Végérvényesen elveszítette Magyarország a Norvég Alap 77 milliárd forintját

Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai.

Ezzel egyértelművé vált, hogy Magyarország végérvényesen elvesztette a mintegy 77 milliárd forintos támogatást, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta a lapnak, hogy

a magyar fél javaslatot tett új határidő kitűzésével az egyeztetések folytatására.

Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós forrásokért felelős államtitkára pedig egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „egyedül a norvégokon múlik”.

A Norvég és a EGT-alapok eredetileg azért jöttek létre, mert Norvégia, Izland és Liechtenstein nem tagjai az Európai Uniónak, de részesülnek a gazdasági integráció előnyeiből, ezért cserébe támogatják a kevésbé fejlett EU-s tagállamok felzárkózását különféle programokon keresztül. A Norvég Alapok mintegy 95 százalékát Norvégia finanszírozza, a fennmaradó rész Izland és Liechtenstein hozzájárulása. A jelen időszakra Magyarországnak előirányzott pénzeszköz 214,6 millió euró (átszámítva mintegy 77 milliárd forint) volt. Ez a pénz egyebek között társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lett volna fordítható.

A támogatás elveszítéséhez egy 2014-ben kirobbant konfliktus vezetett, amikor a kormány nekiment a Norvég Alapból a civileknek járó keret elosztását koordináló Ökotárs Alapítványnak, „sorosista” szervezetnek titulálva azt. Több állami szervet is mozgósítottak ellenük, ám egyetlen gyanújuk sem igazolódott be, így el kellett ismerniük, hogy a civil szervezet törvényesen végezte a munkát. Azt viszont elérték, hogy támogatási ciklus civil lebonyolítójának kiválasztásába beleszólásuk legyen oly módon, hogy ha nem is ők döntenek róla, de megvétózhassák, ha számukra nem tetsző eredmény születik ebben a tekintetben. Végül az nem derült ki, hogy pontosan hol akadt el a tárgyalás, de – amint arra a 24.hu korábban emlékeztetett – ezúttal is indult az Ökotárs Alapítvány, illetve rajtuk kívül a Magyar Vöröskereszt, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezette konzorcium, ennek ellenére nem jött össze a megállapodás.

A civil szervezeteknek járó támogatás egyébként csak töredéke az alap teljes összegének, ennek ellenére a vita fókuszába az a kérdés került, hogy ki koordinálja ezeknek a pénzeknek az elosztását.

Az Orbán-kormány ugyanis feltétlenül beleszólást akart ebbe, amitől a norvégok nem voltak különösebben elragadtatva, ragaszkodtak a független szervezethez. 2020 végére látszólag úgy tűnt, sikerülhet kompromisszumra jutni, de az öröm korainak bizonyult, s mivel a szerződés szerint idén július 21-ig volt idő a megegyezésre, a tervezett programok jelen állás szerint nem valósulnak meg. Bár Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ezzel a pénzzel Norvégia tartozik Magyarországnak, úgy fest, az egyet nem értés oda vezet, hogy ezen „tartozás” a levegőben marad, Norvégia ugyanis azzal érvelt, hogy a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket a másik tizennégy kedvezményezett ország igen.

Ine Marie Eriksen Søreide norvég külügyminiszter mindazonáltal az üggyel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, hogy sajnálja a magyar civil szervezetek anyagi veszteségét, és megpróbálnak más megoldást keresni a problémára.

Patthy Loránd Imre

norvag alap.jpg
 
Bolond lyukbol , bolond szel fuj.......... ki a fene fog adni penzt mikor elbugaznak mindent?
Hogy lehet megmagyarazni az adokozo orszag adofizetoinek, hogy akiknek adjak a penzt, szorjak a penzt mint a magveto asszony olyan embernek adnak aki nem hajlando semmilyen kontrollt adni a penz mozgasarol.

Nincs olyan hulye adofizeto aki ne valtana le azonnal a politikusat aki nem figyel oda kinek adja a milliardokat.
MI a baj a Okotarssal ? ha csak az hogy centre alszamol(t) nem lopott nem stafirozta ki a csaladjat.
Igaz mindent megtett az ORban, a hazkutatastol a rendorsegre valo bevitelik , azt kiderult semmi nem ul meg a vadaskodasba. Joooooo.... mikor a bugasok ellenorzik es akarja a nem bugasokra raverni, hogy bugaznak.
Tunkre vagta az OKo gazdasagot, es majdnem biztos vagyok hogy egy centet karteritest nem fizetett nekik.
Ennek fenyeben a norvegok nem hulyek nem elmebajosak , nem fognak meg egyszer belemenni olyan szituba mint amit Orban produkat par eve az OKotarssal.
Adtak a lovet mukodott is korekt elszmamolas is volt a tarloval egyenlove tettek.
Meg hogy Norvegia tartozik ?talan Orban tartozik Mo-nak a sok ellopott penzzel, Tiborcka Meszaros es a tobbi diszpinty akinek a jovadelme a tizede se volt mint amilyen gyarapodast produkaltak.
Ezekhez kepest az ellenzeket szente lehet avatni mert ilyen ugyek nincsenek, csak vadaskodasok ami nem ul sehol meg a birosagon.
 
Utoljára módosítva:
MA elvileg 199 képviselőből áll a parlament.
Ebből 106 egyéni választőkerületi képviselő és 93 a pártlista.
Ha kelentős számu egyéni választókerületet nyert volna az ellenzék, akkor el tudnam fogadni, hogy valami nem stimmel!

De nem igy volt!

2010-ben nyert a Fidesz a pénzügyi világválság és a cigányok orvul való lelövöldözése után. Én is örültem neki.
De senki sem számított azzal, hogy Orbán kibillenti a demokráciát, testre szabja magának a törvényeket.

Azota:
- A választások nem fair körülmények között zajlanak,
- Akár milyen választási eredményt is ér el a Fidesz (52-44%) a parlamentben abszolút többséggel uralkodik

Ez a kormány már 12 éve akár milyen törvényt át tud vinni a parlamentben anélkül, hogy az ellenzék vétózhatna
Az ellenzék még egy népszavazást sem engedélyez (plásd EU ügyészséghez tartozás)
 
Egy az adot pártot ingyen segitő aktivista beszervezése választókörönként azért nem csak pénz kérdése. Ha jól rémlik a szavazókörök jelentős részében az ellenzéki jelöltök még saját megfigyelőt sem delegáltak mert nem volt kit.
Gondolod azzal az egy megfigyelővel meglehetett volna dönteni valamit?
A Fidesz nemcsak helyi pártszervezetekkel hanem kiépített láncokkal
- mint az egyház,
- hivatalos szervek
- munkaadók,
- külföldi állampolgárok megfizetése

nyomást gyakorol a választásokra, ez egy "filc" ahogy nyugaton mondják, egy maffia-szervezet.
 
Ha nincs egy nyomi megfigyelő sem az ellenzéktől, akkor könnyebb csalni, már ha kell.
Fokjuk már fel, a magyar választási rendszer nem szavazatarányos. Két részre bomlik a helyek megszerzése, az egyik a lista, aminek a szavazatarányát emlegetitek mindig. Még a 2010 es váasztáson is Orbán csak a szavazatok 52,7% kapta meg ami csak jó 10 % növekedés az előzőhöz képest, amivel taroltak az a körzetek ahol 105 többet huztak be (https://hu.wikipedia.org/wiki/2010-es_magyarországi_országgyűlési_választás). Egy párt erejét nem a céljai vagy egyes kiemelkedő politikusa határozzák meg, hanem a tagjai, támogatói, szimpatizánsai, aktivistái és végül szavazóinak a száma. Röviden ha a párt, jelen esetben az ellenzék nem redelkezik elég aktivistával, taggal és stb, vidéken, akkor piszkosul nehezen szerez szavazókat egy teljesen ideális demokrciában is. Most pedig ejt a pálya, továbbá a körzetek döntő többséségben úgy van a határa meghuzva, hogy a vidéki szavazatok aránya számítson jobban, ami a Fidesznek kedvez. Én továbbra is úgy vélem többet kellene tenni a vidéki szavaztaok megszerzéséért, pl. a volt MSZPs vidékieket aktivizálni, vagy valami. E nélkül a körzetekk java nem nyerhető, ha a jelenlegi támogatási arányt vesszük, ami 36% körül mozog talán mindkét bloknak, az kb ugyanannyi képviselő, tehát a FIdeszek elég 65 körzetet behuzni és övé a többség. EZért szajkózom nem a lista számit hanem a körzet! Ott kell nyerni! Lehet majd az előválasztás alatt Karácsony bekopog mindenkinél személyesen, vagy hasonló és akkor azt mondom igen, mindent megtett az ellenzék, de jelenleg nem ezt látszik kibontakozni. Ne legyen igazam.
Más. Hogy eleve érvényes agy érvénytelen a magyar alkotmány, törvények és stb. azt Én nem tudom megitélni, de az ezek alapján hozott döntésekeet, mint pl. a választási törvény alapján tartott választás eredményeit elismerik az EUban és a világon, még az ellenzék is. 10 évnyi törvény Eu pályázat eredményeit egy tolvonással nem lehetlesz vissza vonni, a leggyorsabb esetben is 4-5 év és bazi nagy káosz szerintem, ami felőrölhetné az összefogást és vissza jönne Viktor.
Attól, hogy a parlament házszabálya és annak müködtetése szar vagy nem, (szerintem nem jól müködik) mikor a képviselő felveszi a mandátumát azt is elfogadja.
 
Demokratikus országokban többnyire koalíciós kormányok vannak,
egy párt csak nagyon rövid ideig kerül hatalomra, Németországban régóta nem is volt ilyen

Nem értem mit erölködsz, már elmagyarázta neked rajtam kivül más is, hogy
diktaturákban nem kell törvényt sérteni ahoz, hogy jogtalanságot (embertelenséget) kövessél el.

Semmi értelme elterelni a figyelmet "választási körzetekre" mert a sulyos probléma máshol van.

Az EU-nak már egy évtizede komoly kétségei vannak a magyar jogállamiságot, demokráciát illetöen.
A szomszédjaink, barátaink csak figyelmeztetni tudnak az eltünöbe levö demokráciát illetöen,
megoldani a magyaroknak kell.

Ha azonban Orbán további piros vonalakat lép át hát egészen biztos megfognak válni tölle.
Nem akarjuk, hogy Romániai helyzet jöjjön létre Magyarországon, mert senki nem örült Csaucseszku eröszakos eltávolitásának.

A magyarok forró fejüek, egy nagy csoda és dicséret, hogy1989-ben a pálforduló békésen zajlott le,
az akkori kormány nyilván realisztikusabb volt mint a jelenlegi.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ernoe itt is koalicios kormany van!
A fidesz és a kereszténydemokraták koaliciora léptek!

A másik az, hogy ki legyen az elképzelésed szerint az, aki leváltja a fideszt?
Mondjanak le?
Mert ha elfogadjuk amit korabban irtal, akkor ellenzék még az ellenőri szerepre is képtelen, nincs rá embere!
Vagy a demokracia a te értelmezésedben azt jelenti, hogy az fog kormanyozni, akit Te kijelolsz?
 
Semmi értelme elterelni a figyelmet "választási körzetekre" mert a sulyos probléma máshol van.
Akkor nekem TUDATLAN birkának elbégetnéd, hogy megértsem, miként is jut hatalomra az ellenzék, hogy ezen máshol lévő problémákat megoldja. Tisztára, mintha MEk ELek egyik részét látnám, már a tetőt épitgetik, mikor se alap se fal sincs, amire rátegyék.
Hogy nyerjen az ellenzék minimum 40 körzetet nyerni kell, minimum, szerintem. Más mód mi:
1. polgárháború? és kivel, ha a rendőrség meg egyébb szervek nem is szólnak bele a fociultrás fidesz a földbe döngöli a pridos baloldaliakat, már ha ironizálhatjuk ezt a témát.
2. az eu és az ellenzék nem ismeri el a választás eredményét, amit vagy megismételnek, vagy lesz egy nagy nem leszünk gyarmat békemenet, de ehez kellene kitartó ellenzéki tüntetés, amihez meg ember is kellene és stb. Bp meg lenne is ember, de mégjobban elmélyítené a mesterségesen szított vidék főváros ellentétet, amin az ellenzék vesztene hosszabb távon.
3. mint az előző, csak az EU Karácsonyt teszi meg miniszterelnökké valamilyen módon, amivel rögtön megszállást, kollaborációt és egyebet emlegető fegyver lenne a fidesz kezében és jönne 2006 újratöltve. Meg még hasonló forgatókönyvek.
SZóval, hogy az általad remélt "demokrcia" megvalósuljon békés módon ahoz nyerni kell a választáson, ahoz kell legalább 40 körzet megnyerése minimum, de inkább 55, erre meg jelenleg nem látok affinitást az ellenzék részéről. Igy nyer a fidesz.
 
Nem értem a pesszimizmusodat.
A "más módok" teljesen légből kapottak.

A tetőt építgetik s nem a falakat - honnan tudod mi a fal, mi a tető?

Ha jól értelmezem, a kampányt jelölöd falnak, a választást tetőnek. Szólj, ha tévedek!

Az aktivistákat hiányolod, s ebben egyetértünk, ezt újra kell éleszteni, ami a legnehezebb.
Sok a kiábrándult, bezárkózó, minden felelősséget hárító ember.

S bármennyire lemórickázhatóvá válok: ennek is Orbán az oka.
Ha négy éven át arról szólna a közélet, hogy legalább a képviselőink megszólalhatnának, legalább ők elmondhatnák, hogy másképp gondolkodunk, akkor jobb lenne a helyzet.
Tíz éve nem erről szól, s folyamatosan romlik a helyzet.
Orbánisztánban egyre inkább az a túlélés záloga, ha alkalmazkodó vagy - mondhatnám, inkább puhatestű, mint gerinces. (Mégha ez nem tetszik, akkor is.)

A kormánypropaganda, a bérkommentelők serege, az önjelölt fideszes aktivisták, az egyébként éves térítésként "tiszteletdíjban" részesülők azonnal tömegével repülnek rá a más véleményre, s oldalakon/órákon át győzködheted őket, hogy te is emberből vagy, s jogod van másképp gondolkodni.
S akkor a témáról még szó sem esett.

A bányászbéka feneke alatt 10 méterrel - ez az országos szint.

Hányan hajlandóak kitenni magukat ilyen erőszakos embereknek?
"Ne szólj, mert megmérgezik a kutyádat!" - egyik figyelmeztetés.
"Inkább ne kezdj ezekkel, mert megvárnak, ha hazafelé jössz, aztán, mi lesz!" - másik figyelmeztetés.

Nekem sosem köszön a fideszes (szerencsére csak volt) képviselő. Ha kint áll a szemközti szomszédasszony is és én is, arra köszön, erre nem.
Férfi.
Csak mondom.
(Tegyük hozzá, nekem a férfi szó férfiast is jelent, s egy igazi férfinak tartása van, sosem tenne ilyet. Legalábbis a szűkebb környezetemhez tartozók.)
Oka: voltam ellenzéki szavazatszámláló - ennyi itt elég.

Vidéken tovább nehezítették a helyzetet, de remélem, sikerül a bátrabbakból összeszedni a szavazatszámlálókat!

Inkább segíts, ahol tudsz. A tisztességes szavazás nem jobb vagy baloldal, ellenzék- vagy Fidesz-kérdés.
 
Ernoe itt is koalicios kormany van!
A fidesz és a kereszténydemokraták koaliciora léptek!

A másik az, hogy ki legyen az elképzelésed szerint az, aki leváltja a fideszt?
Mondjanak le?
Mert ha elfogadjuk amit korabban irtal, akkor ellenzék még az ellenőri szerepre is képtelen, nincs rá embere!
Vagy a demokracia a te értelmezésedben azt jelenti, hogy az fog kormanyozni, akit Te kijelolsz?

Nagy különbség van egy "koaliciós-kormány" és egy "párt-szövetség" között.
- Koaliciós-Kormányok a választás után szoktak létrejönni, ha nem elég a szavazat akkor a pártok egyezkednek egymással.
- Németországban a kormányt olyan pártok alkotják akik egymás riválisai.
- Magyarországon a KDNP ször a Fidesz börén, a klérus és a nyugdíjasok frakciója.
- Volt már parlamenti szavazás ahol a KDNP megtorpedózott volna egy Orbán-akaratot? Kétlem.

Nekem teljesen mindegy, hogy hivják a magyar kormánypártot vagy kormánypártokat.
- számomra az a fontos, hogy Magyarország egy demokratikus ország legyen ne kleptokrácia, autokrácia mint most.
- Tőlem maradhat Orbán miniszterelnök ha képes más politikát csinálni de félek reménytelen

Honnan veszed, hogy az ellenzékben nincsenek tehetséges politikusok akikre a vezetést lehetne bizni?
- Nyilván mert nem ismered öket, csak a közmédia lejárató propagandája által
- Fogadok ebben az évben sem fog kiállni a "nagy-vezér" egy nyilt vitára, mert tehetségtelen,
- Orbán csak monológot tud tartani, ahol nem mond neki ellent senki, ahol nem ellenőrzik az állitásait

Az USA-ban demokrácia van,
- mert ahogy láttuk még egy tehetségtelenből is lehet elnök ha megválasszák
- de le is lehet öt választani akár milyen trükkel is kapaszkodik a hatalmában.

Neumann János bebizonyította 200 oldalon keresztül, hogy
- le lehet élni egy életet anélkül, hogy közben egyetlen egy kognitiv döntést hoznánk.
- Orbán ezt empirikusan beigazolta, úgy hogy nem félek, akár ki helyettesíteni tudja öt.

Nem akarok a kereszténységen lovagolni, mindenki higgyen abban amiben akar
- de viszont a vallásos ideológiának (legyen az iszlám vagy orbán-szekta) van egy hátránya
- a világ akkor is működik és müködni fog ha a "Mindenható-Atya-Úristen" (jelen esetben Orbán) nem fogja a gyeplöt
- A miniszterelnök elhitette veled, hogy nélküle összedölne Magyarország, hát nem.
- Az sem igaz, hogy az emberek determináltak, a származás (VÈR) mondja meg, hogy tisztességes vagy, vagy maradsz.
 
Akkor nekem TUDATLAN birkának elbégetnéd, hogy megértsem, miként is jut hatalomra az ellenzék, hogy ezen máshol lévő problémákat megoldja. Tisztára, mintha MEk ELek egyik részét látnám, már a tetőt épitgetik, mikor se alap se fal sincs, amire rátegyék.
Hogy nyerjen az ellenzék minimum 40 körzetet nyerni kell, minimum, szerintem. Más mód mi:
1. polgárháború? és kivel, ha a rendőrség meg egyébb szervek nem is szólnak bele a fociultrás fidesz a földbe döngöli a pridos baloldaliakat, már ha ironizálhatjuk ezt a témát.
2. az eu és az ellenzék nem ismeri el a választás eredményét, amit vagy megismételnek, vagy lesz egy nagy nem leszünk gyarmat békemenet, de ehez kellene kitartó ellenzéki tüntetés, amihez meg ember is kellene és stb. Bp meg lenne is ember, de mégjobban elmélyítené a mesterségesen szított vidék főváros ellentétet, amin az ellenzék vesztene hosszabb távon.
3. mint az előző, csak az EU Karácsonyt teszi meg miniszterelnökké valamilyen módon, amivel rögtön megszállást, kollaborációt és egyebet emlegető fegyver lenne a fidesz kezében és jönne 2006 újratöltve. Meg még hasonló forgatókönyvek.
SZóval, hogy az általad remélt "demokrcia" megvalósuljon békés módon ahoz nyerni kell a választáson, ahoz kell legalább 40 körzet megnyerése minimum, de inkább 55, erre meg jelenleg nem látok affinitást az ellenzék részéről. Igy nyer a fidesz.

Nem tudom mit akarsz ezzel mondani: "a tetőt épitgetik, mikor se alap se fal sincs, amire rátegyék."

- A véleményem szerint az elsődleges cél, hogy a teljhatalmat biztositó 2/3 meglegyen törve
- Most ugyanis ott vagyunk mind amikor én elhagytam az országot, egypártrendszer, keleti függőség
- Az élet tovább fog menni akkor is ha a Fidesz nem tartja a kezében a gyeplöt.
- A jogrendszer ugyan súlyosan megsérült, de a villamosok menni fognak, a pék sütni fog, az élet megy tovább,
- Ha a sok balsors után összetudta szedni magát az ország, remélem Orbánt is kiheverjük egyszer mint Trianont

- Nincs kizárva, hogy a Fidesz Trumphoz hasonlóan eröszakhoz fog folyamodni és lesz több is mint szemsérülés
- Én bizom benne, hogy a választók szeme kinyílik és simán leválasszák Ovit.

Nézd nem akarok spekulálni, Orbán egyre több hibát csinál, minden pohár betellik egyszer, ott fogják hagyni az emberei.
A gyűlölet szitás tönkre teszi a magyarok lelkét. Ez az alap ez a tetö, ezen kell változtatni.
 
Nem tudom mit akarsz ezzel mondani: "a tetőt épitgetik, mikor se alap se fal sincs, amire rátegyék."

- A véleményem szerint az elsődleges cél, hogy a teljhatalmat biztositó 2/3 meglegyen törve
- Most ugyanis ott vagyunk mind amikor én elhagytam az országot, egypártrendszer, keleti függőség
- Az élet tovább fog menni akkor is ha a Fidesz nem tartja a kezében a gyeplöt.
- A jogrendszer ugyan súlyosan megsérült, de a villamosok menni fognak, a pék sütni fog, az élet megy tovább,
- Ha a sok balsors után összetudta szedni magát az ország, remélem Orbánt is kiheverjük egyszer mint Trianont

- Nincs kizárva, hogy a Fidesz Trumphoz hasonlóan eröszakhoz fog folyamodni és lesz több is mint szemsérülés
- Én bizom benne, hogy a választók szeme kinyílik és simán leválasszák Ovit.

Nézd nem akarok spekulálni, Orbán egyre több hibát csinál, minden pohár betellik egyszer, ott fogják hagyni az emberei.
Akkor hagyják ott ha azt látják hogy gyenge vezető.
De, ilyet még most nem látni.
 
Akkor hagyják ott ha azt látják hogy gyenge vezető.
De, ilyet még most nem látni.
Igen mert Magyarországon még archiálisan, törzsekben gondolkodnak az emberek,
"Egyszer Fidesz mindig Fidesz." "Egyszer muszlim mindig muszlim" El sem tudják képzelni, hogy van fejlődés.

Németországban szeptemberben lesznek választások, beindul a választási küzdelem, jönnek a plakátok az utcára.
Ha jól emlékszem ez lesz a 20. választás szövetségi szinten, én ennek a felét átéltem.
Soha nemgondoltam, hogy nekem "hűségesnek" kell lenni és arra kell szavaznom mint akire korábban szavaztam.

Tudtam, hogy elfog tartani amig beletanulnak az emberek keleten a demokráciába de, hogy soknak 30 év nem volt elég.

Néha az az érzésem, hogy a jelenlegi kormányt azok támogatják
akik nem akarnak gondolkodni, akik hisznek egy mennyei diktátorba, akinek a tenyerébe tudják hajtani a fejüket, aki átveszi tölük a döntéssel járó kinokat. :)
 
Néha az az érzésem, hogy a jelenlegi kormányt azok támogatják akik nem akarnak gondolkodni, akik hisznek egy mennyei diktátorba, akinek a tenyerébe tudják hajtani a fejüket, aki átveszi tölük a döntéssel járó kinokat. :)
Melitta ram szokott szólni privátba ha olyat irok, ami erre méltó válasz lenne, ugy hogy inkabb nem teszem!

Az hhogy Te sértő, bántó vagy természetes, de másnak ez tilos!
Szerintem gondolkodj néha!
 
gen mert Magyarországon még archiálisan, törzsekben gondolkodnak az emberek,
"Egyszer Fidesz mindig Fidesz." "Egyszer muszlim mindig muszlim" El sem tudják képzelni, hogy van fejlődés.
Vagy.
Az emberek szeretik a kiszámíthatóságot.
Szeretik tudni hogy mi lesz a holnap.
Most lehet tudni. Nézz szét, nincs válság hangulat, van pénz és mindenki költi.
Amíg ez van addig a kormány nyugodt.
 
Melitta ram szokott szólni privátba ha olyat irok, ami erre méltó válasz lenne, ugy hogy inkabb nem teszem!

Az hhogy Te sértő, bántó vagy természetes, de másnak ez tilos!
Szerintem gondolkodj néha!
Már ne haragudj de nem tudom hol mivel sértettelek volna meg.

Bizony vannak emberek akiknek semmi kedvük politikával foglalkozni, ök élni akarnak,
- azt képzelik "egyedül úgy sem tudok változtatni, nem akarok stresszt, nekem mindegy, megbízom a főnökbe"
- Igen a vallásos emberek azt tanulták, hogy "a madarak nem vetnek, nem aratnak a mi atyán gondoskodik rolluk"
- Nem találkoztál még olyan emberrel aki nem tör vezető pozícióra, mert a parancsot teljesiteni könnyebb?

Minden erőlködésem ellenére elvittek sorkatonának
- Az ügyeletes tiszt meglepetésre egy volt általánosiskolai tanárom fia volt,
- Kimaradásról visszatérve behívott az ügyeletes szobába, unatkozott és elcsevegtünk
- Elmondta, hogy ö is sorkatona volt, aztán leszerelt és otthon nem tudta mit kezdjen magával.
- Visszajött és most alhadnagy, remekül érzi magát mert "nem kell gondolkodjak"
- Életemben nem hallottam ilyet, valaki lemond arról ami emberré tesz bennünket.
- Azt hittem egy serc, de elmondta részletesen.
- "Otthon amikor felkeltem, odaléptem a szekrényhez és perceket azzal töltöttem milyen inget vegyek fel"
- "Itt nincsenek ilyen problémáim, még azt is megmondják hányszor gyürjem fel az ing ujját."
- "A leg jobban akkor érzem magam ha gyakorlat van, kinyitom a boritékot és abban áll mit kell tegyek"

Nagyon érdekes beszélgetés volt, mert utána nagyon sok hasonló emberrel találkoztam
Rengeteg foglalkozás életvitel van ahol egy ilyen szimpla élet embereket megragad.
Igy van ez a választópolgárok nagy részével is és ezt tudja ovi, a kereszténydemokraták is ebböl élnek.
 
Vagy.
Az emberek szeretik a kiszámíthatóságot.
Szeretik tudni hogy mi lesz a holnap.
Most lehet tudni. Nézz szét, nincs válság hangulat, van pénz és mindenki költi.
Amíg ez van addig a kormány nyugodt.
A probléma csak az, hogy az ilyen rendszerek feltartóztathatatlanul előbb utóbb nekimennek a falnak.
 
Utoljára módosítva:
Nem értem a pesszimizmusodat.
A "más módok" teljesen légből kapottak.

A tetőt építgetik s nem a falakat - honnan tudod mi a fal, mi a tető?

Ha jól értelmezem, a kampányt jelölöd falnak, a választást tetőnek. Szólj, ha tévedek!

Az aktivistákat hiányolod, s ebben egyetértünk, ezt újra kell éleszteni, ami a legnehezebb.
Sok a kiábrándult, bezárkózó, minden felelősséget hárító ember.

S bármennyire lemórickázhatóvá válok: ennek is Orbán az oka.
Ha négy éven át arról szólna a közélet, hogy legalább a képviselőink megszólalhatnának, legalább ők elmondhatnák, hogy másképp gondolkodunk, akkor jobb lenne a helyzet.
Tíz éve nem erről szól, s folyamatosan romlik a helyzet.
Orbánisztánban egyre inkább az a túlélés záloga, ha alkalmazkodó vagy - mondhatnám, inkább puhatestű, mint gerinces. (Mégha ez nem tetszik, akkor is.)

A kormánypropaganda, a bérkommentelők serege, az önjelölt fideszes aktivisták, az egyébként éves térítésként "tiszteletdíjban" részesülők azonnal tömegével repülnek rá a más véleményre, s oldalakon/órákon át győzködheted őket, hogy te is emberből vagy, s jogod van másképp gondolkodni.
S akkor a témáról még szó sem esett.

A bányászbéka feneke alatt 10 méterrel - ez az országos szint.

Hányan hajlandóak kitenni magukat ilyen erőszakos embereknek?
"Ne szólj, mert megmérgezik a kutyádat!" - egyik figyelmeztetés.
"Inkább ne kezdj ezekkel, mert megvárnak, ha hazafelé jössz, aztán, mi lesz!" - másik figyelmeztetés.

Nekem sosem köszön a fideszes (szerencsére csak volt) képviselő. Ha kint áll a szemközti szomszédasszony is és én is, arra köszön, erre nem.
Férfi.
Csak mondom.
(Tegyük hozzá, nekem a férfi szó férfiast is jelent, s egy igazi férfinak tartása van, sosem tenne ilyet. Legalábbis a szűkebb környezetemhez tartozók.)
Oka: voltam ellenzéki szavazatszámláló - ennyi itt elég.

Vidéken tovább nehezítették a helyzetet, de remélem, sikerül a bátrabbakból összeszedni a szavazatszámlálókat!

Inkább segíts, ahol tudsz. A tisztességes szavazás nem jobb vagy baloldal, ellenzék- vagy Fidesz-kérdés.
Az alap a kampány, a fal a választás, a tető meg az a temérdek dolog, amiről beszélnek a sajtószabadságtól, a demokrácia visszaállítása és stb. Ha nincs jó kampány, elbuknak a választáson és a tető meg sosem készül el.
 
A probléma csak az, hogy az ilyen rendszerek feltartóztathatatlanul előbb utóbb nekimennek a falnak.
Ez igaz, de ez nem most lesz, inkább 26-ban. Ha az EU be is keményit és vissza tart forrásokat, mit gondolsz miért van az a temérdek bármikor lehivható Pkasi, Fudani és belgrádi vasúti hitelpénz. Abból simán kibekelék a következő évet, s lehetlesz még vadabbul az EUra mutogatni. Részben sok mulik azon ki lesz pl. az új német kancellár. Ki az esélyes?
 
Norvégia válaszolt

Közben megérkezett Norvégia válasza. Eszerint nem „jár” automatikusan a Norvég Alap pénze Magyarországnak, mert az „önkéntes hozzájárulás az európai kohézió erősítéséhez”. A nepszava.hu információi szerint diplomáciai csatornákon keresztül ezt jelezte több országnak is az oszlói kabinet a napokban, amikor tisztázni igyekezett, miért fajult el a magyar kormánnyal való vitája, illetve miért állítja, hogy ebben az uniós költségvetési ciklusban már nem nyújt támogatásokat hazánknak annak ellenére, hogy erről több évtizede van megállapodása az EU-val.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére