Végérvényesen elveszítette Magyarország a Norvég Alap 77 milliárd forintját

Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.

Ezzel egyértelművé vált, hogy Magyarország végérvényesen elvesztette a mintegy 77 milliárd forintos támogatást, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta a lapnak, hogy

a magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására.

Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára pedig egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „egyedül a norvégokon múlik”.

A Norvég és a EGT-alapok eredetileg azért jöttek létre, mert Norvégia, Izland és Liechtenstein nem tagjai az Európai Uniónak, de részesülnek a gazdasági integráció előnyeiből, ezért cserébe támogatják a kevésbé fejlett EU-s tagállamok felzárkózását különféle programokon keresztül. A Norvég Alapok mintegy 95 százalékát Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. A jelen időszakra Magyarországnak előirányzott pénzeszköz 214,6 millió euró (átszámítva mintegy 77 milliárd forint) volt. Ez a pénz egyebek között társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lett volna fordítható.

A támogatás elveszítéséhez egy 2014-ben kirobbant konfliktus vezetett, amikor a kormány nekiment a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványnak, „sorosista” szervezetnek titulálva azt. Több állami szervet is mozgósítottak ellenük, ám egyetlen gyanújuk sem igazolódott be, így el kellett ismerniük, hogy a civil szervezet törvényesen végezte a munkát. Azt viszont elérték, hogy támogatási ciklus civil lebonyolítójának kiválasztásába beleszólásuk legyen oly módon, hogy ha nem is ők döntenek róla, de megvétózhassák, ha számukra nem tetsző eredmény születik ebben a tekintetben. Végül az nem derült ki, hogy pontosan hol akadt el a tárgyalás, de – amint arra a 24.hu korábban emlékeztetett – ezúttal is indult az Ökotárs Alapítvány, illetve rajtuk kívül a Magyar Vöröskereszt, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezette konzorcium, ennek ellenére nem jött össze a megállapodás.

A civil szervezeteknek járó támogatás egyébként csak töredéke az alap teljes összegének, ennek ellenére a vita fókuszába az a kérdés került, hogy ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását.

Az Orbán-kormány ugyanis feltétlenül beleszólást akart ebbe, amitől a norvégok nem voltak különösebben elragadtatva, ragaszkodtak a független szervezethez. 2020 végére látszólag úgy tűnt, sikerülhet kompromisszumra jutni, de az öröm korainak bizonyult, s mivel a szerződés szerint idén július 21-ig volt idő a megegyezésre, a tervezett programok jelen állás szerint nem valósulnak meg. Bár Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ezzel a pénzzel Norvégia tartozik Magyarországnak, úgy fest, az egyet nem értés oda vezet, hogy ezen „tartozás” a levegőben marad, Norvégia ugyanis azzal érvelt, hogy a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket a másik tizennégy kedvezményezett ország igen.

Ine Marie Eriksen Søreide norvég külügyminiszter mindazonáltal az üggyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy sajnálja a magyar civil szervezetek anyagi veszteségét, és megpróbálnak más megoldást keresni a problémára.

Patthy Loránd Imre

norvag alap.jpg
 
Nem vagyok idegorvos csak azt tudom hogy az ország egyelőre döntő többségének TETSZIK a rendszer.
Az ellenzéknek kell felmutatni egy alternatívát.
Azért illene tudnod, hogy miként mentek ki eddig a választások Magyarországon.

Azt megértem, hogy 2010-ben a világméretű pénzügyi válság után a Fidesz 50% fölé került,
de azóta nem tudta ezt megismételni, mégis 44%-kal 2/3-os többsége van a parlamentben.

Biztos, vagyok benne, hogy az emberek többsége aki Fideszre szavazott nem realizálta, hogy becsapják öket.
Az emberek többségének fogalma sincs, hogy lehetne másképp és ezeket az alternatívakat elhallgattatja a kormány.

Számomra nem az a lényeg, hogy hivják a kormánypártot, hanem az, hogy legyen kritika, alternativa mert
nincs olyan jó rendszer a világon amin a kritika nem javithatna.

Hid el nem léteznek jóindulatú Diktátorok. Hitler is 12 éven keresztül volt hatalmon most Orbán orája ütött.
 
Akkor kérlek prezentálj nekünk egy ellenzk politikust akit letepert a rendőrség, vagy rögtön a TEk, hogy le ne menjen alsóröcsögfalvára, megkérdezze Mari nénit, hogy mi a véleménye a pártjáról, majd elmondja, hogy nem úgy van ahogy a kormánymédia állítja Ők nem a sátán, nincs minden sarkon migránstábor és stb. Az ellenzéket, hogy találkozzon a valódi vidéki szavazóval a lustasága akadályozza főleg, nem a kormány. Persze, ha lemennének, akkor a kormány is lépne valamit, de amig le se mennek, addig kár sirni, hogy nincs mód rá. Mindig van valami lehetőség, ami vagy ér valamit vagy nem, de ha nem élnek vele, akkor magukra vassenek és ne krumplizzanak.
Ne bolondozz már, itt nem egy személlyel való kapcsolatról hanem az elérhetöségröl van szó.
Az ellenzék alkotmányos joga, hogy a közmédiákon keresztül kapcsolatot tudjon tartani a választókkal.
Alkotmányos jog, hogy a kormánypárt nem sajátithatja ki a közmédiákat, nem küldhet mindenki pénzén választási cédulákat.
Magyarország ellen folyik egy jogállamisági eljárás és ebben benne van minden jogellenesség amit már 10 éve gyakorolnak.

Ne tetesd magadat butábbnak mint amilyen vagy. Csinálj egy gondolati kisérletet.
Legyenek holnaptol a közmédiák az ellenzék kizárólagos szócsövei és korlátozzuk a kormánypártot a Facebook-ra.
Ha még mindig nem látod az asszimetriát akkor felesleges a szót pazarolni rád, megyek oda ahol gondolkodnak.
 
Azért illene tudnod, hogy miként mentek ki eddig a választások Magyarországon.

Azt megértem, hogy 2010-ben a világméretű pénzügyi válság után a Fidesz 50% fölé került,
de azóta nem tudta ezt megismételni, mégis 44%-kal 2/3-os többsége van a parlamentben.

Biztos, vagyok benne, hogy az emberek többsége aki Fideszre szavazott nem realizálta, hogy becsapják öket.
Az emberek többségének fogalma sincs, hogy lehetne másképp és ezeket az alternatívakat elhallgattatja a kormány.

Számomra nem az a lényeg, hogy hivják a kormánypártot, hanem az, hogy legyen kritika, alternativa mert
nincs olyan jó rendszer a világon amin a kritika nem javithatna.

Hid el nem léteznek jóindulatú Diktátorok. Hitler is 12 éven keresztül volt hatalmon most Orbán orája ütött.
44% nem kétharmadért már lassan ütni fogok! Már többször lejátszottuk, hogy a helyek relativ többségéről a körzetek döntenek, ahol a jó körzethatárok miatt a fidesz tarolt 90%ban! Ez a 44% a választó szemenköpése, mert sajnos helyesen azt feltételezi, hogy a polgártárs nem tudja, hogy müködik a választási rendszer, ezzel mentegeti magát az ellenzék, hogy a körzetekben nem tette oda magát. Hogy nem arányos és stb?, de az eredményt elfogadta mindenki, szóval ez van ezzel kel főzni. Hiába vezet most az felmérésekben pár százalékkal az ellenzék a körzetek a döntőek! Ahol még csak most lesz előválasztási mérkőzés.
 
aha.
Kíváncsian várom a terveket. A fidesz annyit mond hogy ˝folytassuk˝...
Szerintem ilyen propagandával nem jutnak előrébb.
helyileg kell szimpatikus embereket állítani!!
Nem ideologiát nyomatni mert azt sokan nem értik. Gyakorlati dolgokat kell emlegetni.
Öszintén mondva én csodálok minden magyar ellenzéki politikust aki ilyen körülmények között még hősiesen harcol a jogtalanságok ellen. Kívánok nekik sok erőt, bátorságot kitartást és sikert.

Az egyetlen vigasz, remény, hogy a fiatalok egészen másként gondolkodnak.
Bizalommal tölt el, hogy az EP-bensok sikert értek el az ellenzéki képviselők
A Parlamentben is egy profibb képet nyújtanak az ellenzéki képviselők mint a miniszterek.
 
Ne bolondozz már, itt nem egy személlyel való kapcsolatról hanem az elérhetöségröl van szó.
Az ellenzék alkotmányos joga, hogy a közmédiákon keresztül kapcsolatot tudjon tartani a választókkal.
Alkotmányos jog, hogy a kormánypárt nem sajátithatja ki a közmédiákat, nem küldhet mindenki pénzén választási cédulákat.
Magyarország ellen folyik egy jogállamisági eljárás és ebben benne van minden jogellenesség amit már 10 éve gyakorolnak.

Ne tetesd magadat butábbnak mint amilyen vagy. Csinálj egy gondolati kisérletet.
Legyenek holnaptol a közmédiák az ellenzék kizárólagos szócsövei és korlátozzuk a kormánypártot a Facebook-ra.
Ha még mindig nem látod az asszimetriát akkor felesleges a szót pazarolni rád, megyek oda ahol gondolkodnak.
És akkor folytassuk a gondolatkisérletet, ha nem mehet el a közmédiába amit a lakosság 10% néz talán, akkor mennyenek el személyesen. Ha egy pártnak nincs arra erelye, hogy legyen legalább 100 aktivistája, aki "személyesen" kimegy az emberekhez egy körzetben, az ne akarjon választáson indulni.
 
44% nem kétharmadért már lassan ütni fogok! Már többször lejátszottuk, hogy a helyek relativ többségéről a körzetek döntenek, ahol a jó körzethatárok miatt a fidesz tarolt 90%ban! Ez a 44% a választó szemenköpése, mert sajnos helyesen azt feltételezi, hogy a polgártárs nem tudja, hogy müködik a választási rendszer, ezzel mentegeti magát az ellenzék, hogy a körzetekben nem tette oda magát. Hogy nem arányos és stb?, de az eredményt elfogadta mindenki, szóval ez van ezzel kel főzni. Hiába vezet most az felmérésekben pár százalékkal az ellenzék a körzetek a döntőek! Ahol még csak most lesz előválasztási mérkőzés.
A Fidesz soha nem kapta meg a voksok 2/3-át és ez a lényeg.
Hogy miként vannak a voksok összeszámolva ez egy jogi kérdés, amit a Fidesz testre szabott magának.
Nem titkolhatod, hogy a választók többsége nem a Fideszre szavazott,
Nem titkolhatod, hogy a választások unfair körülmények között zajlanak....
 
És akkor folytassuk a gondolatkisérletet, ha nem mehet el a közmédiába amit a lakosság 10% néz talán, akkor mennyenek el személyesen. Ha egy pártnak nincs arra erelye, hogy legyen legalább 100 aktivistája, aki "személyesen" kimegy az emberekhez egy körzetben, az ne akarjon választáson indulni.
Nem igaz, hogy a közmédiákat a lakoság csupán 10% nézné és ehhez nem számoltam a külföldet akik ugyancsak szavaznak.

A Fidesz nemcsak a médiákon keresztül hanem az egyházon és az Oligarchákon keresztül is politikai nyomást gyakorol a választókra. Nem beszélve az EU-s pénzek elosztásánál a pénz a voksokhoz van kötve.

A kormánypárt a rendezvényeit, az elvesztett pereit, a reklámokat mint Nemzeti konzultáció, közpénzből fedezi mig a pártoknak kunyerálniuk kell egy facebook közvetités megvalositásáér.

Mit gondolsz kinek a pénzén ir személyre szóló levelet Orbán amikor bejelenti a nyugdíjasoknak, hogy "egyszeri alkalommal 29 Euro nyugdíj pótlékot" kapnak? A vagy 3 millió nyugdíjas azt gondolja a miniszterelnök a saját zsebétöl vonta meg, hogy nekik adjon. Ez meg nem engedett pártpropaganda.

A saját szememmel láttam,
hogy öreg emberek majdnem, hogy könnyeztek, "a miniszterelnök úr saját kezüleg irta alá" nekik a levelet. Hiába tettem nekik az ablakon egymásra az aláírásokat ami igazolta a nyomtatót, nem akartak hinni nekem. Sirni volna kedvem ha ilyeneket látok.
 
Utoljára módosítva:
A Fidesz soha nem kapta meg a voksok 2/3-át és ez a lényeg.
Hogy miként vannak a voksok összeszámolva ez egy jogi kérdés, amit a Fidesz testre szabott magának.
Nem titkolhatod, hogy a választók többsége nem a Fideszre szavazott,
Nem titkolhatod, hogy a választások unfair körülmények között zajlanak....
a csokitortában a csoki mellett más adalékok is vannak. Persze, hogy nem kapta meg a 2/3 szavzatot, de nem is szavazatarányos a választási rendszer!
A 2011-ben elfogadott új választási törvény szerint a korábbi választásoktól eltérően az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, és az addig inkább arányos rendszerről, a többségi választási rendszer felé tolta el a hangsúlyt.
És ki vagyok, hogy titkoljak bárki által hozzáférhető adatokat? Fentebb nem irtam, hogy ejt a rendszer.
 
És mit tesz az ellenzék? A kormány lépéseit Én is ismerem.
 
a csokitortában a csoki mellett más adalékok is vannak. Persze, hogy nem kapta meg a 2/3 szavzatot, de nem is szavazatarányos a választási rendszer!
A 2011-ben elfogadott új választási törvény szerint a korábbi választásoktól eltérően az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, és az addig inkább arányos rendszerről, a többségi választási rendszer felé tolta el a hangsúlyt.
2011-ben már nem volt szüksége a Fidesznek a többi pártra, azóta akár milyen törvényt is áttudnak boxolni.
Láttuk már, éjjel megjelennek egy törvény módosítással reggel pedig alá íratják a Jancsival.

Bajba lehet a Fidesz mert ha tavasszal leváltják öket és a mostani ellenzék a mostani törvény alapján fog kormányozni
akkor Orbánt akár Korzikára is küldhetik. :)

A demokrácia azért fontos,
- hogy ne kelljen erőszakkal, forradalom utján eltávolítani a hatalmasokat,
- hogy a levitézlett politikusokat emberies jog alapján itéljék meg,
- ne a bosszúállás legyen az igazságosság visszaállításának a módja.
 
A Fidesz soha nem kapta meg a voksok 2/3-át és ez a lényeg.
Hogy miként vannak a voksok összeszámolva ez egy jogi kérdés, amit a Fidesz testre szabott magának.
Nem titkolhatod, hogy a választók többsége nem a Fideszre szavazott,
Nem titkolhatod, hogy a választások unfair körülmények között zajlanak....
Én láttam annakidején Kosával egy interjút, ahol kérdezték tőle miértt változtatják meg a választási rendszert. "Azért, hogy ne nyerjen az MSZP" volt a rövid válasza.
 
Utoljára módosítva:
2011-ben már nem volt szüksége a Fidesznek a többi pártra, azóta akár milyen törvényt is áttudnak boxolni.
Láttuk már, éjjel megjelennek egy törvény módosítással reggel pedig alá íratják a Jancsival.

Bajba lehet a Fidesz mert ha tavasszal leváltják öket és a mostani ellenzék a mostani törvény alapján fog kormányozni
akkor Orbánt akár Korzikára is küldhetik. :)

A demokrácia azért fontos,
- hogy ne kelljen erőszakkal, forradalom utján eltávolítani a hatalmasokat,
- hogy a levitézlett politikusokat emberies jog alapján itéljék meg,
- ne a bosszúállás legyen az igazságosság visszaállításának a módja.
És mit tesz azon kivül az ellenzék, hogy ejt a pálya? Ül a ..... .... ... . Már rég a körzetekben kellene nyomulni! Már egy év sincs a választásig Emlitettem, hogy most olvasom Obama elnöki mmoárját. Persz ott más a rendszer,de 2 év szinte folyamatos kampány volt, amig nyert. Az ellenzék meg ősszel akar előválasztani, ha marad 2 jelölt egy körzetben a sok megegyezés miatt. Akkorra beüt a covid, aztán majd megint az Orbán tehet róla, hogy nincs rendes előválasztási kampány. Az eddigi kommeneteket visszanézve, talán a legegyértelmübb kérdés a következő @Ernoe : megtesz mindent az ellenzék, hogy jövőre leváltsa a kormányt? Mert szerintem nem.
 
Nem ugrottam át, de a büdös életben nem jutatja el a vidéki szavazókhoz, akiken egy kormányváltás mulik!, a szavaát az ellenzék, ha arra vár, hogy kormányváltás legyen. A felvetésed tiszta 22-es csapdája. Ha változást, jogállamiságot (amiről aztán lehetne vitázni tavaszon, hisz az unión belül is rengeteg eltérésé van az államok jogi rendszerei és a törvények között, hiába vannak a főbb kérdések harmonizálva, stb.) és a korrupció letörését akarja az ellenzék, ahoz nyerni kell. Nem lehet legyőzni az állami Góliát médiát, ha Dávid csak siránkozik, hogy milyen nagy Góliát, fogni kell a parityát és célozni.
Valószínüleg elbeszélünk egymás mellett, de nekem az a bajom, hogy az ellenzék nem melózik a maga még meglévő szerény eszközeivel a médiában és a tömegek elérésében, mig Te a kormánytúlsúlyra helyezed a hangsúlyt. Viszont az előző nélkül a másik nem fog eltünni varázsütésre.
Igazad van. Mi itt kisvárosban is egy alkalommal láttunk ellenzéki politikust, az is pénzt kunyerált. Falvakban a döntés a középosztálynál azon múlik, melyik tévéadót nézi, vagy jól járt-e Orbáncékkal, vagy rosszul. Majd választás előtt kisebbségnek megy a szokásos zsák krumpli, hát arra szavaznak, legalább azt ismerik, az ellenzéket nem. Néha már azon gondolkodom, mi lesz ebből? Már régen tudnunk kellene, ismernünk minden arcot, akire szavazni lehet.....semmi. Nagyon utána kell járni annak, akit érdekel. Csakhogy sokan belefáradtunk. Belefáradtunk az életbe, a hazugságba, a megosztottságba. Gazdag-szegény. Baloldali-jobboldali. Oltott-oltatlan. Már képtelenek vagyunk egymáshoz szólni káromkodás nélkül. Csak bele kell nézni a facebook bejegyzésekbe, s tök mindegy mi a téma, akár főzés, akár politika, mindig bántjuk egymást!!!! Én már nem akarok így élni! Nem pénzt akarok, csak békét, és nyugalmat ! Annyira vágyom a szeretetre, de senkinek sincs ideje adni.Rohanunk, de nem tudjuk hová. Várjuk a választásokat, aztán majd kiderül: csak személycsere volt, nem kormányváltás. Amit Orbánc elosztogatott a baráti körben, az mind hitel volt, valakinek vissza kell fizetnie......na, vajon kinek??? Igen, annak a nyomorult melósnak, aki nem tud lopni, csalni, hazudni.Bocsánat, a kapkodós stílusért, csak el akartam mondani, mi bánt, hátha jobb lesz, de nem lett. Így leírva, még rosszabbnak tűnik az egész.
A vendégszeretetről híres magyarok most a kötekedésről, megosztottságról hírhedtek.
 
Nem csak faluhelyen, városokban is a hasonló a helyzet. Ne várd egyetlen állami alkalmazottól sem, hogy az ellenzékre szavazzon, mert tisztában van vele, hogy egy kormányváltás esetén az utcára kerül. És ne várd a még működőképes kisvállalkozásoktól sem, hogy a teljes bizonytalanságra szavazzanak.
A bizonytalnságot lehetne csökkenteni, ha lenne egy konkrét program. De a programvázlatok is olyan elnagyoltak, amik eddig kikerültek vitára, hogy véletlenül se kérhesd számon a kormányon az igéreteket. Erről kellene beszélni, nem felcsuti perről álmodozni. A ferencvárosi polgármester nem szimpatikus nekem, de azt jól megmondta, nem lehet feljelenteni csak olyan esetben az előző fideszes vezetés mutyijait, ahol elfelejtették azokat előtte törvénybe iktatni, ami meg igencsak kevés ügy. Itt minden le van papírozva a nagy lenyulásoknál szerintem :(
 
És mit tesz az ellenzék? A kormány lépéseit Én is ismerem.

Látod, még hozzád, politika után érdeklődő számára sem jut el az ellenzék üzenete, mert a közmédiák, a homokszórás, a hazug propaganda megakadályozza ezt.

Demokráciában az ellenzék feladata
- a kormány munkájának az ellenőrzése és kritizálása,
- alternatívak felterjesztése és
- felkészülés a rendszerváltásra.

Magyarországon nyilván nem lehet demokráciáról beszélni mert
- a kormány akadályozza, ellehetetleníti az ellenzék munkáját
- a kritikát hazaárulásnak, ez ellenzéket "ellenségnek" nevezi
- a kormányzás átvételére törekvést "erkölcstelen" aktusnak kiáltja ki

A Sargentini-jelentés az ellenzék, NGO-k és nemzetközi szervezetek adataira támaszkodik.
 
továbbra is azt kérdem mit tesz az ellenzék? Nyakig állok a siránkozásukban, de se lakossági fórumokat, se semmi hasonlót nem látok.
 
És mit tesz azon kivül az ellenzék, hogy ejt a pálya? Ül a ..... .... ... . Már rég a körzetekben kellene nyomulni! Már egy év sincs a választásig Emlitettem, hogy most olvasom Obama elnöki mmoárját. Persz ott más a rendszer,de 2 év szinte folyamatos kampány volt, amig nyert. Az ellenzék meg ősszel akar előválasztani, ha marad 2 jelölt egy körzetben a sok megegyezés miatt. Akkorra beüt a covid, aztán majd megint az Orbán tehet róla, hogy nincs rendes előválasztási kampány. Az eddigi kommeneteket visszanézve, talán a legegyértelmübb kérdés a következő @Ernoe : megtesz mindent az ellenzék, hogy jövőre leváltsa a kormányt? Mert szerintem nem.
Én is elolvastam Obama "A promised land" című emlékiratát amin keresztül mélyebben meg lehetett ismerni a volt elnököt.
De szép is lenne ha a magyar miniszterelnökben Obama intelligenciájából legalább csak egy szikra is lenne.
"Orbán nem egy államférfi" - ezt megmondta nagyon találóan már Péter Esterházy.

Az ellenzék aktivitásához, jó, hogy szóbahoztad
- A választási törvények megkötik a pártok kezét,
- Választási kampányt nem lehet az egész periodus (4 év) alatt folytatni, csak az utolsó 1-2 hónapban

A Fidesz fütyül ezekre a törvényekre (a jogállamiság egy konkrét megsértése)
- A Nemzeti konzultációk,
- levelek nyugdijasoknak,
- az ország kitapétázása gyűlölet szító plakátokkal,
- referendum igen, népszavazás nem....
- pártpropaganda közpénzből, a templomok szószékéröl

A választási elökészületek nem egyenlö feltételek között zajlanak
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,482
Tagok
615,606
Legújabb tagunk
Putt Putt
Oldal tetejére