60 e ft körül van, de általában 20 e környékén, ezért keveseknek érné meg az ezzel járósok kenőpénzelés ismerősöm szerint). Be kellett mutatni a papírokat, hogy milyen munkakörben és mennyit dolgozott és ez alapján állapították meg a nyugdíj összegét. Az persze más kérdés, hogy ukrajnában nem túl nagy kenőpénzért a fejőnő is valamilyen magas fizetésü munkáról szerzett igazolást. Ezért van az, hogy pár emberkének igen magas a nyugdíja. A fő gond az, hogy a 62-? ben megkötött szovjet magyar szerződés alaján, ha jól rémlik, nincs kiegyenlités, tehát ha 10 000 ukrán nyugdijas átköltözik akor sem fizet semmit az ukrán állam a magyarnak és viszont. Mint a hir is tartalmazza, maga a nyugdij kérése és megitélése egyáltalán nem törvényellenes, inkább a törvényben lévő kiskapuk kihasználása. AZ egyetlen gond, amivel le lehet buktatni az ügyeskedőket, ha bizonyitják, nem életvitelszerüen élnek magyarországon. Az meg ignecsak nehéz, hisz nem lehet naponta kiküldeni ellenőrzésre a hivatalok dolgozót vagy a rendőröket. Továbbá elmentem nyarlni, rokont látogatni, temetésrer, stb. rengeteg kifogás lehet, amit szintén nyomzni kellene, erre meg nincs erőforrás. Talán ha az e személyi rendszert meg pár hasonlót jobban összehangolnak, viszont ez meg olyan mint az 1984- amikor az állam kémkedik utánnad állandóan.
Jelen esetben a nagyon dorzsolt torvenyek kiskapuit kihasznalokrol van szo.
Az ukranok nem szeretik ha allampolgaraik mas orszagba jo kapcsolatot tartanak fent, de sok orszag van igy, van ahol meg azt is titkolni kell ha valaki felveszi a magyar allampolgarsagot.
Valaki ugyeskedik es probalkozik igy "penzt csinalni" az nem veri nagydobra, se Ukrajnaba hogy o kap MO-rol nyugdijat hanem hallgat rola mint az a bizonyos ...a fube. MInt ahogy nehez szora birni azokat az otthoni magyarokat is, akik ebben segitenek, adjak az allando lakcim lehetoseget nemi penzert.

NEm egy ket magyar jott ugy el Ukrajnabol,hogy "hazatelepultek" es utana dobbantottak nyugatra vagy akar Canadaba.
 
Ne mondjal olyant ami nem igaz. Be kell jelenteni hova koltozol es utaljak at a nyugdijadat.

Jelen esetben a nagyon dorzsolt torvenyek kiskapuit kihasznalokrol van szo.
Az ukranok nem szeretik ha allampolgaraik mas orszagba jo kapcsolatot tartanak fent, de sok orszag van igy, van ahol meg azt is titkolni kell ha valaki felveszi a magyar allampolgarsagot.
Valaki ugyeskedik es probalkozik igy "penzt csinalni" az nem veri nagydobra, se Ukrajnaba hogy o kap MO-rol nyugdijat hanem hallgat rola mint az a bizonyos ...a fube. MInt ahogy nehez szora birni azokat az otthoni magyarokat is, akik ebben segitenek, adjak az allando lakcim lehetoseget nemi penzert.

NEm egy ket magyar jott ugy el Ukrajnabol,hogy "hazatelepultek" es utana dobbantottak nyugatra vagy akar Canadaba.
Ez az idezet a nyugdijfolyosito honlapjarol van!
Ha nem igaz, nem én hazudok!!!!!!!!
 
hát nem az ellenzék vádolja a kormányt, hogy nem jó a szerződés...ha nem jó valami meg kell változtatni, ez lenne a logikus. Jön a választási kampány, lássuk ki ígéri az ukránoknak járó nyugdíj eltörlését.

Vagy nem is az a gond hogy felveszik a milliókat, hanem hogy miért nem Magyarországon laknak? El kellene döntse az ellenzék, hogy konkréten mi is zavarja.
Itt a hírben nem szerepel ellenzék.
Bűncselekményről van szó.
Erre meg a kormány tud lépni .
Börtönbe mehet az illető.
 
hát nem az ellenzék vádolja a kormányt, hogy nem jó a szerződés...ha nem jó valami meg kell változtatni, ez lenne a logikus. Jön a választási kampány, lássuk ki ígéri az ukránoknak járó nyugdíj eltörlését.

Vagy nem is az a gond hogy felveszik a milliókat, hanem hogy miért nem Magyarországon laknak? El kellene döntse az ellenzék, hogy konkréten mi is zavarja.
A videoba megfogalmaztak , az bantja a magyarorszagi magyarokat ,hogy egy napot nem dolgoztak Mo-on es szazezer forintos nyugdijakat kapnak, meg aki otthon dolgozott sot lebetegedett az a toredeket kapja.

Az ellenzek az emberek velemenyet tolmacsolja. Az biztos valami normalisabb rendszert kene kialakitani, hogy ne tegyen kulonbseget magyar es magyar kozott a kormany.

Az szavazas miatti duma se allja meg a helyet mert csak a csalasra lehet hasznalni. Erdembe nagyon nagy penz igy egy egy szavazat . /Krumpli helyet akar tabletet akar notebookot vagy laptopot lehetne adni./
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére