Orbán Viktor megtekintette az országos aranytartalékot

Matolcsy György jegybankelnök társaságában személyesen megtekintette kedden Magyarország jelenlegi, 94,5 tonnás aranytartalékát Orbán Viktor miniszterelnök, majd sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában, ahol a miniszterelnök elmondta:

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség.”
Orbán Viktor az MTI szerint hangsúlyozta: ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, arra van szükség, hogy a pénznek legyen értéke, a pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány.

A miniszterelnök felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon, és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos. Ekkor döntött úgy a kormány, hogy legyen több aranytartalék Magyarországon. A miniszterelnök beszámolója szerint a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is. Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. A jegybankelnök szerint különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak. A jegybank amúgy 2018-ban döntött úgy a miniszterelnök tanácsára, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Ezzel „már kihúzhatjuk magunkat”, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék – fogalmazott. Az egy főre jutó aranytartalékban a térségben Magyarország éllovas lett. Minden egyes magyarra 0,31 (8,7 gramm) uncia arany jut, ami már tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek.

Iván-Nagy Szilvia

arany tartalek.jpg
 
A svájci gazdagok eszeveszettül vásárolják az aranyat a járvány óta. 970 tonna van privát befektetők pincéiben.
A második helyet foglalja el a kedvenc befektetések ranglistáján.

Ingatlan, arany, részvény, fond, bankban gyűjtögetett pénz a sorrend.

Mivel én szorgalmasan repülőjegyekbe és hotelszobákba fektettem a pénzem, ahogy itt mondják, "kézből a szájba" élek. :cool2:
 
Utoljára módosítva:
"Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő."

Milyen ágban? Technológia széles fogalom. Mennyi az hogy igen előkelő ? Hol vannak a számok?
Ezzel a mondattal nem mondott semmit.
Erre a mondatra nagyon büszkék lehetnek a támogatói. Sokat igér semmit sem ad. De, ehhez vannak szokva.
 
Amilyen tempóban ovi szórja a pénzt, nincs az az aranykészlet amivel ezt fedezni lehetne. ;)
nem tudom mennyire szórja ... a lényeg tódulnak a külföldi befektetők, van miből aranyat venni, sőt még többet akar venni ... "minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még tovább."
Nem véletlenül még a visszatérintendő EU -s pénzek sem kellenek....azért tülekedjenek csak a csőd szélén tántorgó EU tagországok.
 
Utoljára módosítva:
1625638461061.png
 
"Ez nem egy „kóceráj”, Magyarország a technológiai versenyben is igen előkelő helyen van – mondta a kormányfő."

Milyen ágban?
Az idézett mondat azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Magyarországon a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is ... tehát a technológiai verseny ezen ágárol van szó.
 
nem tudom mennyire szórja ... a lényeg tódulnak a külföldi befektetők, van miből aranyat venni, sőt még többet akar venni ... "minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még tovább."
Nem véletlenül még a visszatérintendő EU -s pénzek sem kellenek....azért tülekedjenek csak a csőd szélén tántorgó EU tagországok.
Ezzel a 0.31 unciával kitörölhetik a feneküket, úgy mint az átlagosan megspórolt 5.8 millió forintjukkal.
 
Az idézett mondat azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Magyarországon a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is ... tehát a technológiai verseny ezen ágárol van szó.
Pontosan erről van szó azért jók az ilyen mondanivalók mert bármire rálehet húzni. Fogja valaki cáfolni?
Nem.
Vagyis megmondta a tuttit a főnök.
 
Azé ilyet ne mondj!! Már annyira büszke lettem hogy milyen sok szép arany rúd alattuk meg a hiper modern raklap!
Hiába a modern technológia az modern.
De miért lenne tragédia, ha a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre került Magyarország ... az euró meg a dollár egy fiktív valami ... #20 -ban leírtam, annyit nyomtatnak amennyit éppen kedvük van, semmi fedezet, bármelyik pillanatban kipukkanhat a lufi.
 
Érdekes mindig olyanokat keresel rajtam amit nem mondtam.
Büszke szeretnék lenni hogy ilyen sok aranya van az országnak.hogy ez jó vagy rossz nem tudom.
Volt olyan is hogy egy ország kifizette az összes adósságát és az sem volt jó.
 
De miért lenne tragédia, ha a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre került Magyarország ... az euró meg a dollár egy fiktív valami ... #20 -ban leírtam, annyit nyomtatnak amennyit éppen kedvük van, semmi fedezet, bármelyik pillanatban kipukkanhat a lufi.
Ezt a németek találóan "Tejeslány kalkuláció"-nak nevezik. :rohog:
 
Az arany ma már tényleg nem pénz, de a folyamatosan változó világgazasági helyzetben nagyon nem árt ha van belőle :)

A bretton woodsi egyezmény volt szerintem az utolsó, ami próbált rendet tartani a már nem arany alapu valutak kozt, de a '70-es évek válsága azt is eltüntette.
Az egyezményből a pénz stabilitását jelentő valuta érték lebegtetés már vteljesen eltünt, a nagya szervezetek maradtak, amik annak idején a pénzpiac stabilitását voltak hivatva fenntartani(IMF, Vilagbank, A Nemzetközi Újjáépitési és fejlesztési bank, itt hataroztqakk a GATT létrejöttéről)
Ez 1944-ben a politikai helyzet folytán az USA dominanciajanak megerősödését is magával hozta.

Ma szinte teljesen kiszámithatatlan az az irány, amerre a pénzpiacok mennek!
A font elleni sikeres tamadás(1992) nagyon elgondolkodtadta a pénzvilág vezetőit, és nem véletlenen az arany megerősödése.

Sok vezető közgazdász ma is az aranyra esküszik, mint értékmegtartóra.
A Patriot Act maga utan vonta hogy a nemzetközi bankvilag sokévszázados megszokásai szüntek meg.
Az offshore cégek, deleware vallalatok ma nagyobb biztonsagot adnak a pénzes emberek szerint, mint a svajci "titkos" szamlak, ami8ket ma már nemzetközi szerződések, a pénzmosas elleni harc jegyében elérhetővé tettek.

A dollar dominanciaja csokken!
Az arany ma az orszag gazdasaga iranti bizalom kifejezője!
 
Akkor egyre büszkébb vagyok.Hisz látom nem lopták el a pénzünket mint ahogy egyesek állítják.
(mert erről szól a hír valójában hogy nézzétek megvan a pénzünk!!!)
 
nem tudom mennyire szórja ... a lényeg tódulnak a külföldi befektetők, van miből aranyat venni, sőt még többet akar venni ... "minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még tovább."
Nem véletlenül még a visszatérintendő EU -s pénzek sem kellenek....azért tülekedjenek csak a csőd szélén tántorgó EU tagországok.
Most hogy mondod valóban - erre célzol ugye?
az OTP hamarosan átveszi a legnagyobb szlovén bankot, a Mol szlovén benzinkutakat vásárol, és a szlovén médiában is megjelentek magyar tulajdonosok. Az OTP nemcsak ott, hanem az egész Nyugat-Balkánon terjeszkedik, a Mol pedig 173-ra növelte a benzinkútjainak a számát.
 
Akkor egyre büszkébb vagyok.Hisz látom nem lopták el a pénzünket mint ahogy egyesek állítják.
(mert erről szól a hír valójában hogy nézzétek megvan a pénzünk!!!)
Az aranytartalékok megtekintése valóban demonstrativ lépés volt, de nem csak a belfoldi politikai helyzetre van hatással!

Most, a jarvany kifutasanak a vége felé meg kell mutatni a nemzetkozi gazdasági szereploknek is, hogy az orszag gazdasagilag készen áll a folytatásra!

Borzaszto szuk latokoru lenne ha csak az általad emlitett cél lenne elottunk :)
Hidd el sokkal tobbrol van szo! Hiába lenne barmi a kormany reszerol, ha a gazdasagoöt nem tudjak labraallitani a valasztasokig, akkor felesleges az erolkodesuk.
MNeg akkpor is, ha a tobbseg nem ezt tartja fontosnak!
 
Akkor egyre büszkébb vagyok.Hisz látom nem lopták el a pénzünket mint ahogy egyesek állítják.
(mert erről szól a hír valójában hogy nézzétek megvan a pénzünk!!!)

Te tudsz olyanról a nagyvilágban, hogy az ellenzék nem azzal vádolja az aktuális vezetést, hogy ellopja az ország pénzét?
Pláne mikor közeleg a választás ... ez a sablon, ez a fő téma, még Trumpot is adócsalással vádolták.
 
Most hogy mondod valóban - erre célzol ugye?
az OTP hamarosan átveszi a legnagyobb szlovén bankot, a Mol szlovén benzinkutakat vásárol, és a szlovén médiában is megjelentek magyar tulajdonosok. Az OTP nemcsak ott, hanem az egész Nyugat-Balkánon terjeszkedik, a Mol pedig 173-ra növelte a benzinkútjainak a számát.
ez a szép csendes terjeszkedés a trianoni területeken ... arra céloztam, hogy a keletről érkező beruázások már jelentősebbek mint az EU -ból érkezök ... lazul a béklyó ;)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére