Bennfentes: a momentumos Cseh Katalin állhat az Anonymus-botrány célkeresztjében

Kiderült, kire gondolhatott A nagy pénzrablás című filmsorozat emblematikus álarca mögé bújó, a médiában csak Anonymousként emlegetett alak.

Az ismeretlen személy az elmúlt napokban két videót is eljuttatott a Bennfentes.net oknyomozó portálhoz. Az elsőben arról beszélt, hogy hétfőn lebuktatja a magyar politikai élet egyik olyan szereplőjét, aki kétszínű volt, aki úgy csinált, mintha egy lenne a választók közül, de közben ide is, oda is játszott - írja a Magyar Nemzet.

Hétfőn ugyan a nevet nem közölte, de a második videóban kézzelfogható adatokat osztott meg a nyilvánossággal, amikor arról beszélt, hogy a szóban forgó politikus és a hozzá kapcsolható cégek az utóbbi időben több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást, valamint 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyertek el.

2590488_6773948dkos20190716059-scaled.jpg

A videókban szereplő információkból kiindulva a Bennfentes stábja átbogarászta a nyilvános adatbázisokat, és végül arra jutott: az érintett politikus nem lehet más, mint a Momentum egyik európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin.

Itt vannak a részletek

A Bennfentes.net előbb a cégadatokban mélyedt el, kikeresve az országgyűlési képviselők és Európai Parlamentben ülő magyar politikusok egykori és jelenlegi érdekeltségeit. Ezután a pályázatokat összesítő honlapon – a palyazat.gov.hu portálon – rákerestek a szóba jöhet vállalkozásokra, így bukkantak rá a Pannónia Nyomda Kft-re. A társaság jelenleg egy bizonyos Halász Gábor ügyvezetése alatt áll, azonban 2013-tól 2018-ig az azóta a Momentum színeiben politizáló Cseh Katalin vezette a társaságot.

A céges iratok szerint a kft.-t 2010-ben alapította Cseh Tibor, a momentumos politikus édesapja, majd 2013-ban adta át az ügyvezetést lányának, aki egészen 2018 januárjáig volt a cég feje.

Ebben az időszakban indulhattak azon az európai uniós pályázaton is, ahol több mint 68 millió forint támogatást nyertek el hologramos technológia kifejlesztésére. Majd később a cég 217 millió forintot nyert úgynevezett holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató kifejlesztésére.

Már ez is több mint 285 millió forint, ami nem csekély summa, különösen annak fényében, hogy

Cseh Katalin és pártja az elmúlt években azért lobbizott, hogy felfüggesszék a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokat, arra hivatkozva: azokat a kormányzat úgyis ellopja.

A Bennfentes.net stábja tovább kutatott és megvizsgálta a céges kapcsolatokat is.

Grafika: Mediaworks, Hírcentrum, forrás: Bennfentes.net

Így került elő a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft. és a Holotech Hungary Kft. – ezeket a vállalkozásokat egy időben ugyanarra a váci címre jegyezték be, ahol a Pannónia Nyomda Kft. megnyerte a csaknem 70 millió forintos támogatást. A NOVA-INN összesen 200 millió forintot nyert, a Mondat 2004 óta majdnem ötszáz milliós, a Holotech pedig 1,75 milliárd forintos európai uniós támogatáshoz jutott. Néhány cég és tétel még ezeken felül is akad. A Bennfentes.net tovább kutakodott a telephelyek kapcsán, így újabb vállalatokról derítette ki, hogy a Pannónia Nyomda Kft.-hez köthetők. Ilyen az Uniotech Kft., amely ugyanarra a sziráki címre is be van jegyezve, mint a Pannónia Nyomda Kft. – ez a cég 63 millió forintnyi uniós támogatást zsebelt be 2011 óta. De képbe került a Royal Press Hungary Kft. is, amely a korábban említett Holotech elődje volt: a két cég összesen 3,7 milliárd forinthoz jutott.

A Bennfentes.net összegzése szerint majdnem 4,8 milliárd forint uniós támogatás landolt a Cseh Katalinékhoz köthető cégeknél.

anonimus.jpg

Jönnek még ilyen hírek a választásokig. Azért mi ebben a felháborító?
Ha van vállalkozásod akkor csak azon vagy hogy fejleszd.
Vagy az a probléma hogy állítólag az eu-s támogatások felfüggesztésén lobbizik?
Nos akkor saját magát is büntetné.
Vagyis ha törvényes akkor lufi az egész csak nem lesz az mivel a kormány média ezen fog lovagolni hogy a saját ügyeiket ezáltal semmissé tegyék.
 
Jönnek még ilyen hírek a választásokig.
Inkább csak azért tartom érdekesnek, mert ez a honlap állítása szerint ellenzékinek vallja magát, miközben az ellenzéki összefogást nem éppen kedvező színben feltüntető híreket hoz éppen a választások előtt.

Tessék már mondani, miért is szavazzunk az ellenzéki összefogásra, ha az ugyanolyan korrupt mint a kormánypárt?
Azért akarnak nyerni, mert szeretnének még inkább korrumpálhatóbbak lenni?
 
1998 őszén otthon voltam. Kérdeztem vállalkozó barátomat (Bent volt az első hetven leggazdagabb között) szerinte mi változik az Orbán kormány alatt.
Semmi, mondta. "Idáig ti loptatok, most mi lopunk" lesz a kormányprogram.
 
Utoljára módosítva:

Az ellenzék már csak ilyen emberemlékezet óta. Mindig azon aggódik, hogy neki már nem marad semmi.
 
Inkább csak azért tartom érdekesnek, mert ez a honlap állítása szerint ellenzékinek vallja magát, miközben az ellenzéki összefogást nem éppen kedvező színben feltüntető híreket hoz éppen a választások előtt.

Tessék már mondani, miért is szavazzunk az ellenzéki összefogásra, ha az ugyanolyan korrupt mint a kormánypárt?
Azért akarnak nyerni, mert szeretnének még inkább korrumpálhatóbbak lenni?
Ez az igazi tragédia, hogy csak ezen két oldal között választhatsz.
 
Mondhatnánk úgy is, hogy a Nemzet Tragédiája.
Inkább annak, hogy itt baszt.. el a nyugat először a demokrácia exportot, mármint a volt keleti blokk álamaiban. Valamiért azbban a naiv hitben élnek, hogyha meghirdetik a szabad választást akkor demokrácia lesz. Noha azóta számos országban nem annyira müködik a dolog, mert maguk az állampolgárok nem tudják hova tenni a szerepüket a demokráciában. EGy valódi demokrácia szerrintem alulról épül fel és nem felülről.
 
Visszatérve a cikkre, a forgatókönyv a szokásosnak ígérkezik.
Aki fölöttünk van, azon meg se próbálunk felülkerekedni, inkább lehúzzuk azt is a szarba.
 
Inkább annak, hogy itt baszt.. el a nyugat először a demokrácia exportot, mármint a volt keleti blokk álamaiban. Valamiért azbban a naiv hitben élnek, hogyha meghirdetik a szabad választást akkor demokrácia lesz. Noha azóta számos országban nem annyira müködik a dolog, mert maguk az állampolgárok nem tudják hova tenni a szerepüket a demokráciában. EGy valódi demokrácia szerrintem alulról épül fel és nem felülről.
Annak idején nyugaton úgy gondolták, hogy a szabad piac és a demokrácia szinte magátol rendbehozza a kommunizmus okozta eltorzulásokat. 5 azaz öt évet jósoltak az átálláshoz. (Talán még emlékeznek rá Németországban élő fórumtársaink)

Kb tíz évvel később a neves német politikai magazin a "Der Spiegel" meglátása szerint a kommunizmus az emberek fejében nagyobb kárt okozott mint az országok gazdaságában.
 
Utoljára módosítva:
Hmmmm
Most akkor ugy kellene mukodjon a dolog, hogy ha jön az uniós támogatásm akkor azt osszuk szét ?
Vállalatok, vállalkozások nyerik el őket!
Folyik a lobbyzás értük, de ez egy müködő gazdaságban igy természetes!
A fene sem érti már mi folyik!!!!!!!
A pályázati pénzt nem Pista, Jóska, Mari kell kapja, hanem mukodő vállalkozások akik tudják "fialtatni"
Az "ellopja" a pénzt nem azt jelenti, hogy pályázaton elnyeri, aztan befekteti és mindannyian jol jarunk!
Ezekkel amegallapitasokkal az egesz gazdasag mukodeset, az europai unio alapelveit vonjuk ketsegbe!!!!!
 
Szeretem olvasni józan, szinte békülékeny érveléseidet.
Azért meg kellene említeni, hogy nálunk elsöprően "minden szentnek maga felé hajlik a keze."

A Dohány bolt ügy ugyan nem EU pénzröl szólt, de ott Orbán nyilvánosan színt vallott. "Ha akartuk volna egy szoci sem kap boltot. Mi nem felejtjük el azokat akik segítettek nekünk" Értsd a Fidesz szűkös ellenzéki éveit.

Szerintem ahogy Simicskábol szinte átmenet nélkül Mészáros lett és meseszerű karriert csinált, szintén a magyaros "Orbános" versenypiac jellemzője.
 
Utoljára módosítva:
Ez a mostani, a kufárok által vezérelt "ellenzéki összefogás" pedig a szabad választási jogunktól is megfoszt bennünket.
Na de ez túl egyszerűsített.Mert van a sok kis ellenzéki párt
Mik külön nem érhetnek el talán 5-15 % de együtt se 6 x 5=30%
Hát miként lehetne másképp több esély
Minek az állítólagos választásod 5 százalékra?
 
Szeretem olvasni józan, szinte békülékeny érveléseidet.
Azért meg kellene említeni, hogy nálunk elsöprően "minden szentnek maga felé hajlik a keze."

A Dohány bolt ügy ugyan nem EU pénzröl szól, de ott Orbán nyilvánosan színt vallott. "Ha akartuk volna egy szoci sem kap boltot. Mi nem felejtjük el azokat akik segítettek nekünk" Értsd a Fidesz szűkös ellenzéki éveit.

Szerintem ahogy Simicskábol szinte átmenet nélkül Mészáros lett és meseszerű karriert csinált, szintén a magyaros "Orbános" versenypiac jellemzője.
Az emberek nagytöbbsége nem képes irányitani.
Munkahelyek kellenek, amibol a családot sajat magadat el lehet tartani.
Hőbörgéstől nem megy előre egy ország

Vannak népek, ahol az emberek már elég gazdagok ahhoz, hogy a többség ne a megélhetésen törje a fejét, hanem a játszadozáson.
Nekunk ez még nem alternativa ugy érzem.

Sok tőkeerős vállalkozás kellene, ami képes eltartani az embereket
Hajoljon maga felé a keze, keressen sokkal tobbet m9int a másik, járja az adriat, szorakozzon, de nyujtson munkat, és ezzel megélhetést!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére