F1: Hamiltont kifütyülte a magyar közönség

Elégedetten nyilatkozott az újabb mogyoródi rajtelsőség után Lewis Hamilton, a brit pilóta sikerét azonban a mogyoródi közönség már nem fogadta ekkora örömmel – kifütyülték. Így értékeltek a leggyorsabbak a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérője után.

Pályafutása 101. rajtelsőségét szerezte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton, aki így nyolcadjára indulhat majd az élről a mogyoródi versenypályán. A hétszeres világbajnokot a helyszínen tartózkodók mégis kifütyülték, nem vették ugyanis jó néven, hogy a brit a hajrában feltartotta riválisait azzal, hogy a pálya utolsó szakaszán az indokoltnál lassabban, alig 40 km/órás sebességgel haladt.

Hamilton ennek ellenére pozitívan értékelte szombati napját. „Lenyűgöző köröm volt, és lenyűgöző volt a csapatmunka is, ideértve Valtterit is. A gyárban is minden követ megmozgattak a srácok. Soha nem éreztem magam ennyire nagyszerűen, miközben kifütyülnek, nem bánom” – nyilatkozta a korábbi F1-es pilótának, Johnny Herbertnek.

„A lágy gumik nagyjából öt méteren át bírják az 1-es kanyarig, ezért meg is lepett, miért csak mi indulunk a közepeseken az első tízből” – szúrt oda a riválisoknak a gumistratégia szempontjából a Mercedes versenyzője. „Remélem, az időjárás mindenki számára megfelelő. Élvezzétek a napsütést, de legyetek óvatosak” – üzent zárásképpen a rajongóknak.

Kováts Olivér

hamilton.jpg
 
Akkor jövőre nem is kell menni szavazni? Elvégre diktatúrákat nem szavazással szoktak megdönteni.
ööö..ki mondta hogy diktatúra van?
Csak szerintem nem a parlament irányít hanem a kormány mondja meg hogy mi legyen az irány.
Ők csak rábólintanak, aminek az előnye hogy könnyű bármit átvinni hátránya hogy a parlamenti munka egyszerű bólogatásra ér el
De, ahogy annó mondták parancsra tettem.
 
Az van amit ovi mond, vagy megenged. A parlamenti kétharmad 133 bólogató János.
 
Utoljára módosítva:
Ha feltételezünk 133 bólogatő Jánost, hogy lehet, hogy a pedofilellenes törvényt amelyik nem tetszik a brit autóversenyzőnek, 157 igennel szavazták meg?
Ugy csinalsz mintha nem tudnad. A jobbik megszavazta, hogy ez lehet eldonti a sorsat is, hisz a bizalmat akartak visszaallitani hogy nem kirekessztok stb nincs kizarva ez lesz az o bananhejuk.
MEg az se szepiti a helyzetet hogy ha sikerul levaltani Orbant azonnal kifogjak venni a pedofil osszemixelesebol a meleg torvenyt ezt mondjak.
 
Utoljára módosítva:
Amit Lewis Hamilton mond az tobbszaz milliokhoz jutt el, amit Varga Judit mond az eljutt a fidesznyikoknak es jo ha 2 millio emberhez.
Ergo nem artana nagyon finoman kezelni a topon levo kulfoldieket mert a hirunket visszik a vilagba.
Mellesleg nem azt mondta hogy, hogy neveljek a magyarok a gyerekeiket.
Nem a hírünket viszik a világba hanem a saját véleményüket. Elég gáz, ha valakinek egy angliai autóversenyző mondja meg mit kell gondolnia egy magyarországi gyerekvédelmi kérdésről. A topon levő külföldiek senkit nem érdekelnek akinek van egy kis egészséges világképe, önértékelése. Számomra nem lesz több magánvéleménynél ha pl. egy híres festő nyilatkozik valamiről ami nem festészet, vagy egy sportoló nem sportról. Már évek óta az is nagy divat magyarországon, hogy kiköltözik egy akárki külföldre és onnan osztja az észt a magyarországi dolgokról, az itteniek meg hasra vannak esve tőle csak mert egy külföldi mondta.
 
Lewis Hamilton tanulmányozta és értekezett is a pedofiltörvényről:
"A hétvégi futam előtt szeretném a támogatásomról biztosítani azokat, akiket hátrányosan érint a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye."

mifelénk az a mondás járja "Suszter, maradj a kaptafánál!" ...
Ezt esetleg felvetnéd pl. Kósanak vagy Rezsiszilárdnak is?
Az előző a Honvédelmi Bizottsáh elnöke az utóbbi Honvedelmi államtitkár, de max sorkatonaként volt közük a sereghez, bár Némethnel ezt is kétlem. (2019-ben azt nyilatkozta Táborfalván, hogy utoljára 33 éve volt fegyver a kezében sorkatonaként, egy amd gepkarabély és a pa-63 pisztoly. Ugyanis a pa tiszti pisztoly, azaz sorkatona meg a közelebe sem kerülhetett, )
És ez csak egyetlen terület.
De mondjuk Mészáros sem maradt gázszerelő...

ne egy autóversenyző mondja meg a magyaroknak, hogyan neveljék a gyerekeiket, szerintem ezért adtak hangot a nemtetszésüknek az emberek.
Helyes! De akkor a kormany se szóljon bele! (A nemtetszés pedig a Verstappen affér miatt volt.)
 
A kormány nem is szól bele, de az már a kormány felelőssége is, hogy mi folyik az ovodákban, iskolákban ... elvége a szülők, ott már nem tudnak vigyázni a gyermekeikre. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy az ovodákban, iskolákban a szülők beleegyezése nélkül nem folyhat a gyerekeknek a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítése.
Nem is értem mi a baja ezzel a brit autóversenyzőnek? Ő miért akarja pont ezeket népszerűsíteni az ovodákban, iskolákban, miért nem jó neki ha csak a 18 éven felülieknek mehet az LMBTQ propaganda?
Lassan cserélhetnél lemezt! Előtted írja szgy74, hogy unja már ha egy külföldi ossza az észt az itteni történésekkel kapcsolatban.
 
A kormány nem is szól bele, de az már a kormány felelőssége is, hogy mi folyik az ovodákban, iskolákban ... elvége a szülők, ott már nem tudnak vigyázni a gyermekeikre. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy az ovodákban, iskolákban a szülők beleegyezése nélkül nem folyhat a gyerekeknek a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítése.
Nem is értem mi a baja ezzel a brit autóversenyzőnek? Ő miért akarja pont ezeket népszerűsíteni az ovodákban, iskolákban, miért nem jó neki ha csak a 18 éven felülieknek mehet az LMBTQ propaganda?
Huh...már a bekezdés is meglepett, egy mondatban a kormány és a felelőssége....ilyen nincs hisz itt majdnem minden a soros és gyurcsány köré szerveződött migráns simogatókon múlik. A kormány az jót akar a javunkat akarja (viszi is) csak ne lenne az ellenzék.....
Nem találtam olyat hogy népszerűsíteni akarja a nemváltást biztos figyelmetlen voltam nem nézem az F1'-et ....
 
Gusztustalan olyat állítani ami nem hangzott el! Az említett sportembernek olyasmit adsz a szájába amit nem mondott!
Engem inkább az érdekel te mennyit kapsz azért hogy hazugságokat terjessz?
Már ne haragudj, de ha például én ellenzek valamit, az azt jelenti, hogy az ellenkezőjét akarom ... eleve ez az ellenez szó jelentése (szándékát szembeállítja vele).
 
Már ne haragudj, de ha például én ellenzek valamit, az azt jelenti, hogy az ellenkezőjét akarom ... eleve ez az ellenez szó jelentése (szándékát szembeállítja vele).
Aki az emberi jogokat védi az ellenség? Véleményemet elmondani tilos, persze csak akkor ha a gazdáid véleményével ellenkező!
 
Aki az emberi jogokat védi az ellenség? Véleményemet elmondani tilos, persze csak akkor ha a gazdáid véleményével ellenkező!
Ha valaki ellenez egy tiltást, az azt jelenti azzal ért egyet, azt akarja amit tiltanak. Tehát az a véleményem, ha Hamilton ellenez egy tiltást a törvényből, az azt jelenti azzal ért egyet, azt tarja helyesnek amit éppen tiltanak.
 
Nem a hírünket viszik a világba hanem a saját véleményüket. Elég gáz, ha valakinek egy angliai autóversenyző mondja meg mit kell gondolnia egy magyarországi gyerekvédelmi kérdésről. A topon levő külföldiek senkit nem érdekelnek akinek van egy kis egészséges világképe, önértékelése. Számomra nem lesz több magánvéleménynél ha pl. egy híres festő nyilatkozik valamiről ami nem festészet, vagy egy sportoló nem sportról. Már évek óta az is nagy divat magyarországon, hogy kiköltözik egy akárki külföldre és onnan osztja az észt a magyarországi dolgokról, az itteniek meg hasra vannak esve tőle csak mert egy külföldi mondta.
Hamiltonnak szazmillios kovetoi vannak a vilagon minden honnan, minden megjeleneset reszvetelet velemenyet kovetik es ujsagirok hada hozza le sok sok orszagba.
Jogos a felhaborodasa ha a pedofil torvenybe teszik a meleg torvenyt. A melegek nem pedofilok.
Tudod hany nem cseret csinaltak Mo-on? VAjon hanyan varakoznak ilyen mutetre es a korosztalyra is kivancsi lennek, hany ovodas, kisiskolas, gimis, egyetemista es felnott szeretne ilyen nem csere mutetet?
A sajat velemenyet mondja el es kovetoi megtanuljak hol van Magyarorszag es milyen abnormalis torvenyt hoznak.
Ilyen hires ember velemenyt mond annak sulya van. Meg a gazszerelo az ORban osszes oligarhai egyutt nem tudnak kifizetni ezt a reklamot amit o egy nyilatkozataval tesz.
HAmilton nem egy kis festo se nem egy gokart auto versenyzo.
HAmilton nem egy kikoltozott magyar.
 
Ide jutott Magyarország...

zz.jpg

Ide jutott Magyarország...

Csatolás megtekintése 1809303

Szerintem meg el sem mozdult innen.
Kár erőltetni,
Idő kell hozzá. Amíg a vallás itthon abban merül ki hogy templomba járnak és büszkék az összetartozásukra hisz vallásosak vagyunk addig más ideológiák nem fognak teret nyerni.
A tanultak a kapcsolatok miatt járnak templomba míg a kevésbé tanulatlanok meg a kapcsolatok miatt.
Ennyi a különbség a nyugattal szemben van lemaradás most anyagilag szeretnék elérni azt a szintet de a szellemi élettel nem foglalkoznak hisz az itthon nem szívesen látott vendég.
 
A kormány nem is szól bele,
Nem-e???
Akkor pl. miért is csak azt az egyetlen általa jóváhagyott tankönysorozatot hasznalhatják az iskolák?
de az már a kormány felelőssége is, hogy mi folyik az ovodákban, iskolákban ... elvége a szülők, ott már nem tudnak vigyázni a gyermekeikre. Semmi kivetnivalót nem találok abban, hogy az ovodákban, iskolákban a szülők beleegyezése nélkül nem folyhat a gyerekeknek a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítése.
Ekkora baromsagot!
Csak egyetlen dokumentált esetet kerek a nemváltás népszerűsítéséröl az oviban/suliban...
Mellesleg amikor heteket/hónapokat kell várni mezei rutinműtétekre...
De ami a legdurvabb, hogyan is propagálhatnák olyan gyerekeknek, akik csak akkor tudnak meleg ételt enni, ha a suliban kapnak?
Nem is értem mi a baja ezzel a brit autóversenyzőnek? Ő miért akarja pont ezeket népszerűsíteni az ovodákban, iskolákban, miért nem jó neki ha csak a 18 éven felülieknek mehet az LMBTQ propaganda?
Csak azt tudnám, hogy honnét veszik ezt a blődséget, hogy "népszerüsíteni akarja"?
Mert felszólalt ellene?
Ha én nem szeretem a tökfőzeléket és ennek hangot adok, az nem egyenlő azzal, hogy a bécsi szeletet népszerűsiítem.

Ó, most látom csak, hogy valamelyik moditársam megunta esbúcsut vett romaniai baratunktól. (Pedig biztos kevés hazai kérdésekben nála jobban tájékozott lehet tagjainkközött, vagy talán mégsem?)
 
Utoljára módosítva:
Ekkora baromsagot!
Csak egyetlen dokumentált esetet kerek a nemváltás népszerűsítéséröl az oviban/suliban...
Mellesleg amikor heteket/hónapokat kell várni mezei rutinműtétekre...
Egyet is érthetnék veled ha nem látnám hogy a magyar kormány által hozott törvények amikor akkora támadást kaptak és olyan értelmetlennek tűntek sajna aktuálissá váltak.
Nézzük a határkerítést most már az osztrákok a magyarokat hibáztassák a gyenge határőrizetért.....
Vagy a migránsok befogadását..már Merkel is visszakozik.
Kozmetikázná politikai örökségét Angela Merkel. A távozó német kancellár különösen a 2015-ös bevándorláspolitikáját feledtetné, a kérdés a nyugati csapatok afganisztáni kivonulásával kapcsolatban került napirendre. Merkel ugyanis közölte: egy újabb menekülthullám esetén Németország nem nyithatja ki újra a határait.
Arra akarok ezzel rávilágítani hogy most nincs ilyen nemváltási gyakorlat DE benne van a levegőben.
Szerinted hogy esne a szülőknek hogy a gyerek úgy jönne haza az oviból ..ANYA és szeretnék fiú lenne vagy lány...
 
Szerinted hogy esne a szülőknek hogy a gyerek úgy jönne haza az oviból ..ANYA és szeretnék fiú lenne vagy lány...
Ilyet még soha nem hallottál? Nyaranta sokszor hüppögött a szomszédkislány, hogy ő is fiú akar lenni! Amikor megkérdeztük miért, az volt a válasz, mert akkor én is mászhatnék fára, meg kardozni lehetne mint a fiúknak- Hát vegyél fel egy nadrágot butuska, és mászhatsz fára. Volt is nevetés mikor kirohant és kiabált hogy én is fiú vagyok. . . :D
 
A szponzorok jó része erre bukik, nekik meg nem sokba kerul.
BLM lmbtq most ezt divat támogatni, hát csinaljak
Sokszoros milliárdosok, de...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére